Ha jól belegondolok, nem nyertem még soha semmit, csak egyszer egy férfiinget egy iskolai tombolán, amit az egyik helyi boltos ajánlott fel, de"belevaló", 42-es nyakméretű férfi nem akadt a családban, úgyhogy lógó orral vittem haza a nyereményt.
Most viszont végre nyertem valamit, valamit, aminek tényleg nagyon örülök. Könyveket. Annak idején kémia-magyar szakra szerettem volna menni, aféle hibridjeként a szüleimnek, a mamám ugyanis magyar-történelem szakra járt, a papám biológia-kémiára, de akkor még nem volt átjárás az ELTE karai között. Így aztán a magyar helyett biológiát választottam és maradtam műkedvelő bölcsész. Szeretem a verseket, követem a Facebook-on Lackfi Jánost, Szabó T. Annát, Dragomán Györgyöt, Falcsik Marit, aki akkor vette át az osztályomat, amikor szülni mentem.
Szóval én ezeket a könyveket a Facebook-on nyertem, méghozzá Lackfi János oldalán. Nem írtam verset, nem ismertem fel idézetet, nem szavaztam könyvre. Ő Kínában járt, lefényképezett egy csomó színes jégkrémet, és megkérdezte, melyiket fogja megenni. Magamból indultam ki: olyat választanék, ami itthon biztosan nincs: a sárkánygyümölcsös lilát.
És így is történt, én meg nyertem egy ajándékkönyvet. Ma meg is érkezett ide Brüsszelbe nagyon kedves dedikációval, a #verslavina-t választottam, amit annak idején az elsőtől az utolsó darabjáig végigkísértem a Facebook-on. És ráadásul jött még egy kötet, ami igazi Möszjő Bácsis csemege: A hatlapú rigó, egy kortárs francia-belga antológia (Lackfi János fordításában), amiből még szemezgetni fogok itt a blogon is. Kedves Lackfi János, még egyszer nagyon köszönöm!