BONJOUR MÖSZJŐ BÁCSI!

Ebéd a Mont Blanc csúcsán

2016. január 25. - m.papai

Megmászni egy 3842 méteres hegyet csak azért, hogy az ember egyen egy tartiflette-et, elsőre elég elvetemült ötletnek tűnik, pedig ha az ember ellátogat Chamonix-Mont-Blanc-ba, akkor kifejezetten adja magát a dolog. Ráadásul mászni sem kell hozzá.

Sokáig azt gondoltam, hogy a Mont Blanc-nal való kapcsolatom Vajda János Húsz év múlva című költeményének memoriterjében fog kimerülni. Öt éve azonban ellátogattam Genfbe, és mint kiderült, onnan egyszerűen át lehet buszozni Chamonix-Mont-Blanc-ba, ahonnan pedig szinte már csak egy "ugrás" a csúcs.

Chamonix-Mont-Blanc egy festői kisváros Felső-Savoyában, az Alpok kapujának is nevezik. Néhány utcából áll csak, de mindenhonnan remek kilátás nyílik a környező hegyekre. Érdekesség, hogy itt rendezték 1924-ben az első téli olimpiát, amelyen Magyarországot négy sportoló képviselte.

 img_0599.JPG

A vonat-, illetve buszpályaudvarról rövid sétával elérhetjük a felvonót, amivel két részletben 20 perc alatt eljuthatunk a Mont Blanc hegység l'Aguille du Midi nevű csúcsához.

 

dsc_0475.JPG

A felvonó első megállója a Plan de l’Aiguille 2310 méteren, ahonnan még könnyen járható sétautak indulnak. Ettől kezdve válik az út igazán izgalmassá azok számára, akik még tovább akarnak menni. A második szakasz felvonói már belevesznek a ködbe, az alattunk haladó vállalkozó kedvű túrázók pedig hangyának tűnnek, már ha egyáltalán látjuk őket. A köd aztán szép lassan eloszlik, és, ha szerencsénk van, gyönyörű napsütés fogad minket a végállomáson, 3842 méteren. A látvány valóban lélegzetelállító. 

dsc_0529.JPG

Az étteremnek és ajándékboltnak is helyet adó kilátó Európa legmagasabb pontján lévő kilátója, jó időben a teraszon is lehet üldögélni. (Nekünk erre sajnos nem volt lehetőségünk.)

dsc_0527.JPG

És hogy mit együnk az étteremben? Természetesen tartiflette-et, Savoya hagyományos rakott krumpliját. A tartiflette nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik, mivel összesen négy hozzávalóból áll. Amitől igazán különleges lesz ez az étel, az a reblochon nevű helyi sajt.

12631126_1116608815046142_2139752098_o.jpg

A reblochon története a XIV. századra nyúlik vissza, amikor a tenyésztőknek a lefejt tej mennyisége után kellett adót fizetniük. Az élelmes hegyi gazdák úgy próbálták csökkenteni az adó mértékét, hogy nem fejték le az összes tejet, csak miután már megtörtént a tej lemérése. A második fejéskor nyert tej sokkal sűrűbb volt, ebből készítették a reblochont.

És akkor jöjjön a recept! 

TARTIFLETTE (4 személyre)

img_1411.JPG

Hozzávalók:
-1 kg krumpli
-3 közepes fej hagyma
-20 dkg bacon
-1 db reblochon
(ízlés szerint tejszín)

Főzzük meg héjában a krumplit, hűtsük ki, majd karikázzuk fel. A hagymákat vágjuk apró kockákra, és a baconnel együtt kicsit pirítsuk meg egy nagyobb serpenyőben. Tegyük rá a krumplikarikákat és az egészet forgassuk össze. Kanalazzuk bele az egészet egy jénaiba. Aki egy kicsit selymesebb ízt szeretne, az itt öntsön rá kb. másfél deciliter tejszínt. (A franciák véleménye is megoszlik ebben a kérdésben, de aki igazán hű akar maradni a recepthez, az hagyja ki.) A reblochont vágjuk fel vékony szeletekre és rendezzük el a krumpli tetején. Előmelegített sütőben süssük 180 fokon nagyjából 20 percig, amíg a sajt meg nem pirul. Voilà! Igazi téli comfort food!

A bejegyzés trackback címe:

https://bonjourmoszjobacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr528311018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nick-kel 2016.01.25. 18:05:40

Csak halkan megjegyezném, hogy a csúcs egy icipicit feljebb van...majdnem egy kilométerrel...a Midi-ről elég sokat kell még gyalogolni.... Az a jó kis tartiflette jó eséllyel kihűl mire az ember felérne ;)

blexpress 2016.01.25. 19:56:36

Hát igen de azért csodálatos, sajnos a költségek is csodálatosak. Egy családnak mondjuk 3-4 személyre
Meggondolandó?! egy kisebb fajta vagyon mire feljut ide és ott esetleg megebédel?

szsuzsanna 2016.01.26. 09:54:32

Kedves Mónika!
Én nagyon jónak találom ezt az írásodat (is), köszi.
-külön, azt is, hogy a "felvonót"-ra kattintva, -egy szuper jól tájékoztató, -és "élvezkedős lap" jön be, -webkamerák, stb-stb.
-sajnos, a reblochon, (is) nagggyon nagy kedvencünk (brühü)..., -köszönöm, hogy megírtad a történetét
-a Mont-Blanc-t már többször "körüljártuk", -mindhárom ország felől.
Az egyik legszebb csavargásunk: Franciaországból, a -"kis Szent Bernát hágón" át, az olaszországi Aosta völgybe, -és, az "oldalvölgyekből", MEGBÁMULNI ...

Prinzessin Erbsen 2016.01.26. 11:58:20

Azt hittem, hogy arról szól majd az írás, hogy hogy lehet feljutni a hegyre, mert úgy tudom a túravezetők mindenkit felvisznek ha van hágó vas és van 2 lába.
EGy rakott krumpliért nem volt érdemes majdnem a csúcsig felmenni - szerintem és a csúcsot meg nem meg mászni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.01.27. 06:32:17

Voltam a Midin ezelőtt 30 éve, 10 évesen...Mintha tegnap lett volna... :D
Magyar volt ott az egyik dolgozó, valami gépkezelő.

Ez a tarti-akármi biztos finom lehet, olyasmi, mint egy rakottkrumpli...Nyami.
Lassan megint kéne menni a Midire, majd kipróbáljuk... :D
süti beállítások módosítása