Brüsszelben az élet megy tovább

2016. május 22. - monikapapai

img_20160520_083618.jpg

Ma éppen két hónapja a brüsszeli terrortámadás-sorozatnak, amelyben a három elkövetővel együtt összesen 35 ember vesztette életét a zaventemi reptéren és a Malbeek metróállomáson. Az esetet mint a Belgiumot valaha ért legkegyetlenebb terrorista támadást tartják számon, ennek ellenére az embernek időnként mégis olyan érzése támad, mintha igazából meg sem történt volna. 

Március 22. után sokáig másról sem lehetett hallani. Az újságokban ez volt a vezető hír, ha beszélgettünk, mindig előjött a téma, mindenki szerette volna kibeszélni magából, amit így vagy úgy átélt. Az utcán, az állomásokon, a boltokban lépten-nyomon katonákba ütközött ez ember, a biztonságnak legalább az illúziója megvolt. Aztán szép lassan visszatért minden a megszokott kerékvágásba: a katonák sok helyről eltűntek, az újságokban már nem ez volt a vezető hír, és mi is egyre kevesebbet beszéltünk róla.

Belgiumot számos kritika érte az ügy miatt: akit érdekel ebben a cikkben elolvashatja, hogy mi volt a tizenkét legnagyobb hiba, illetve félreértés, ami a belga hatóságok számlájára írható. Brüsszel az a fajta a hely, amit nagyon könnyű nem szeretni, és azt hiszem, ezen a ponton még azok is meginogtak egy kicsit, akik eddig próbálták védeni a belgákat.

Ráadásul, ha mindez még nem lett volna elég, sikerült nekik egy rossz helyzetből még rosszabbat varázsolni, amikor alig néhány nappal a zaventemi reptér újbóli megnyitása után a légiforgalmi irányítók sztrájkba léptek. A legnagyobb belga napilap a Le Soir főszerkesztője akkor egy zseniális írásban tartott görbe tükröt a belga társadalom elé. Az Ez az ország saját maga legnagyobb ellensége című cikkben kifejtette, hogy Belgiumnak semmi szüksége terroristákra, egyedül is képes elásni magát a világ szemében.

És ezzel megint visszajutottunk a kiindulóponthoz: Belgium azért nem képes hatékonyan fellépni a terrorizmus ellen, és azért nem képes megoldani úgy általában a gondjait, mert nem egységes, mert igazából nincs is olyan, hogy Belgium. Az ország nyelvi és területi megosztottsága miatt még a legegyszerűbb problémák is hatványozódnak. Bármit is akarnak megoldani, először rendezniük kell a soraikat. Ez pedig akkora feladat, hogy nem is csoda, ha az ember gyakran úgy érzi, az ország vezetésének fogalma sincs róla, hogy kezdjen hozzá.

Az, hogy időnként azt érezzük, mintha mi sem történt volna, talán csak természetes önvédelmi reakció. Talán ez is része annak, hogy elfogadjuk a történteket, és tovább tudjunk lépni. Mert muszáj továbblépni.

Mi még itt vagyunk, az élet pedig megy tovább.

img_20160520_083630.jpg

Emlékfal a Malbeek metrómegállóban

A bejegyzés trackback címe:

https://bonjourmoszjobacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr888737790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.