Ezek még a finomabbak azokból az inzultusokból, amiket Charles Baudelaire francia költő kétéves brüsszeli tartózkodása alatt megfogalmazott Belgiumról. „Meg kell köszönjem Istennek, hogy franciának teremtett és nem belgánakˮ állítja  abban a kéziratban, amelyet Szegény Belgium című könyvéhez készített. A könyvet végül nem adták ki az életében, viszont számtalan egyéb dokumentum fennmaradt, amelyek ékes bizonyítékai a költőn elhatalmasodott „belgofóbiának". Ebből a gyűjteményből nyílt nemrég kiállítás Brüsszelben.

„Kivétel nélkül minden belga üresfejű"

Baudelaire, akiről én annyit tudok, hogy ő az egyik a bodler-verlen-rembóból (az irodalomérettségi tételei még ma is kísértenek), három évvel a halála előtt, 1864. áprilisában érkezett Párizsból Brüsszelbe. Kiábrándultan, csalódottan, betegen hagyta ott Párizst, és abban reménykedett, hogy a belga fővárosban nagyobb szerencséje lesz. A környezetváltozás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményt. Brüsszeli tartózkodását később „kudarcok sorozatakéntˮ aposztrofálta - nem talált kiadót és a művei sem hozták meg a várva várt sikert.

Baudelaire ezek után nem rejtette véka alá a véleményét. Keményen kritizálta Belgiumot, Brüsszelt, a belga nőket, a kutyákat, a sört, sőt még a királyt is. Brüsszelt szellemvárosnak titulálta, ami halál-, középkor- és kriptaszagot áraszt magából. Az emberek jellegtelenek, álmatag, elfelhősödött tekintettel tántorognak az utcákon. A férfiak majmok, de egyben puhatestűek is. A nők falánkok, kövérek, büdösek. Nem is nők igazán, csupán nőstények. A belgák nem értékelik a művészeteket, az irodalmat, a tudományokat. Olyanok mint a kérődzők: képtelenek bármit is megemészteni. Az arcberendezésük a birkára emlékeztet, az akcentusuk elviselhetetlen. A mosolyt még hírből sem ismerik.

Belgium olyan mint egy koszos kis utcakölyök, aki egy elegáns úr (jelen esetben Franciaország) nyakába veti magát és könyörög, hogy fogadja örökbe. Franciaországban viszont van már épp elég idióta, állítja Baudelaire, Belgiumot pedig elég lenne egyszerűen leigázni, a nőket pedig eladni a törököknek, azoknak úgyis mindegy.

Éa hogy mit szólnak a válogatott sértésekhez a belgák? Ahelyett, hogy megsértődnének, kinyomtatják őket jó nagy fekete betűkkel, szép sárga háttérre és kiállítást rendeznek belőlük!

Sőt akad olyan belga is, aki egyenesen a védelmébe vette Baudelaire-t. Jean-Baptiste Baronian, belga író, aki Baudelaire a majmok országában címmel esszét is írt a témáról, azt állítja, hogy Baudelaire valójában önmagát és a saját létezését utálta. Mizantróp volt, aki betegesen ragaszkodott a múlthoz és a hagyományokhoz, ezért nem tudta feldolgozni azt a nagyon is liberális és haladó szellemű társadalmat, ami Belgiumban fogadta. Baronian diplomatikusan még azt is hozzátette, hogy habár Baudelaire véleményének 90%-a túlzás, azért van némi igazság benne.

Hogy mi az igazság? Döntse el mindenki maga, hogy mit gondol a belgákról. Az mindenesetre biztos, hogy nem riadnak vissza a kritikától.

Matekból meglepő módon az egyetemen sikerült kivágnom a rezet, úgy differenciáltam, integráltam, hogy a szemeszter végén az oktatónk megajánlotta a jelest. Nagy szónak számított ez biológia-kémia szakon, a matek alapozó tantárgy, de miután szinte egyikünk sem járt matek fakultációra, nehéz volt, na.... Szóval az a  jeles maga volt a csoda, csak éppen egy feltétele volt : pótoljam be az elmaradt valószínűségszámítás ZH-t.

Volt akkoriban egyéb bajom elég, úgy döntöttem, elég a négyes és nem mélyedtem bele a val.számítás szépségeibe. Úgyhogy bekerült az indexbe a jó, az oktató pedig, aki egyébként a Bányászati Kutatóban volt munkatárs és a csak a kedvünkért járt be hétfőnként az ELTÉ-re órát adni, év végén elrepült Uruguay-ba. Nagykövetnek. Hogy őszinte legyek, ennek az eseménynek a valószínűségét nullára taksáltam volna, dehát mégis bekövetkezett....

Hogy hogy jön ez az egész ide most,érdekes történet. Ha az ember tanár, látja a naplóban a születésnapokat és csak észreveszi, ha valaki ugyanakkor ünnepel, mint ő. Azon kívül, hogy stimmel a hónap és a nap, semmi hasonló nincs bennünk rendszerint, csak véletlenül az évnek ugyanazon a napján jöttünk világra. Szerintem ennyi.  Az asztrológusok szerint persze nem. El szoktam olvasni az asztrológiai előrejelzéseket - soha nem jönnek be. Nem érzek lelki rokonságot a többi Szűzzel, a Szűz-tulajdonságok még nyomokban sem emlékeztetnek rám. Tudom, van aszcendens, meg kínai, meg kelta, de akkor sem hiszek benne. csak néha, amikor jókat írnak :)

B.-t egy budapesti gimnáziumban tanítottam, pontosan 20 évvel fiatalabb, mint én. Vegyészmérnök lett, dehát miért ne szerethetné ő is a kémiát. Szombathelyre költözött, én meg Vas megyében születtem és ott van most is a családunk egy része, ez sem olyan különleges. Szeret főzni-sütni, mint rajtunk kívül még sokan mások. 

Ami már egy kicsit érdekesebb, hogy az élete majdnem  ugyanolyan forgatókönyv szerint halad, mint az enyém, Az intimebb részeket ugorjuk át, akármelyik bekövetkezhet máshol is, de azért érdekes ez a sok hasonlóság. Néha  beszélgetünk Facebook-on, és kölcsönösen  megköszöntjük egymást augusztusban.

Az idei születésnapunkon B. kisbabát várt, a másodikat, igaz kicsit későbbre, de még az is belefért volna, ha ezen a napon  jön világra.  De nem sietett. Elérkezett szeptember 15-e és egyre izgatottabbak lettünk, igen, én is... Aztán ma reggel, szeptember 16-án nem várt tovább:

Isten hozott kicsi Noel! 

És  boldog születésnapot Rozi! ( ő az én második gyerekem).  Igen, neki is ma van.

Ha annak idején beleástam volna magam a valószínűségszámításba, talán meg tudnám mondani, hogy ennek mekkora volt az esélye...