BONJOUR MÖSZJŐ BÁCSI!

Nemo 33, azaz búvárkodjunk 35 méter mélyen.... Brüsszelben

2016. január 22. - hkatinka68

 

nemoka.jpg

Nagyon földhözragadt ember vagyok,  mind az ejtőernyőzés, mind a búvárkodás hidegen hagy. Bár szeretek repülni, de önmagában a tudat, hogy 10 ezer méter magasan repülök egy bádogkaszniban, rémülettel tölt el és semmiképp sem szeretnék kiugrani belőle. De ugyanennyire borzaszt a gondolat, hogy egy palackkal a hátamon úszkáljak a tenger mélyén, hogy a bádogkaszni tengeralattjáróról már ne is beszéljünk.

Így érthető módon különösebb izgalom nélkül figyeltem, hogy a közeli uszodában, ahová úszni jár a gyerek, búvárruhás emberek tűnnek fel a parton, aztán lemerülnek. Úsznak egy kicsit a víz alatt, gondoltam, de gyanús volt, hogy nyomukat nem látni a vízben. Aztán egyszer a fiam átúszott erre a "búvár" területre a medence másik oldalára és az edző rögtön rárivallt, hogy ezt soha többé ne tegye. Mert ez itt Európa második legmélyebb medencéje, 2012-ben még az első volt, de azóta az olaszok Padova mellett építettek egy 42 méter mélyet. Őszintén szólva az teljesen mindegy, hogy valaki 2 méteres vagy 35 méteres vízbe fullad bele, aki meg tud úszni, annak mindegy, mi van alatta, de ez a mélység engem is megijesztett.

Az egész úgy néz ki, hogy a búvároknak fenntartott medencerészben több platformot alakítottak ki átjárókkal, barlangokkal  és ennek a közepén van egy kb 10 méter átmérőjű kerek rész (igazából dodekagon) ami aztán egészen 35 méterig mélyül. (a szám nem tévedés, valójában 35 méter mély és nem a névben szereplő 33).

nemo_luk.jpg

A medencét 1997-ben kezdték építeni John Beernaerts, híres belga búvár tervei alapján,  aki "merjünk nagyot álmodni" alapon úgy döntött, hogy Bora Borát varázsolja Brüsszelbe. Halak és növények ugyan nincsenek, de időnként víz alatti kiállításokat rendeznek.

12591839_1021096751267098_321872328_o.jpg

2,5 millió liter 30 fokos klórmentes forrásvízzel töltötték fel a medencét (napelemekkel fűtik), úgyhogy legalább a hőmérséklet trópusi viszonyokat idéz. 2004. május elsején adták át és azóta kedvelt célpont külföldiek számára is, sokan ezért választják Brüsszelt citytrip céljából. A lehetőségekről a  Nemo honlapján több nyelven is tájékozódhatunk, van búvártanfolyam, de lehet simán merülni is. Ezen a magyar oldalon minden tudnivaló rajta van.Felszerelés is bérelhető, de árulnak is mindenfélét, ami a búvárkodáshoz kell.  Csónak is van, gondolom ezen gyakorolják a merülést.

12620931_1021096704600436_2020452470_o.jpg

Ezenkívül van sima úszásoktatás is kiscsoportos formában, bébiúszás, aquaspinning (vízalatti bicikliedzés és aquagym).

12620737_1021096554600451_1294792770_o.jpg

A hozzátartozók, ha nem akarnak részt venni a mókában, az épületben található thai étteremben várakozhatnak, ahol figyelemmel lehet kísérni a merüléseket egy ablakon át.

nemoett.jpg

A Nemo 33 Uccle-ben, a Rue de Stalle 333. szám alatt található, közel a Ring-hez és a drogenbos-i Carrefour-hoz.

Ugyan most reggelente -6 fok van Brüsszelben,de azért nem akármilyen bejárata van....

12591928_1021114547931985_1567556595_o_1.jpg

Nő pánikban - avagy mit csináljunk, ha nem nyílik az autó ajtaja...

16264215198_6d156e48f8_b.jpg

Klasszikus nő vagyok, ami az autókat illeti - márka, szín, azért tudom a többi paraméterét is, ha nagyon nekidurálom magam. Ezek nem nagyon érdekelnek, csak az, hogy eljussak vele A-ból B-be és lehetőleg ne álljon meg közben. Belül néha rettenetes állapotban van, gyerekeket szállítok, akik esznek, szemetelnek, akad benne egy-két sapka, kesztyű,kézkrém meg más nagyon hasznos dolog.

Ha elszánom magam, akkor viszont úgy kitakarítom, hogy na, mindenféle spray-vel, szarvasbőrrel. Idén tudományosan felkészültem a hidegre,szilikonnal bespricceltem az összes belső gumis részt, volt itthon jégoldó, zároldó, szélvédő letakaró, belső párátlanító. Semmi nem történhet, gondoltam naivan.

Reggel a -6 fokban próbálom nyitni az autót, kulcs meg sem mozdul. Jégoldó a zárba, semmi. Csak fél 10-kor kell (volna) elmennem itthonról, majd kiolvad. 9-kor a kulcs megmozdul, de a központi zár nem nyit. Megmelegítem a kulcsot. Úgy se. Gyalog megyek. Délben nagyjából leolvad minden, kivéve a központi zárat.

Meleg víz kizárva, szigorúan tilos, mert megvetemedhet a zár, károsodik a festés és hasonló katasztrófák. Olvasom a net-en: van olyan, hogy a központi zár mechanikája meghal, van, hogy az elektronikája. Nem olcsó történet. Kezdek bepánikolni. Hívom az assistance-ot, hogy mégis mit csináljak, de alvázszám nélkül szóba sem állnak velem. Mi az, hogy nem tudom? Hát talán azért, mert az autóban van az a papír, amire rá van írva. Akkor vegyem ki és diktáljam be.... Hát éppen ez az - mondom, de kötik az ebet a karóhoz...

Végül előveszem a fűnyíró hosszabbítóját, ami épp elért a kint parkoló autóig, beledugom a hajszárítót és melegítetem a zárat jó sokáig. Semmi. Várok fél órát és épp trailert akarok hívni, amikor teszek még egy próbát. Kinyílik.

Újra szilikonozom, lefedem a zárat, jégoldót bele. Reggel ugyanaz a történet. Megyek a hajszárítóért... De ha valakinek van jobb ötlete, kérem, ossza meg velem...

süti beállítások módosítása