Pár éve, egyik kedvenc műsoromat, a francia tévében futó "Un diner presque parfait"-t (" Egy majdnem tökéletes vacsora") nézve dermesztő élményben volt részem. Ez a műsor a magyar Hal a tortán-ra vagy a Vacsoracsatára hasonlít, csak itt civilek főznek kihasználva Franciaország multikulturális adottságait.Aznap egy idősebb magyar hölgy volt az ötösfogat tagja, aki 50 éve él Franciaországban, de állítása szerint híven őrzi a magyar hagyományokat.
A hölgy földig érő, hímzett kalocsai mintás ruháját látva már rosszat sejtettem, de minden negatív várakozásomat felülmúlta a menü. Előételnek téliszalámi, gyulai kolbász, utána tyúkból készült leves hosszúmetélttel. Aztán jött az első igazi megrázkódtatás: paprikáscsirke nokedlivel. A csirke tocsogott a zsírban, szétfőtt a hús, a bőre felpöndörödött. A nokedli akkora volt, mint egy pingponglabda. A vendégek gyanakodva nézték, pláne, hogy evőeszközként kanalat kaptak hozzá. Ketten szinte hozzá sem nyúltak, egy matrózgyerek és egy idősebb úr hősiesen megette.. Végül a vacsorára a desszert tette fel a koronát: diós és mákos bejgli, ami teljesen szétesett, úgyhogy csak darabokban tudta felszolgálni. Ezt már meg sem kóstolták.... Hogy mentse a menthetetlent, a spájzból gyorsan előkapott még két házilag eltett cseresznyebefőttet, de a vendégek magyar konyháról alkotott véleményén ez már nem sokat módosított. Ehetetlennnek és gusztustalannak minősítették és sajnos, nem változtat a tényen, hogy a szakácsnő nem volt pályája magaslatán.
Aki ismeri a jó magyar konyhát, az legfeljebb nagyot nevetett, de aki nem, az valószínűleg fenntartásokkal látogat meg egy magyar vendéglőt. Ennek a műsornak egyébként nagyon jó volt a nézettsége....
Ha külföldi vendégeket hívok, mindig nagy gonddal tervezem meg a menüt. Mindenki magyaros ételt vár -első alkalommal biztosan- de figyelembe kell venni az adott ország étkezési szokásait, az általuk használt nyersanyagokat is. A konyhán keresztül Magyarországot is reprezentáljuk, tehát fontos, hogy ne egy gyomorrontást kössenek hozzánk. Néha elég, ha csak az egyik fogás magyaros vagy az egyik alapanyag "hungaricum".
A Brüsszelben töltött évek alatt sokszor főztem külföldieknek, a férjem munkatársaitól kezdve a gyerekek barátain át a belga szomszédokig. Sokféle náció megfordult nálunk, úgyhogy most már nagyjából tudom, mi számíthat sikerre és az is kiderült, hogy mi az, amit el kell felejteni, pedig nekünk annyira ízlik.
Az aduász: pogácsa, lehetőleg frissen. Miután sós rágcsálnivaló a különböző magvakat és chipseket leszámítva nem nagyon van Belgiumban, a pogácsa nagyon tetszik mindenkinek. Apró gond, hogy sokan már ezzel jól laknak. Lehet még próbálkozni libatepertővel, esetleg körözöttel, én általában maradok a pogácsánál vagy a sajtos rúdnál.
A menüvel kapcsolatban legnagyobb problémát az itt megszokott étrend okozza: előétel, főétel, desszert. Kevés olyan magyaros előétel van, ami beleillik a képbe. Szóbajöhet a libamáj, de az itt is az egyik legkedveltebb előétel, nem megy kuriózumszámba. A hortobágyi húsos palacsinta nem vált be, mert túl tömény, nem tudnak utána többet enni. Néha valamilyen salátát találok ki, de az inkább "nemzetközi".
Általában előétel helyett "bedobom" a húslevest cérnametélttel vagy csigatésztával, sok zöldséggel és ezt kivétel nélkül mind nagyon szeretik. Belgiumban például nincsenek ilyen típusú levesek, itt inkább a krémleves dívik. A franciák meg a pot au feu miatt lelkesednek a húslevesért, különösen télen.
Nyáron hideg sültpaprika levest szoktam adni első fogásként, ezt Kalla Kálmánnak, a Gundel volt főszakácsának a könyvében találtam. Nem bonyolult, nagyon látványosan lehet tálalni, a külföldiek szerint ez a magyar gazpacho.
Főfogás. Az a szabály. hogy tésztás leves után nem szabad tésztás főételt adni, de ezt is meg szoktam szegni, mert második fogásnak borjúpaprikást adok nokedlivel és uborkasalátával. A nokedli az abszolút kedvenc.
Szafttal. Szinte nem volt olyan vendégünk, aki nem akart azonnal nokedlit venni és nagyon elcsodálkoznak azon, hogy ezt valaki otthon készíti. Meg szoktam mutatni a nokedliszaggatómat, de ettől annyira megrémülnek, hogy a recept már nem érdekli őket. Szeretik a tarhonyát is, ez magyar kuszkusz néven fut. Amikor második alkalommal jött hozzánk valaki, megpróbáltam sülteket adni, de annyit emlegették a pörköltes nokedlit, hogy legközelebb megint azt kellett főznöm. A franciák kenyeret is szoktak kérni, szeretnek mártogatni. Borjú helyett néha marhapörköltet vagy paprikás csirkét főzök, a disznóhúst kerülöm, mert sokan nem szeretik. Szoktam párolt zöldségeket is készíteni mellé, főleg zöldbabot. Nekünk furcsa, de a külföldieknek nem.
Bevált még a sült kacsa- vagy libacomb is, bár utóbbit otthonról kell hozni, mert talán egy az egyetlen húsféle, amit itt még nem sikerült beszereznem.
Káposztás ételekkel nem kísérleteztem, mert általában vacsorára jönnek és nem szeretném, ha elátkoznának utána.
Desszertnek valamilyen könnyű krémet szoktam adni, mert az már tényleg alig csúszik le. Nagyon jól bevált Stahl Judit joghurtos citromkrémje, gyors és könnyű.
Ha gulyásra hívunk vendégeket, akkor mindig sűrű bográcsgulyást készítek, utána pedig karcagi ferdinánd-tekercset szoktam adni vagy rétest többféle ízben. Ilyenkor kihagyom az előételt.
Ha Magyarországon főzök külföldieknek, a halászlé is jó választás lehet, illetve a süllőt, harcsát is szokták szeretni.
Van, ami valahogy nem jön be. Nem nagyon szeretik a túrós és a mákos ételeket, a rétesnél mindig ezeket hagyták meg. És igaz, hogy a Túró Rudit sem arat osztatlan sikert. A vajkrémes süteményeket túl töménynek találják.Az Unicum-ra egyik francia vendégünk azt mondta, hogy kár volt ezt a kiváló vacsorát ezzel a szörnyű itallal elrontani. Ízlések és pofonok...
