Kicsit szomorúan járkáltam mostanában a szupermarketekben. Ez az első év, hogy egyáltalán nem kell a tanévkezdéssel foglalkoznom. Ugyan a táska-tolltartó-füzetek-minden egyéb nehezen beszerezhető vacakból kinőttek a gyerekeim, de egy-két dosszié meg írószer becsúszott még néha. Már nem kell azon izgulni, hogy megfelel-e a szögmérő típusa,. gond-e, ha 64 oldalas a füzet 32 helyett (GOND!), baj-e, ha a bic (nálunk a "4színű" toll ) nem BIC márkájú. hanem noname (BAJ!). Stresszes volt ez mindig, de most hiányzik egy kicsit..Van ugyan a családban kicsi, aki most kezdi az iskolát, de az ő Elzás táskáját már nem én veszem. Nem én fogok sírdogálni egy kicsit, hogy őt is beszippantja a gépezet, amikor majd először  elindul az iskolába (szegény már elindult egyébként is, a hollandok ezt korábban kezdik, mint mi, csak gyengített fokozaton).

Ma, az egyik utolsó budapesti napomon betértem az Intersparba az Allée-ban, amikor elém toppant két nagyon helyes kislány, akik a Máltai Szeretetszolgálat nevében gyűjtöttek iskolaszereket rászoruló gyerekeknek. A bejárat mellett vannak közvetlenül a tanszerek, nem túl nagy választékben, de azért vannak.  Akinek sok pénze van, az bemegy az emeleti ÁPISZ-ba (minden papír-írószert így hívok, életkorom belőhető. Időbe telt, amíg a régi Skáláról áttértem az Allée-ra), ha meg nincs, kimegy az egyik nagy Auchan-Tesco-ba. Itt meg csak azt veszi meg, amit elfelejtett.

Ennek ellenére meghökkentően sokan nézelődtünk ezen a részlegen.. Mellettem 70 körüli jól öltözött hölgy, balra egy baseballsapkás sűrűn tetovált fiú a barátnőjével, meg egy csillogó szemű huszonéves  pár. Senkinél nincs papír, mobilon sem keresgélik az elmentett tanszerlistát. Mindenki a máltaiaknak vásárol. Mi kell egy gyereknek, aki iskolába indul? A tetkós fiú elvesz egy nagy csomag füzetet, a fiatal pár körzőt választ- azon vitatkoznak, melyikkel a legkönnyebb szerkeszteni.  Mind vásárolunk színes ceruzát, festéket, ceruzahegyezőt. Azt figyelem, hogy mindenki végigggondolja, neki mit vettek vagy ő mit vett utoljára annak a valakinek, akit iskolába indított.  Bedobok a kosárba egy csomó csillámpónis meg autós vignettát is, mintha a sajátjaimnak vásárolnék. Aztán fizetek és viszem a máltaiaknak a pakkot, ahol ott vannak már a többiek is. A két kislány nagyon kedvesen megköszöni a segítséget, pár szót váltok a felnőttekkel is. Azontúl, hogy segíthettünk, mi is kaptunk valamit. Én azt, hogy mégiscsak részt vettem a tanszervásárban.. Köszönöm Máltaiak, a nyár egyik legszebb élménye volt.  

Gimnazista koromban a világból ki lehetett kergetni a kertészkedéssel. Volt egy telkünk - se ház, se víz- csak egy darab föld a régi balatoni út mentén, ahol mindenfélét ültettek a szüleim a sárgarépától a feketegyökérig. Óriási karókra futtatták fel a babot (mindenki azon röhögött, hogy helikopterről kell majd szedni), amivel kishíján tömegmészárlást követtünk el.

Május elsején a közeli budaörsi reptérre néhány ejtőernyőst akartak meglepetésként ledobni, de valami hiba csúszott a navigációba úgyhogy kapálás közben arra lettünk figyelmesek, hogy légideszant  érte a telket. A mamám a babjait féltette, mi meg a karóba húzás esélyeit latolgattuk. Végül is mindenki, a babok is megúszták nagyobb gond nélkül a földet érést, de hosszú ideig ez volt az egyetlen érdemleges dolog, ami a kerttel kapcsolatban eszembe jutott.

Aztán később lett egy vidéki házunk, nekem meg gyerekeim és valahogy több türelmem és kedvem a kerthez - ott tudtam egy kicsit kikapcsolódni. Vetni meg betakarítani szeretek, gyomlálni nem annyira. Nagyon érdekelnek az egzotikusabb virágok és a zöldségek, de ezek valljuk be, mérsékelten sikerülnek.  A zöldspárga viszont megeredt, gyönyörű bakhátakat csináltam neki és hosszú évekig  termett az ültetvényem. A legjobb, ha frissen, nyersen lelegeli az ember a friss sípokat, ugyanúgy, mint a zöldborsót- egyenest a növényről.

Mostanában csak virágaim vannak és rengeteg fűszernövényem. Idén a menta a kedvenc- van alma, ananász, eper, marokkói meg a klasszikus bors, de több, mint 20-féle fűszernövényt termesztek  (Brüsszelben ebben a kertészeti áruházban veszem a palántákat). Van 5-féle bazsalikomom, ezekből szórtam a zöldspárgás rizottó tetejére, mert a zöldspárga azért így piacról véve is megunhatatlan kedvenc. Amíg szezonja van, minden héten esszük valamilyen formában- sütve, hollandi mártással, flamand módra, tésztával. 

A lényeg: el kell törni a sípokat és azt a részt használjuk, ahol a fejecske van. (pont ott törik el, ha meghajlítjuk, ahol már nem fás a síp) A másik részt is fel lehet használni, csak meg kell hámozni, de én rendszerint az alaplében főzöm egy kicsit és csak ezt spárgás levet használom fel.

Akkor jó, ha "lefolyik" a tányérról, de mire eljutok a fényképezésig, az már rendszerint nem látszik...

Hozzávalók (4 személyre)

500 gramm zöldspárga (minél több, annál finomabb-de általában 500 g-os kiszerelésben árulják)

Mindjárt január 6-a, avagy Vízkereszt. Ezen a napon kell leszedni a karácsonyfát és ekkor kezdődik a farsang, amely hamvazó szerdáig, azaz idén február 17-ig tart.

A keresztények Vízkeresztkor a három királyok: Gáspár, Menyhért és Boldizsár látogatását ünneplik a kis Jézusnál, illetve erre a napra esik Jézus megkeresztelkedése is. Ebből az alkalomból vizet szentelnek a templomokban, innen a vízkereszt elnevezés. 

1870-ig csak babot használtak, azután megjelentek a különböző porcelánfigurák-ezeknek a gyűjtőit favophileknek nevezik a francia fève (lóbab) kifejezés után.

A híres cukrászatok évről évre új különleges figurákkal rukkolnak elő, ezeket egy külön oldalon teszik közzé. A mi galette-ünkbe először egy angyalfigura került, de az egyik boltban vásárolt lepényben  megtaláltuk Hermione Granger (Harry Potter...) torzóját, azóta nálunk ő az állandó résztvevő. Miután egyikünk sem szeretne "ráharapni", Hermione helyét kopogtatással próbáljuk megállapítani, de szigorúan azután, miután mindenki megkapta a saját szeletét.

A díszítéshez egy kis segítség. Ez egy másik recept, de 4.31-től  a videon megmutatja, hogyan kell mintázni.

 Hozzávalók egy nagy galette-hez 6 személyre

A galette-hez:

- 2 csomag vajas leveles tészta (házi vagy kész)

- 1 szárazbab vagy egy kis porcelánfigura (figurine)

- a megkenéséhez: egy tojássárgája egy kis tejjel összekeverve

Az ún. crème pâtissière -hez :

125 ml tej

10 gramm Maizena (kukoricakeményítő, esetleg liszt)

30 gramm cukor

1 tojássárgája

12 gramm puha vaj

1 vaníliarúd

egy csipet só

A mandulakrémhez 

65 gramm puha vaj

85 gramm kristálycukor

100 gramm darált mandula

5 gramm  (egy kávéskanál) Maizena (kukorica keményítő, esetleg liszt)

1 kávéskanál rum

1 tojás

A sziruphoz: 

50ml víz

50ml cukor

1 kávéskanál rum

A crème pâtissière elkészítése:

A vaníliarudat felhasítjuk és kikaparjuk a belsejét. Ezt 15 gramm cukorral együtt a tejhez adjuk és felmelegítjük az elegyet. A tojássárgáját a 15 gramm cukorral együtt fehéredésig keverjük és hozzáadjuk a keményítőt is. Ehhez a keverékhez fokozatosan, kis adagokban adagoljuk a vaníliás tejet. Simára keverjük és egy lábosban melegíteni kezdjük folymatos keverés mellett. Hozzáadjuk a csipet sót és sűrűre főzzük. (a biztonság kedvéért mindig vízgőz felett csinálom, így biztosan nem ég le. Ilyenkor fémtálba teszem a tejes keveréket. Egy olyan lábosban, amelyikre pontosan illeszkedik a fémtál, vizet melegítek és erre helyezem a fémtálat). Ha besűrűsödött a krém, 50 °C-ra hűtjük (már nem égeti el a kisujjunkat) és hozzáadjuk a vajat.

A mandulakrém elkészítése

A darált mandulát összekeverjük a cukorral és a keményítővel, hozzáadjuk a puha vajat. Megállás nélkül keverjük, hozzáadjuk a tojást, végül a rumot és a crème pâtissière-t. (keserű mandulaaromát, narancsvizet).

A szirup elkészítése:

A vizet, a cukrot és a rumot addig melegítjük, amíg a cukor fel nem olvad.

A galette elkészítése

Sütőpapírral lefedünk egy sütőlemezt vagy kibélelünk egy tepsit. Az egyik leveles-vajas tésztalapot ráhelyezzük ((Belgiumban kör alakban kapható, de ha téglalap alakú, akkor szúrjuk ki egy tortaformával) . 2 cm széles peremet hagyva halmozzuk rá a mandulakrémet. Tegyük bele a babot. Vizes ecsettel kenjük körbe a tészta szélét és helyezzük rá a másik tésztalapot. egy villa segítségével nyomkodjuk körbe a galette-szélét, hogy ne nyíljanak szét a tésztalapok. Egy tojássárgáját kikeverünk kevés tejjel és egy ecset segítségével megkenjük a felső tésztalapot. Tegyük egy órára hűtőbe. Ezután újra kenjük meg és egy kés hegyével rajzoljunk mintát a tetejére és 5 helyen szúrjuk meg egy hústűvel. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra és süssük 35 percig a galette-et. (Ha szeretjük a karamellt, szórjuk meg porcukorral a tetejét és toljuk be a grill alá pár percre, de ez elmaradhat) Ha kész, sziruppal ecseteljük be a tetejét. 

Évek óta nem írtam semmit a karácsonyról, mert a kaszinótojásos poszthoz  nem sok újdonságot tudtam hozzátenni. Ugyanazt ettük, ugyanazt a zenét hallgattuk, ugyanazokat a díszeket tettük a karácsonyfára.

Ugyanúgy hazamentem decemberben az otthoniak ajándékával, hoztam a miénket, a szaloncukrot, a magyar savanyúkáposztát, Anyukám süteményeit. A gyerekek felnőttek, ebből kifolyólag kicsit meg is szaporodtunk. Mindig megfogadtuk, hogy idén nem kapkodunk, szenteste napjára már csak a kaszinótojás és a franciasaláta marad, minden ajándék meglesz gyönyörűen becsomagolva.  A ház feldíszítve, advent első vasárnapján ott a koszorú is az asztalon. (aznap szoktam megcsinálni, ahogy esik, úgy puffan alapon- rendszerint zuhogó esőben a szomszédból lopott borostyánnal, de volt, hogy csak két héttel később állt össze a több sebből vérző kompozíció).  Egyszóval rendszeresen elcsúsztunk, úgyhogy az utolsó napokban finoman szólva nem a béke és a szeretet jegyében készültünk az ünnepre. Tradíció az is, hogy ezek után természetesen a legnagyobb egyetértésben fogyasztjuk el a kisebb regimentnek elegendő vacsorát és megszűnik a napok óta tartó feszültség.

Az idei karácsony más lett. Más, mert más időket élünk és sokkal nagyobb szükségünk van arra, hogy ünnepeljünk. Már advent első vasárnapjára kész lett a koszorú, feldíszítettük a házat. Vettünk egy hatalmas karácsonyfát  és felpakoltuk rá az össze karácsonyfadíszt, amit hosszú évek alatt felhalmoztunk. Semmi tematika, pedig minden évben megfogadjuk, hogy idén monokarácsonyfa lesz. Olyan dizájnos.

Nem lett és kishíján szaloncukor sem, pedig az mindig van a fánkon. Kaptam ajándékba egy dobozzal és csináltunk is. Utolsó nap érkezett a sztaniol Kínából, órákig vagdaltuk a zsírpapírt hozzá, hogy szép legyen. Anyukám mesélte mindig, hogy ez volt a standard karácsonyi program náluk az 50-es években és sokszor gondoltunk  már rá, hogy egyszer l'art pour l'art főzünk szaloncukrot. De arra nem gondoltam, hogy részben a kényszer visz rá. Ahogy a káposztasavanyítást is "játszásiból" csináltam és a kenyérsütést is, de idén élesben ment, mert kellett. 

A menü maradt ugyanaz, ami minden évben : a magyar vonalat a kaszinótojás, franciasaláta, töltött káposzta és a bejgli képviseli, a belgát a foie gras hagymalekvárral. Karácsony másnapján blini-t eszünk füstölt lazaccal és marhasültet yorkshire puddinggal, 26-án pedig raclette-zünk.  

Sokat sétáltunk mostanában és azt látom, hogy sokkal több házat díszítettek ki, az üzletekből elkapkodták a dekorációt. "Az ünnep azé, aki várja" -ezt az ünnepet most sokan várták. Gondolom leginkább azt, hogy történik valami, ha már igazából nem történhet - nem találkozhatunk barátokkal, nem utazhatunk, de legalább egy-két napra kiszakadhatunk az egyre egyformább hétköznapokból. Valami, amiben dönthetünk. Szóval ez kicsit olyan az "Élet él és élni akar" karácsony.  Mellesleg felnőtt életemben az egyik első, ahol rend van a szó összes értelmében, kint is, bent is. Csak ne esne az eső ilyen vigasztalanul, bár most, hogy leírtam éppen kékül az ég. Ha még hó is lenne, egész rendes karácsony lenne...

Boldog, békés, vidám karácsonyt kívánok Mindenkinek!

A karantén egyik egértelműen pozitív hozadéka, hogy sokat vagyunk együtt. A nagyobb gyerekek itthon tanulnak, úgyhogy igyekszünk mindig együtt enni és este is gyakran csinálunk közös programot. Ez mostanában gyakran színház, mert nagyon rákaptunk az online közvetítésekre. Nagyon-nagyon régen nem voltunk színházban. Mikor nyáron hazajutunk, már minden bezár, évközben pedig nem biztos, hogy éppen az van műsoron, amit szívesen megnéznék. Itt meg... bevallom, talán tudnám követni az előadást, de élvezni nem, abban biztos vagyok. 

Most viszont meg tudtuk nézni az Édes Annát, az Anyám tyúkját és nagy örömömre az "Azt meséld el Pista-"-t, Mácsai Pál Örkény estjét. (utóbbi megy még idén, ha december 26-án este nincs más program, szívből ajánlom). A gyerekek, aki már nem is gyerekek, "A padlás"-nak örültek, amit 6 és 8 évesen láttak otthon. Szépen berendeztük a nézőteret és a szünetben levonultunk a büfének kinevezett konyhába.  ( ide többször is le lehet menni, sőt máshova is bármikor és nem kell felállítani az egész sort) Egyik kedvenc történetem Gáspár Lacié, aki elmesélte, hogy régen a falujában azt gondolták az emberek, hogy a tévé oda-vissza  működik és szép ruhába öltöztek, hogy a "bent lévők" is lássák, megadják a tiszteletet. Ezt kihagytuk, de azért kicsit elszomorodtam, amikor A padlás végén kikerült a "Halljuk a tapsot!" tábla. A legkisebb családtag kedvéért megnéztük a Halász Judit koncertet is és eszembe jutott, hogy 12 évesen láttam őt először a parlamenti karácsonyi ünnepségen, le se merem írni, hány éve. És most a 3. generáció nézi velem a Micimackót. Jó, hogy látjuk őket és segíteni tudunk a túlélésben, de nekik ez nagyon nehéz lehet. Azért remélem, hogy ha túl leszünk a járványon, legalább néhány előadásra marad a streaming, hogy mi is be tudjunk kapcsolódni kicsit a magyar színházi kultúrába. Aki még nem látott ilyet, az ne a régi színházi közvetítésekre gondoljon, amikor az 5-6.sor tájékán állt a mozdulatlan kamera, ez már szinte filmszerű.  Decemberben lesz még "A diótörő" és januárra már vettem jegyet "A dzsungel könyvére", amit naponta tízszer hallgattunk meg anno. 

Azért vannak szomorú részei is az ünnepnek. Idén  először nem tudtam hazamenni,online rendeltük meg az ajándékokat, nem tudtam megnézni,becsomagolni, csak reménykedem, hogy olyan lesz, mint amire gondoltam.  Nem érkezik süteményesdoboz a gyerekeknek Anyukámtól krancedlivel (nálunk ez a linzer neve), vaníliás és gesztenyés kiflivel Budapestről, amit  mindig én hoztam haza "titkos szállítmányként".  Persze, meg tudnám én is sütni, de az nem "olyan". Ahogy Anyukám sem tudta reprodukálni "olyan"-ra a nagymamám kalácsát vagy buktáját, és ez nem a liszten vagy az élesztőn múlik. Azért lesz persze mindenből egy kicsi, de idén főleg a saját, már hagyományosnak tekinthető süteményeimet fogom sütni: aszalt-szilvás diós korongot, pozsonyi kiflit, diós marcipános friandise. Az idei sztár kétség kívül a cantuccini lett, amivel próbálkoztam már régebben, de nem aratott tetszést. Minden évben elmentünk Aachen-be az adventi vásárra, ahol kötelező program volt a forralt bor, de iden is is kimarad, ahogy brüsszeli  karácsonyi vásár is. Helyette itthon csináltam forralt bort (Móni receptje a blogon) és cantuccinit mártogattunk bele. Nagyon egyszerű, finom toszkán sütemény és sokáig eláll (na). A recept mandulát ír, de néha vegyesen -dióval, mogyoróval csinálom. Eredetileg  narancshéjjat készül, de citromhéjjal vegyesen még jobb.

Hozzávalók:

250 gramm finom liszt

150 gramm kristálycukor

1 teáskanál sütőpor

egy nagy csipet só

2 tojás

1 evőkanál méz

1 teáskanál amaretto vagy pár csepp keserűmandula aroma

1 teáskanál reszelt citromhéj

1 teáskanál reszelt narancshéj

125 gramm egész mandula

180 fokra melegítsük elő a sütőt (légkeverés nélkül). A lisztet, a cukrot, a sót és a sütőport keverjük jól össze. Adjuk hozzá a mézet, a reszelt citromhéjat, narancshéjat, a tojásokat, az amarettót  és végül a mandulát (nem kell felaprítani). Gyúrjuk össze, és osszuk 2 egyenlő részre a tésztát. Sodorjunk belőle kb. 30 cm hosszúságu és 5 cm széles  rudakat, tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe. Süssük 25-30 percig aranybarna színűre. (akkor jó, ha a tetején már látjuk, hogy megsült, de legyen nagyon sötét). Ezután egy éles késsel vágjuk ferdén 1,5 cm széles szeletekre  és tegyük őket vissza a sütőbe  10-15 percre. 

Nem vagyok rajongó típus. Nagyon tudok lelkesedni jó könyvekért, zenéért, ételért - sokfélét szeretek, de hamar megunom vagy elunom őket. Egy kivétel van, akinek igyekszem minél több koncertjét megnézni és nap mint nap képes vagyok meghallgatni a számait: Bérczesi Robi. (aki nem ismeri: a magyar alternatív zene egyik meghatározó alakja, a Hiperkarma alapítója, frontembere).

Egy időben sokat foglalkozott vele a sajtó, mert 10 év után sikerült szakítania a drogokkal. Ez a történet olyannyira  érdekesnek bizonyult, hogy rengeteg interjút készítettek vele, sőt az egyik kereskedelmi tévé hónapokon keresztül követte az életét. Kedvencem ez a beszélgetés, ahol Pásztor Erzsi színésznővel, a Szomszédok híres Janka nénijével hívták meg egy rádióműsorba.  Két, egymástól különbözőbb embert össze sem terelhettek volna...

Sosem láttam szétesett állapotban színpadon, mert a tiszta korszakában kezdtem el a későbbi,  döntően életigenlő  dalait hallgatni. A szövegei annyira jók, hogy versként is megállják a helyüket, 2019-ben az év szövegírója lett és  választható magyar érettségi tétel is. Azt gondolom, zseni, annak minden terhével együtt. A beszédes című "Én és az ének" című önéletrajzi könyvéből kiderül, hogy kicsi kora óta hall hangokat, de ezzel valahogy senki sem foglalkozott. 

Annak idején nagymamámék nagyon lelkesedtek Ady Endréért, akiről akkor még csak sejteni lehetett, hogy a magyar irodalomtörténet meghatározó alakja lesz. A szomszédjuk volt Ady egyik rokona, akinek hacsak megemlítették a költőt, felsóhajtott és annyit mondott, " az Endre kérem egy lump volt".  Mi tagadás, Ady hálás témát nyújtana ma a bulvársajtónak, de címlapon szerepelhetett  volna a szolid Radnóti Beck Judittal való viszonya  vagy Szabó Lőrinc és Babits menyasszony cseréje... 

Robi a múlt héten került címoldalra. Ott voltam azon a badacsonyi koncerten, ahol összegyűltünk jópáran, akik szeretjük. Az "Én és az ének" koncerten  általában feldolgozásokat játszik, például ezt:

Nem olyan zenét, amire valaki csak "bulizzunk egy jót" felkiáltással vesz jegyet, ide tényleg azok jöttek el, akik ismerik. Késett, és amikor megérkezett mindannyian láttuk, hogy nagy a baj. Eljátszott  pár számot, de a szervezők nagyon humánusan úgy döntöttek, hogy nem alázzák meg őt azzal, hogy ilyen állapotban kelljen látnunk. Hangos szó nem esett, mindenki szomorúan távozott, sőt, volt, aki sírt. Egy pillanat alatt összezárt a közönség és vakon reménykedtünk, hogy ennek nem lesz visszhangja.  

De lett. Másnap a Veszprém megyei hírportálon megjelent egy cikk a történtekről, viszont a végén szerepelt egy kulcsmondat: "Bérczesi Robit szereti a közönsége, ez mindennél erősebben érződött. És bár a koncert nem sikerült, egy ilyen humánus közösséget létrehozni mégis csak nagy siker."

A cikket átvette több hírportál, de hogy-hogy nem, ez az utolsó mondat lemaradt. Aztán lemaradt az is, hogy a közönség egyáltalán nem háborgott,  és már csak annyit írtak le, hogy nem volt olyan állapotban.... És erre persze beindultak az egyre vadabb kommentek olyan emberektől, akik még a nevét sem hallották, találtak egy ideális célpontot, aki miatt össztüzet lehetett nyitni az összes zenészre.

Belegondolt bárki abba, hogy mit idézhet elő egy mentálisan egyébként is gondokkal küzdő emberben egy karantén, a gyerekkori legjobb barátja, menedzsere  halála után közvetlenül? Hogy mit jelenthet most a családjának ezeket végigolvasni, akik végig mellette álltak és segítették?  Egyik híres színészünkről mondta azt a pszichiátere, hogy a napjának nagy része azzal megy el, hogy ellenálljon a kísértésnek. Neki sikerül, van, akinek sajnos, nem.

A kedvenc számom a "Jószerencsét" aktuálisabb, mint valaha. Nem szerelmes szám, pedig annak tűnik, magáról írta, az "új én" a "régi én"-nek. Csak remélem, hogy nem fordul meg  újra a sorrend...jószerencsét Robi!

„Nyers húst adtak ebédre!”- jött haza méltatlankodva a lányom az iskolából. Akkoriban költöztünk Belgiumba és még élt benne a magyar iskolai menza emléke a csokoládészószos piskótával és a tejbegrízzel. Ebbe akkor még a krémlevesek sem nagyon fértek bele, a darált nyers marhahús sült krumplival végképp nem.

A „filet americain” belga specialitás, közeli rokona a francia „steak  (vagy boeuf) tartare”-nak, azaz az általunk is ismert „tatárbifsztek"-nek.” Ami éppen annyira ismeretlen a tatárok számára, mint a mi franciasalátánk a franciáknak (ők „salade russe”, azaz orosz saláta néven ismerik) vagy a brassói aprópecsenye a brassóiaknak. A „tatárbifszteket” Jules Verne (a mi „Verne Gyulánk”) találta ki, Sztrogoff Mihály című regényének hősei ettek ilyet először a tatár táborban.  Papíron…

A „filet americain”-t Albert Niels, egy belga vendéglős kreálta 1924-ben és saját éttermében, a "Canterbury"-ben szolgálta fel először. ( a mai is működő étterem honlapjára érdemes rákattintani, bizarr...)  A neve pedig azért lett „americain”, mert akkoriban minden, ami amerikai volt, divatosnak számított. Így lett ebből egy divatos tatárbifsztek. Lóhúsból. Az első világháború során ugyanis nagyon sok lovat importáltak Amerikából és a háború után drága lett volna a hazaköltöztetésük. Aztán gondolom, amikor elfogyott a ló, jött helyette a marha. 

A belga "americain" egyvalamiben különbözik a francia "tartare-"tól:  a majonézben. Méghozzá házilag készült majonézben, amit tojássárgájából és földimogyoróolajból kevernek mustárral.

A húst, ami vagy marhabélszín vagy feketepecsenye, szigorúan tilos darálni. Vagy nagyon éles késsel aprítják fel vagy egy külön erre szolgáló ollóval.

Aztán jöhet a többi hozzávaló: a majonéz, finomra vágott hagyma, kapribogyó, Worchester szósz, apróra vágott petrezselyem, snidling, só, bors. Lehetne hozzáadni szardellafilét, egy kis citromlevet, és apróra vágott fokhagymát, ahogy néhol teszik is, de az eredeti Nils-féle receptben kikötik, hogy ezek nem lehetnek benne. Van, aki finomra aprított savanyúuborkát tesz bele, Niels apróra vágott picalilli-t, angol mustáros-kurkumás savanyúságot kevert a majonézbe.

Az americain-hez köretnek számunkra szokatlan módon forró sült krumpli jár. A legjobb hozzá a belga Bintje fajtájú, amiből a világhírű belga frites-et (hasábburgonyát) készítik. Autentikusan ezt fent már említett okok miatt a lovak széleskörű felhasználása végett lózsírban sütötték, de nagyvonalúan tekintsünk el tőle, olajban is jó lesz. Amit "engedélyeznek" mellé a hivatalos recept szerint: édes-savanyú uborka (vagyis amit mi savanyú uborkának nevezünk, nem az a pici, bántóan savanyú uborka, amit a raclette mellé esznek), esetleg savanyított gyöngyhagyma. 

Előregyártott americain-t szinte minden boltban kapni kis tégelyekben, ezt leginkább baguette-re kenik és a "sandwich americain" névre hallgat. 1985-ban hoztak egy szabályt, ha lóhúsból kevernék,  külön fel kell tüntetni, hogy "cheval"-ból készül, úgyhogy nem kell aggódni, meg fogjuk tudni, hogy végre igazi "filet americain"- t eszünk. Van még kétféle hasonló termék  a "Préparé du chef" és a "Martino" (ez "hot" változatban is létezik), amiben lehet sertéshús is. (bevallom, utóbbi információ kicsit megijesztett, miután ugye nyers húsról beszélünk.) 

Aztán lehet persze kész szószt is kapni, amit egyszerűen hozzákevernek a kifejezetten "filet americain" néven forgalmazott sovány, darált marhahúshoz,

Szerintem azért érdemesebb időnként az eredeti receptnek nekigyürkőzni. Ha főételnek esszük, akkor számítsunk hozzá köretnek még 1 kg krumplit - ha lusták vagyunk, akkor 1kg mirelit hasábburgonyát. 

Hozzávalók (4 személyre) 

500 gramm marhabélszín vagy feketepecsenye késsel apróra vágva

2 salotta hagyma apróra vágva (vagy egy közepes vöröshagyma)

2 tojás sárgája

1,5 evőkanál mustár

1 evőkanál apróra vágott petrezselyem

1 evőkanál apróra vágott snidling

1 evőkanál apróra vágott kapribogyó (előtte öblítsük le a sós levet)

0,5 evőkanál Worcestershire szósz

125 ml földimogyoróolaj

só, bors

 A tojások sárgáját kikeverjük és vékony sugárban, folyamatos keverés mellett hozzáadjuk az olajat. (krémszerű lesz).  Ízesítjük mustárral, Worcestershire szósszal, sóval és borssal. Belekeverjük a snidlinget, a salotta hagymát, a kapribogyót, és a petrezselymet. Végül összekeverjük a hússal (utána még szükség szerint sózzuk-borsozzuk).

Nagyon változatos a boltok beengedési rendje Brüsszelben. Vannak, akik ésszerűen és komolyan csinálják: ha 25-en mehetnek be, akkor összesen 25 kocsi van - aki kijön, annak a kocsiját fertőtlenítik és viheti a következő. Van, ahol kint van az összes kocsi és pénzt is kell bele dugni. Ez már azért is problémás, mert a készpénznek mérsékelten örülnek bent, ezért az ember ilyenkor kétségbeesetten keresgél aprópénzt, mert nyilván nem egy citromért jött.( Kocsi nélkül egyébként be sem lehet menni) Ilyen helyeken általában  egy őr számolgatja, hányan vannak épp bent. Ott a spray, ha akarunk, fújunk rá, ha nem, akkor sem szólnak semmit. Ha olyan kedve van, akkor legyint egyet, aztán mehetünk egy kicsit többen is. Láthatóan lazul a fegyelem egyébként.

Kedvencem a Gamma, az egyik helyi barkácsáruház. Kicsit elbambulva megyek a bejárathoz, nem látok várakozókat,  csak kocsikat meg egy őrt spray-vel.  Rögtön oda is lépek, venném el a kocsit, amikor pergő franciasággal figyelmeztet, hogy mi itt a rend. Elnézést kérek, beállok  a sorba, ami persze ott kanyarog, csak én nem láttam.  Elég szép kis labirintust építettek ugyanis, nem ám csak szalagokkal jelölték ki az utat. Volt útközben cserép virág, egy kis murva, műanyag székek, ha valaki elfáradna várakozás közben. Elérek végre a kocsiért, mikor az őr felismer. Felcsillan a szeme és megkérdezi "Do you speak English?". Belémbújik a kisördög és "Yes, I do"-val felelek, pedig sokkal gyengébb az angolom, mint a franciám. Ebben a pillanatban valószínűleg felméri, hogy csapdába ejtette magát. Széles mozdulatokkal rámutat egy nőre, aki éppen visszahoz egy kocsit, átveszi tőle, alaposan lecsutakolja fertőtlenítőszerrel, átadja nekem, majd színpadiasan meghajol és ennyit mond: "Welcome".

Aki tud, az tud.

Nem írtam eddig még a karanténról a maszkkészítést leszámítva. Nem véletlenül: a múlt időre vártam.

A nagyon megijedős csoportba tartozom, akik már januárban elkezdték kongatni a vészharangokat. Ebből kifolyólag, mire ideért a járvány, mindenünk volt, csak azt nem mértem fel, hogy ez a maximum, amit megtehettem. Eleinte nagyon nehezen viseltem, hogy nem tudom irányítani a helyzetet. Minden stációt végigjártam : a kezdeti felhalmozást, "a nem megyünk ki a házból, de ha kimegyünk, akkor teljes harci díszben-t", a hírek folyamatos tanulmányozását, a teljes sokkot. A lehetetlen helyzetet, hogy a szüleim, akik a nagyon veszélyeztetett csoportba tartoznak, Budapesten vannak, én meg itt. Szerencsére, a húgom gyerekei, akik a Neptun-rendszeren edződnek az egyetemen, tökélyre vitték a szállítási időpontok leütését az éjjeli órákban az internetes kiszállításnál. Itt is kínlódtunk ezzel, a prímet az  vitte el, amikor az egyik bevásárlólistás kiszállításnál a bevásárlólegény úgy döntött, hogy nem bajlódik disznóhússal és a baconnal, helyette halal csirkét hozott. A legsötétebb időszakokban  a 24 tételből 2  joghurt és egy kiló banán érkezett meg. Akkor kezdtem el erőt venni magamon és boltban vásárolni, ami eleinte félelmetes volt és nemcsak az általam meghozott biztonsági intézkedések miatt.Kezdetben úgy néztek ki az üzletek, mint a szocialista falusi boltok, de mára már nagyjából rendeződött a helyzet. Lisztből még akadozik az ellátás - van, de innen-onnan szerzik be, minimum a duplájára drágult. A múlt héten már láttam a megszokott fajtát is, a 35 centeset is és akkor egy kicsit megnyugodtam.  Tegnap először voltunk ruhaboltban is, a kamasz 10 cm-t és majdnem 2 lábméretet nőtt, mikor, ha nem most... 

Nagy kihívás volt a "haj-kérdés". A karantén kihirdetésekor gyorsan vettem egy fodrászollót - sajnos, a rövid, hullámos, töménytelen hajjal rendelkező csoportba tartozom, akinek már egy hónap múlva oroszlánfeje lesz. A lányom viszont elég jól levágta és eleinte csak egy kicsit emlékeztettem Márta majomra (ha valaki nem ismerné Noddy kegyetlen kalandjait).

Ettől eltekintve egész jó volt a karantén. Jó, mert itthon van az összes gyerekem, amire nagyon régen nem volt példa - volt, hogy kettő is hosszabb időre távozott. Most családként  kaptunk még egy kis időt, ez volt a karantén egyik olyan hozadéka, aminek nagyon örültem. Indikátor lett ez a helyzet, kiderült, hogy ki és mi fontos igazán, és hogy nem kell erőltetni olyan dolgokat, amelyek nem működnek. Nem szeretem, amikor állandóan az "elengedés"-ről beszélnek, de tény, hogy most sok mindent el kellett engedni, legfőképpen a biztonság hamis illúzióját. Tisztulni fog minden és ez jó.

Ami nagyon sokat segített a túlélésben, az a mozgás. Sportolni az egy családba tartozók végig kijárhattak, mi egy közeli füves pályára jártunk edzeni. Ez volt  a nap fénypontja és ennek köszönhetően nem kattantunk be. Minden nap megvan a 10 ezer lépés, ha máshogy nem, a háztömb körüli körözéssel. A legzordabb időkben az ebédlőasztalon pingpongoztunk, se ütőnk, se hálónk nem volt, de megoldottuk házi eszközökkel.

Amit még nagyon szívesen megtartanék belőle, az a csend. A kevés autó miatt olyan tiszta lett a levegő, hogy még azon is elgondolkodtam, hogy bodzát szedjek a májusban szokásos üditőhöz a város közepén. Ez egyébként békeidőben eszembe nem jutna.

A főzés, amit kifejezetten szeretek, eleinte nagy tortúrának bizonyult. Előkaptam a két számmal nagyobb fazekaimat, mert azért 4 felnőtt és egy kamasz- különösen utóbbi igen sokat tud enni. Kezdetben és ez nekem is furcsa volt, klasszikus magyar ételeket főztem kivétel nélkül, "aratóebédeket", pedig aki ismer, tudja, hogy szeretek mindent kipróbálni és nemzetközi konyhát viszek. De most a  gulyás meg a krumplis tészta jelentette a biztonságot. 

És igen, van kovászos kenyér, de már több, mint egy éve van, úgyhogy nemcsak a karantén kedvéért készül.

Vettünk egy kicsi fóliasátrat a Lidl-ben, mert persze rámjött, hogy ha esetleg nem lenne mit enni, akkor majd milyen jó lesz a paradicsom. Amiből most pontosan 12 tő van.  Sárga, fekete, zebracsíkos zöld, piros, rózsaszín, kicsi, nagy. (meg még az a pár kicsi, amit magról ültettem, de nem volt szívem kidobni)  Az első kettőről már le is szedtem a termést, amiről egybehangzóan állítottuk, hogy ilyen rossz paradicsomot még soha életünkben nem ettünk. Pedig a napon van, pedig a szárának igazi paradicsom illata van és mégis. Kicsit piros, kicsit savanyú ... de a mienk. Úgyhogy megsütjük és így finom is. Egyik kedvenc szakácskönyvemben, Yotam Ottolenghi: Egyszerűen (Simple) című könyvében találtam ezt a receptet, sokszor csináljuk. A sült paradicsom nagyon finom a jéghideg joghurttal, de még jobb az itteni magas zsírtartalmú tejföllel.

Hozzávalók:

350 gramm koktélparadicsom

3 evőkanál olívaolaj

3/4 teáskanál római kömény (ha egész, akkor mozsárban kicsit megtörjük)ük a

1/2 teáskanál barnacukor

3 fokhagymagerezd megtisztítva, apróra vágva

3 ágacska kakukkfű

3 ágacska oregánó- 

1 citrom, a héjából 3 vékony csík, a többit lereszeljük

só,bors

1/2 teáskanál chilipehely

250 gramm jéghideg, sűrű görög joghurt vagy tejföl

fél teáskanál kristálysó

 Elkészítése:

A sütőt alsó-felső sütés fokozaton 200 fokra melegítjük.

Egy tálban összekeverjük a koktélparadicsomot az olívaolajjal, a római köménnyel, a fokhagymával, a barnacukorral, a kakukkfűvel, 2 ágacska oregánóval (a harmadikról lecsipegetjük a leveleket a díszítéshez), a citromhéjból vágott csíkokkal és a chilipehellyel. Sózzuk, borsozzuk és egy olyan sütőedénybe tesszük, ahol egymás mellett szorosan elférnek a paradicsomok. 20 percig sütjük, aztán 7 percig grillezzük.

Közben a joghurtot vagy a tejfölt összekeverjük a reszelt citromhéjjal és a kristálysóval. A forró sült paradicsomot a levével együtt a jéghideg joghurtra halmozzuk és az oreganolevelekkel díszítjük.Baguette-tel vagy ciabattával tálaljuk.

Nem tudom, ki hogy van vele, én mindig nagyon szerettem régi családi történeteket hallgatni sosem ismert dédszülőkről, ükapákról, szépanyákról. Ha ehhez még fényképek is párosultak, az meg külön öröm volt. Az sem zavart különösebben, ha csak annyit mondtak "valami rokon", mert már senki nem tudta, ki van a képen. Kerestem magamat az arcában,  - volt, hogy meg is találtam

A "honnan jövünk"-nél persze fontosabb a "hová tartunk", de azért mindig érdekelt, hogy kiféle-miféle vagyok. A szüleim szerint magyar-osztrák-szlovák-szerb, vagyis közép-európai sétatéri keverék, ahogy sokan mások Magyarországon. Az anyai dédmamám ugyan mindig emlegetett olasz vonalat, ami  nagyon tetszett nekem - Olaszország, azon belül is Szicília a kedvenc helyem Európában.  

Pár hete rábukkantam egy amerikai oldalra, a FamilySearch-re, ahol ingyen lehet családfát kutatni.( Adatvédelmi okokból célszerű csak keresgélni, a családfát pedig papíron megcsinálni). Azt gondolná az ember, hogy ezzel nem sokra megyünk, de  az összes magyar anyakönyvet, a legeldugottabb magyar kis faluét is mikrofilmre vették és számítógépre vitték. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy mindenkit megtalálunk .....aki 1895 előtt  született. Vagyis remekül kutathatóak az ükszülők, a szépszülők és előttük 1780-ig (sőt még korábbról)  mindenki. 1895 után a magyar anyakönyveket laponként kell átnézni (ezek is fent vannak az adatbázisban), de névre nem tudunk keresni. 

A saját családommal 1780-90-ig jutottam mindkét ágon. Az volt a szerencsém, hogy tudtam a dédszüleim nevét és pont abba az időintervallumba estek, ahol már könnyű volt keresgélni. Az is megkönnyítette a dolgom, hogy kisvárosokban éltek, ahol a jellegzetes vezetéknevek miatt könnyen boldogultam. 

Hogyan kezdjünk hozzá?

Nyilván az ember első lépésben beírja a saját paramétereit és mindenkit, aki él és mozog a családban. Aztán azokat, akik már nincsenek köztünk, de tudja a nevét és a születési évét. Ha szerencséje van, akkor már 1895 előtt tart. Ha nem, akkor szét kell néznie a születési helynek megfelelő magyar anyakönyvekben. Ehhez kell a legnagyobb türelem....Sokat segít, ha abban a városban lakunk, ahol az idősebb szeretteink sírja van, mert a születés évét meg tudjuk keresni.

Ha 1895 alá értünk végre, akkor a 'search' pont alatt  a 'record' -ban tudunk "Név"-re keresni. A név mellett megkapjuk a keresztelés időpontját, helyét, az apa és az anya nevét, illetve sok esetben a foglalkozását is. Megnézhetjük  eredetiben  is. (Ez egy körmendi anyakönyv 1839-ből. Ekkor született a szépanyám..)

Ha tovább akarunk kutatni, akkor nézzük is meg magát az eredeti anyakönyvet, mert az adatbázisba sokszor helytelenül kerül be a név - nem tudják elolvasni vagy kihagynak betűket, ezért legbiztosabb, ha az eredetiből tájékozódunk. Ez azért fontos, mert ahogy lefelé haladunk az időben, egyre nehezebb lesz keresni, mert már nem ismerősek a nevek. Ilyenkor, ha nem hoz eredményt a keresés,  érdemes több variációban beütni a neveket - pl. sokszor lemarad az "i", például Somogyi helyett Somogy. 

A régebbi anyakönyvekben németül vagy latinul szerepelnek a keresztnevek - pl. a Ferencet feltételezhetően  "Franciscus " néven keresztelték, Lajost pedig "Ludwig" néven találjuk meg.1895 után viszont a magyarosítás jelent gondot.

Amikor megvan az apa vagy az anya neve, a következő lépés az ő születési helyük-idejük megkeresése. Kis szerencsével nem nagyon mozognak, tehát ahol a gyerek születik, a szülők is jó eséllyel a környékről származnak. A szülők életkoránál a gyerek születésnapjához képest az anya születési évét 14-35, az apánál 16-45 évvel korábbra lőttem be. Ez általában bevált.

Szerencsések vagyunk, ha valaki a rokonságból már kutatott ezen az oldalon. Ha ő bejegyzett valakit a családfájába és mi erre a személyre keresünk, azt rögtön jelzi a program és felkínálja a mások által már megtalált adatokat.

És hogy miért jó játék ez? Két egészen magas kort megért dédanyámat is ismertem, de dédapából nem jutott egy sem. Egyik apai dédapámról viszont maradt egy fénykép: csillogó, nagy autó mellett öltönyben és kalapban áll, széles mosollyal, ahogy kell. Tiszta Amerika. És az is volt.  A családi legenda szerint még egészen kicsi volt a nagyanyám, amikor kivándorolt Chicago-ba, ahol komoly szakszervezeti karriert futott be. Egyszer nagyot nyert  a tőzsdén és az akkor már felnőtt nagyanyámnak  küldött 10 ezer dollárt, amit Rákosiék egy az egy arányban forintra váltottak. Aztán bukott egy nagyot és többet nem hallottak róla. Nem maradt utána semmi, csak ez a fénykép. Miért indult el, hogyan keveredett ki, mi történt vele közben, nem tudtuk.

Az ő nevét is beütöttem persze a keresőbe. Kis keresgélés után aztán meglett: 1920. december 21-én érkezett meg Ellis Island-re a Rotterdamból induló Ryndam fedélzetén.

Van ebben valami hátborzongató, amikor az ember megtalál egy majdnem 100 éves iratot a "sohanemismert" rokonáról.  A dédpapa tényleg Chicago-ban élt sokáig, aztán Bronx-ba költözött. Mindez az amerikai iratokból derült ki, kicsit bizarr, nem?

Ja, és az olasz vér. Tényleg igaz, csak nem az eddig felderített anyai oldalról, hanem az apairól jön. Az időközben jókora átalakuláson keresztül ment vezetéknév, amit nem lehetett egyszerű magyarosítani, Szicíliában gyakori. Vannak véletlenek?

Azért előre szólok, hogy akit érdekel az ilyesmi, azt gyorsan beszippantja..