Igazi eminens kislány voltam kitűnő bizonyítvánnyal, csak két tantárggyal gyűlt meg a bajom: a testneveléssel és a gyakorlati foglalkozással. Sehogy nem ment a faragás, a fémlemezek szakszerű megmunkálásáról ne is beszéljünk, úgyhogy a szalvétatartó alapanyagait meg a fakarót rendszeresen hazaloptam a táskámban, hogy apám valami értékelhetőt kalapáljon helyettem. A torna nehezebb volt, mert  a svédszekrénynél ez a megoldás értelemszerűen  kiesett, úgyhogy maradt a belefejelés meg a feldöntés.

                                  (a video illusztráció)

Szomorúan lógtam a kötél végén meg a gyűrűn, amin lány lévén fel nem foghattam, mi végre kell nekem összetett gyakorlatot végrehajtanom. A kötelező úszás szintén a rémálmaim közé tartozott, miután olyan alacsonyra nőttem, hogy a vízből nem állt ki az orrom.

Ennyi kudarc után érthető, hogy a sport sosem volt a szívem csücske. Súlyproblémám nem igazán lévén nem is nagyon volt motiváció, másrészt úgy gondoltam, futok annyit a három gyerek után, hogy bőven letudom a napi mozgásadagomat. 

Aztán negyven felett egyszer csak feltűnt, hogy régen volt derekam, most meg nincs... A férjem egyik nap kitalálta, hogy járjunk edzőterembe és vett is egy bérletet, akkor még elég borsos áron. Miután elég skót vagyok, nem hagyhattam kárba veszni, úgyhogy elkezdtem, nem nagy örömmel, mert a gépeket utálom. Ráadásul az átkozott szerkezetek valamiért nem mérték a pulzusomat - az edző szerint ez nőknél gyakran előfordul- ezért aztán elkezdték növelni a sebességet, úgyhogy kishíján úgy jártam, mint Bob Kelso a futópaddal:

Végül betévedtem egy csoportos órára, ahol 20 perc után a 30. felülésnél éreztem, hogy végem van, miközben a körülöttem levő jóval idősebbek lazán lenyomják. Innentől a büszkeség hajtott és az volt a cél, hogy mindent meg tudjak csinálni, amit mutatnak. Kellett pár hónap, amíg sikerült, de minden szempontból megérte, mind fizikailag, mind lelkileg - nem ismerek jobb módszert a stressz ellen. Lassan függő is lettem, mert ha nincs meg a heti 3 alkalom, már látja a család, hogy "bolond" vagyok. 

Ezekben az órákban az a legjobb, hogy van zene, nem úgy, mint régen a klasszikus tornaórákon és az ember nem feltétlenül arra figyel, hogy mindjárt leszakad a keze, hanem örül a kedvenc számának. Ráadásul, hála a zenének, a ritmusérzéke is fejlődik -állítom, hogy részben ennek köszönhető, hogy jobban tudok táncolni. Eleinte kerültem a táncos kurzusokat (zumba és társai), mert képtelen voltam követni a koreográfiát, de most már ez sem okoz gondot. 

Brüsszelben sokféle edzőterem közül választhatunk, én az uccle-i Basic-Fit terembe járok, ahol 19,99 euro a családi bérlet ára, amivel bármelyik családtag  bemehet, az a lényeg, hogy egyszerre csak egyikük. (ez az ár a 12 hónapos hűségnyilatkozat esetén érvényes, enélkül 24 euro a havidíj)  9,99 euro a havi kiegészítés, ha olyan kurzusra járunk, ahol edző is jelen van.  Ha beérjük virtuális edzéssel (ilyenkor óriás képernyőre vetítik az animációt), az ingyenes. Itt Uccle-ben van Crossfit-terem is, ennek 50 euro a havi díja. Természetesen ezekkel a bérletekkel bármelyik Basic-Fit-be bemehetünk.

Rövid ismertető a csoportos órákról:

Bodysculpt :   - az egész testet megmozgató edzés, kis kézisúlyzókkal (1-2,5kg).Roppant hasznos  integetőháj ellen

Bodypump :   -  súlyemelés, 5-15 kg-os súlyokkal, ez is sokat segít, ha nem vállakoznánk mellplasztikára

Bodycombat : - kickbox alapokra épül és azt az illúziót is megadja, hogy vészhelyzetben meg tudnánk védeni magunkat egy jól irányzott rúgással. Az egy óra alatt elégetett 600 kcal már csak hab a tortán..

Bodystep        - step-pad-on végrehajtott  gyakorlatok, nagyon intenzív, ennél is áll a majdnem 700 kcal elvesztése

TAF                   - taille, abdomen, fesse:  azaz derék, has, fenék a célkeresztben

Abdofessiers  - has-fenék a célpontban

Viper                - női "Crossfit", 1 percig csináljuk az adott gyakorlatot, pl. négyütemű fekvőtámaszt,         elegánsabb nevén a "burpee"-t, de nagyon sokféle mozgásformát váltogatnak

Grit                   - ez egyfajta "katonai kiképzés", még mindig kifog rajtam

Sh'bam            - sok benne a táncos elem, latin-amerikai zenei alapokkal

Zumba             - kolumbiai zenei alapokkal, hasonló, mint a sh'bam

RPM                 - biciklis edzés, erre be kell előre jelentkezni

Külön teremben van a Crossfit, ahol nekünk, magyaroknak, igen magas a reputációnk 'Lészi Kovakx" okán, akit az itteni edzők a műfaj pápájának tartanak és akit mi természetesen Kovács Laciként ismerhetnénk, ha bennfentesek lennénk a Crossfit világában. 

Szóval sportolni jó, különösen a 40. perc után, amikor megindul a béta-endorfin, meg a végén, amikor az ember megállapítja, hogy 10 dekát fogyhatott vagy csak jogot szerzett egy croissant lelkiismeretfurdalás nélküli elfogyasztására.

Aki komolyan bele akarja ásni magát a témába, annak ajánlom a sajátságos stílusú, de vérprofi Tamás oldalát, nekem nagyon sokat segített. Ugyan továbbra is azt gondolom, hogy a világon az egyik, ha nem a legjobb dolog finomakat enni, de ehhez 40 felett mozogni kell és nem keveset...

Ritkán veszek boltban süteményt, igazából főleg úgy kóstolunk ilyeneket, hogy a vendégeink belga szokás szerint desszertet hoznak ajándékba. Szerintem a legjobb patisserie - de tudjuk, hogy ízlések és pofonok- a Les tartes de Françoise.

A Les tartes de Françoise története 1994-ben egy kicsi brüsszeli konyhában kezdődött, Volt egyszer egy háziasszony, aki finom, jó minőségű alapanyagokból készült, egyszerű tortákat készített először a barátainak, aztán a környék vendéglőinek ( mint a mi Mónink). Ebből nőtte ki magát az első üzlete Ixelles-ben, majd Brüsszel más negyedeiben is nyitott boltokat. Ezek nem egyszerű patisserie-k, inkább atelier-k, láthatjuk, hogyan készülneka sütemények, háziasan, nagyon vidám hangulatban. A mi fogalmaink szerint nem klasszikus torták ezek, vajas krémnek, piskótának nyoma sincs.

Általában tarte-ok, omlós tészta alapon, rengeteg töltelékkel,  ami lehet édes vagy sós, Amikor tarte-ot vagy quiche-t sütök, a honlapon szoktam nézelődni töltelék-ügyben (alaprecept a blogon nemsokára), inspirációnak nagyon jó. 

Rendelni is lehet a honlapon: 50 euro felett házhoz is hozzák, de természetesen személyesen is elmehetünk érte, bár a teljes választékot nem találjuk meg mindig a boltban. Nagy (8-10 szeletes) illetve kicsi (4-5 szeletes) méretben készülnek, de a sósaknál van duo, azaz 2 személyes forma is. Gondolnak a gluténérzékenyekre is, van pl. krumpli alapú galette-jük illetve egy különleges, gombás rizottó lepényük is. az édes tarte-oknál pedig mandulalisztet használnak,

Az én kedvencem a Fruits rouges meringuées, azaz a Habcsókos erdei gyümölcsös. Miután nem olcsók ezek a torták, másrészt az is izgatott, hogy itthon is el lehet-e készíteni, elég sokat kísérleteztem vele és sikerült egy "majdnem" verziót előállítani. (amit majd otthon, Magyarországon is meg tudok sütni, mert nekem mindig ez az első motivációm).

A torta speculoos alapon, sok-sok tejszínhabbal és erdei gyümölccsel készül, a tetején olasz habcsókkal, ami egyszerre ropogós és lágy. Friss gyümölccsel az igazi, de ha gyorsan feltálaljuk, és nem enged levet, fagyasztott ribizlivel, málnával, szederrel is finom lesz. (már csak azért is, mert a Françoise is fagyasztva árulja, úgyhogy legalább 2 órát állni kell hagyni a  fogyasztás előtt.) A speculoos egy speciális belga keksz, sokféle fűszerrel (fahéj, szerecsendió, ánizs, gyömbér, szegfűszeg), ízesítik, otthon fahéjas keksszel, esetleg maradék mézeskaláccsal is kiváltható.

Ma éppen két hónapja a brüsszeli terrortámadás-sorozatnak, amelyben a három elkövetővel együtt összesen 35 ember vesztette életét a zaventemi reptéren és a Malbeek metróállomáson. Az esetet mint a Belgiumot valaha ért legkegyetlenebb terrorista támadást tartják számon, ennek ellenére az embernek időnként mégis olyan érzése támad, mintha igazából meg sem történt volna. 

Március 22. után sokáig másról sem lehetett hallani. Az újságokban ez volt a vezető hír, ha beszélgettünk, mindig előjött a téma, mindenki szerette volna kibeszélni magából, amit így vagy úgy átélt. Az utcán, az állomásokon, a boltokban lépten-nyomon katonákba ütközött ez ember, a biztonságnak legalább az illúziója megvolt. Aztán szép lassan visszatért minden a megszokott kerékvágásba: a katonák sok helyről eltűntek, az újságokban már nem ez volt a vezető hír, és mi is egyre kevesebbet beszéltünk róla.

Belgiumot számos kritika érte az ügy miatt: akit érdekel ebben a cikkben elolvashatja, hogy mi volt a tizenkét legnagyobb hiba, illetve félreértés, ami a belga hatóságok számlájára írható. Brüsszel az a fajta a hely, amit nagyon könnyű nem szeretni, és azt hiszem, ezen a ponton még azok is meginogtak egy kicsit, akik eddig próbálták védeni a belgákat.

Ráadásul, ha mindez még nem lett volna elég, sikerült nekik egy rossz helyzetből még rosszabbat varázsolni, amikor alig néhány nappal a zaventemi reptér újbóli megnyitása után a légiforgalmi irányítók sztrájkba léptek. A legnagyobb belga napilap a Le Soir főszerkesztője akkor egy zseniális írásban tartott görbe tükröt a belga társadalom elé. Az Ez az ország saját maga legnagyobb ellensége című cikkben kifejtette, hogy Belgiumnak semmi szüksége terroristákra, egyedül is képes elásni magát a világ szemében.

És ezzel megint visszajutottunk a kiindulóponthoz: Belgium azért nem képes hatékonyan fellépni a terrorizmus ellen, és azért nem képes megoldani úgy általában a gondjait, mert nem egységes, mert igazából nincs is olyan, hogy Belgium. Az ország nyelvi és területi megosztottsága miatt még a legegyszerűbb problémák is hatványozódnak. Bármit is akarnak megoldani, először rendezniük kell a soraikat. Ez pedig akkora feladat, hogy nem is csoda, ha az ember gyakran úgy érzi, az ország vezetésének fogalma sincs róla, hogy kezdjen hozzá.

Az, hogy időnként azt érezzük, mintha mi sem történt volna, talán csak természetes önvédelmi reakció. Talán ez is része annak, hogy elfogadjuk a történteket, és tovább tudjunk lépni. Mert muszáj továbblépni.

Mi még itt vagyunk, az élet pedig megy tovább.

Emlékfal a Malbeek metrómegállóban

Brüsszel legnagyobb piaca, az Abattoir, pénteken, szombaton és vasárnap tart nyitva 7-13 óráig, egyébként csak vágóhídként üzemel, erről kapta egyébként a nevét is.Pénteken "kis piac van", egy kicsit drágább is, kevesebb az árus, viszont nincs tömeg. Szombaton jóval többen vannak, de az igazi csúcspont a vasárnap, ócskapiaccal, élő állatokkal és olyan kincsekkel, mint a 20-40 euróért árult Gabor vagy Rieker  cipők (kis méretben és mindegyikből egy pár van. Turkálni is lehet, ha szerencsés a kezünk, 4 euro-ért Burberry ballonkabátra bukkanhatunk.

Kezdjük az új csarnokkal, ahova a "húsosokat" költöztették be, de sokféle árus helyet kapott itt. A csarnok elején találjuk a halasokat,  szinte mindenféle tengeri haluk van, amit kérésre meg is tisztítanak. Van ponty is, ha valaki halászlét kívánna.Ezenkívül rákok, kagylók, csigák, tintahalak, polipok  mindenféle méretben.

Kicsit feljebb a román hentesnél vehetünk mindenféle füstölt húst, cserkészkolbászt, szalonnát, virslit, még füstölt tyúkot is, aminek az afrikai vásárlógárda örül elsősorban.

Ha éppen nem ebből készül az ebéd, szárított halak, banánlevelek és a világ legillatosabb szárított füve (nem sikerült kiderítenem, mire jó) várják őket a szomszéd afrikai pultnál.

A következő román "tejeshez" én leginkább juhtúróért járok (branza de oaie), de lehet kapni savanyú káposztát és külön leveleket is, de azt nem tudom, hogy a mi ízlésünk szerint savanyított káposztáról van-e szó.

Ezután már az új csarnok következik. A húsok szépek és frissek, ne felejtsük el, hogy egy "húsgyár közepén" vagyunk.  Csirke, sertés, marha minden mennyiségben, bárány az arab hentesnél, kecske az afrikaiaknál, Van mindenféle szárnyas, hentesáru és belsőségspecialista is akad. A marhahúsok kedvelőinek ajánlom a bavette-et, ('bávett') az araignée-t ('arennyé') és az onglet-t ('onglé'), ezeket  a "hentes falatjának" nevezik. A hozzáértők szerint ezek a marha legfinomabb részei, a hentes inkább hazavitte őket és megsütötte magának. A sertéshús kedvelői akár véres hurkát is csinálhatnak, de a kocsonya sem jelenthet problémát:

A csarnok közepén egzotikus gyümölcsöket és zöldségeket lehet venni, mindig van maracuja, kókuszdió, papaya és akad yam-gyökér, amit Scarlett O'Hara nyakra-főre evett az Elfújta a szélben. (amikor az elsőt hazavittem, azért elgondolkodtam, hogy mit jelenthetett a "jókora" kifejezés, amit egy bál előtt kötelező jelleggel el kellett fogyasztania. Minimum 1 kg-os példányokról beszélünk.A képen bal oldalon a yam, mellette yucca)

A csarnok végében található a pék, marokkói kenyeret, baguette-t,( a teljes kiőrlésű nagyon finom), péksüteményeket árul, ha szerencsénk van, msemmen-je, marokkói palacsintája is van. (recept nemsokára). Mindig veszek simit-et, ez egy szezámmaggal meghintett péksütemény:

Szemben van vele a tejautomata, ahol csak egyszer kell megvenni a tejesüveget, legközelebb kimosva visszahozzuk, a gép sterilizálja és máris vihetjük haza a házi tejet, 1 euro-ért literjét. Van aludttej automata (lait battu), és most nyitott egy pult, ahol házi vajat, tejszínt, joghurtot árulnak.

Itt van az egyik kedvencem is, a thai bolt. Thai, kínai zöldségek, tészták, fűszerek, zöld papaya, szinte minden akad,  ami az ázsiai konyhához kell, így már csak ritkán kell elmennem a Bourse-nál található kínai boltba, ahol aztán tényleg minden van.

Ő a helyi sajtspecialista :

Van olajbogyó specialista, lengyel és marokkói édességárus,sima lengyel bolt túróval meg ami ott szokásos,  flamand zöldséges, de azt ajánlom, a zöldséget inkább kint vegyük meg.

Ott ugyanis a 4 évszak vár bennünket: minden van. Csak meggy nincs. Sóska akad néha: egy-két maroknyi. Fehérrépa is van, de az árusok maguk sem tudják, mit árulnak, itt a pasztinák sokkal népszerűbb. Van magyarszerű zöldpaprika Marokkóból, csípős zöldpaprikaszerű nem csípős zöldpaprika is akad és bébitök is. Marokkói származású ismerősöm mesélte,hogy először alig hitte el, hogy ez a sok áru majdnem mind Marokkóból származik, mert ott sosem látnak ilyen szép zöldségeket. (Marrakes-t megjárva igazat kell adnom neki.). 

Ha spárgaszezon van, kifejezetten ajánlom a két flamand hölgyet, ők szombatonként egy kicsit elbújva nem a fő soron, hanem a második vonalban árulnak. Nyár elején mindig van náluk ribizli és egres is, nyár végén sárga hüvelyű zöldbab.

Tálcás tojást árulnak több helyen is, a méret és a szín szabadon választható, 3 euró/tálca körüli áron megy a 25 tojás.

A piac végén egy fehér furgonból kínál tejtermékeket Sebastian, krumplija is van, de az én kedvencem a liszt, amit 5 kg-os zsákokban árul és szuper kenyeret lehet belőle sütni. 

A piacon,ahová főleg kerekes bevásárlókocsival szokás menni, parkolni is lehet.  Több bejárat van, pénteken a Bergenstenweeg-ről szoktam behajtani. A helyi folklórhoz tartozik, hogy a végén, amikor kihajtásnál fizetünk, bedobjuk a 2 eurot a parkolásért, felmegy a sorompó, rálépünk a gázra... és azonnal ránk tapad valaki, akinek nincs kedve fizetni. 

Miután abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy kicsi kertünk is van, amikor lehet, friss fűszernövényeket használok. Palántákat a szupermarketekben szerzek be, nagy a választék, 1,29 euro-ért adnak egy kis cserepes példányt. Arra kell vigyázni, hogy vannak olyan növények, mint a menta és a citromfű, amelyek szó szerint eluralják a kertet. A bazsalikom a meztelen csigák kedvence, 1 nap alatt kopaszra rágják, úgyhogy ezt inkább az ablakban, cserépben érdemes tartani. Szép nagyra nő az oregánó, a snidling, a kakukkfű, a zsálya, a tárkony és a petrezselyem. A tulajdonosok ültettek egy rozmaringbokrot, simán tűri a leghidegebb telet is. 

 Thomas Grunzig, az RTBF újságírója szokásos heti két percében annyit mondott a Prem1ere belga rádióban, hogy  a keddi események kapcsán gondolkodott el azon, hogy hány családtagját, ismerősét, barátját nem kereste az utóbbi időben és nem mondta el nekik, hogy mennyire fontosak számára és mennyire szereti őket.

Kedden fél 9-kor éppen Charleroi-ban szálltam be a Budapestre induló gépbe, amikor két üzenet kaptam Facebook-on  a robbantásról. Aztán ki kellett kapcsolnom a telefont, nem tudtam, mi történt, csak találgattunk. Azt a két órát nem kívánom senkinek, mert a férjem Brüsszelben maradt sok barátunkkal, ismerőssel együtt...

Budapesten rengeteg üzenet várt, mindenki azt kérdezte jól vagyok-e, nem esett-e bajunk. Babonából ugyanis mindig bejelentkezem a repülőtérről, ami ugye Brüsszel-Charleroi néven jelenik meg és aki nem jártas a belga repterekben, nem feltétlenül tudja, hogy ez a "fapados" repülőtér. Időben a robbanás előtt 20 perccel jeleztem, hogy indulok haza... Régen látott barátok, ismerősök bukkantak fel, nagyon jó érzés volt, hogy ennyien aggódnak értünk... 

Budapesten azonnal hívtam a férjem, elérhetetlen volt. De a gyerekek igen, ők már Bp-n vannak és az interneten követték az eseményeket a belga osztálytársak folyamatos helyszíni tudósításaiból. Ők már tudták, hogy a férjem biztonságban van- mégiscsak jó ez a Facebook-  és utána folyamatosan néztük, hogy bejelentkeznek-e a barátok. Aki nem, arról kiderült, hogy már itthon van, de rettenetesen nyomasztó volt az egész.  

Az az igazság, hogy a négyes szintű terrorveszély kihirdetése során már valamennyire megtanultunk félni. Az iskolába mi, szülők, többé nem mehettünk be, nem lesz anyák napja, nem lesznek ünnepségek, még értekezlet sem, a gyerekek nem mehetnek kirándulni. Jogos. Eleinte féltem a boltban is, most is csak hét közben és reggel megyek, hátha akkor nem történik semmi. Fürkésztük a szembejövők arcát, egyszer majdnem szívszélhűdést kaptam, amikor az ismerős flamand patikusnő helyett egy ismeretlen férfi fogadott a gyógyszertárban és semmilyen gyógyszernek nem tudta a nevét... Nem mentem tornászni, sok ember kis helyen, nincs menekülőút.... De idővel visszatért a bátorságom, csökkent az éberség, nemcsak bennem, mindenkiben. Azt hittük, megússzuk. 

Aztán amikor egy hete közel hozzánk pisztollyal hadonászó rendőrökre lettem figyelmes, akik szemmel láthatóan vártak valakire, visszatért a félelem. Pár nap múlva kiderült, hogy a hónapok óta keresett terrorista itt élt  a közelünkben, mellesleg gyártott is pár detonátort a merényletekhez. Aztán tegnap azt is megtudtuk, hogy nem magányosan bujkált , hanem a keddi merénylők társaságában...  Ez egy békés kerület, van olyan része is, ahol bevándorlók laknak, de közel hozzájuk ott a belga középosztály. Néhány kép az elhíresült Forest-ről (Brüsszel külső kerülete)

Ez az apátság:

Egy utcarészlet, 200 méterre a lövöldözés helyszínétől:

Ez meg itt a Nyuszi háza, ugyancsak a környékről:

Békés és nyugodt minden. Szeretek itt lakni.

Nem lehet és nem szabad félelemben élni. Carpe diem. 

A Brüsszel nagyobb parkjaiban tanyázó egzotikus zöld papagájok seregeiről számos legenda él a köztudatban. Hangos csivitelésükkel és színpompás tollazatukkal üde színfoltot jelentenek a brüsszeli szürkeségben, de csak kevesen tudják, hogy valójában hogyan népesítették be ezek a trópusokon őshonos madarak a mérsékelt óceáni éghajlaton fekvő Brüsszel parkjait.

Trópusi papagájok Brüsszel kertvárosában

Az egész 1974-ben kezdődött, amikor néhány egyed megszökött egy heizeli állatkertből. A tudósokat is meglepte, hogy a madarak ilyen könnyen adaptálódtak a brüsszeli éghajlathoz és gyorsan szaporodni is kezdtek. Olyannyira, hogy ma már több mint 12000 példány él belőlük szerte Brüsszelben. Az elszaporodás egyik legfőbb oka a ragadozók hiánya, a papagájokra Brüsszelben ugyanis egyedül a Szent Mihály és Szent Gudula-székesegyház környékén élő sólymok jelentenek veszélyt.

Papagájok nagy számban élnek Rotterdamban, Amsterdamban és La Haye-ban is, ami azért érdekes, mert ha ezek a nagyobb csoportok egyesülnek, akkor komoly papagájinvázióval kell számolni. A madarak jelenléte ugyanis alapvetően káros hatással van a brüsszeli ökoszisztémára. Egyrészt elfoglalják a bennszülött madarak fészekrakó helyeit, másrészt komoly károkat képesek okozni a gyümölcsösökben.

Könnyen lehet, hogy néhány évtizeden belül Brüsszelnek is lépéseket kell majd tennie a papagájszaporulat megfékezésére. Londonban például, ahol 1951-ben az Afrikai királynője című Humphrey Bogart film forgatásakor szabadultak el az első példányok, már kémiai úton sterilizálják őket, hogy elejét vegyék a szaporodásuknak.

Az én kertemben leginkább csak növények vannak meg egy trampolin ágaskodik középen, de ha akarnám, olyan szépen berendezhetném... Lehetne ilyen hatalmas, kővédermedt házőrzőkutyám, (1 méternél is nagyobb)

Vagy itt van mindjárt ez az egyáltalán nem kedves arcú disznó potom 149 euró-ért. Úgy fél méter hosszú lehet, de így is drágállottam kicsit.

 Vagy a gyapjas cserép nyúl, de őt inkább fedett helyre szánhatták.

Na meg itt vannak ők potom 299 euróért. Egyik szebb, mint a másik, de a gyereket életveszélyesen megfenyegetném, ha focizni próbálna a kertben.

 Úgy 4-5 éves koromban határozottan vonzódtam a kerti törpékhez és minden kertnél meg kellett állni, ahol felbukkant egy szemrevaló példány. Azoknak még csákány meg lámpás volt a kezében, közben haladtunk a korral. Itt van például a szörfös törpe:

 És készülnek már a futball EB-re is, igaz, francia színekben.

 Stresszes kerttulajdonosoknak -gondterhelt törpe.

Nem tudom, ki a helyi design-felelős, de a Mikulás-kompozíció után ismét nagyszerű munkát láthatunk fűnyíróra komponálva:

 Attól tartok, maradok a növényeknél...

'Ez nem egy ország' - graffiti Brüsszelben René Magritte belga szürrealista festő 'Ez nem egy pipa' (Ceci n'est pas une pipe) című művére utalva

'Excusez-moi, én belga vagyok,' javítja ki a briliáns belga detektív, Hercule Poirot végtelen türelemmel mindazokat, akik tévedésből franciának gondolják. Agatha Christie jól látta: a belgákat gyakran hiszik franciának, hollandnak vagy éppen németnek (ha elég távolról nézik őket), ami már önmagában is sokat elárul magáról az országról, mint ahogy az is, hogy a világ talán egyik legismertebb belgája egy fiktív karakter, akit ráadásul egy angol írónő álmodott meg.

Tekintsük át, hogy mi okozza ezt a nagy zűrzavart. Belgium három markánsan elkülöníthető csoportra oszlik: északon élnek a hollandul beszélő flamandok, délen a franciául beszélő vallonok, keleten pedig van egy kisebb németül beszélő közösség. Ráadásul, csak hogy a helyzet még tovább bonyolódjon, az elvileg kétnyelvű, gyakorlatban viszont inkább francia főváros, látszólag minden logikát nélkülözve, szépen beágyazódik a flamand terület déli részébe.

Négynyelvű üdvözlőtábla Brüsszel határában

Teljes a káosz minden téren, ám úgy tűnik a népeket ez nem izgatja túlságosan. Egyszer például 541 napig nem volt kormánya az országnak. És mit tettek az emberek? Természetesen az utcára vonultak! Akkor rendezték meg ugyanis a kagyló és sült krumpli fesztivált. Még merje valaki azt állítani, hogy a belgák nem képesek egységet alkotni!

Amúgy az, hogy a világ túlnyomó részén a sült krumplit French fries-ként ismerik, a legkevésbé sem befolyásolja a belgákat abban, hogy sajátjukként tekintsenek eme kulináris mirákulumra. Annál, hogy a belgák vagy a franciák találták-e fel, már csak azt lenne nehezebb eldönteni, hogy a tyúk volt-e előbb vagy a tojás.

A belga nép egyik legcsodálatraméltóbb tulajdonsága egyébként az, hogy képesek önkritikát gyakorolni és kifigurázni saját magukat. Ez utóbbi képesség elsajátítására igencsak szükségük is volt, miután egy 58 centiméter magas pisilő kisfiú szobrát tették meg fővárosuk jelképének. A szobor - nevezzük az egyszerűség kedvéért így - mind a mai napig állandó gúny tárgya. És mit csinálnak a belgák? Ahelyett, hogy megsértődnének, ünnepélyes ceremónia keretében folyton idétlen ruhákba öltöztetik, sőt, az egyenjogúság jegyében, elkészítették a szobor nőnemű párját is, az átszellemült arccal guggolva pisilő kislányt, aki a Jeanneke Pis nevet kapta. És mivel a belga alapos nép, aki nem szereti a félmunkát, elkészült Zinneke Pis is, a pisilő kutya. Szegényt egy időre nélkülözni kellett, mert elütötte egy autó, de mostanra szerencsére visszakerült a régi helyére, így újra teljes lett ez a fölöttébb bizarr kis kollekció.

A Zinneke amúgy kóbor állatot jelent, és a tény, hogy a brüsszeliek Zinneke-ként utalnak saját magukra, megint csak a belgák sajátos humorérzékéről ad tanúbizonyságot. Különösen, ha utánanézünk, hogy honnan is ered ez a kifejezés. Nos, volt egyszer Brüsszelben egy Senne (brüsszeli dialektusban Zinneke) nevű folyó. A városban a XVI. század elején annyira elszaporodtak a patkányok, hogy a lakosok elkezdtek macskákat telepíteni a városba. Arra ekkor még nem számítottak, hogy a macskák keveredni fognak egymással, sőt szaporodnak is. Később aztán, amikor már elviselhetetlenné vált ezeknek a mindenféle jöttment, keverék cicusoknak a száma, a leleményes brüsszeliek kénytelenek voltak néhányat belefojtani a Zinnekébe. A szükség nagy úr, ahogy mondani szokták.

És, hogy miért nevezik magukat a brüsszeliek Zinnekének? A város sokféleségére, multikulturális és kozmopolita jellegére utalnak vele, ami a különböző kultúrák, nyelvek és etnikumok keveredésének köszönhető.

Brüsszel tagadhatatlanul sokszínű, a sok színnel viszont az a baj, hogy ha összekeverjük őket, akkor a végén mindig valami jellegtelen barnásszürke izét kapunk eredményül. Valahol érthető is, hogy a flamandok és vallonok nem akarnak ugyanerre a sorsra jutni, és időről időre elgondolkodnak azon, hogy talán mégiscsak jobb lenne nekik külön. Az elgondolásnak csak egyetlen aprócska hibája van: ahhoz a jellegtelen barnásszürke Brüsszel névre hallgató izéhez mind a ketten foggal-körömmel ragaszkodnak.

Ha bárki tanácstalan lenne, hogy melyik whisky-t kéne hazacipelnie a Carrefourból, megoldódott a probléma: itt az új kóstoló-automata. Láthatóan páran már éltek is a lehetőséggel, némelyik üvegben egy kicsit kevesebb whisky van, de működés közben még nem sikerült megfigyelnem. A szerkezet a drogenbos-i Carrefourban látható, eldugva a sós rágcsálnivalók környékén, de gondolom a többi hypermarket is beszerzett már egyet ebből a nélkülözhetetlen darabból.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én gyakran elgondolkodom ilyesmiken, hogy milyen lehet, ha valakinek mondjuk az a munkája, hogy pici műanyag traktorokat vagy grillcsirkéket gyárt a Playmobil-játékokhoz vagy a Legohoz vagy zenélő Mikulásokat.. Most éppen ezen a rovarhotelen elmélkedtem, amit az Action-ban árulnak, több színben is van, ha nem tetszik ez a rózsaszín:

Meg az is érdekelne, hogy ki kötötte ezt a szép kis ruhát  a fának az Avenue Kersbeek-en. És hogyan adta rá?