A másik torta itthon maradt, ebbe a citromkrém tetejére fagyasztott erdei gyümölcsöt is tettem.  Így még finomabb.

 Hozzávalók (egy 25 cm-es tortaformához, 8 személyre)

A tésztához:

210 gramm liszt

85 gramm cukor

1 tojás

1 vaníliarúd

125 gramm vaj

25 gramm mandulapor

4 gramm só ( 1 teáskanál)

A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrjuk (késes robotgéppel a legjobb), majd a gombócot legalább két órára betesszük a hűtőbe.

A tésztát 25 mm vastagra nyújtjuk és kibélelünk vele egy kerek vagy fodros szélű, keskeny peremű formát. A formát célszerű alul zsírpapírral bélelni. 30 percre a hűtőbe tesszük. Előmelegített sütőben 190 fokon sütjük meg.

 A töltelékhez:

 4,5 citrom leve (1,5 dl)

3 tojás

20 gramm reszelt citromhéj

200 gramm porcukor (nálam 150 gramm)

140 gramm vaj

Habverővel jól összekeverjük a tojásokat, a cukrot, a citromok levét és a reszelt citromhéjat. Vízfürdő felett addig melegítjük a krémet folyamatos keverés mellett, amíg 82 fokos nem lesz. (hőmérő nélkül: amíg be nem sűrűsödik). Ezután levesszük a tűzről és folyamatos keverés mellett 50 fokra hűtjük le (jégkockákkal teli tálba tesszük a krémet tartalmazó tálat, de anélkül is kb. 5 perc alatt lehűl). Ezután jól elkeverjük benne a kockákra vágott vajat. Legalább két órára a hűtőbe tesszük.

 Hab a tetejére:

3 tojásfehérje lemérve

A kristálycukorhoz  hozzáöntünk 3 evőkanál vizet majd egy lábosban felforraljuk. Közben elkezdjük habbá verni a tojásfehérjét. A forró szirupot folyamatosan, kis részletekben adagoljuk a tojásfehérjéhez, amit tovább verünk. Kemény habot kapunk, akkor jó, ha szálakat tudunk húzni belőle. (videon meg lehet nézni itt.)

A tésztát megkenjük a citromtöltelékkel, a habot habzsákba töltjük és rózsákat vagy csigavonalat nyomunk a töltelék tetejére. Kevés porcukrot szitálunk (ez el is maradhat) a hab tetejére majd karamellizáló pisztollyal karamellizáljuk. Ha nincs ilyen szerkezetünk, forró grill alatt 5-8 perc alatt ugyanezt az eredményt érhetjük el. Ha van, akkor is célszerű még 5 percre grill alá tolni, hogy a hab megkeményedjen. 

Ezek még a finomabbak azokból az inzultusokból, amiket Charles Baudelaire francia költő kétéves brüsszeli tartózkodása alatt megfogalmazott Belgiumról. „Meg kell köszönjem Istennek, hogy franciának teremtett és nem belgánakˮ állítja  abban a kéziratban, amelyet Szegény Belgium című könyvéhez készített. A könyvet végül nem adták ki az életében, viszont számtalan egyéb dokumentum fennmaradt, amelyek ékes bizonyítékai a költőn elhatalmasodott „belgofóbiának". Ebből a gyűjteményből nyílt nemrég kiállítás Brüsszelben.

„Kivétel nélkül minden belga üresfejű"

Baudelaire, akiről én annyit tudok, hogy ő az egyik a bodler-verlen-rembóból (az irodalomérettségi tételei még ma is kísértenek), három évvel a halála előtt, 1864. áprilisában érkezett Párizsból Brüsszelbe. Kiábrándultan, csalódottan, betegen hagyta ott Párizst, és abban reménykedett, hogy a belga fővárosban nagyobb szerencséje lesz. A környezetváltozás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményt. Brüsszeli tartózkodását később „kudarcok sorozatakéntˮ aposztrofálta - nem talált kiadót és a művei sem hozták meg a várva várt sikert.

Baudelaire ezek után nem rejtette véka alá a véleményét. Keményen kritizálta Belgiumot, Brüsszelt, a belga nőket, a kutyákat, a sört, sőt még a királyt is. Brüsszelt szellemvárosnak titulálta, ami halál-, középkor- és kriptaszagot áraszt magából. Az emberek jellegtelenek, álmatag, elfelhősödött tekintettel tántorognak az utcákon. A férfiak majmok, de egyben puhatestűek is. A nők falánkok, kövérek, büdösek. Nem is nők igazán, csupán nőstények. A belgák nem értékelik a művészeteket, az irodalmat, a tudományokat. Olyanok mint a kérődzők: képtelenek bármit is megemészteni. Az arcberendezésük a birkára emlékeztet, az akcentusuk elviselhetetlen. A mosolyt még hírből sem ismerik.

Belgium olyan mint egy koszos kis utcakölyök, aki egy elegáns úr (jelen esetben Franciaország) nyakába veti magát és könyörög, hogy fogadja örökbe. Franciaországban viszont van már épp elég idióta, állítja Baudelaire, Belgiumot pedig elég lenne egyszerűen leigázni, a nőket pedig eladni a törököknek, azoknak úgyis mindegy.

Éa hogy mit szólnak a válogatott sértésekhez a belgák? Ahelyett, hogy megsértődnének, kinyomtatják őket jó nagy fekete betűkkel, szép sárga háttérre és kiállítást rendeznek belőlük!

Sőt akad olyan belga is, aki egyenesen a védelmébe vette Baudelaire-t. Jean-Baptiste Baronian, belga író, aki Baudelaire a majmok országában címmel esszét is írt a témáról, azt állítja, hogy Baudelaire valójában önmagát és a saját létezését utálta. Mizantróp volt, aki betegesen ragaszkodott a múlthoz és a hagyományokhoz, ezért nem tudta feldolgozni azt a nagyon is liberális és haladó szellemű társadalmat, ami Belgiumban fogadta. Baronian diplomatikusan még azt is hozzátette, hogy habár Baudelaire véleményének 90%-a túlzás, azért van némi igazság benne.

Hogy mi az igazság? Döntse el mindenki maga, hogy mit gondol a belgákról. Az mindenesetre biztos, hogy nem riadnak vissza a kritikától.

 A legenda szerint Jó Fülöp burgundi herceg konyhájában készült először boeuf bourgignon (hogy legyen benne valami "belga" is, említett főnemes  Brüsszelben és Brugge-ben időzött gyakorta). A herceg szakácsa marhahúst pácolt, de nem volt igazán ízletes a hús. A herceg éjszaka lelopózott a konyhába és egy üveg konyakot öntött a páclébe. Hagyott egy cédulát a szakácsnak: "Én elkezdtem, te folytasd". A szakács vörösbort és fűszereket adott hozzá, így született a burgundi marhasült. Halász Zoltánnál olvastam ezt a történetet és próbáltam utánanézni a net-en, de a francia oldalakon sehol nem szerepel. Leginkább csak annyi, hogy Bourgogne-ból, azaz Burgundiából jön és a híres Charolais-marha húsát házasították össze a burgundi borral.

 Az authentikus forrásnak Paul Bocuse-t tekintettem, mégiscsak francia, 3 Michelin csillagos már 52 éve (!!), tehát valószínűleg mindent tud, amit a boeuf bourguignon-ról tudni lehet. Ráadásul kiadott egy francia "horváthilonát" "Bocuse dans votre cuisine" címmel (Bocuse az Ön konyhájában), amelyben a legismertebb francia ételeket írja le, olyan részletességgel, ami egy kezdő háziasszony számára is egyszerűvé teszi a főzést. (időnként persze elragadja a hév és a hagyományos recepthez hozzátesz ezt-azt a lábjegyzetben, amiből rögtön kiderül miért is kapott 3 Michelin-csillagot).

 Bocuse nem tesz gombát az ételhez (a klasszikus variáció szerint nem is kell) viszont fokhagymát igen, nem pácol előre, sok bort használ és jó nagy darabokra vágja a sárgarépát. (5cm)

 Ezek után egyesítettem "erőiket" és kidolgoztam a negyedik verziót. Gombával, mert úgy még jobb-de ha valaki nem szereti, hagyja ki nyugodtan. 

Ma a Szigeten ad koncertet Manu Chao, akire egészen pontosan 13 éve várok. Valahogy mindig elkerültem, hol éppen külföldön voltam, hol éppen itthon. Lemaradtam az első Pecsás koncertjéről, ami előtt állítólag Bp-re telefonált és megkérdezte, mennyi a magyar átlagbér és mennyiért adják a jegyeket a koncertjére. Amikor megkapta a  információkat, kérte, hogy a jegyek árát csökkentsék a felére.  Legutóbb olyan közel "jött", hogy mindössze 10 percet kellett volna sétálnom a forest-i apátságba, de éppen előző nap kellett elindulnunk haza. Manu Chao évek óta úton van, folyamatosan koncertezik, főleg Dél-Amerikában.

Azontúl, hogy nagyon szeretem a zenéjét, nem mellékes, hogy franciául is énekel, nem mellesleg spanyolul, angolul, arabul, portugálul és volof (niger-kongói) nyelven). 

Manu Chao anyanyelve a spanyol, szülei Franco diktatúrája elől menekültek Franciaországba. Ő már Párizsban született és nevelkedett, ezért franciául is anyanyelvi szinten beszél. Első ismertebb zenekarával a Mano Negrával, amelyet testvérével, Antoine-nal és unokatestvérével együtt alapítottak, robbant be a francia alternatív zenei életbe. Itthon leginkább a Mala Vida ismert ebből a korszakból, spanyolul:

Ezután szóló karrierbe kezdett és a világsikert az angolul és franciául énekelt Bongo-bong hozta meg neki. Első és egyben legsikeresebb szólóalbumát, a Clandestino-t egy lakókocsiból átalakított házistúdióban vette fel:

Itt be is rekeszteném az életmű felsorolását, hanem inkább jöjjön egy-két kuriózum.Franciául tanulóknak mindenképpen javaslom a 2004-ben megjelent Syberie, m'était contée album beszerzését, amihez egy könyvet is mellékeltek, ezen csak franciául énekel,különböző stílusú dalokat.  Én  például soha nem fogom eltéveszteni , hogy a helyes szerkezet "j'ai besoin DE", (avagy szükségem van valamire)

Az album első számához készült egy vieoklip, amit egy francia iskolás rajzolt, interaktív nyelvtanulásnak nem rossz. Ez volt az a szám, amivel mindig fel lehetett vidítani az akkor kétéves fiamat.

 Jöjjön egy újabb nyelv, arabul a Denia, különleges feldolgozás, egy algériai énekes is közreműködik a dalban:

Portugálul énekli a Minha Galerá-t, ha rákkatintunk manuchao.net-re, ennek a számnak egy másik feldolgozása szólal meg.

2004-ben közös albumot ad ki Amadou-val és Mariam-mal, akiket egyébként szintén érdemes hallgatni franciául tanulóknak. A házaspár igazi kuriózum, azontúl, hogy iszonyatosan jó koncerteket adnak közel a hatvanhoz, mindketten vakok. Ebben a számban Amadou-ék mali nyelven énekelnek.

 Végül jöjjön két kedvencem: Manu Chao és Diego Maradona  a La Vida tombolá-ban:

  És némi magyar koprodukció Mazsival és a Mendelssohn kamarazenekarral a Clandestino-ban. (az előző posztban a Magashegyi Undergroundot már mutattam )

Megmászni egy 3842 méteres hegyet csak azért, hogy az ember egyen egy tartiflette-et, elsőre elég elvetemült ötletnek tűnik, pedig ha az ember ellátogat Chamonix-Mont-Blanc-ba, akkor kifejezetten adja magát a dolog. Ráadásul mászni sem kell hozzá.

Sokáig azt gondoltam, hogy a Mont Blanc-nal való kapcsolatom Vajda János Húsz év múlva című költeményének memoriterjében fog kimerülni. Öt éve azonban ellátogattam Genfbe, és mint kiderült, onnan egyszerűen át lehet buszozni Chamonix-Mont-Blanc-ba, ahonnan pedig szinte már csak egy "ugrás" a csúcs.

Chamonix-Mont-Blanc egy festői kisváros Felső-Savoyában, az Alpok kapujának is nevezik. Néhány utcából áll csak, de mindenhonnan remek kilátás nyílik a környező hegyekre. Érdekesség, hogy itt rendezték 1924-ben az első téli olimpiát, amelyen Magyarországot négy sportoló képviselte.

A vonat-, illetve buszpályaudvarról rövid sétával elérhetjük a felvonót, amivel két részletben 20 perc alatt eljuthatunk a Mont Blanc hegység l'Aguille du Midi nevű csúcsához.

A felvonó első megállója a Plan de l’Aiguille 2310 méteren, ahonnan még könnyen járható sétautak indulnak. Ettől kezdve válik az út igazán izgalmassá azok számára, akik még tovább akarnak menni. A második szakasz felvonói már belevesznek a ködbe, az alattunk haladó vállalkozó kedvű túrázók pedig hangyának tűnnek, már ha egyáltalán látjuk őket. A köd aztán szép lassan eloszlik, és, ha szerencsénk van, gyönyörű napsütés fogad minket a végállomáson, 3842 méteren. A látvány valóban lélegzetelállító. 

Az étteremnek és ajándékboltnak is helyet adó kilátó Európa legmagasabb pontján lévő kilátója, jó időben a teraszon is lehet üldögélni. (Nekünk erre sajnos nem volt lehetőségünk.)

És hogy mit együnk az étteremben? Természetesen tartiflette-et, Savoya hagyományos rakott krumpliját. A tartiflette nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik, mivel összesen négy hozzávalóból áll. Amitől igazán különleges lesz ez az étel, az a reblochon nevű helyi sajt.

A reblochon története a XIV. századra nyúlik vissza, amikor a tenyésztőknek a lefejt tej mennyisége után kellett adót fizetniük. Az élelmes hegyi gazdák úgy próbálták csökkenteni az adó mértékét, hogy nem fejték le az összes tejet, csak miután már megtörtént a tej lemérése. A második fejéskor nyert tej sokkal sűrűbb volt, ebből készítették a reblochont.

És akkor jöjjön a recept! 

TARTIFLETTE (4 személyre)

Hozzávalók:
-1 kg krumpli
-3 közepes fej hagyma
-20 dkg bacon
-1 db reblochon
(ízlés szerint tejszín)

Főzzük meg héjában a krumplit, hűtsük ki, majd karikázzuk fel. A hagymákat vágjuk apró kockákra, és a baconnel együtt kicsit pirítsuk meg egy nagyobb serpenyőben. Tegyük rá a krumplikarikákat és az egészet forgassuk össze. Kanalazzuk bele az egészet egy jénaiba. Aki egy kicsit selymesebb ízt szeretne, az itt öntsön rá kb. másfél deciliter tejszínt. (A franciák véleménye is megoszlik ebben a kérdésben, de aki igazán hű akar maradni a recepthez, az hagyja ki.) A reblochont vágjuk fel vékony szeletekre és rendezzük el a krumpli tetején. Előmelegített sütőben süssük 180 fokon nagyjából 20 percig, amíg a sajt meg nem pirul. Voilà! Igazi téli comfort food!

A Mikulást Európa-szerte ünneplik, az ünnephez kapcsolódó mondavilág azonban országonként változik. Franciaországban és Belgiumban például az ünnepi kultúrkör nélkülözhetetlen szereplője egy vérszomjas hentes, aki előszeretettel darabol fel gyerekeket.

Na, de hogy kerülnek a gyerekek a pörköltbe? Hát úgy, hogy késő este eltévednek az erdőben, és jobb híján a fent említett hentestől kérnek szállást éjszakára. A Hannibálra hajazó hentes aztán jól feldarabolja őket, ráadásul, csak hogy a sztori még bizarrabb legyen, tartósítás címszó alatt gondosan be is sózza a húsukat.

Mindez egy 1842-ből származó francia gyerekdalon alapul, ami az igen kifejező Három kisgyerek a sózóteknőben címet viseli. A történet csattanója, hogy 7 évvel később a Mikulás is betéved a hentes házába, de semmi nincs ínyére, amivel a házigazda megkínálja. Amikor rákérdez, hogy mi is van a sózóteknőben, a hentes nem bírja tovább cérnával, összeomlik és bevallja szörnyű tettét. A Mikulás természetesen feléleszti a gyerekeket, akik vidáman élik tovább az életüket, mintha mi sem történt volna.

 Szent-Miklós megmenti a hentestől a három gyereket
Gentile da Fabriano, via Wikimedia Commons

A horrorisztikus sztorinak számos adaptációja létezik, sőt a belőle készült színdarabot olyan nagy sikerrel vetítik december elején Belgiumban, hogy jegyet is alig lehet kapni rá. Azon túl, hogy a történet elég bizarr, nincs benne semmi meglepő. A gyerekek és a hentes legendája ugyanis éppúgy mürai Szent Miklós püspök életén alapul, mint a szegények megsegítése, amiből az ajándékozás kultusza kialakult.

A nagylelkű és jótékonyságáról híres szent, a három gyerek megmentése mellett még számos egyéb csodálatos  tettet is véghezvitt, aminek következtében egy sor mesterségnek a védőszentje lett, mindenek előtt azonban a gyerekeknek, a diákoknak és általában a nehéz sorsú embereknek. Nem csoda, hogy a leghíresebb francia nyelvű gyerekdal, ami a Mikulásról szól, a Szent-Miklós, a diákok védőszentje címet viseli.

A bizarr dolgok sora azonban ezzel még nem ért véget. Vegyük például a Mikulás "segédjét", a krampusz megfelelőjét, akit Belgium frankofón részén père fouettard-nak, azaz mumusnak, flamand részén pedig Zwarte Piet-nek, azaz Fekete Péternek hívnak. Zwarte Piet  fekete bőrű, és, látszólag minden logikát nélkülözve, reneszánsz öltözéket visel. Hagyományosan zsákot cipel és korbács van a kezében, ez utóbbi ma már csak opcionális kiegészítő. Egyes vélekedések szerint ő egy zsákos ember, aki elviszi a rossz gyerekeket, sőt sokan magával a vérszomjas hentessel azonosítják. Sokkal valószínűbb azonban az a feltevés, miszerint ő egyszerűen a Mikulás szolgája, aki történetesen mór származású. Ez a magyarázat azonban nem tetszik az emberjogi szervezeteknek, akik komolyan kampányolnak azért, hogy a rasszista felhang miatt változtassák meg a bőrszínét. Könnyen lehet, hogy Fekete Péter már nem sokáig lesz fekete.

Mikulás és Zwarte Piet
By Michell Zappa, via Wikimedia Commons

Belgiumban december 5-én éjjel szamárháton érkezik a Mikulás, szó sincs szánról vagy szarvasokról. Nem is tejet és kekszet tesznek ki neki, hanem egy pohárka szíverősítőt a Mikulásnak és néhány répát a csacsinak.

Szintén a három megmentett gyerek legendáján alapul az a hagyományos édesség, amit előszeretettel készítenek Mikulás idején. Ezt puha és omlós briós jellegű süteményt mannele-nek, vagyis kis embernek hívják, és a megmentett gyerekekre utalnak velük.

 Frissen sült mannele-ek

Habár az ünnephez kapcsolódó legendák és szokások minden országban különböznek, egy biztos: ma este több millió gyerek várja izgatottan a Mikulás látogatását.

Akár szamárháton jön, akár két szarvas húzza és szán repíti.

250 gramm akácméz

100 gramm porcukor

egy fél citrom lereszelt héja

0,5 gramm őrölt fahéj

0,5 gramm őrölt fekete bors

50 gramm apróra vágott cukrozott citromhéj

50 gramm apróra vágott cukrozott narancshéj

100 gramm + 20 gramm  szeletelt, lehéjazott mandula

50 ml cseresznyepálinka

300 gramm liszt

2 gramm szódabikarbóna

A tetejére

150 gramm kristálycukor

10 ml cseresznyepálinka

50 ml víz