Gyerekkoromban évente egy Mikulással találkoztam. Eleinte eggyel sem, mert az éj leple alatt tette a csizmámba a piros celofánzacskós csomagot. Néha egy narancs is került bele, nagyon néha banán is, ami különleges kincsnek számított. Az első igazi Mikulást, pardon akkor még szigorúan Télapót, a Budai Lottó Áruház előtt vártuk a többi elsőssel. Elérzékenyülve hallgatta a Hullapelyhest, majd mindenkinek átnyújtott egy pici Boci csokit. Simán elhittük, hogy Ő az. Pláne, hogy nagy pelyhekben hullt a hó, ahogy télen illik. Aztán elenyészett a varázs, volt férfi, női, gyerek Mikulás, püspöknek álcázott, házilag eszkábált ruhás, nagyszakállú, vattás... mindenféle, de csak egy. Jó, maximum kettő . Munkahelyi és iskolai. Volt, aki beérte a nevemmel, volt, aki éneket várt. Volt miből válogatni, énekórán ilyenkor hetekig erre készültünk.

Teltek az évek, a Mikulás kimaradt az életemből, de aztán jöttek a gyerekek és kezdtem Mikulássá átképezni magam. Nem is volt ezzel semmi baj, piros celofánzacskó, később filcből készült zokni angolszász mintára... apróbb ajándék (na ez aztán végképp nem volt divatban régen), csoki, cukor, mandarin (banán már lejátszott...). És legalább 5 Mikulás évente: munkahelyi, áruházi, utcai.... a végén már észre sem vették, ha valaki piros ruhában, fehér szakállal, puttonnyal hadonászott.  A Mikulás-dal repertoár is kurtább lett. Soha nem felejtem el azt a munkahelyi karácsonyt, ahová, több, mint 70 gyereket hoztak el a szülők és amikor a Mikulás felkérte őket egy kis produkcióra, mindannyian a Hullapelyhest énekelték el.... egyenként. Csengő hangon, hamisan, fejhangon, többször újrakezdve, belesülve, végtelenítve. Az én gyerekeim utolsónak következtek, életveszélyesen megfenyegettem őket, hogy énekeljenek valami mást...és együtt. El is énekelték a Kiskarácsonyt, majd azért a biztonság kedvéért a Hullapelyhest.. külön-külön.... 

Egy ideje látom, hogy családi ünnep lett ez, nem csak a gyerekeket lepi meg a Mikulás. Persze, Belgiumban vagyunk,  sokan ilyenkor állítanak fát és most adják át a nagy ajándékokat. Az már bevett szokás, hogy ilyenkor ledér Mikulásnak Mikuláslánynak öltözhetnek a nők:

Meg a gyerekek is, bár még nem a serken a szakálluk:

A boxeren sem csodálkoztam, de azért ez a rénszarvas- meg a pingvinruha meglepett. Az meg pláne, hogy egy nap alatt elkapkodták. Hiába, vonzók a Mikulás segítői is (jó, a pingvin nem az, bár a végén majd kiderül, hogy de..)

Amikor ma elmentem a Carrefourba, kicsit csalódtam.  Az itteni Mikulásnak már csak hűlt helye volt. Elég csúnyácska hűlt helye

 Az biztos, hogy amíg csak egy volt belőle, sokkal nagyobb becsben tartottuk. Sic transit gloria mundi....

Sokszor elmentem emellett az étterem mellett a Chaussée Alsembergen , de valamiért mindig azt gondoltam, hogy valami füstös söröző ez, tősgyökeres iszákosokkal. Aztán egyszer nem volt kedvünk messzebbre menni, ez meg gyalog is közel van hozzánk..betértünk.

Csudálatos hely.  A falakat sörreklámok, innen-onnan összeszedett utcatáblák borítják:

Többek között azé az utcáé, ahol először laktunk Brüsszelben, nem gondoltam volna, hogy egyszer újra az Avenue Francois Folie tábla alatt fogok vacsorázni. Középen egy szép vaskályha meredezik : van, aki odateszi melegedni a kagylóját.

Azt csak most tudtam meg, amikor  kicsit utánaolvastam a kocsma, pardon estaminet történetének,  hogy Brüsszel egyik legrégebbi, ha nem a legrégebbi sörözőjében járunk. Az estaminet eredetileg kávézót jelent, de nem annyira kávét, mint inkább sört szolgálnak fel  és különböző tradicionális játékokat is lehet játszani bennük.

Az anekdota szerint maga V. Károly is megállt majd 500 éve az  "öreg haragos ördögnél" egy italra, merthogy ezt jelenti a neve. Később gyakran látogatta a helyett brüsszeli utazása során Charles Baudelaire és Victor Hugo, aki 1865-ben Brüsszelben telepedett le és ez volt az egyik törzshelye.

A sörválaszték hatalmas, nem mondom, hogy Delirium-szintű, de az átlag belga kocsmánál sokkal többet tud. Nagyon jó a csapolt Westmalle, én meg találtam egy hasonló flamand sört, mint a kedvencem. Mellé kiskosárban rögtön érkezik a friss bagette és a vaj.

Természetesen enni is lehet. Igazi belga kosztot. Például rognon-t, azaz marhavesét - háromféle módon elkészítve. És megkérdezik, mint a steak-nél, hogy jól átsütve, félvéresen vagy éppen csak kérgesítve szeretnéd. Burgonyakrokettel adják, én a hárommustárost és a liège-it kóstoltam, mindkettő kitűnő.

Van persze onglet is - ezt a húst a hentes falatjának nevezik a franciák, nagyon jó marhaszeletet lehet sütni belőle. Hatalmas adag sült krumplival adják és béarni mártással. De különböző argentin steakekkel is megbirkózhatunk, ezeket dekára mérik és árazzák.

Lehet filet américain-t enni (ez a brüsszeli tatárbifsztek, nemsokára jövök a recepttel), de így nem fogjuk megtalálni az étlapon, előbb rejtvényt kell fejteni hozzá: USA maison boeuf haché minute néveb szerepel.

Van chicon au gratin, carbonnades flamandes (ez az egyetlen, ami annyira nem ízlett, kicsit száraznak találtuk), stoemp, vol au vent és kagyló, azaz moule minden mennyiségben és ízben. A gyerekeknek ott az obligát spaghetti bolo (vagyis bolognai spagetti, amit a belgák teljesen a sajátjuknak éreznek) vagy sonkás tészta, esetleg sima sajtos spagetti (nem nagy kulináris történet, de ők szeretik). Rendelhetünk nekik vagy magunknak hamburgert, de ne döbbenjünk meg, óriási ...

Desszert is van, de olyan hatalmas adag főételt hoztak mindig, hogy nem vitt rá a lélek, hogy édességet is egyek. Itt a választék:

 Hétvégén esténként mindig tele van, érdemes előre asztalt foglalni:telefonon vagy online. (itt a cím és a nyitvatartás is)

A Jeu de Balle piac vitathatatlanul Brüsszel leghíresebb bolhapiaca és az egyetlen a világon, ami az év 365 napján nyitva tart. A Jeu de Balle piac a Marolles negyed szívében található, ami Brüsszel talán legsokszínűbb, leghangulatosabb és legnyüzsgőbb városrésze.

A piac történelme a XVII. századra nyúlik vissza. Ekkor a textilkereskedők Brüsszel déli részén, a Senne bal partján árulták portékáikat a mostani Place Anneessens helyén, ám a városvezetés úgy döntött, hogy a piac látványa rontja az újonnan megépített nagy sugárutak képét és áthelyezte őket a Place du Jeu de Balle-ra. A tér neve magyarul labdajátékot jelent és annak eredeti rendeltetésére utal. Amikor ugyanis a kereskedőket idehelyezték, a teret egy akkoriban igen népszerű labdajáték, a hollandiából származó fríz kézilabda pályájaként használták. A kereskedők megjelenése kiszorította a sportot a városrészből. 

A bolhapiac egyfajta szociológiai körkép a Marolles negyedről. Találkozhatunk itt az antikvitások szerelmesivel, gyűjtőkkel, viszonteladókkal és rengeteg olyan emberrel, aki egyszerűen csak ide tévedt séta közben. Gyakorlatilag bármit lehet itt találni antik porcelánoktól kezdve régi lemezeken át ruhákig.

Vannak kifejezetten egyféle árura specializálódott kereskedők, legtöbben azonban mindenfélét árulnak. Ha szerencsénk van, akkor még magyar kincsekre is bukkanhatunk.
 

Kép forrása: S Marks The Spots blog

Számos étterem és kávézó is van a környéken, így minden adott hozzá, hogy a piac felkeresésével egybekövetve egy kellemes délutánt töltsünk el a Marolles városrészben. 

A piac hétköznapokon 6-14-ig, hétvégén 6-15-ig várja a látogatókat az alábbi helyen:  

Én tegnap majdnem láttam. De aztán csak egy kicsi kék bújt elő az égből, ami hetek óta  a szürke ötven árnyalatában pompázik. 

A belga Royal Meteorological Institute jelentése szerint több, mint 80 éve nem volt ilyen sötét decemberünk Brüsszelben, mint 2017-ben.  Egész pontosan 10 és fél órán keresztül láthattuk a Napot szemben az ilyenkor szokásos kb. 45 órával szemben. 1934-ben még ennél is egy kicsit rosszabbul jártak a belgák, akkor mindössze 9 és fél órát sütött a nap. 

Hogy még tetézzük a bajt, az ilyenkor szokásos 80 mm csapadék helyett 130 mm esett, úgyhogy túl sokat nem jártunk az utcán. Marokszám esszük a D-vitamint, muszáj pótolni, de a kedélyállapotunkon nem sokat segít. Szürke és még szürkébb.

A legnehezebben a klímát szoktam meg itt. Azzal, hogy nem olyan forró a nyár, mint nálunk, ki tudtam békülni, bár tavaly itt is megdőlt a melegrekord. Havat már nagyon szeretnék, de tudom, hogy azonnal lebénulna a város, úgyhogy anélkül is ki fogom bírni. De a sok eső, a fény hiánya..... ezt nagyon nehéz megszokni. Még az is depressziós lesz, aki egyébként nem hajlamos rá.

De mégis mit lehet tenni ilyenkor? Nemrég olvastam egy interjút Mérő Lászlóval, aki azt mondta, hogy a boldog élet  igazából három pillérre épül: több legyen a pozitív gondolatod, mint a negatív. Legyen olyan munkád, aminek értelme van . És legyen valami, amiben el tudsz mélyedni. Ha jól belegondolok, az összes depressziót megelőző-túlélő praktika erre épít.

 Amikor kezd nagyon rossz kedvem lenni, akkor sütök valamit : egy olyan süteményt, ami szép emlékeket ébreszt (nagymama receptje vagy amit csak egyszerűen szeretünk.)

Esetleg kenyeret -ezt  az illata miatt. Gondoljunk csak az aluljáróban található pékségek egyik "trükkjére" -némi vaníliaaromát fecskendeznek a levegőbe, amitől azonnal megkívánjuk a vaníliás-fahéjas süteményeket és otthonos érzetet kelt. A mézeskalács  illatát is nagyon szeretem, de az annyira a télhez kötődik, hogy ilyenkor inkább kihagyom

Jó ötlet pár cserép tavaszi virágot venni, a jácint illata vagy egy csokor tulipán behozza a tavaszt a lakásba. 

Az is segíteni szokott, ha gyorsan megcsinálok valamit, amit halogattam idáig -rendbeteszek egy fiókot, megírok egy levelet, .... valamit, amivel kicsivel előbbre jutok.

Sport. Már 20 perc séta után fokozódik az endorfin termelés, amit sokan boldogsághormonként emlegetnek, úgyhogy ilyenkor rendszeresen járok edzeni.

Aki szereti a gyógyteákat, igyon orbáncfűteát (csak óvatosan, mert bizonyos betegségek esetén ellenjavallott), jól oldja a feszültséget.

Ami az elmélyedést illeti, ilyenkor előveszem a szakácskönyveimet és úgy olvasom őket, mint a regényeket,  14 éves korom óta ez a legjobb kedélyjavítóm, úgyhogy mindenki nézzen hobby után sürgősen.

Vagy  költözzön melegebb éghajlatra. Mint szegény Van Gogh, aki az első képet Niemen-ben festette tőlünk 150 km-re, hasonló klíma mellett.

Ezt viszont Arles-ban, Provence-ban. 

Azért van egy kis különbség...

Január 12-ét írunk, de a Nap idén még nem bukkant elő, félek, hogy ebből megint rekord lesz...

Speciális kapcsolatban vagyunk a mozi meg én, Gyerekkoromban leginkább a vasárnapi matinét látogattam, két forintért vetítették a Bob herceget,  meg a szovjet mesefilmek javát. Szigorúan az első sorban ültünk mindig, kemény lehajtható székeken, merev nyakkal, hogy jól lássunk. mögöttünk meg a néhai Haladás moziban (most Karinthy színpad) zajlott az élet... de bennünket szerencsére akkoriban a film kötött le. Ha Belmondo film ment, akkor persze inkább a filmet nézték a hátul helyet foglalók is  és sűrűn jöttek a kommentek hátulról :"Ne arra menj, lelőnek!".

Később megnyílt az Olimpia mozi, majd hanyatt estünk, olyan szép volt a Haladás után - kárpitozott székekkel, ahol még nagyjából akkor is jól lehetett látni, ha egy kétméteres tagbaszakadt férfi került elénk. Itt láttam a Ben Hurt, kb. negyedéig Az ördögűzőt meg A hegyibarlang titkát és az orosz filmművészet egyéb klasszikusait, amikor november 7-ét ilyenformán ünnepeltük, 

Aztán egyetemistaként jöttek a művészmozik, Wim Wenders, Pasolini, Bergmann filmek aztán pár év kihagyással Disney rajzfilmek, majd a Harry Potter. Meg ritka, sátoros ünnepeken a Puskin mozi. Amélie csodálatos élete -az egyik kedvenc filmem, amit kétszeri nekifutásra sikerült végignézni -kicsit keveset aludtam akkoriban.

Aztán Brüsszel. És hosszú-hosszú évekig semmi, mert követni tudom a fimet franciául, de élvezni nem.... Maradt az itthoni filmnézés, ahol francia sous-titre-rel, (felirattal) nézem a francia filmeket, így értem akkor is, amikor hadarnak (még jó, hogy gondolnak a gyengénhallókra.. meg rám is).  

A mozi hosszú ideje Budapestre maradt és a szünetekben szoktuk megnézni gyorsan, amit csak lehet. Közel az Allée és sokszor eszembe jut, amikor a gyerekek becihelődnek a kukoricával a kényelmes székekbe, hogy mit szólnának a Haladás "zsöllyéihez.."

Tegnap moziba mentünk. Itt, Brüsszelben a Vendôme-ba. Enyedi Ildikó filmjét  adták, a Testről és lélekről-t, magyarul, francia-flamand képaláírással.

Gyönyörű film, nem tudom, mikor láttam utoljára ilyen szépet. Nagyon büszke voltam, hogy a "mienk". Figyeltem a szinkront -nem volt rossz, de lehetetlen visszaadni az apró nüanszokat. 14-en váltottak rá jegyet, hétköznap, este 7-kor és a stáblistát is végignézték, anélkül, hogy bárki megmoccant volna. Nem tudom, hogy ennyire megérintette őket a film vagy itt ez a szokás, mindenesetre jó volt ez a csend..

Ami még érdekes volt ebben a belga mozizásban, azok a reklámok. Nem a fiatalabb korosztályt célozzák, hanem az időseket: Coca Cola Zero-val kínálják a nyugdíjasotthonban a bácsit, akiből tetovált, Harley-Davidsonos lesz az első korty után .  Hol van már a haverok, buli, Fanta szentháromság.. Azért ennek egy kicsit örültem, itt már legalább megértették, hogy egy bizonyos koron túl is van élet, sőt Belgium korfáját ismerve lassan ők lesznek többségben....

Budapesten ha valaki pho-t enne vagy rament, nagyjából azt kell eldöntenie, hogy hol... Brüsszelben kicsit nehezebb a helyzet, nincs akkora leveskultusz, mint nálunk. Ha már leves, akkor krémleves - ezerféle színben és ízben, de leginkább a szín nyomjelző, mert nagyon ritkán ettem olyat, aminek az íze nem a "feledhető" kategóriába sorolódott,

Van viszont egy japán étterem, a Kokuban  (nem is egy, mert egy kisebb hálózatról beszélünk), ahol  jó rament lehet enni és gyozát - japán töltött derelyét. Mi a Schuman mellett voltunk, de van egy a Louise-on is. A design különleges: hatalmas fekete táblák krétarajzokkal, japán stílusú tányérok-poharak és természetesen evőpálcika mindenhez.

Előételként választhatunk kimchi-t, koreai módra savanyított kínai kelt vagy vörös tonhalat (1 percig sütve, felvágva, wasabis szósszal). Mi gyozá-t kértünk, ez húsos-kínai keles, gazdagon fűszerezett töltelékkel töltött tészta, amit megpirítanak és a végén szójaszószos mártogatóval tálalják.

 Főételnek jöhet ramen, amihez húsos csontokból főznek alaplevet, szójaszósszal és ezzel-azzal ízesítik , aztán jön a lényeg: friss tészta, párolt spenót, lágyra főzött tojás, szójacsíra és végül a hús, ami sokféle lehet. Pl. tonkatsu : ez a ropogós pankoba -kenyérmorzsába- panírozott rántott hús vagy főtt császárhús. Többféle variácót kínál az étlap, ez egy császárhúsos ramen:

 Létezik vegetáriánus változatban is, az alaplé fajtájától függően lehet pl csirkés  sertéshús helyett. Vannak különböző tésztaételek is, ehhez udon (vastag, búzatésztából készült) vagy soba (ezt hajdinalisztből gyúrják) tésztát használnak.  Salátákat is rendelhetünk.

Van menü is, egy ramenhez adnak egy csésze zöldteát, de néha megesik, hogy gyozát is.

A desszertlapon különleges fagylaltok sorakoznak, egyszerre három gombócot kóstolhatunk a következő ízekből: gyömbér, zöld tea, fehér vagy fekete szezám, wasabi, cseresznye.  Elég markánsak, de kicsit édesek az én ízlésemnek.

A képen: cseresznye, gyömbér és feketeszezám

 Végül, de nem utolsósorban.... Nemsokára hozom a házi ramen és gyoza receptjét, a szójaszószon kívül nem nagyon kell hozzá egzotikus hozzávaló és meglepő módon a gyerekek is szeretik. Ennyire :

Ez itt a "saját" gyozám:

 Ez pedig a "saját" ramen:

Budapesten közel -villamossal 10 percre- van hozzánk a Gellérthegy. Egyik vendégünk egyszer felsóhajtott : "de jó nektek, akár minden nap felsétálhattok oda". Hosszan gondolkodtam, hogy mikor sétáltam fel utoljára: majdnem 20 éve... Amit bármikor megtehetsz, azt ritkán teszed meg..

Így voltam  a brüsszeli Mini-Európával is,  csak fél óra autóval, de úgy gondoltam, hogy a lényeget már úgyis láttam. Amikor kijöttünk ide, természetesen elmentünk megnézni, az akkor még romos Atomiummal együtt. Még nem is volt magyar nevezetesség, csak egy halom föld, ami mellé kiírták, hogy majd egyszer lesz itt valami... Hát lett és őszintén szólva, nagyon büszke vagyok, mert az újonnan belépő államok közül szerintem a mienk lett a legszebb: a Széchenyi-fürdő. 2008-ban adták át, kb. 200 ezer euro-ba került. Ezek a makettek nagyon drágák, a gazdagabb országok 5-6 épülettel is jelen vannak, a kisebbek egy, maximum kettővel.

 Ha már itt voltam, persze fényképeztem is, leginkább apró részleteket. 

A Big Ben mellett tüntető csoportot, ahol erős nagyítással látszik a felirat: Brexit 2016.06.23.

És a berlini fal lebontását:

A holland sajtpiacot :

Don Quijoté-t és Sancho Panzá-t:

A trier-i Porta Nigrá-t, a város római kapuját - építés alatt - enyhe Empire State Building beütéssel:

A Grand-Place-t  a virágszőnyeggel , a közelgő Halloween-t a tökök jelzik:

Végül Dinant, felvonulás óriásokkal és itt is tök tök hátán:

Régóta tervezzük már, hogy ellátogatunk a Harry Potter londoni stúdiójába, de eddig valahogy még nem jött össze a dolog. Kellemes meglepetés volt, amikor kiderült, hogy nem is kell olyan messzire mennünk, mivel idén nyáron a világ számos nagyvárosa után Brüsszelbe érkezik a Harry Potter: The exhibition névre hallgató kiállítás.

Azon kívül, hogy városszerte plakátokon hirdették az eseményt, meglepően keveset lehetett tudni róla, ami számomra mindig kicsit gyanús, de két Harry Potter rajongó gyerekkel nem nagyon volt más választásunk. Megvettük tehát a családi jegyet 75 euróért, és lesz ami lesz alapon, kikocsikáztunk az Expohoz. A jegyeket órára lebontva árulják, ami szerencsére csökkenti a sorbanállási időt, így alig tizenöt perc várakozás után már bent is voltunk.

Kis csoportokban engedik be a látogatókat, és az embernek még felocsúdni sincs ideje, amint becsukódik mögötte az ajtó, máris magával ragadja a roxforti gépezet. A vállakozó kedvű látogatók kipróbálhatják a Teszlek Süveget, ami megmondja, hogy a négy ház közül melyikbe kerülnek majd „az újonc diákokˮ. Ezután egy montázst láthatunk a filmekből, majd máris megérkezünk a sötét és ködös Roxfortba. A jelmezeket, díszleteket és ikonikus tárgyakat tematikus termekben lehet megnézni. Van külön szoba a kviddicsnek, a sötétség erőinek és az erdő lényeinek. Bemehetünk Hagrid kunyhójába, és megcsodálhatjuk a nagytermet a lebegő gyertyákkal. A filmek hangulatát fény-és hangeffektusokkal igyekeznek minél jobban visszaadni. A legtöbb tárgy vitrinben van kiállítva, és habár van néhány interaktív elem is, a kiállítás inkább amolyan „mindent a szemnek, semmit a kéznekˮ jellegű. Egy óra alatt bőven végig lehet járni, de mindenképpen hagyjunk időt az ajándékboltra. Itt aztán van minden, amire egy Harry Potter rajongó vágyhat, a mindenízű drazsétól kezdve az összes fontosabb szereplő varázspálcájáig. Készüljünk fel arra is, hogy mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha valami érdekessel szeretnénk távozni. (Nekünk sikerült többet költenünk itt, mint amennyibe a belépőjegy került.)

Összességében úgy gondolom, hogy rajongóknak kötelező a kiállítás, de azoknak is érdekes lehet, akik hozzám hasonlóan inkább csak felszínesen ismerik a Harry Potter világát. Ha még egy kicsit interaktívabb lett volna, akkor azt mondanám, hogy tökéletes volt. Elvégre Harry Potterről van szó, jó lett volna egy kicsivel több „varázslatˮ.

Kedvcsinálónak íme egy kisfilm, amit a kiállításról készítettünk:

Ma általános sztrájk van Belgiumban, tegnap még csak ízelítőt láttunk, ami "csekély " 444 km-es dugót idézett elő az országban. Erről aztán eszembe jutott minden idők egyik legkellemetlenebb sztrájkja: a kukásoké. Nyáron, 30 fokos melegben, amikor pillanatok alatt szagos lesz a szemetes, egy hétre leállt a szemétszállítás. Az előző este kitett zsákokat kénytelenek voltunk visszahurcolni a házba, amit persze nem kíméltek a rókák, akik rendszeresen beszabadulnak a városba. Legalábbis egy ideig vakon hittem, hogy a rókák voltak vagy a szomszéd macskák.

Aztán egy idő után gyanús lett a sok kövér varjú... Ha kiteszem a szemetet, 10 perc múlva az egész utca láthatja, mit ettünk, ittunk egész héten, a zsák foszlányokban, minden a földön és persze abban a percben fordulnak be a kukások, akik sajnálkozva, de otthagyják az egészet. 

Persze, nagy méreg ez, de eddig legfeljebb rárivalltam a madarakra és eltakarodtak, most már halálnyugodtan folytatják tovább, hiába lármázok. Ma reggel olvastam  a  híreket a Frankel Leó utcai véres varjú támadásról, azóta inamba szállt a bátorságom, lehet, hogy ők is továbblépnek? A video annyira érdekes a cikkben, hogy ide is bemásolom, ha valakinek nincs kedve kattintgatni:

De térjünk át néhány hasznos információ erejéig a szemétügyekre, amik egy kicsit bonyolultabbak Belgiumban, mint otthon. Amikor Brüsszelbe érkeztünk, úri dolgom volt. A harmadik emeleten laktunk, fogtam a szemetet, levittem a tárolóba. Ennyi. 

Aztán házba költöztünk és vele megérkezett a szemétprobléma is: a fehér zsákba kerül a háztartási szemét, a kékbe a PET-palackok meg a fémdobozok, a sárgába a papír. (de ha nem Brüsszelben lakunk, akkor más színskálát kell megtanulni: Drogenbos-ban élénkpiros és bordó zsákok vannak meg nem tudom mire való hatalmas papírzsákok).