Sajtos stangli, avagy barátkozzunk a szomszédokkal

2015. december 28. - hkatinka68

 

sajtosrud.JPG

Mindjárt itt van szilveszter, amikor nagy sikere van a sós rágycsálnivalóknak, ez meg ráadásul sokáig is eláll(na). Belgiumban nem nagyon ismerik a sós süteményeket, ha valamit adni kell a bor vagy a sör mellé, az leginkább zellersóval megszórt sajtkocka, pici kolbász esetleg chips, vagy egy ostyaszerű, ízetlen valami, amire sajtkrémet kennek. 

Ami ugyancsak nem ismeretes, az a kóstoló. Társasházban nőttem fel és számtalanszor megesett, hogy az egyik szomszéd sütött valami finomat és hozott belőle:almás pitét, pogácsát vagy pár palacsintát. Persze, mi is vittünk, mert az én anyukám is sokat sütött, így aztán szinte minden napra jutott valami finomság.

Egyik nap eszembe jutott, hogy meg kéne ezt itt is próbálni és egy tepsi sajtos stanglit kiküldtem a gyerekeknek a kisfiammal. Először furcsán nézegették, de hamar elfogyott. Másnap hogy-hogy nem megint sütöttem egy kis sajtos stanglit, túl nagy sikere lett előző nap és vendégeket is vártunk, küldtem abból is egy kicsit.

Aztán harmadnap megjelent a fiam egy marék ananásszal "a gyerekek hozták ki" felkiáltással, másnap gumicukrot kapott, amit az "angol bácsi" adott a gyerekeknek. Lassan alakul.... 

Mindenesetre a sajtos rúd akkora sikert aratott, hogy azóta franciául és angolul is leírtam a receptet, és a rádlit (derelyevágót) is kivittem szemléltetőeszköznek.

sajtosstangli.JPG

Ezt a receptet itt találtam és az egyik legfinomabb sajtos stangli, amit valaha ettünk. Sokszor megcsináltam már, általában gouda sajttal, mert itt azt a legegyszerűbb beszerezni. A zsír azért kell bele,mert így lesz igazán omlós. Egyébként ki lehet hagyni, akkor zsír helyett több vajat tegyünk bele. (de zsírral finomabb..) Én vajat használok margarin helyett, ezért kevesebb zsírt teszek bele (2 evőkanállal).

Hozzávalók:

 

750 gramm liszt

150 gramm reszelt sajt 

250 gramm vaj vagy margarin

10 deka zsír 

2 tojássárgája

1 dl tej

30 gramm élesztő

1 kávéskanál cukor

1 pohár tejföl

2 teáskanál só (ízlés kérdése)

 

A stanglik megkenéséhez

1 tojássárgája

vagy köménymag

 

Az élesztőt a cukorral felfuttatjuk langyos tejben. Közben a lisztet összemorzsoljuk a vajjal és a zsírral, megsózzuk, hozzáadjuk a reszelt sajtot, majd a közepébe öntjük a felfuttatott élesztőt, a tojássárgájákat és a tejfölt. Alaposan összegyúrjuk. Ha nagyon ragadna, akkor adjunk hozzá lisztet, ha túl kemény lenne, akkor tejet vagy tejfölt (ha egyik sincs, akár vizet). 

 

Negyedórát pihentetjük. Ezután négy részre osztjuk. Lisztezett deszkán egyenként kinyújtjuk: akkora legyen, mint egy nagy tepsi.  Rádlival (derelyevágóval) vagy egy éles késsel csíkokra vágjuk. 

 

Egyenként megkenjük tojássárgájával és megszórjuk a sajt felével. Köménymaggal is díszíthetjük sajt helyett. Előmelegített 200 fokos sütőben kb 10 percig sütjük-amíg a tetején a sajt szépen megpirul.