Rovom a kötelező köröket, amit soha nem sikerül megúsznom, amikor hazajövök. Kéményseprők, gázosok, SZTK, bank és egyéb nyalánkságok. Tegnap vérképet kellett csináltatnom, de viszonylag hamar (és szerencsére nem a helyszínen) rájöttem, hogy nincs meg a TAJ-kártyám. Nosza fel a rendelőintézet honlapjára, ahol leírják, hogyha a rendszerükben szerepel a nevem, akkor elég a beutaló (amin szerepel a TAJ-számom, anyám nevétől a születési időmön át a lakcímig minden) és valami, amivel a személyazonosságomat igazolom. 

Biztos, ami biztos, odamentem negyed órával a kezdés előtt, ahol a sorszámomból rögtön láttam, hogy 70-en előztek meg. Gondoltam, megkérdezem a két asszisztenst, de őket épp minősíthetetlen hangnemben, ordítva tolta le a főnökük a tömeg füle hallatára ezzel megadva a napi alaphangot. Ezek után természetesen a paprikavörös, ingerült asszisztens közölte velem, hogy itt pedig fizetni fogok és pont. (aki nem ismeri a rendszert, csak mondom, hogy amint a gépbe beütik a TAJ-számot, azonnal jelzi, hogy fizetem-e a társadalombiztosítást). Még egy nagyon udvarias próbát tettem a főnökkel, aki még agresszívebben közölte velem, hogy mi a szabály. Megkérdeztem, meddig vannak nyitva, mert a közelben van egy kormányablak és megpróbálok szerezni egy új TAJ-kártyát. "9-ig. És megpróbálhatja, úgysem fog sikerülni"- tette hozzá diadalmas vigyorral.

A továbbiakat nem részletezném, 9 előtt 10 perccel visszaértem a TAJ-kártyával. Beadom az asszisztensnek, mire közli: "a kártya nem kell, látom a beutalón a TAJ-számát." Negyed 11-kor be is jutottam vérvételre, egyenest a főnökhöz.Miközben megszúrt, kioktatta a bent lévő 5 embert, hogy ennyi pénzért csak az ilyen hülyék dolgoznak, mint ő.

Nyilván mindenki naponta találkozik ilyen történetek tucatjával. Megértem, hogy kevés a fizetés, sok a munka, embertelenek a körülmények. De a stílust nem értem, elemi dolognak tartom a másik ember tiszteletét, az udvariasságot, a "köszönöm, kérem, legyen szíves, elnézést kérek"-et. Voltam nem egyszer nagyon nehéz helyzetben, de örültem, ha valakinek segíthettem, ha csak annyit is, hogy szólok hozzá egy pár  szót vagy nevetünk egyet közösen.Hogy valami jó is történik. 

Dohogtam egy sort magamban, de aztán jöttem haza az öreg Suzukimmal a havas utcán, szikrázóan sütött a nap, a rádióban meg megszólalt a Here comes the Sun. Igazából kevés dolog kell a boldogsághoz.

A belgák roppantul büszkék a képregénykultúrájukra, amely legalább annyira része az identitásuknak, mint a sör, a sült krumpli vagy a Manneken Pisben is megnyilvánuló sajátos belga humor. 

Ha valaki szeretne igazán elmélyedni a képregény történetében, akkor ajánlom a Belgian Comic Strip Centert, aminek egy impozáns Art Noveau épület ad otthont. Ha viszont csak némi ízelítőre vágyunk, akkor elég egy kis sétát tenni Brüsszel belvárosában, ahol tűzfalakra festett freskókon kelnek életre a képregényvilág ismert és (számunkra legalább is) kevésbé ismert karakterei.

Mi a sétát a De Brouckère metrómegállótól kezdtük, és térkép segítségével próbáltuk megtalálni a képregényfalakat, több-kevesebb sikerrel. (A szikrázó napsütés ne tévesszen meg senkit, a videó nyáron készült.) A gyerekek mindenesetre nagyon élvezték a "vadászatot". A végén pedig nem maradhatott ki a sült krumpli és a gofri sem!

Íme a séta 5 percben, jó szórakozást hozzá!