Na, mit hoztak a harangok?

Joyeuses Pâques, azaz kellemes húsvéti ünnepeket!

2016. március 27. - hkatinka68


cloche-village.jpg

Mi ugyan idén itthon töltjük a húsvétot, sonkával, tojással, nyúllal, locsolással, de megesett, hogy Brüsszelben maradtunk az ünnepen. Terveztünk itt a Möszjő bácsin egy húsvéti sorozatot, de a múlt heti események közepette nem lehetett vidám nyulas posztokat írni.

Kinti barátaink szerint most nyugalom van, remélem, hosszú ideig marad is, úgyhogy most ünnepeljünk egy kicsit "belgául".

Belgiumban nem jut olyan fontos szerep a nyuszinak, mint nálunk, mert a tojásokat nem ő, hanem a harangok hozzák. A legenda szerint Nagycsütörtökön a harangok Rómába mentek és amikor húsvét reggelén visszatértek, tojásokat szórtak szét a házakba és a kertekbe. A keresztény hagyományok szerint Nagycsütörtökön a Getsemáne-kertben az utolsó vacsorán Jézus búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. A nagycsütörtöki  esti misétől húsvét vigiliájáig csendben maradnak a harangok és az orgona, vasárnap reggel szólalnak meg újra.


harang.jpg


A tojást néha itt is festik - ha szerencsések vagyunk hagymalevéllel, spenóttal, curry-vel, áfonyával színezik, de a kevésbé természettudatosak rettenetes színű neon variánsokat is vehetnek az ünnep előtt hetekkel a szupermarketekben (sőt, egész évben), Van csokitojás is, a nagyobb példányokat általában sztaniol nélkül, celofánba csomagolva árulják , de a kisebb tojásokat itt is színes fóliában, sokféle ízben vehetjük meg. És van csokinyúl, bárány és persze harang is.  A csokitojás és egyéb apró ajándékok keresése akkor indul, amikor a harangok újra megkondulnak. Locsolás természetesen nincs divatban,  a csokigyűjtést Halloween-kor intézik....

cloche_noire_10.jpg

A nálunk tradicionális húsvéti ételeknek, a sonkának és  a kalácsnak nincs hagyománya. A sonka beszerzése az egyik legnehezebb feladat, ezt szinte mindig otthonról kell hozni. ( Aachenben vagy Luxemburgban lehet a közelben venni főznivaló sonkát). Tormához (raifort) nyersen a Carrefour hipermarketekben, ecetes és tejszínes formában a Delhaize-ben juthatunk hozzá.

Tipikus belga-francia húsvéti étel a Pâté de Pâques, ami egy főtt tojással töltött, leveles tésztában sült húspátétom, recept itt (maradék sonka is felhasználható hozzá).

12596587_1151387371568286_767838091_o.jpg

A karácsonyhoz hasonlóan ismét szerephez jut a foie gras, vagyis szó szerint fordítva a "zsíros máj", ami kacsa vagy libamájat takar, és hagyma-, füge- vagy cikórialekvárral esetleg bordói zselével fogyasztják. 

Főételként  főként báránysültet tálalnak, elsősorban zöldbabbal és újkrumplival körítik. Desszertet a cukrászdákban, pékségekben választanak-csokitojásokkal díszített profiterole-t vagy csokoládétortát, de népszerű az olasz colomba is (galambot formázó sütemény).

A bejegyzés trackback címe:

https://bonjourmoszjobacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr1008528916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.