Írtam már, hogy a kémiához egy kicsit jobban értek, mint az átlag. Tanár vagyok ugyanis. Egy ideje nem tanítok, de azért még mindig sokat álmodom arról, hogy ott állok megint a gyerekek előtt. Az egyik leggyakoribb mondat, ami akkoriban elhagyta a számat az "És most vegyétek elő a periódus rendszert!" volt. Benne volt a négyjegyű függvénytáblában, az összes kémia könyvben, ott díszelgett a kémia tanterem falán. Nélkülözhetetlen és mindent el lehet magyarázni a segítségével. Közeli hozzátartozóm szerint neki inkább a rémálmaiban szerepel...

A periódusos rendszer alapjait Dmitrij Ivanovics Mengyelejev fektette le. Mengyelejev 1834-ben született a szibériai Tobolszkban egy később elszegényedett értelmiségi családban, de olyan tehetségesnek bizonyult, hogy egészen a Szentpétervári Egyetem tanszékvezetői székéig jutott. Volt közben egy kis tüdőbaj, ez-az, de viszonylag egyenes volt az út.

1867-ben adta ki A kémia alapelvei című nagyszabású munkáját. Az elemeket növekvő atomtömegük szerint rendezte és észrevette, hogy kémiai és fizikai tulajdonságaik periodicitást mutatnak. Periódusos rendszere vízszintes sorokból, az ún. "periódusokból" és 8 függőleges "csoportból" áll. Akkoriban összesen 60 elemet ismertek, de Mengyelejev a táblázat alapján olyan elemek létezését is megjósolta, amelyeket a későbbiekben fedeztek fel. A nemesgázok nem szerepeltek a rendszerben, de ezeket az 1890-es években gond nélkül be tudták illeszteni. Ez Mengyelejev 1904-es periódusos rendszere:

Vele egyidőben a német Meyer is ugyanezekre az eredményekre jutott, a két tudós között viszont alapvető különbség volt: Mengyelejev ki merte mondani, hogy a periódusos rendszer törvények szerint épül fel, Meyer viszont meghagyta azt a lehetőséget, hogy ez csak a véletlenek játéka.

A mostanában használatos periódusos rendszer az elektronszerkezetet veszi figyelembe, nem az atomtömeget. Jelenleg már 118. elemet tartalmaz  az utoljára felfedezett oganesszon-nal együtt. 

Nyugaton egyébként sokáig nem fogadták el Mengyelejev eredményeit, "orosz miszticizmusnak" tartották. 1875-ben viszont felfedezték a galliumot, amelynek létezését és tulajdonságait az orosz tudós előre megjósolta, ezután már lelkesen ünnepelték.

Emellett még felfedezte a gázok kritikus hőmérsékletét - ez az a hőmérséklet, ami felett a gázokat nem lehet cseppfolyósítani. Felismerte az általános gáztörvény alapjait - vagyis mi az összefüggés a hőmérséklet, a nyomás és a térfogat között. Önmagában megért volna ez is egy Nobel-díjat. Csak egy kicsit túl hamar történt...

Felfedezett egy füstnélküli lőport, lefektette az orosz szódagyártás alapjait. Segített feltárni a donyecki kőszénmezőket, ha már beleásta magát, kidolgozott egy eljárást, amivel meg lehet határozni az ásványi szenek fűtőértékét.

1887-ben egyedül szállt fel egy léghajóval, mert szerette volna a napfogyatkozást lefényképezni. Annak ellenére, hogy semmit sem tudott a léghajó működéséről, mégis sikeresen földet ért,

Magánélete egy kicsit zűrös volt. Kétszer is megnősült, második feleségét, aki művészeti tanulmányokat folytatott, egészen Rómáig követte, ahol megfenyegette,  hogyha nem lesz az övé, a tengerbe ugrik. Igazán nagy kár lett volna érte, ezt nyilván a lány is megértette, mert négy gyermekük született.

1907-ben február 2-án halt meg, akkor már hat éve létezett a Nobel-díj. Háromszor is felterjesztették, de nem kapta meg. Nobel úgy rendelkezett, hogy az előző év legjelentősebb eredményét kell díjazni, ennek a kritériumnak Mengyelejev nem felelt meg. De egy szabály szerint az is lehetséges, hogy egy olyan felfedezést díjazzanak, amelyre az elmúlt évben sokan tudtak építeni. Sajnos, Cannizzaro-t, aki az atomtömeget definiálta, nem jelölték és úgy ítélték meg, hogy nélküle Mengyelejev sem ment volna semmire, ezért ő sem kapta meg a díjat. Ez azóta is a Nobel-díj történetének egyik szégyenfoltja.

A periódusos rendszer 1955-ben felfedezett 101-es rendszámú elemét a tiszteletére nevezték el mendeléviumnak. A Hold egyik krátere szintén róla kapta a nevét. 

(Rehahn 2011. Hoi-An)

Rehahn, a francia fotós keresztül-kasul bejárta Vietnamot, olyan törzsekhez is eljutott, ahova alig-alig ér el a civilizáció. A 74 éves Bui Thi Xong asszonnyal Hoi-An-ban találkozott, ő fuvarozta a fotóst a csónakján, amikor megkérte, hogy hadd készítsen róla egy pár fotót. Amikor Xong asszony meglátta a képeket, ekkor készült ez azóta híressé vált portré, a "Hidden Smile" sorozat egyik darabja, ami Xong asszonyt Vietnam egyik legismertebb asszonyává tette. A kép az Asszonyok Múzeumában látható Hanoiban, de megjelent a National Geographic-ban is.

Rehahn és Xong asszony barátok lettek és a fotós egy új csónakot ajándékozott az idős hölgynek, amire ő már nagyon régóta vágyott. 

Xong asszony nagyon népszerű lett a turisták körében, napi 10-20 turista keresi meg, hogy a csónakjával elvigye őket egy kicsit várost nézni és természetesen örömmel fényképezkedik is velük.

Rehahn, akit a világ 10 legjobb portréfotósa között tartanak számon, azóta is Hoi-An-ban él, itt hozott létre egy kis múzeumot, sok-sok fényképpel és  egy kiállítással, ahol ritka vietnami népviseleteket gyűjtött össze érdekes történetekkel párosítva. A fotós szerint ahhoz, hogy igazán hiteles portrét tudjon készíteni, előbb meg kell ismernie az embert, ezért mindig 2-3 napot együtt tölt modelljeivel, mielőtt fényképezni kezd.

Rehahn képei egyébként lenyűgözőek, ezen az oldalon lehet megnézni őket, de a Facebook-on és Instagram-on is követhető. Ez a másik kedvencem: a kék szemű vietnami kislány, akiről később kiderült, hogy valamelyik őse francia volt.

Érdemes nézegetni a munkáit, a természetfotói is csodálatosak.

Ma 200 éve született Görgey Artúr tábornok, akit  a világosi fegyverletétel kapcsán régen szimplán hazaárulóként emlegettek, de ma már szerencsére jóval árnyaltabb a kép. A történelemhez nem értek igazán, a kémiához kicsit jobban és egy dologban biztos vagyok: jó vegyész volt. Kortársai szerint az egyik legjobb akkoriban, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is.

Valójában sosem készült katonai pályára, de elszegényedett nemesi család sarjaként 14 évesen más választása nem lévén egy utásziskolába került, ahol 12 és háromnegyed évet töltött el. Apja halála után úgy döntött, hogy elég a katonásdiból és a természettudományok, azon belül is a kémia felé fordult az érdeklődése: a prágai egyetem vegyész tagozatán kezdett tanulni a híres Redtenbacher professzor mellett.  Rendkívül kitartó, szorgalmas, intelligens diák volt, aki szűkös anyagai keretei miatt nélkülöző életmódot folytatott:

"több, mint 6 esztendő óta hozzá vagyok szokva,vacsorára semmit, reggelire pedig egy darab kenyeret enni"

Annyira tehetségesnek bizonyult, hogy oktatója tanári állást szerzett neki a lembergi egyetemen.

1847-ben nagy kutatásba kezdett, a kókuszdió természetes zsírsavait kezdte el tanulmányozni.

Kimutatta a kaprin- és a mirisztinsavat a kókuszdióolajban. Történelmi munkákban neki tulajdonítják a pichurinsav-felfedezését, de ezt akkor már laurinsavként leírta egy francia tudós, aki  a babérolajból izolálta a vegyületet. Görgey csak azt fedezte fel, hogy a kókuszdióolajban is jelen van ez a sav. Ennek köszönheti a  kókusz jellegzetes "szappanízét".

A lembergi egyetemi állást végül nem fogadta el, hazament inkább nagynénjéhez Toporcra és kémiai ismereteit a mezőgazdaságban akarta kamatoztatni. Emellett el akart mélyülni a magyar nyelvben is, amit akkor még nem beszélt igazán jól. 1848-ban Eötvös József felkereste és állítólag egy vegytani tanszékvezetői állást ajánlott fel neki, amit aztán mégsem nyert el. A sors, vagyis a szabadságharc közbeszólt, a többi meg már történelem. Damjanich tréfásan "Patikáriusnak" hívta, Kossuth pedig tartott tőle, hogy borozgatás közben "egyszer még megéteti".

A szabadságharc leverése után Klagenfurtba száműzték, ahova 1851-ben  egy díszes oklevelet és 40 pengőforintot hozott a posta. Az okiratban arról értesíti a Császári és Királyi Tudományos Akadémia, hogy kitüntetik és dicséretben részesítik A kókuszdióolaj szilárd és folyékony zsírsavjairól című kémiai értekezését.

Klagenfurtban barátai szereztek neki egy tanári katedrát, de ezt Bécs nem engedélyezte, úgyhogy először egy szeszégető-,  majd egy gázgyárban helyezkedett el vegyészként.

A kiegyezés után hazatért, de nem vett részt a magyar tudományos életben. A képzett vegyész idejét kertészkedéssel múlatja, ellentétben Kossuth-tal, aki politikusból amatőr természetbúvárrá avanzsál.

90. születésnapján a Természettudományi Társulat kémiai-ásványtani szakosztálya "az első  magyar chemikust" ünnepelte személyében, aki időtálló szakmai értekezéssel jelentkezett. Baráti társaságában egyébként végig jelen vannak a kor neves kémikusai: Than Károly, Lengyel Béla, de ugyanilyen jó viszonyt ápol Mikszáth Kálmánnal és Herczegh Ferenccel is

Görgey, akkor már Görgei Artúr (aki egy új divatot követve az "archaikus"-y-t i-re cseréli) 98 évesen halt meg. Pályájáról így nyilatkozott.

 "Én katonai sikereimnek legnagyobb részét chémiai tanúlmányaimnak köszönöm."