Jó tanuló voltam, "végigkitűnő", úgyhogy az általános iskola végére szép kis gyűjteményre tettem szert jutalomkönyvekből. Volt közte klasszikus, a Copperfield Dávid, kortárs irodalom, két példányban is elolvashattam volna A hét koporsót (könyvtári pecsét mindkettőben, Martinovics Ignác kalandjait úgy látszik, senki nem akarta az otthon csendjében élvezni.)

De a kedvencem mindig ez marad. A legelső:

Nem tudom, milyen megfontolásból kaptam. Lehet, hogy ilyen korán el akarták kezdeni az ideológiai nevelésemet, lehet, hogy nem fogyott a könyvesboltban. A szüleim szigorúan tartották magukat a "nicht  vor dem Kind"-hez, úgyhogy információimat Leninről kizárólag ebből a könyvből merítettem. Szeptemberben be kellett számolnom a könyv tartalmáról a többi kisdobosnak, úgyhogy buzgón olvasgattam a történeteket, amiből egyértelműen kiderült, hogy Lenin derék, kedves, szorgalmas és okos ember volt. És leleményes. A börtönben kenyérből gyúrt tintatartót, tej volt a tinta, úgyhogy amikor Krupszkaja asszony otthon láng fölé tartotta a leveleit, rögtön látta, mi újság. Ha az őrök mégis észrevették, Lenin bekapta a "corpus delicti"-t.

A kedvencem mégsem ez a történet lett, hanem az, amikor Lenin sportemberként vétette észre magát. Nem tudom tökéletesen idézni, mert a könyv Budapesten maradt, de nagyjából így szólt a rege:

Történt egyszer, hogy Lenin megfáradott és egy kis faluban pihent inkognitóban. A falu lakói persze mindannyian tudták, hogy kivel állnak szemben, kivéve úszóbajnok Ványkát. Ványka épp a folyóban úszkált, amikor Lenin is kedvet kapott egy kis megmártózásra. Ha már így esett, versenyt úsztak Ványkával, aki simán legyőzte Lenint. Lenin szomorúan ballagott haza..."Fáradunk, fáradunk"-gondolta magában.Ványkát közben felvilágosították, hogy kivel mérkőzött meg és ijedtében egész nap leste Lenint, hogy kihívja egy visszavágóra. Lenin épp arra járt és rá is állt, Ványka pedig úgy döntött, hogy hagyja nyerni. Lenin azonnal rájött, hogy nem játszik tiszta eszközökkel  és megkérdezte,hogy teljes erőből úszik-e. "Igen "-felelte Ványka (itt az elbeszélő rávilágított a szörnyű bűnre: "Hazudik, Leninnek hazudik!"). Vlagyimir Iljics figyelmeztette Ványkát, hogy küzdjön teljes erőbedobással. Újra úszni kezdtek, ezúttal Ványka már nem csalt, de Lenin legyőzte. Fölényesen. Lenin boldogan ment haza .. "hát bírja még a szerkezet."...  Utólag tanulmányozva a témát négy szélütés és egy szifilisz után tényleg szép teljesítmény lehetett a középkorú elvtárstól.

Másik emlékezetes kalandom Leninnel egy-két évvel későbbre datálódik. Akkoriban nagyon szerettem azokat az énekeket, amiben sok hajlítás volt. Szerettem áriázni (apám szerint fejhangon), úgyhogy kifejezetten vadásztam az ilyenekre. Énekórán, amikor mindenkinek el kellett énekelnie a kedvenc dalát, a sok "Érik a szőlő" között előrukkoltam "A rablánc a lábon nehéz volt"-tal, mert ott volt végén  a  "példája volt, aki ééérteee feláldozta hű életét". Természetesen Lenin volt a példája a népnek, akinek hű életét  állítólag Sztálin segített feláldozni, bár a boncolás eredményét nem hozták nyilvánosságra.

Az énektanárnő a tábla felé fordulva röhögött percekig, majd amikor visszafordult, megkérdezte, hogy "ugye nagyon szeretsz énekelni?". Igennel feleltem és mindkettőnk szerencséjére nem kezdtem ideológiai fejtegetésbe. Ugyanis a legkevésbé sem érdekelt, hogy miről szólt a dal..csak az a hajlítás a végén.

Hogy legyen valamilyen apropója is az írásnak,  Lenin 95 éve halt meg. A film után, amit mindenkinek látnia kellene az én generációmból, mit is írhatnék mást, minthogy : Good bye Lenin!

Mondjuk ki őszintén: a belgák hozzáállása a hóeséshez a szürreális kategóriába sorolható. Példának okáért képtelenek beismerni, hogy a hó az egy olyan időjárási tényező, amely télen akár elő is fordulhat.

A Belga Királyi Meteorológiai Intézet például ezt írja Belgium éghajlatáról: "A hó olyan meteorológiai jelenség, amely viszonylag kis fontossággal bír Belgium alacsonyan fekvő, illetve közepes magasságú részein." Jó, az igaz, hogy legalább beletették, hogy 'viszonylag', de ennél többre egyszerűen képtelenek.

A téli gumi nem kötelező és nem is hisznek benne. A Le Soir szerint egyszer 1650 km-es dugó alakult ki a hóesés miatt, amit valaki így kommentált: "60 éves vagyok és tizenkilenc éves korom óta autóval járok dolgozni. Soha nem volt téli gumi az autómon és még soha nem akadtam el. Talán jók a reflexeim. (...)"
Hát nem is tudom, engem ez valahogy nem nyugtat meg.

A megoldás? Nem kell elmenni otthonról, ha esik a hó. "A feleségem és én otthon maradunk azon az egy-két napon (i.e.amikor esik a hó), de ez nem jelent nekünk problémát. Van tető a fejünk fölött, van fűtésünk, jó könyveink, tévénk, telefonunk és internetünk. Tömören: az élet szép, mi pedig csendben kivárjuk, amíg véget   ér ez a 'nehéz' időszak," - mondja egy másik kommentelő.

Milyen igaz! Bíbelődjenek csak a németek, a svájciak meg a többi túlvezérelt népség a hókotrókkal, a belgák inkább otthon maradnak olvasni!

Diane Keaton egyedül neveli két örökbefogadott gyerekét, lakberendezési könyveket ad ki, saját bora van, évente kijön legalább egy új filmmel, amúgy meg fittyet hány a konvenciókra és arra, hogy ki mit gondol róla.

Persze, ha az embert Diane Keaton-nak hívják, akkor nagyjából azt csinál, amit csak akar. 

A Jimmy Kimmel Show-ba például egy üveg borral érkezett, és miközben iszogatott, elmondta, hogy nincs jóban például Reese Witherspoon-nal és Meryl Streep-ről is meglehetősen hűvösen nyilatkozott. Azt is bevallotta, hogy Steve Martin-on és Martin Short-on kívül nincsenek barátai.

Amikor tavalyelőtt nyáron megkapta az Amerikai Filmintézet (AFI) életműdíját, még maga Woody Allen is megjelent, hogy méltassa a színésznő teljesítményét, pedig ő híres arról, hogy nem szeret ilyen rendezvényeken részt venni. Keaton rendhagyó módon egy dallal köszöni meg a díjat, amelyet Allen írt és az Annie Hallban hallható.

És ha már az Annie Hallnál tartunk, akkor beszélnünk kell Keaton öltözködési stílusáról is. Biztosan mindenki emlékszik az Annie Hall ikonikus öltözetére, amellyel a színésznő bevonult a divatlegendák sorába. Külön érdekesség, hogy a ruhák a sajátjai voltak és a jelmeztervezőnek nem tetszett, hogy ezeket viseli.

Keaton azóta is imádja a kalapokat, a széles öveket és a férfias ruhákat. Ahogy Woody Allen fogalmazott, "szeret úgy öltözködni, hogy ne látszódjon, hogy nő". Imádja a feketét, a fehéret és gyakran visel szmokingot.

Keaton rajong a lakberendezésért is. Aktívan használja a pinterest-et és két lakberendezési könyvet is kiadott már. A háza, amelyet saját maga tervezett, gyakran szerepel magazinokban.

Kapcsolatban állt Woody Allen-nel, Al Pacino-val és Warren Beatty-vel is, de soha nem volt férjnél. Első gyerekét 50 évesen fogadta örökbe, a másodikat pedig öt évvel azután. Akkor még azt nyilatkozta, hogy boldog egyedül, később azonban egy interjúban bevallotta, hogy talán mégis jobb lett volna, ha lett volna mellette valaki.

Két önéletrajzi könyvet is írt, amelyek Magyarországon Játszd újra, Diane és Elég volt a bújócskából címmel jelentek meg. Emellett szenvedélyesen rajong a fotózásért is.

 Főfogás. Az a szabály. hogy tésztás leves után nem szabad tésztás főételt adni, de ezt is meg szoktam szegni, mert második fogásnak borjúpaprikást adok nokedlivel és uborkasalátával. A nokedli az abszolút kedvenc.

Szafttal. Szinte nem volt olyan vendégünk, aki nem akart azonnal nokedlit venni és nagyon elcsodálkoznak azon, hogy ezt valaki otthon készíti. Meg szoktam mutatni a nokedliszaggatómat, de ettől annyira megrémülnek, hogy a recept már nem érdekli őket.  Szeretik a tarhonyát is, ez magyar kuszkusz néven fut. Amikor második alkalommal jött hozzánk valaki, megpróbáltam sülteket adni, de annyit emlegették a pörköltes nokedlit, hogy legközelebb megint azt kellett főznöm.  A franciák kenyeret is szoktak kérni, szeretnek mártogatni. Borjú helyett néha marhapörköltet vagy paprikás csirkét főzök, a disznóhúst kerülöm, mert sokan nem szeretik. Szoktam párolt zöldségeket is készíteni mellé, főleg zöldbabot. Nekünk furcsa, de a külföldieknek nem.

Bevált még a sült kacsa- vagy libacomb is, bár utóbbit otthonról kell hozni, mert talán egy az egyetlen húsféle, amit itt még nem sikerült beszereznem.