Dorade á la meunière, azaz aranydurbincs molnárné módra

2016. április 13. - hkatinka68

13010230_1072551282788311_1601695844_o.jpg

Többen kérték, hogy írhatnék a halakról is, úgyhogy folyamatban van egy tengeri hal-kalauz. Addig is, amíg elkészül, egy olyan recept következik, ami szinte minden fehér húsú halhoz jó.

Legutóbb, dorade-ot ( 'dorád') vettünk az Abattoir-on, megtisztítják, kibelezik, ha kérjük, nem mellesleg feleáron adják, mint a szupermarketekben.

Egészben is meg lehet sütni, de én jobban szeretem filézve, levágom a fejét és a farkát, és két szeletet vágok a halból. A filézés technikáját itt lehet megnézni:

A halat be kellene lisztezni, ugye ettől molnárné módra, de ennél a halnál nem fontos, kemény húsú, ezért egyben marad a sütésnél.

Hozzávalók (2 személyre)

2 közepes dorade (aranydurbincs)

10 dkg vaj

1 citrom leve és fél reszelt héja

2 teáskanál kapribogyó (megmosva, bár én nem szoktam)

egy kis csokor petrezselyem

só, bors

liszt (opcionális, a hal lisztezéséhez)

A filéket sózzuk, borsozzuk (esetleg lisztezzük), 3 dkg vajon 3-3 percig sütjük mindkét oldalukat (egész halnál 10  perc), kivesszük és melegen tartjuk őket. A serpenyőt kitöröljük, majd beletesszük a maradék vajat és aranysárgára "pirítjuk" takaréklángon. Hozzáadjuk a citromlevet, reszelt citromhéjat, az apróra vágott kapribogyót és az ugyancsak apróra vágott petrezselymet. Az ízesített vajat a filékre öntjük.

A bejegyzés trackback címe:

https://bonjourmoszjobacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr148602030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.