BONJOUR MÖSZJŐ BÁCSI!


Karácsonyi kisszínes: Mese a szaloncukorról és egyebekről - 2020 Csúf karácsonyában...

2020. december 24. - hkatinka68

szalonka.jpgÉvek óta nem írtam semmit a karácsonyról, mert a kaszinótojásos poszthoz  nem sok újdonságot tudtam hozzátenni. Ugyanazt ettük, ugyanazt a zenét hallgattuk, ugyanazokat a díszeket tettük a karácsonyfára.

Ugyanúgy hazamentem decemberben az otthoniak ajándékával, hoztam a miénket, a szaloncukrot, a magyar savanyúkáposztát, Anyukám süteményeit. A gyerekek felnőttek, ebből kifolyólag kicsit meg is szaporodtunk. Mindig megfogadtuk, hogy idén nem kapkodunk, szenteste napjára már csak a kaszinótojás és a franciasaláta marad, minden ajándék meglesz gyönyörűen becsomagolva.  A ház feldíszítve, advent első vasárnapján ott a koszorú is az asztalon. (aznap szoktam megcsinálni, ahogy esik, úgy puffan alapon- rendszerint zuhogó esőben a szomszédból lopott borostyánnal, de volt, hogy csak két héttel később állt össze a több sebből vérző kompozíció).  Egyszóval rendszeresen elcsúsztunk, úgyhogy az utolsó napokban finoman szólva nem a béke és a szeretet jegyében készültünk az ünnepre. Tradíció az is, hogy ezek után természetesen a legnagyobb egyetértésben fogyasztjuk el a kisebb regimentnek elegendő vacsorát és megszűnik a napok óta tartó feszültség.

Az idei karácsony más lett. Más, mert más időket élünk és sokkal nagyobb szükségünk van arra, hogy ünnepeljünk. Már advent első vasárnapjára kész lett a koszorú, feldíszítettük a házat. Vettünk egy hatalmas karácsonyfát  és felpakoltuk rá az össze karácsonyfadíszt, amit hosszú évek alatt felhalmoztunk. Semmi tematika, pedig minden évben megfogadjuk, hogy idén monokarácsonyfa lesz. Olyan dizájnos.

132461184_751040462286776_8295004062014555901_n.jpg

Nem lett és kishíján szaloncukor sem, pedig az mindig van a fánkon. Kaptam ajándékba egy dobozzal és csináltunk is. Utolsó nap érkezett a sztaniol Kínából, órákig vagdaltuk a zsírpapírt hozzá, hogy szép legyen. Anyukám mesélte mindig, hogy ez volt a standard karácsonyi program náluk az 50-es években és sokszor gondoltunk  már rá, hogy egyszer l'art pour l'art főzünk szaloncukrot. De arra nem gondoltam, hogy részben a kényszer visz rá. Ahogy a káposztasavanyítást is "játszásiból" csináltam és a kenyérsütést is, de idén élesben ment, mert kellett. 

A menü maradt ugyanaz, ami minden évben : a magyar vonalat a kaszinótojás, franciasaláta, töltött káposzta és a bejgli képviseli, a belgát a foie gras hagymalekvárral. Karácsony másnapján blini-t eszünk füstölt lazaccal és marhasültet yorkshire puddinggal, 26-án pedig raclette-zünk.  

Sokat sétáltunk mostanában és azt látom, hogy sokkal több házat díszítettek ki, az üzletekből elkapkodták a dekorációt. "Az ünnep azé, aki várja" -ezt az ünnepet most sokan várták. Gondolom leginkább azt, hogy történik valami, ha már igazából nem történhet - nem találkozhatunk barátokkal, nem utazhatunk, de legalább egy-két napra kiszakadhatunk az egyre egyformább hétköznapokból. Valami, amiben dönthetünk. Szóval ez kicsit olyan az "Élet él és élni akar" karácsony.  Mellesleg felnőtt életemben az egyik első, ahol rend van a szó összes értelmében, kint is, bent is. Csak ne esne az eső ilyen vigasztalanul, bár most, hogy leírtam éppen kékül az ég. Ha még hó is lenne, egész rendes karácsony lenne...

Boldog, békés, vidám karácsonyt kívánok Mindenkinek!

 

Adventi kisszínes: Cantuccini és színházi vigasságok

cant.jpg

 

A karantén egyik egértelműen pozitív hozadéka, hogy sokat vagyunk együtt. A nagyobb gyerekek itthon tanulnak, úgyhogy igyekszünk mindig együtt enni és este is gyakran csinálunk közös programot. Ez mostanában gyakran színház, mert nagyon rákaptunk az online közvetítésekre. Nagyon-nagyon régen nem voltunk színházban. Mikor nyáron hazajutunk, már minden bezár, évközben pedig nem biztos, hogy éppen az van műsoron, amit szívesen megnéznék. Itt meg... bevallom, talán tudnám követni az előadást, de élvezni nem, abban biztos vagyok. 

Most viszont meg tudtuk nézni az Édes Annát, az Anyám tyúkját és nagy örömömre az "Azt meséld el Pista-"-t, Mácsai Pál Örkény estjét. (utóbbi megy még idén, ha december 26-án este nincs más program, szívből ajánlom). A gyerekek, aki már nem is gyerekek, "A padlás"-nak örültek, amit 6 és 8 évesen láttak otthon. Szépen berendeztük a nézőteret és a szünetben levonultunk a büfének kinevezett konyhába.  ( ide többször is le lehet menni, sőt máshova is bármikor és nem kell felállítani az egész sort) Egyik kedvenc történetem Gáspár Lacié, aki elmesélte, hogy régen a falujában azt gondolták az emberek, hogy a tévé oda-vissza  működik és szép ruhába öltöztek, hogy a "bent lévők" is lássák, megadják a tiszteletet. Ezt kihagytuk, de azért kicsit elszomorodtam, amikor A padlás végén kikerült a "Halljuk a tapsot!" tábla. A legkisebb családtag kedvéért megnéztük a Halász Judit koncertet is és eszembe jutott, hogy 12 évesen láttam őt először a parlamenti karácsonyi ünnepségen, le se merem írni, hány éve. És most a 3. generáció nézi velem a Micimackót. Jó, hogy látjuk őket és segíteni tudunk a túlélésben, de nekik ez nagyon nehéz lehet. Azért remélem, hogy ha túl leszünk a járványon, legalább néhány előadásra marad a streaming, hogy mi is be tudjunk kapcsolódni kicsit a magyar színházi kultúrába. Aki még nem látott ilyet, az ne a régi színházi közvetítésekre gondoljon, amikor az 5-6.sor tájékán állt a mozdulatlan kamera, ez már szinte filmszerű.  Decemberben lesz még "A diótörő" és januárra már vettem jegyet "A dzsungel könyvére", amit naponta tízszer hallgattunk meg anno. 

Azért vannak szomorú részei is az ünnepnek. Idén  először nem tudtam hazamenni,online rendeltük meg az ajándékokat, nem tudtam megnézni,becsomagolni, csak reménykedem, hogy olyan lesz, mint amire gondoltam.  Nem érkezik süteményesdoboz a gyerekeknek Anyukámtól krancedlivel (nálunk ez a linzer neve), vaníliás és gesztenyés kiflivel Budapestről, amit  mindig én hoztam haza "titkos szállítmányként".  Persze, meg tudnám én is sütni, de az nem "olyan". Ahogy Anyukám sem tudta reprodukálni "olyan"-ra a nagymamám kalácsát vagy buktáját, és ez nem a liszten vagy az élesztőn múlik. Azért lesz persze mindenből egy kicsi, de idén főleg a saját, már hagyományosnak tekinthető süteményeimet fogom sütni: aszalt-szilvás diós korongot, pozsonyi kiflit, diós marcipános friandise. Az idei sztár kétség kívül a cantuccini lett, amivel próbálkoztam már régebben, de nem aratott tetszést. Minden évben elmentünk Aachen-be az adventi vásárra, ahol kötelező program volt a forralt bor, de iden is is kimarad, ahogy brüsszeli  karácsonyi vásár is. Helyette itthon csináltam forralt bort (Móni receptje a blogon) és cantuccinit mártogattunk bele. Nagyon egyszerű, finom toszkán sütemény és sokáig eláll (na). A recept mandulát ír, de néha vegyesen -dióval, mogyoróval csinálom. Eredetileg  narancshéjjat készül, de citromhéjjal vegyesen még jobb.

 

Hozzávalók:

250 gramm finom liszt

150 gramm kristálycukor

1 teáskanál sütőpor

egy nagy csipet só

2 tojás

1 evőkanál méz

1 teáskanál amaretto vagy pár csepp keserűmandula aroma

1 teáskanál reszelt citromhéj

1 teáskanál reszelt narancshéj

125 gramm egész mandula

180 fokra melegítsük elő a sütőt (légkeverés nélkül). A lisztet, a cukrot, a sót és a sütőport keverjük jól össze. Adjuk hozzá a mézet, a reszelt citromhéjat, narancshéjat, a tojásokat, az amarettót  és végül a mandulát (nem kell felaprítani). Gyúrjuk össze, és osszuk 2 egyenlő részre a tésztát. Sodorjunk belőle kb. 30 cm hosszúságu és 5 cm széles  rudakat, tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe. Süssük 25-30 percig aranybarna színűre. (akkor jó, ha a tetején már látjuk, hogy megsült, de legyen nagyon sötét). Ezután egy éles késsel vágjuk ferdén 1,5 cm széles szeletekre  és tegyük őket vissza a sütőbe  10-15 percre. 

Napi kisszínes a bulvársajtóról: Jószerencsét Bérczesirobi!

32932046162_98883cb43e_w.jpg

Nem vagyok rajongó típus. Nagyon tudok lelkesedni jó könyvekért, zenéért, ételért - sokfélét szeretek, de hamar megunom vagy elunom őket. Egy kivétel van, akinek igyekszem minél több koncertjét megnézni és nap mint nap képes vagyok meghallgatni a számait: Bérczesi Robi. (aki nem ismeri: a magyar alternatív zene egyik meghatározó alakja, a Hiperkarma alapítója, frontembere).

Egy időben sokat foglalkozott vele a sajtó, mert 10 év után sikerült szakítania a drogokkal. Ez a történet olyannyira  érdekesnek bizonyult, hogy rengeteg interjút készítettek vele, sőt az egyik kereskedelmi tévé hónapokon keresztül követte az életét. Kedvencem ez a beszélgetés, ahol Pásztor Erzsi színésznővel, a Szomszédok híres Janka nénijével hívták meg egy rádióműsorba.  Két, egymástól különbözőbb embert össze sem terelhettek volna...

 

Sosem láttam szétesett állapotban színpadon, mert a tiszta korszakában kezdtem el a későbbi,  döntően életigenlő  dalait hallgatni. A szövegei annyira jók, hogy versként is megállják a helyüket, 2019-ben az év szövegírója lett és  választható magyar érettségi tétel is. Azt gondolom, zseni, annak minden terhével együtt. A beszédes című "Én és az ének" című önéletrajzi könyvéből kiderül, hogy kicsi kora óta hall hangokat, de ezzel valahogy senki sem foglalkozott. 

Annak idején nagymamámék nagyon lelkesedtek Ady Endréért, akiről akkor még csak sejteni lehetett, hogy a magyar irodalomtörténet meghatározó alakja lesz. A szomszédjuk volt Ady egyik rokona, akinek hacsak megemlítették a költőt, felsóhajtott és annyit mondott, " az Endre kérem egy lump volt".  Mi tagadás, Ady hálás témát nyújtana ma a bulvársajtónak, de címlapon szerepelhetett  volna a szolid Radnóti Beck Judittal való viszonya  vagy Szabó Lőrinc és Babits menyasszony cseréje... 

Robi a múlt héten került címoldalra. Ott voltam azon a badacsonyi koncerten, ahol összegyűltünk jópáran, akik szeretjük. Az "Én és az ének" koncerten  általában feldolgozásokat játszik, például ezt:

Nem olyan zenét, amire valaki csak "bulizzunk egy jót" felkiáltással vesz jegyet, ide tényleg azok jöttek el, akik ismerik. Késett, és amikor megérkezett mindannyian láttuk, hogy nagy a baj. Eljátszott  pár számot, de a szervezők nagyon humánusan úgy döntöttek, hogy nem alázzák meg őt azzal, hogy ilyen állapotban kelljen látnunk. Hangos szó nem esett, mindenki szomorúan távozott, sőt, volt, aki sírt. Egy pillanat alatt összezárt a közönség és vakon reménykedtünk, hogy ennek nem lesz visszhangja.  

De lett. Másnap a Veszprém megyei hírportálon megjelent egy cikk a történtekről, viszont a végén szerepelt egy kulcsmondat: "Bérczesi Robit szereti a közönsége, ez mindennél erősebben érződött. És bár a koncert nem sikerült, egy ilyen humánus közösséget létrehozni mégis csak nagy siker."

A cikket átvette több hírportál, de hogy-hogy nem, ez az utolsó mondat lemaradt. Aztán lemaradt az is, hogy a közönség egyáltalán nem háborgott,  és már csak annyit írtak le, hogy nem volt olyan állapotban.... És erre persze beindultak az egyre vadabb kommentek olyan emberektől, akik még a nevét sem hallották, találtak egy ideális célpontot, aki miatt össztüzet lehetett nyitni az összes zenészre.

Belegondolt bárki abba, hogy mit idézhet elő egy mentálisan egyébként is gondokkal küzdő emberben egy karantén, a gyerekkori legjobb barátja, menedzsere  halála után közvetlenül? Hogy mit jelenthet most a családjának ezeket végigolvasni, akik végig mellette álltak és segítették?  Egyik híres színészünkről mondta azt a pszichiátere, hogy a napjának nagy része azzal megy el, hogy ellenálljon a kísértésnek. Neki sikerül, van, akinek sajnos, nem.

A kedvenc számom a "Jószerencsét" aktuálisabb, mint valaha. Nem szerelmes szám, pedig annak tűnik, magáról írta, az "új én" a "régi én"-nek. Csak remélem, hogy nem fordul meg  újra a sorrend...jószerencsét Robi!

Napi kisszínes: Mese az ékezetről, avagy az utolsó felvonulás..

chernobyl-4901444_1920.jpg

 

Sok-sok május elsejét megértem életemben - felvonulást a Papa nyakában, majálist a Bikás-dombon, biciklizést Brüsszelben, de úgy magamtól, igazából csak egyszer vonultam.

Érettségiztünk abban az évben és az volt a divat, hogy az utolsó évesek résztvehettek vagy inkább részt kellett venniük) a felvonuláson.  Az iskola udvarán gyakoroltunk, egyszer talán a helyszínen is, az üres tribün előtt, de nem voltunk túl lelkesek. Kaptunk egy 100%-os műszálból készült formátlan fehér melegítőt és ebben találkoztunk a helyszínen. Sokan voltak, tábla, lufik, zászlók, minden, ami ilyenkor kell.  Mi voltunk a vége, a BÉKE felirat, tiszta fehérben. Én voltam az "ékezet", úgyhogy jó előre megmondtam az eseményt a tévén követő családnak, hogy nem kell keresgélni, jól beazonosítható leszek. Őket viszont jobban érdekelte, hogy miért maradt  üres a tribün a Dózsa György úton, ami mindig tele szokott lenni. Kivonult "Vörös Csepel", felelt neki a "Váci út", de a megszokott arcok hiányoztak. 

Lassan szivárogtak a hírek, hogy nem kéne salátát enni meg egyáltalán semmit, aminek levele van. Meg hogy valami Csernobil. Mindenkit megnyugtattak, hogy a Szovjetunió ura a helyzetnek és nincs itt semmi látnivaló. Úgyhogy mi még elballagtunk és zuhogó esőben lezavartunk egy két napos szerenádot.. Túl sok információnk ezután sem volt, de ezért levágtuk és kidobtuk a salátát a telken. A fizika tanáraink mérték a levegőben szálló por radioaktivitását (porszívócsőre textil, beszív, Geiger-Müller), de szerencsére nagy bajt nem jelzett.

Legalább három rádiót vettünk, hogy Papa végre hallgathassa a Szabad Európát, de sosem jártunk sikerrel, úgyhogy a magyar sajtóból informálódtunk.. Rebesgettek mindenfélét, hogy merre ment az a "felhő", hogy furcsa tulipánok és almák nőttek a következő évben... Hogy éppen Kijevbe ment a közkedvelt riporter, bemondónő és műsorvezető  és három éven belül mindannyian meghaltak. Később persze láttam riportokat a zónáról, sokat olvastam a robbanás következményeiről.  De  megmondom őszintén, azt, hogy igazából mi történt és mi történhetett volna, most értettem meg, amikor a Csernobil című sorozatot megnéztem. Sokat gondoltam utána arra, hogy akik azt a tribünt üresen hagyták abban az évben, valójában mit tudtak. És hogy akartam-e volna tudni, hogy egy hajszálon múlik,hogy sikerül-e megúsznunk...

 

 

Napi kisszínes - "Foie gras" helyett "faux gras", avagy soha többé libamáj...

 

 Ha már lúd, legyen kövér... még egy kis "libámázs", azaz libamáj a tegnapi után. 

A foie gras, vagyis a hízott libamáj (illetve kacsamáj, mert az is ezen a néven fut) nagy népszerűségnek örvend Belgiumban, különösen karácsonykor, de a téli időszakban máskor is szívesen fogyasztják. A gond az, hogy eddig különösebben nem izgatta őket, hogy az az igazi, omlós finom libamáj hogyan jön létre. Már csak azért sem, mert ez a csúnya folyamat nem itt zajlott, hanem abban az országban, ahonnan a foie gras-t nagy részét importálják... vagyis zömében nálunk, Magyarországon. Évi 1800 tonna libamájat exportálunk és bár Európa legtöbb országában betiltották a libák tömését, a franciák és mi 15 év haladékot kaptunk a nagyüzemi libatömés beszüntetését illetően. 

 Idén minden eddiginél nagyobb kampány folyt Belgiumban a "foie gras" ellen. Állatvédő cikkek, riportok jelentek meg a médiában, de az igazi kegyelemdöfést a fenti video adta meg.

A klipet a Gaia cég készíttette, aki hogy-hogynem az állatvédelmen kívül azért mással is foglalkozik. Például piacra dobta a  "faux gras"-t (ejtsd: 'Fó grá' ), ami kiejtésben csak egy betűben különbözik a foie gras-tól (ejtsd: 'foá grá"). "Hamis" máj - "zsíros" máj helyett. 

faux_gras.jpg

És hogy mi van benne? Kókuszolaj, burgonyakeményítő, élesztő, napraforgómag- - paradicsompürével, pezsgővel,  szarvasgombával ízesítve. Került bele koriander, szegfűszeg és fahéj is.

felirat.jpg

 Bevallom, nem kóstoltam meg. Bár a háború  környékén sokan csináltak élesztőpástétomot, ami nagyon hasonlított a májpástétomra, nem vitt rá a lélek, hogy kipróbáljam  a "hamismájast" (az ára is borsos).

2013-ban a egyébként az akkori  kampány és a "faux gras" is nagy vitát váltott ki: a Le Soir bloggere egyenesen "degueulasse"-nak, azaz undorítónak nevezte. Belgiumban kéthetes etikai kurzuson vesznek részt az állatgondozók, amelynek a liba-kacsa tömés is része,  Elvileg a libákat fájdalommentesen tömik ( ha lehet ilyenről egyáltalán beszélni), de Belgium vállalta, hogy 2023-ig beszünteti ezt a tevékenységet.  .  Onnantól nem lesz sem nagyipari, sem kisipari belga hízott libamáj és megvédik a  belga libák jogait.  (akiket nem nagyon látni itt  - libacombot lehetetlen szerezni). Felvetődött viszont,  hogy mekkora a hízott máj ökológiai lábnyoma , ha  1400 km-t utaztatják, hogy végül mégiscsak lakmározhassanak belőle a belgák.  (ha már önmagában az állatkínzás nem lenne elég baj) Ráadásul az első "faux gras", amely helyben kiváltotta volna a diszkriminált terméket, -azonkívül, hogy bloggerünk nem találta finomnak-  pálmaolajat  tartalmazott, amelyről már akkor is tudták, hogy egészségügyi kockázata és környezetvédelmi vonzata van 

2019-ben megoldódni látszott a kérdés: egy francia tudóscsoport rájött, hogy mesterségesen bevitt baktériumokkal is meg lehet növelni a libák máját, a séfek szerint még finomabb is, mint a tömött állatoké. Az állatvédők szerint viszont az állat nem önként nyeli le a mikrobákat tartalmazó táplálékot.... vagyis mégis csak a kínzás egyik kifinomultabb formájával van dolgunk. Úgyhogy  lehet, hogy lassan hozzá kell szoknunk, hogy  a libamáj úri és illegális huncutság lesz. 

Napi kisszínes : Történetek Leninről

Jó tanuló voltam, "végigkitűnő", úgyhogy az általános iskola végére szép kis gyűjteményre tettem szert jutalomkönyvekből. Volt közte klasszikus, a Copperfield Dávid, kortárs irodalom, két példányban is elolvashattam volna A hét koporsót (könyvtári pecsét mindkettőben, Martinovics Ignác kalandjait úgy látszik, senki nem akarta az otthon csendjében élvezni.)

De a kedvencem mindig ez marad. A legelső:

lenin.jpg

 

Nem tudom, milyen megfontolásból kaptam. Lehet, hogy ilyen korán el akarták kezdeni az ideológiai nevelésemet, lehet, hogy nem fogyott a könyvesboltban. A szüleim szigorúan tartották magukat a "nicht  vor dem Kind"-hez, úgyhogy információimat Leninről kizárólag ebből a könyvből merítettem. Szeptemberben be kellett számolnom a könyv tartalmáról a többi kisdobosnak, úgyhogy buzgón olvasgattam a történeteket, amiből egyértelműen kiderült, hogy Lenin derék, kedves, szorgalmas és okos ember volt. És leleményes. A börtönben kenyérből gyúrt tintatartót, tej volt a tinta, úgyhogy amikor Krupszkaja asszony otthon láng fölé tartotta a leveleit, rögtön látta, mi újság. Ha az őrök mégis észrevették, Lenin bekapta a "corpus delicti"-t.

A kedvencem mégsem ez a történet lett, hanem az, amikor Lenin sportemberként vétette észre magát. Nem tudom tökéletesen idézni, mert a könyv Budapesten maradt, de nagyjából így szólt a rege:

Történt egyszer, hogy Lenin megfáradott és egy kis faluban pihent inkognitóban. A falu lakói persze mindannyian tudták, hogy kivel állnak szemben, kivéve úszóbajnok Ványkát. Ványka épp a folyóban úszkált, amikor Lenin is kedvet kapott egy kis megmártózásra. Ha már így esett, versenyt úsztak Ványkával, aki simán legyőzte Lenint. Lenin szomorúan ballagott haza..."Fáradunk, fáradunk"-gondolta magában.Ványkát közben felvilágosították, hogy kivel mérkőzött meg és ijedtében egész nap leste Lenint, hogy kihívja egy visszavágóra. Lenin épp arra járt és rá is állt, Ványka pedig úgy döntött, hogy hagyja nyerni. Lenin azonnal rájött, hogy nem játszik tiszta eszközökkel  és megkérdezte,hogy teljes erőből úszik-e. "Igen "-felelte Ványka (itt az elbeszélő rávilágított a szörnyű bűnre: "Hazudik, Leninnek hazudik!"). Vlagyimir Iljics figyelmeztette Ványkát, hogy küzdjön teljes erőbedobással. Újra úszni kezdtek, ezúttal Ványka már nem csalt, de Lenin legyőzte. Fölényesen. Lenin boldogan ment haza .. "hát bírja még a szerkezet."...  Utólag tanulmányozva a témát négy szélütés és egy szifilisz után tényleg szép teljesítmény lehetett a középkorú elvtárstól.

Másik emlékezetes kalandom Leninnel egy-két évvel későbbre datálódik. Akkoriban nagyon szerettem azokat az énekeket, amiben sok hajlítás volt. Szerettem áriázni (apám szerint fejhangon), úgyhogy kifejezetten vadásztam az ilyenekre. Énekórán, amikor mindenkinek el kellett énekelnie a kedvenc dalát, a sok "Érik a szőlő" között előrukkoltam "A rablánc a lábon nehéz volt"-tal, mert ott volt végén  a  "példája volt, aki ééérteee feláldozta hű életét". Természetesen Lenin volt a példája a népnek, akinek hű életét  állítólag Sztálin segített feláldozni, bár a boncolás eredményét nem hozták nyilvánosságra.

Az énektanárnő a tábla felé fordulva röhögött percekig, majd amikor visszafordult, megkérdezte, hogy "ugye nagyon szeretsz énekelni?". Igennel feleltem és mindkettőnk szerencséjére nem kezdtem ideológiai fejtegetésbe. Ugyanis a legkevésbé sem érdekelt, hogy miről szólt a dal..csak az a hajlítás a végén.

Hogy legyen valamilyen apropója is az írásnak,  Lenin 95 éve halt meg. A film után, amit mindenkinek látnia kellene az én generációmból, mit is írhatnék mást, minthogy : Good bye Lenin!

"Nem akarok lelassulni", avagy kisszínesek a 73 éves Diane Keaton -ról

Diane Keaton egyedül neveli két örökbefogadott gyerekét, lakberendezési könyveket ad ki, saját bora van, évente kijön legalább egy új filmmel, amúgy meg fittyet hány a konvenciókra és arra, hogy ki mit gondol róla.

Persze, ha az embert Diane Keaton-nak hívják, akkor nagyjából azt csinál, amit csak akar. 

A Jimmy Kimmel Show-ba például egy üveg borral érkezett, és miközben iszogatott, elmondta, hogy nincs jóban például Reese Witherspoon-nal és Meryl Streep-ről is meglehetősen hűvösen nyilatkozott. Azt is bevallotta, hogy Steve Martin-on és Martin Short-on kívül nincsenek barátai.

141142_6d24a49b-4622-457b-9612-077a3a342d77.jpg 

Amikor tavalyelőtt nyáron megkapta az Amerikai Filmintézet (AFI) életműdíját, még maga Woody Allen is megjelent, hogy méltassa a színésznő teljesítményét, pedig ő híres arról, hogy nem szeret ilyen rendezvényeken részt venni. Keaton rendhagyó módon egy dallal köszöni meg a díjat, amelyet Allen írt és az Annie Hallban hallható.

És ha már az Annie Hallnál tartunk, akkor beszélnünk kell Keaton öltözködési stílusáról is. Biztosan mindenki emlékszik az Annie Hall ikonikus öltözetére, amellyel a színésznő bevonult a divatlegendák sorába. Külön érdekesség, hogy a ruhák a sajátjai voltak és a jelmeztervezőnek nem tetszett, hogy ezeket viseli.

anniehall_070pyxurz.jpg

Keaton azóta is imádja a kalapokat, a széles öveket és a férfias ruhákat. Ahogy Woody Allen fogalmazott, "szeret úgy öltözködni, hogy ne látszódjon, hogy nő". Imádja a feketét, a fehéret és gyakran visel szmokingot.

diane-keaton-golden-globes-ralph-lauren.jpg

Keaton rajong a lakberendezésért is. Aktívan használja a pinterest-et és két lakberendezési könyvet is kiadott már. A háza, amelyet saját maga tervezett, gyakran szerepel magazinokban.

gallery-1512061354-housethatpinterestbuilt-p247.JPG

Kapcsolatban állt Woody Allen-nel, Al Pacino-val és Warren Beatty-vel is, de soha nem volt férjnél. Első gyerekét 50 évesen fogadta örökbe, a másodikat pedig öt évvel azután. Akkor még azt nyilatkozta, hogy boldog egyedül, később azonban egy interjúban bevallotta, hogy talán mégis jobb lett volna, ha lett volna mellette valaki.

Két önéletrajzi könyvet is írt, amelyek Magyarországon Játszd újra, Diane és Elég volt a bújócskából címmel jelentek meg. Emellett szenvedélyesen rajong a fotózásért is.

"Sok dolgot tettem, amiről azt mondtam, hogy soha nem fogom megtenni. És örülök neki. "

 

Napi kisszínes:Jöjjetek el hozzánk, várunk rátok, kedves öreg Mikulások!

14795868_1208848595825245_670805607_o_1.jpg

Gyerekkoromban évente egy Mikulással találkoztam. Eleinte eggyel sem, mert az éj leple alatt tette a csizmámba a piros celofánzacskós csomagot. Néha egy narancs is került bele, nagyon néha banán is, ami különleges kincsnek számított. Az első igazi Mikulást, pardon akkor még szigorúan Télapót, a Budai Lottó Áruház előtt vártuk a többi elsőssel. Elérzékenyülve hallgatta a Hullapelyhest, majd mindenkinek átnyújtott egy pici Boci csokit. Simán elhittük, hogy Ő az. Pláne, hogy nagy pelyhekben hullt a hó, ahogy télen illik. Aztán elenyészett a varázs, volt férfi, női, gyerek Mikulás, püspöknek álcázott, házilag eszkábált ruhás, nagyszakállú, vattás... mindenféle, de csak egy. Jó, maximum kettő . Munkahelyi és iskolai. Volt, aki beérte a nevemmel, volt, aki éneket várt. Volt miből válogatni, énekórán ilyenkor hetekig erre készültünk.

Teltek az évek, a Mikulás kimaradt az életemből, de aztán jöttek a gyerekek és kezdtem Mikulássá átképezni magam. Nem is volt ezzel semmi baj, piros celofánzacskó, később filcből készült zokni angolszász mintára... apróbb ajándék (na ez aztán végképp nem volt divatban régen), csoki, cukor, mandarin (banán már lejátszott...). És legalább 5 Mikulás évente: munkahelyi, áruházi, utcai.... a végén már észre sem vették, ha valaki piros ruhában, fehér szakállal, puttonnyal hadonászott.  A Mikulás-dal repertoár is kurtább lett. Soha nem felejtem el azt a munkahelyi karácsonyt, ahová, több, mint 70 gyereket hoztak el a szülők és amikor a Mikulás felkérte őket egy kis produkcióra, mindannyian a Hullapelyhest énekelték el.... egyenként. Csengő hangon, hamisan, fejhangon, többször újrakezdve, belesülve, végtelenítve. Az én gyerekeim utolsónak következtek, életveszélyesen megfenyegettem őket, hogy énekeljenek valami mást...és együtt. El is énekelték a Kiskarácsonyt, majd azért a biztonság kedvéért a Hullapelyhest.. külön-külön.... 

Egy ideje látom, hogy családi ünnep lett ez, nem csak a gyerekeket lepi meg a Mikulás. Persze, Belgiumban vagyunk,  sokan ilyenkor állítanak fát és most adják át a nagy ajándékokat. Az már bevett szokás, hogy ilyenkor ledér Mikulásnak Mikuláslánynak öltözhetnek a nők:

mikino.jpg

 

Meg a gyerekek is, bár még nem a serken a szakálluk:

mikigyerek.jpg

 

A boxeren sem csodálkoztam, de azért ez a rénszarvas- meg a pingvinruha meglepett. Az meg pláne, hogy egy nap alatt elkapkodták. Hiába, vonzók a Mikulás segítői is (jó, a pingvin nem az, bár a végén majd kiderül, hogy de..)

mikiferfi.jpg

Amikor ma elmentem a Carrefourba, kicsit csalódtam.  Az itteni Mikulásnak már csak hűlt helye volt. Elég csúnyácska hűlt helye

mikihely.jpg

 Az biztos, hogy amíg csak egy volt belőle, sokkal nagyobb becsben tartottuk. Sic transit gloria mundi....

 

Napi kisszínes: Mese a hurkáról meg a cuberdonról

 

hurka2.jpg

Pár éve már írtam a belga disznótorosról, akinek nincs kedve elolvasni, annak csak röviden: van itt véres hurka -ami boudin noir, avagy fekete hurka névre hallgat és van fehér hurka- a boudin blanc, ami húsból és valamilyen töltelékanyagból (zsemlére tippelek) készül. Eddig nincs is semmi gond, megsütjük, megesszük és megállapítjuk, hogy nem olyan, mint az otthoni, de azért jó.

Most jön a cifrábbik fele. Karácsony előtt megjelennek a boltokban  a különleges hurkák.  A fekete hurkát málnával, áfonyával, mézeskaláccsal vagy mazsolával ízesítik, a fehéret mandarinnal, körtével, calvadossal és még sorolhatnám. Mazochista vagyok, mindet megkóstoltam, legnagyobb meglepetésemre a legjobb a mézeskalácsos ( a mi mézeskalácsunkhoz hasonló speculoos kekszet darálják bele.) Elment a málnás is, a mazsolás viszont olyan édes volt, hogy nem tudtam megenni. Kifejezetten finom viszont a zöld hurka, amit káposztával töltenek.

zoldhurka.jpg

Idén is érdeklődve néztem végig a hurkás pultot, vajon mit sikerült kitalálni . A fügés véres hurka ugyanazt az élményt hozta, mint a mazsolás, jobb elfelejteni. Meglepően jó volt a pisztáciás fehér, egy 10 cm-es darabból 14 szem pisztáciát horgásztam ki.

piszt.jpg

A truffe-ös (szarvasgombás) fehérnek nagyon intenzív íze volt, nem sajnálták belőle a gombát (vagy a gombás olajat). 

Erre azonban nem vitt rá a lélek. Cuberdonos hurka.

cubhurka.jpg

 Hogy mi az a Cuberdon? A belgák egyik kedvenc cukorkája. Jellegzetes alakú, lilásrózsaszín, általában málnaízű, de mindenképpen gyümölcsös aromájú..

cuberdon.jpg

 Flamandul neuzeke, azaz "kicsi orr" a neve. 1873-ban készítette először egy gant-i patikus, gondolom, forog a sírjában, hogy híres gyógycukorkája végül egy boudin blanc-ban végzi. Belga mintára esetleg mi is megpróbálkozhatnánk egy negrós véressel..

 

 

 

süti beállítások módosítása