Miért szeretjük lefotózni, amit eszünk

2018. február 09. - monikapapai

dia1_1.JPG

Ülünk az étteremben és várunk, hogy kihozzák a rendelést. Beszélgetünk, iszogatunk, nevetgélünk. És éhesek vagyunk. Végre megérkezik a pincér, de amikor elkezdenénk enni, valaki megszólal: „Várjatok, előbb lefotózom.” Ami ezután következik, az általában egy komplikált és gyakran időigényes folyamat, amelynek során először meg kell találni az étel legesztétikusabb oldalát, aztán a poharakat, szalvétákat, sótartókat megfelelő kompozícióba kell rendezni, majd el kell távolítani az olyan zavaró tényezőket, mint az asztaltársaságunk tagjai. „Te dőlj egy kicsit jobbra, te vedd le a kezedet az asztalról, te pedig ne takard el a fényt!” Ideális esetben már az első kép instaworthy (i.e. méltó arra, hogy felkerüljön az instagramra) lesz, ha nem, akkor mindez megismétlődik egy másik szögből is. Majd egy harmadikból. Ha szerencsénk van, még azelőtt elkezdhetünk enni, mielőtt kihűl az étel. (Mert ugyebár addig a többiek sem kezdhetnek el enni, amíg nincs meg a tökéletes kép.)

Ismerős a helyzet? Nekem igen, sőt, nem ritka, hogy én magam vagyok az az idegesítő vacsorapartner, akinek „muszáj megörökíteni élete minden pillanatát". A jó hír az, hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen eszement. Az instagramon jelenleg 258 millió #food hashtaggel ellátott fotó van, amit egyedül a #selfie hashtag előz meg 333 millióval.

De vajon miért szeretjük annyira megmutatni, hogy mit eszünk, és miért szeretjük nézegetni mások ételfotóit?

Az evés összeköt

A rituálék mindig is fontos szerepet töltöttek be a közösségteremtésben, és mi lenne alapvetőbb rituálé, mint az étkezések? Mindenki eszik, ezért ez olyasmi, ami még azokkal is összeköt, akik a világ másik végén élnek vagy épp más nyelvet beszélnek. Az étkezés alapvetően intim dolog, amit leggyakrabban a szeretteink és a barátaink körében csinálunk, ezért azzal, hogy mindezt nyilvánossá tesszük egy fotóval, megnyílunk és kapcsolatot teremtünk másokkal. Megosztjuk az érzéseinket, örömünket és élményeinket, ezáltal pedig kielégítjük az önkifejezés és a valahová tartozás iránti igényünket. Elvégre az ember társas lény, és a szociális médiának köszönhetően még soha nem volt ilyen egyszerű olyanokat találni, akik hozzánk hasonló érdeklődési körrel rendelkeznek.

Amikor elkattan a kép

Tetszik vagy sem, tény, hogy az ételfotózási trend alapvetően megváltoztatta az ételekhez való hozzáállásunkat. Kutatások bizonyítják például, hogy ha tudjuk, hogy le fogjuk fotózni az ételt, akkor nagyobb gonddal készítjük el és jobban is értékeljük. Az ételekhez mindig társul valami történet, egy régi családi recept, egy felejthetetlen utazás, egy jó barát, akivel megosztjuk, vagyis már a fotózás pillanatában kialakul egyfajta nosztalgia a fotósban, amit az is érezni fog, aki később megnézi a képet. Emellett azt is kutatások bizonyítják, hogy ha kicsit halogatjuk az étkezés megkezdését, akkor jobban esik majd az étel. Először a „szemünkkel eszünk”, vagyis amíg elkészítjük a fotót, addig gyönyörködünk az ételben, csodáljuk az esztétikai értékét és pozitív kapcsolatot építünk ki vele.

Egy kép többet mond ezer szónál

A kérdés csak az, hogy mit? Egy egyszerű fotó az ételünkről többet elmond rólunk, mint gondolnánk. Csokis croissant háttérben az Eiffel toronnyal, bográcsban fövő marhapörkölt, avokádó pirítóson, húsleves a nagyi régi porcelántáljában szervírozva vagy Nigella Lawson pavlovája rengeteget elmond a társadalmi státuszunkról, a korunkról, a vagyoni helyzetünkről, az érdeklődési körünkről, sőt még talán a világnézetünkről is. A gond csak ott kezdődik, ha mindaz, amit a fotó elmond, nem áll összhangban a valósággal.

Az online marketing ereje

Nagy közösségi média felhasználónak tartom magam, az instagramon akár órákat is el tudnék tölteni. Nem vagyok naiv, tisztában vagyok vele, hogy sok minden, amit látok, színtiszta üzlet. Az étel az egyik legértékesebb közösségi valuta, állítják az online marketinges szakemberek, méghozzá éppen az univerzális jellege miatt. A képlet tulajdonképpen rém egyszerű: ha vágyunk arra, amit valaki eszik, akkor arra is vágyni fogunk, amit visel, ahová utazik, amilyen kocsit vezet, és még sorolhatnám. Vagyis, azt hihetjük, hogy ha mi is azt esszük, amit ő, akkor nekünk is olyan életünk lesz, mint neki. Egy ételfotóval egy egész életstílust el lehet adni, és ezzel pontosan tisztában vannak a hirdetők.

Az instagram visszavág

Úgy gondolom, nem lenne fair, ha nem beszélnénk azokról, akik ki nem állhatják ezt az egész ételfotózgatási mizériát. Vannak, akiket egész egyszerűen hidegen hagy a dolog, vannak akik, betudják az Y és a Z generáció hóbortjának, és vannak, akik kifejezetten rosszul érzik magukat mások ételfotóitól. Például, ha valaki sikertelenül próbál lefogyni, akkor az érthető módon nem szívesen nézegeti mások egészséges ételeiről készült fotóit. Ugyanígy nem szívesen nézegetünk puccos étteremben készült fotókat, ha mi soha nem jutunk el ilyen helyekre.

Image result for nobody cares about your food

Most akkor fotózzuk az ételt vagy ne?

Aki bármilyen közösségi médiumot használ, az tudja, hogy az ételfotókat szinte lehetetlen elkerülni. Hiba lenne azonban múló szeszélyként kezelni a trendet, elvégre az ételek megörökítése egyidős az emberiséggel. Kíváncsi lennék rá, hogy amikor például Cézanne a csendéleteit festette, akkor is megjegyezte-e valaki, hogy „Az ég szerelmére, Paul, ez csak egy alma, minek lefesteni?”. Az csupán a digitális kor velejárója, hogy ma már nem kell Cézanne-nak lenni, hogy meg tudjunk örökíteni egy almát. Akinek van fényképezőgépe vagy okostelefonja, az képes erre, sőt meg is oszthatja velünk, akár kíváncsiak vagyunk rá, akár nem.

Ráadásul, amíg ekkora üzleti lehetőség van a dologban, addig nem fog alábbhagyni a trend, ebben egészen biztos vagyok. Vannak például éttermek, amelyek kifejezetten ügyelnek rá, hogy megfelelő legyen a világítás náluk a jó minőségű fotók érdekében, a Strabucks’ pedig már nem is csinál titkot belőle, hogy bizonyos termékeit kifejezetten úgy fejleszti ki, hogy megfeleljenek az aktuális instagram trendeknek. (Pasztellrózsaszín tea tejszínhabbal? Tudni sem akarom, hogy milyen az íze, de ez furcsa mód nem is igazán számít.)

Egyszóval az ételfotózás létező jelenség, amivel számolni kell. „Mondd meg, mit eszel és megmondom, mi vagy”, mondta Jean Anthelme Brillat-Savarin francia gasztronómus, aki a XVIII. században élt.

Meg lenne lepve, ha tudná, hogy a mondása a XXI. században aktuálisabb, mint valaha.

Napi kisszínes - Mese az emberről, aki sosem kapott Nobel-díjat, pedig megérdemelte volna....

110 éve halt meg Mengyelejev

mengyi.jpg

Írtam már, hogy a kémiához egy kicsit jobban értek, mint az átlag. Tanár vagyok ugyanis. Egy ideje nem tanítok, de azért még mindig sokat álmodom arról, hogy ott állok megint a gyerekek előtt. Az egyik leggyakoribb mondat, ami akkoriban elhagyta a számat az "És most vegyétek elő a periódus rendszert!" volt. Benne volt a négyjegyű függvénytáblában, az összes kémia könyvben, ott díszelgett a kémia tanterem falán. Nélkülözhetetlen és mindent el lehet magyarázni a segítségével. Közeli hozzátartozóm szerint neki inkább a rémálmaiban szerepel...

A periódusos rendszer alapjait Dmitrij Ivanovics Mengyelejev fektette le. Mengyelejev 1834-ben született a szibériai Tobolszkban egy később elszegényedett értelmiségi családban, de olyan tehetségesnek bizonyult, hogy egészen a Szentpétervári Egyetem tanszékvezetői székéig jutott. Volt közben egy kis tüdőbaj, ez-az, de viszonylag egyenes volt az út.

1867-ben adta ki A kémia alapelvei című nagyszabású munkáját. Az elemeket növekvő atomtömegük szerint rendezte és észrevette, hogy kémiai és fizikai tulajdonságaik periodicitást mutatnak. Periódusos rendszere vízszintes sorokból, az ún. "periódusokból" és 8 függőleges "csoportból" áll. Akkoriban összesen 60 elemet ismertek, de Mengyelejev a táblázat alapján olyan elemek létezését is megjósolta, amelyeket a későbbiekben fedeztek fel. A nemesgázok nem szerepeltek a rendszerben, de ezeket az 1890-es években gond nélkül be tudták illeszteni. Ez Mengyelejev 1904-es periódusos rendszere:

periodus.jpg

Vele egyidőben a német Meyer is ugyanezekre az eredményekre jutott, a két tudós között viszont alapvető különbség volt: Mengyelejev ki merte mondani, hogy a periódusos rendszer törvények szerint épül fel, Meyer viszont meghagyta azt a lehetőséget, hogy ez csak a véletlenek játéka.

A mostanában használatos periódusos rendszer az elektronszerkezetet veszi figyelembe, nem az atomtömeget. Jelenleg már 118. elemet tartalmaz  az utoljára felfedezett oganesszon-nal együtt. 

periodusosrendszer.jpg

Nyugaton egyébként sokáig nem fogadták el Mengyelejev eredményeit, "orosz miszticizmusnak" tartották. 1875-ben viszont felfedezték a galliumot, amelynek létezését és tulajdonságait az orosz tudós előre megjósolta, ezután már lelkesen ünnepelték.

Emellett még felfedezte a gázok kritikus hőmérsékletét - ez az a hőmérséklet, ami felett a gázokat nem lehet cseppfolyósítani. Felismerte az általános gáztörvény alapjait - vagyis mi az összefüggés a hőmérséklet, a nyomás és a térfogat között. Önmagában megért volna ez is egy Nobel-díjat. Csak egy kicsit túl hamar történt...

Felfedezett egy füstnélküli lőport, lefektette az orosz szódagyártás alapjait. Segített feltárni a donyecki kőszénmezőket, ha már beleásta magát, kidolgozott egy eljárást, amivel meg lehet határozni az ásványi szenek fűtőértékét.

1887-ben egyedül szállt fel egy léghajóval, mert szerette volna a napfogyatkozást lefényképezni. Annak ellenére, hogy semmit sem tudott a léghajó működéséről, mégis sikeresen földet ért,

Magánélete egy kicsit zűrös volt. Kétszer is megnősült, második feleségét, aki művészeti tanulmányokat folytatott, egészen Rómáig követte, ahol megfenyegette,  hogyha nem lesz az övé, a tengerbe ugrik. Igazán nagy kár lett volna érte, ezt nyilván a lány is megértette, mert négy gyermekük született.

1907-ben február 2-án halt meg, akkor már hat éve létezett a Nobel-díj. Háromszor is felterjesztették, de nem kapta meg. Nobel úgy rendelkezett, hogy az előző év legjelentősebb eredményét kell díjazni, ennek a kritériumnak Mengyelejev nem felelt meg. De egy szabály szerint az is lehetséges, hogy egy olyan felfedezést díjazzanak, amelyre az elmúlt évben sokan tudtak építeni. Sajnos, Cannizzaro-t, aki az atomtömeget definiálta, nem jelölték és úgy ítélték meg, hogy nélküle Mengyelejev sem ment volna semmire, ezért ő sem kapta meg a díjat. Ez azóta is a Nobel-díj történetének egyik szégyenfoltja.

A periódusos rendszer 1955-ben felfedezett 101-es rendszámú elemét a tiszteletére nevezték el mendeléviumnak. A Hold egyik krátere szintén róla kapta a nevét. 

krater.jpg

Kedvenc képeim - Xong asszony portréja ( Rehahn)

xong_asszony_portreja.jpg

(Rehahn 2011. Hoi-An)

Rehahn, a francia fotós keresztül-kasul bejárta Vietnamot, olyan törzsekhez is eljutott, ahova alig-alig ér el a civilizáció. A 74 éves Bui Thi Xong asszonnyal Hoi-An-ban találkozott, ő fuvarozta a fotóst a csónakján, amikor megkérte, hogy hadd készítsen róla egy pár fotót. Amikor Xong asszony meglátta a képeket, ekkor készült ez azóta híressé vált portré, a "Hidden Smile" sorozat egyik darabja, ami Xong asszonyt Vietnam egyik legismertebb asszonyává tette. A kép az Asszonyok Múzeumában látható Hanoiban, de megjelent a National Geographic-ban is.

Rehahn és Xong asszony barátok lettek és a fotós egy új csónakot ajándékozott az idős hölgynek, amire ő már nagyon régóta vágyott. 

uj_csonak.jpg

Xong asszony nagyon népszerű lett a turisták körében, napi 10-20 turista keresi meg, hogy a csónakjával elvigye őket egy kicsit várost nézni és természetesen örömmel fényképezkedik is velük.

Rehahn, akit a világ 10 legjobb portréfotósa között tartanak számon, azóta is Hoi-An-ban él, itt hozott létre egy kis múzeumot, sok-sok fényképpel és  egy kiállítással, ahol ritka vietnami népviseleteket gyűjtött össze érdekes történetekkel párosítva. A fotós szerint ahhoz, hogy igazán hiteles portrét tudjon készíteni, előbb meg kell ismernie az embert, ezért mindig 2-3 napot együtt tölt modelljeivel, mielőtt fényképezni kezd.

rehan4.jpg

 

Rehahn képei egyébként lenyűgözőek, ezen az oldalon lehet megnézni őket, de a Facebook-on és Instagram-on is követhető. Ez a másik kedvencem: a kék szemű vietnami kislány, akiről később kiderült, hogy valamelyik őse francia volt.

rehahn_2.jpg

Érdemes nézegetni a munkáit, a természetfotói is csodálatosak.

rehahn.jpg