BONJOUR MÖSZJŐ BÁCSI!


Holnaptól leszokok - az újévi fogadalmak csapdája

2018. január 03. - m.papai

Többet, kevesebbet, jobbat, szebben, egészségesebben. Leszokok, elkezdek, újra kezdek. A családom, a barátaim: igen. A nass, a cigi, a TV: nem. Nem iszok. Kevesebbet iszok. Csak szombaton iszok. Minden héten felhívom a nagyit. Jobb ember leszek.

Holnaptól a mának élek. 

mc-ent-five-new-years-resolutions-20171214.jpg

Az újév remek alkalom fogadalmak elhatározására, amelyek aztán pár nap, esetleg hét elteltével rendre kudarcba fulladnak. Hogy miért?

Mert a szokásainkon, berögződéseinken változtatni a legnehezebb dolog a világon. Egy 2005-ös amerikai kutatás szerint egy embernek naponta átlagosan 12000-60000 gondolata van, amelyek 95%-a pontosan ugyanaz mint előző nap volt. Ennek legfőbb oka az ember biztonság iránti vágya. Attól érezzük biztonságban magunkat, amit jól ismerünk. Ebből következik, hogy a változás nehéz. Nagyon.

Pár éve nagy siker volt Charles Duhigg A szokás hatalma című könyve, amely arra keresi a választ, hogy hogyan is működnek a szokások. 

Minden szokás egy ingerrel (Cue) kezdődik. Ez kiválthajta egy hely, egy időpont, egy ember, egy érzés vagy egy cselekvés. Az agyunk tisztában van vele, hogy az ingerre adott megfelelő reakcióval jutalomban (reward) részesülünk. Ennek érdekében egy meghatározott cselekvéssorozatot (routine) hajtunk végre. A séma tehát valahogy így néz ki:

Image result for cue reward routine

A lényeg ebben a sémában a cselekvés. A rossz szokásainkon való változtatás kulcsa, ha egy adott inger jelentkezésekor valami mást csinálunk, lehetőleg olyasmit, amivel képesek vagyunk ugyanazt a jutalmat elérni. Ehhez viszont érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az ingert mi is váltja ki pontosan, illetve, hogy a jutalom milyen igényünket elégíti ki.

Például, amikor délután háromkor mindig lemegyünk a büfébe, mert leküzdhetetlen vágyat érzünk egy fánkra, akkor tényleg a fánk-e a lényeg, vagy csak társaságra vágyunk, vagy épp jólesik felállni az asztalunktól, mert elgémberedtünk az egész napos üléstől, vagy tudjuk, hogy ilyenkor mindig rosszkedvű a főnökünk és tudat alatt kerülni próbáljuk őt. Könnyen lehet, hogy a fánk elfogyasztása nélkül is ki tudjuk elégíteni a feltámadt igényt.

Akinek pedig mindez túlságosan elvont, annak itt van néhány jó tanács az újévi fogadalmak megtartására vonatkozóan:

- Egyszerre csak egy új szokást vezess be az életedbe.

- Kezdd valami nevetségesen könnyűvel, amire lehetetlen nemet mondani és azonnali sikerélményhez vezet.

- Lassan és fokozatosan haladj előre, hogy ne fogyj ki a lelkesedésből rögtön az elején. 

- Vezess naplót az eredményeidről.

- Értesd meg a környezeteddel, hogy ez fontos számodra és érd el, hogy támogassanak.

- Építsd be az új szokást a napirendedbe ás próbáld meg hozzákapcsolni valamilyen már meglévő szokásodhoz.

- Vedd körül magad az új szokást elősegítő ingerekkel.

Végül pedig ne légy túl szigorú magaddal. Ne feledd, nem számít milyen lassan mész, a lényeg, hogy ne állj meg! (Én még azt is hozzátenném, hogy néha-néha visszafelé menni sem a világ vége).

Most pedig megyek és beiratkozom egy edzőterembe. Vagy talán csak holnap.

Végül is minek elsietni a dolgot?

Viszlát 2015, bonjour 2016!

vacances-rome-2015-2016-397x324.jpg2015-öt nem fogom a kedvenc éveim közé sorolni. Túl sok minden történt,  de a legtöbb változásról majd az idő dönti el, hogy jót vagy rosszat hozott.  Zűrzavaros volt, de azt hiszem, nem csak nekem, szinte nincs körülöttem senki, aki nem ugyanerről panaszkodik.

Egyben biztos vagyok, Möszjő Bácsinak nagyon jó éve volt. Szeptemberben elindult a Facebook-oldalunk,szaporodtak a bejegyzések, és végül megszületett a döntés: átmegyünk a blog.hu-ra. Szerettük volna Mónival egy kicsit tágítani a határainkat és a decemberi posztjainkból talán látszik is, milyen lesz az új irányvonal.

2015. december 31-én 289 követőnk volt a Facebook oldalunkon, másfél hónap alatt több, mint 30 ezren olvastak bennünket a blog.hu-n és 13 alkalommal jelentek meg az írásaink az Index 2-n.

Köszönjük, hogy 2015-ben velünk voltatok és 2016-ban is szeretettel várunk mindenkit. 

Boldog újévet kívánunk!

 

Mese az újévi malacról avagy ropogósra sült császárhús elzászi savanyú káposztával

malac.JPG

Jó pár éve nagyszabású szilveszteri bulira készültünk. Eszter barátnőm éppen egyedül volt, ezért előre megbeszéltük, hogy nálunk alszik és másnap velünk tart az újévi sült malac-lakomán. Még soha nem sütöttem malacot, átböngésztem néhány szakácskönyvet és meg is találtam az ideális receptet. Egész éjszaka alacsony hőmérsékleten sül a malac, délben pedig vajpuha, ropogós bőrű sült lesz belőle. Pont ez kell nekünk - szilveszter este bevágom a sütőbe, nyugodtan alszunk délig, amikor csak hipp-hopp előkapom a tepsit.

A budaörsi hipermarketben malaccomb nem volt, de volt kismalac. Nem nagyon nézegettem, súlyra megfelelt - vittem is haza. Elkezdődött a buli, indításként felhajtottunk egy-egy pohár kir-t (fehérbor vagy pezsgő egy kis feketeribizli-likőrrel). Rögtön jó kedvre derültünk és Eszterrel nekiláttunk a malacnak. Kivettem a zacskóból, beleborítottam a tepsibe. Óhhhhh- mondta Eszter szomorúan. Olyan volt a malac, mint egy Anne Geddes fotó. Egy malacruhába öltözött csecsemő.

annageddes.jpg

 

Én ezt nem tudom megsütni. De kidobni sem. Végül is a sütés mellett döntöttünk, de fűszerekkel bedörzsölve is szomorú látványt nyújtott. Gyorsan beraktam a sütőbe, hogy ne is lássuk.

Hála a további koktéloknak, vidám lett a buli. Másnap reggel is jó hangulatban ébredtünk. A Büszkeség és balítélet ment a tévében, akkor 6 éves kislányom elbűvölten kiáltott fel - itt van "kolinfircs". Ezen meg később a Wembleyben koncertező, örökifjú Paul McCartney-n és az előtte ugráló, hangosan "Póli"-t visítozó nagymamakorú rajongókon nagyokat röhögtünk.

Aztán előkerült a malac. A sütés nem sokat segített rajta, de már nem csecsemőre hasonlított, hanem a péklapátra mégiscsak ráülő, kemencében sült Jancsira..... Mi Eszterrel nem sokat ettünk belőle, leginkább azért, mert nem volt mit.... 3 kg malacból egy marék hús lett.

Azóta jó pár év telt el. Szilveszterkor mindig eszembe jut a malac, kolinfircs és Póli, úgyhogy hallgatunk egy kis Beatlest, de malac nincs. Ropogós bőr az kellett továbbra is, úgyhogy kézenfekvő volt, hogy valamilyen bőrös húst kellett sütnöm. "Csak ne legyen zsíros!"- mondta a lányom. (csak ne legyen száraz- mondtam én.) Úgyhogy végül kiegyeztünk egy másfél kilós császárhúsban, aminek elég vékony volt a zsírja. Alaposan átnéztem a "szakirodalmat", de csak annyiban egyeztek meg a receptek, hogy lassú tűzön kell sütni és be kell kockázni a bőrt. Van, aki az elején pirítja, van, aki a végén. Van, aki zöldséget tesz alá, van aki fokhagymát és van, aki semmit. Úgyhogy végül ötvöztem 5 receptet és ez lett a saját.  Nem nehéz megcsinálni, csak egy éles kés ( tapétavágó kés vagy sniccer a legjobb hozzá) és nagyon jó sütő kell hozzá. Köretnek elzászi savanyúkáposztát készítek, amihez ugyanazt a bort használom, mint a malachoz.

Hidegen is finom, bár azt nem tudom, hogy a bőr ropogós marad-e, mert szorgos kezek lecsipegetik melegen mindet.

 Hozzávalók:

 

1,5 kg császárhús egyben

2 közepes sárgarépa

2 szál szárzeller

1 közepes fej vöröshagyma

1 fej fokhagyma

bors

kakukkfű

olívaolaj

chili pehely

6 dl száraz fehérbor 

 

A körethez:

 1 kg burgonya

 

Dörzsmozsárban összezúzunk egy evőkanál sót, 2 ágacska kakukkfüvet (vagy egy kiskanál szárítottat), 4 gerezd megtisztított fokhagymát, kevés szárított chilipelyhet. A császárhús bőrét éles késsel bekockázzuk és a fenti keveréket jól beledörzsöljük. A császárhúst alul is jól besózzuk, borsozzuk. (ha van időnk, hagyjuk állni a hűtőben akár egy napig is.) Ezután kenjük be ecsettel a bőrös részt olívaolajjal.

Egy tepsi vagy egy kacsasütő aljába készítsünk zöldségágyat a megtisztított, nagyobb darabokra vágott hagymából, zellerből és sárgarépából. A megmaradt fokhagymagerezdeket tisztítsuk meg, vágjuk ketté és vágott felületükkel lefelé tegyük a tepsibe és szórjunk rá egy kis kakukkfüvet erre is.Bőrös felével felfelé helyezzük a tepsibe a húst a zöldségágyra. Ezután felöntjük a borral.

220 fokra előmelegített sütőben süssük 30 percet. Ezután vegyük le a hőmérsékletet 160 fokra és süssük még másfél óráig. Ha nagyon pirulna a teteje, fedjük le alufóliával. A végén a bőr üvegesre, ropogósra pirul, ha mégsem, akkor 5 percre a grill alá tesszük.Közben meghámozzuk és hasábokra vágjuk a krumplit. Sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük.

A húst kivesszük és egy deszkán kicsit hűlni hagyjuk. A tepsiben maradt szaftból kiveszünk egy-két kanállal, összekeverjük a krumplival és ezt is 5 percre a forró grill alá toljuk.

krumpli.JPG

A tepsiben maradt zöldségeket felkaparjuk, összetörjük és egy evőkanál liszttel összekeverjük. Egy kis vízzel vagy húslevessel felengedjük ( én egy kis bort is adtam hozzá), majd egy szűrőn átszűrjük. Ezt a szaftot tálaljuk a pecsenyéhez.

Elzászi savanyú káposzta

Hozzávalók

 

10 deka kockákra vágott baconszalonna

1 kg savanyúkáposzta

1 kis fej vöröshagyma

2 -3 dl száraz fehérbor (rizling )

1 babérlevél

3 szem koriandermag

3 szem borókabogyó

cukor (ízlés szerint)

húsleves, esetleg egy fél erőleveskocka 2,5 dl vízben feloldva (opcionális)

 

A káposztát felaprítjuk , ne nagyon kicsire, egy-két vágás bőven elegendő. Ha nagyon savanyú, vagy gondunk van az ízesítésével, kicsit kimossuk.A szalonnát megpirítjuk, a megpirult kockákat kiszedjük (bent is hagyhatjuk). A szalonnazsíron megpirítjuk a hagymát, utána rádobjuk a káposztát. A korianderrel, a babérlevéllel és a borókával fűszerezzük, hozzáöntjük a bort. Annyi húslevessel vagy vízzel öntjük fel, hogy éppen ellepje. Lényeges, hogy egy kicsit lucskos legyen, ne száradjon ki. Ha nagyon savanyú lenne, egy kis cukrot is adhatunk hozzá. Addig kell főzni, ameddig a káposzta puha lesz, de nem fő szét (30-40 perc)

süti beállítások módosítása