Üzenet Brüsszelből...

2016. március 24. - hkatinka68

d16d800591382649c8c3178ae4bf8cab.png

 Thomas Grunzig, az RTBF újságírója szokásos heti két percében annyit mondott a Prem1ere belga rádióban, hogy  a keddi események kapcsán gondolkodott el azon, hogy hány családtagját, ismerősét, barátját nem kereste az utóbbi időben és nem mondta el nekik, hogy mennyire fontosak számára és mennyire szereti őket.

Kedden fél 9-kor éppen Charleroi-ban szálltam be a Budapestre induló gépbe, amikor két üzenet kaptam Facebook-on  a robbantásról. Aztán ki kellett kapcsolnom a telefont, nem tudtam, mi történt, csak találgattunk. Azt a két órát nem kívánom senkinek, mert a férjem Brüsszelben maradt sok barátunkkal, ismerőssel együtt...

Budapesten rengeteg üzenet várt, mindenki azt kérdezte jól vagyok-e, nem esett-e bajunk. Babonából ugyanis mindig bejelentkezem a repülőtérről, ami ugye Brüsszel-Charleroi néven jelenik meg és aki nem jártas a belga repterekben, nem feltétlenül tudja, hogy ez a "fapados" repülőtér. Időben a robbanás előtt 20 perccel jeleztem, hogy indulok haza... Régen látott barátok, ismerősök bukkantak fel, nagyon jó érzés volt, hogy ennyien aggódnak értünk... 

Budapesten azonnal hívtam a férjem, elérhetetlen volt. De a gyerekek igen, ők már Bp-n vannak és az interneten követték az eseményeket a belga osztálytársak folyamatos helyszíni tudósításaiból. Ők már tudták, hogy a férjem biztonságban van- mégiscsak jó ez a Facebook-  és utána folyamatosan néztük, hogy bejelentkeznek-e a barátok. Aki nem, arról kiderült, hogy már itthon van, de rettenetesen nyomasztó volt az egész.  

Az az igazság, hogy a négyes szintű terrorveszély kihirdetése során már valamennyire megtanultunk félni. Az iskolába mi, szülők, többé nem mehettünk be, nem lesz anyák napja, nem lesznek ünnepségek, még értekezlet sem, a gyerekek nem mehetnek kirándulni. Jogos. Eleinte féltem a boltban is, most is csak hét közben és reggel megyek, hátha akkor nem történik semmi. Fürkésztük a szembejövők arcát, egyszer majdnem szívszélhűdést kaptam, amikor az ismerős flamand patikusnő helyett egy ismeretlen férfi fogadott a gyógyszertárban és semmilyen gyógyszernek nem tudta a nevét... Nem mentem tornászni, sok ember kis helyen, nincs menekülőút.... De idővel visszatért a bátorságom, csökkent az éberség, nemcsak bennem, mindenkiben. Azt hittük, megússzuk. 

Aztán amikor egy hete közel hozzánk pisztollyal hadonászó rendőrökre lettem figyelmes, akik szemmel láthatóan vártak valakire, visszatért a félelem. Pár nap múlva kiderült, hogy a hónapok óta keresett terrorista itt élt  a közelünkben, mellesleg gyártott is pár detonátort a merényletekhez. Aztán tegnap azt is megtudtuk, hogy nem magányosan bujkált , hanem a keddi merénylők társaságában...  Ez egy békés kerület, van olyan része is, ahol bevándorlók laknak, de közel hozzájuk ott a belga középosztály. Néhány kép az elhíresült Forest-ről (Brüsszel külső kerülete)

Ez az apátság:

apatsag.JPG

Egy utcarészlet, 200 méterre a lövöldözés helyszínétől:

12873501_1057758114267628_106839026_o.jpg

Ez meg itt a Nyuszi háza, ugyancsak a környékről:

nyuszi_haza.JPG

Békés és nyugodt minden. Szeretek itt lakni.

Nem lehet és nem szabad félelemben élni. Carpe diem. 

A bejegyzés trackback címe:

https://bonjourmoszjobacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr318512006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.