A brüsszeli multikulti egyik legjellemzőbb megnyilvánulási formája, és egyben legkellemesebb hozadéka, a gasztronómiai sokszínűség. Ebből minden januárban ízelítőt kapok, átvitt értelemben és szó szerint is, amikor minden nálunk dolgozó nemzet hoz valamilyen rá jellemző ételt-italt és kezdetét veszi a "nagy európai zabálás". A legnagyobb sikere természetesen mindig a saját készítésű ételeknek van, de vérmérséklettől és konyhaművészeti képességektől függően akadnak olyanok is, akik maradnak a jól bevált bolti termékeknél.
Nézzük meg, idén ki mivel állt elő.
Kezdjük rögtön az idei kedvencemmel, a szlovák asztallal. Számomra ez a konyha hasonlít legjobban a magyarhoz, és olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az egyik szlovák kolléganőnk nagyon lelkes szakács. Elmondása szerint egy hétig készült az eseményre, és ennek meg is lett az eredménye. Volt itt minden: palacsinta, fánk, tepertős pogácsa, bejgli, kolbász, sonka, szalonna, házi savanyúságok. Külön említést érdemelnek az apukája által készített pálinkák, amiket kénytelenek voltunk jó sokszor letesztelni, mert nem tudtuk eldönteni, hogy melyik a legjobb.
A szlovákokkal ellentétben a csehek idén nem bonyolították túl a dolgot: néhány doboz különböző ízesítésű töltött ostyával készültek. A Kolonada egyébként a cseh fürdővárosok hagyományos édessége.
A szlovének és a horvátok idén közös asztallal készültek, és igencsak kitettek magukért. Itt is volt jó néhány ismerős étel, felvágottak, káposzta, aprósütemények és bejgli. Én legjobban a főtt sonkának örültem, amit tormával kínáltak.
A lengyel asztal általában érdekesebb szokott lenni, bevallom őszintén, idén egyedül a Żubrówkát teszteltem le náluk. Az hozta a megszokott színvonalat.
A legszebb tálalás különdíját én idén a bolgároknak adtam oda. Az ételkínálat is letisztult volt, ráadásul finom is.
A kelet-európai nemzetek közül még meg kell említenem a románokat, akiknek az asztaláról sajnos nem készítettem fotót, de nagyon jó töltött káposztával és túrós süteménnyel készültek.
Most pedig irány dél!
Az olaszok jó szokásukhoz híven idén is pizzával és néhány tál tiramisuval érkeztek. Egyiket sem sikerült megkóstolnom, mert percek alatt elkapkodták őket. Mintha egyébként nem lehetne bárhol, bármikor pizzát enni!
A spanyol asztal is minden évben nagyon népszerű, így sikerült erről is jól lemaradnom. Volt náluk tortilla, jóféle spanyol borok, középen abban a nagy tálban pedig egy szép adag paella. Ezt tényleg sajnálom, hogy kihagytam.
Érthető módon a görög asztal finomságait is hamar el szokták kapkodni. Az idei kínálat is nagyon népszerű volt: a húsgolyó, a tzatziki és a baklava örök kedvencek, de nekem nagyon ízlett a dolmadakia is, ami szőlőlevélbe csomagolt rizses-darált húsos étel.
A máltai konyha számomra mindig kicsit jellegtelennek tűnik, mintha elveszne az olasz, görög, spanyol konyha árnyékában. Azért voltak náluk is guszta dolgok.
A franciák idén is konyhaművészetük egyszerűen nagyszerű mivoltára helyezték a hangsúlyt. Végül is igazuk van, a bordói jó, a sajt jó, a quiche jó, több valóban nem is kell.
A belgák is az letisztultságra szavaztak: őszibarackos-tonhalas apéróval készültek és egy tál zöldsalátával.
A holland gasztronómiát én valahogy soha nem tudom hova tenni. Az látszik, hogy szeretik ötvözni az édeset a sóssal, de ez a rózsaszín cukorkákkal megszórt kenyér azért tényleg túlzás volt egy kicsit.
A németek és az osztrákok is együtt készültek az idén, így a képen látható krumplisaláta és perec később kiegészült egy tálca rántott hússal. Ez is minden évben nagy kedvenc, én ettem egyet, és mire pár perc múlva visszamentem repetáért, már üres volt a tálca.
Ezzel pedig el is érkeztünk Észak-Európába!
A dán asztalon is sok finomság volt, ráadásul valamilyen különleges okból kifolyólag arra is nagyon ügyeltek, hogy mértani pontossággal tálaljanak.
A svédeket külön dicséret illeti a házi készítésű ételekért, mivel akár az IKEÁ-ban is vehettek volna valamit.
A finnek rénszarvashúsos szendvicsekkel (nagyon finom!) és persze Salmiaki-val készültek.
Az észtek szó szerint vették a meghívón szereplő kitételt, miszerint egy sós és egy édes ételt kell hozni: halas pitét készítettek és valamilyen krémes süteményt.
A lettek halas-uborkás szendvicseket hoztak, ami egyszerű, de jó, ráadásul a tálalás is gusztusos volt.
A litván asztalnak minden évben a Šakotis nevű édesség a főszereplője, ami ágas fát jelent és kicsit hasonlít a kürtőskalácsra.
A britek általában nem szoktak túl ötletesek lenni, idén azonban akadt náluk egy-két érdekesség. Szarvashús, illetve a nem túl gusztusos haggis, ami teljesen olyan ízű volt, mint a májas hurka.
És végül, de nem utolsósorban, jöjjön a magyar asztal. A menü: kolbász, pörkölt tarhonyával és kovászos uborkával, zserbó és sós aprósütemények. Mindennek nagy volt a sikere, a pörkölt elfogyott, a süteményekből alig pár darab maradt. A három üveg bor is elfogyott, mint mindig, most is a Tokaji volt a legkelendőbb.
