Nem írtam eddig még a karanténról a maszkkészítést leszámítva. Nem véletlenül: a múlt időre vártam.

A nagyon megijedős csoportba tartozom, akik már januárban elkezdték kongatni a vészharangokat. Ebből kifolyólag, mire ideért a járvány, mindenünk volt, csak azt nem mértem fel, hogy ez a maximum, amit megtehettem. Eleinte nagyon nehezen viseltem, hogy nem tudom irányítani a helyzetet. Minden stációt végigjártam : a kezdeti felhalmozást, "a nem megyünk ki a házból, de ha kimegyünk, akkor teljes harci díszben-t", a hírek folyamatos tanulmányozását, a teljes sokkot. A lehetetlen helyzetet, hogy a szüleim, akik a nagyon veszélyeztetett csoportba tartoznak, Budapesten vannak, én meg itt. Szerencsére, a húgom gyerekei, akik a Neptun-rendszeren edződnek az egyetemen, tökélyre vitték a szállítási időpontok leütését az éjjeli órákban az internetes kiszállításnál. Itt is kínlódtunk ezzel, a prímet az  vitte el, amikor az egyik bevásárlólistás kiszállításnál a bevásárlólegény úgy döntött, hogy nem bajlódik disznóhússal és a baconnal, helyette halal csirkét hozott. A legsötétebb időszakokban  a 24 tételből 2  joghurt és egy kiló banán érkezett meg. Akkor kezdtem el erőt venni magamon és boltban vásárolni, ami eleinte félelmetes volt és nemcsak az általam meghozott biztonsági intézkedések miatt.Kezdetben úgy néztek ki az üzletek, mint a szocialista falusi boltok, de mára már nagyjából rendeződött a helyzet. Lisztből még akadozik az ellátás - van, de innen-onnan szerzik be, minimum a duplájára drágult. A múlt héten már láttam a megszokott fajtát is, a 35 centeset is és akkor egy kicsit megnyugodtam.  Tegnap először voltunk ruhaboltban is, a kamasz 10 cm-t és majdnem 2 lábméretet nőtt, mikor, ha nem most... 

Nagy kihívás volt a "haj-kérdés". A karantén kihirdetésekor gyorsan vettem egy fodrászollót - sajnos, a rövid, hullámos, töménytelen hajjal rendelkező csoportba tartozom, akinek már egy hónap múlva oroszlánfeje lesz. A lányom viszont elég jól levágta és eleinte csak egy kicsit emlékeztettem Márta majomra (ha valaki nem ismerné Noddy kegyetlen kalandjait).

Ettől eltekintve egész jó volt a karantén. Jó, mert itthon van az összes gyerekem, amire nagyon régen nem volt példa - volt, hogy kettő is hosszabb időre távozott. Most családként  kaptunk még egy kis időt, ez volt a karantén egyik olyan hozadéka, aminek nagyon örültem. Indikátor lett ez a helyzet, kiderült, hogy ki és mi fontos igazán, és hogy nem kell erőltetni olyan dolgokat, amelyek nem működnek. Nem szeretem, amikor állandóan az "elengedés"-ről beszélnek, de tény, hogy most sok mindent el kellett engedni, legfőképpen a biztonság hamis illúzióját. Tisztulni fog minden és ez jó.

Ami nagyon sokat segített a túlélésben, az a mozgás. Sportolni az egy családba tartozók végig kijárhattak, mi egy közeli füves pályára jártunk edzeni. Ez volt  a nap fénypontja és ennek köszönhetően nem kattantunk be. Minden nap megvan a 10 ezer lépés, ha máshogy nem, a háztömb körüli körözéssel. A legzordabb időkben az ebédlőasztalon pingpongoztunk, se ütőnk, se hálónk nem volt, de megoldottuk házi eszközökkel.

Amit még nagyon szívesen megtartanék belőle, az a csend. A kevés autó miatt olyan tiszta lett a levegő, hogy még azon is elgondolkodtam, hogy bodzát szedjek a májusban szokásos üditőhöz a város közepén. Ez egyébként békeidőben eszembe nem jutna.

A főzés, amit kifejezetten szeretek, eleinte nagy tortúrának bizonyult. Előkaptam a két számmal nagyobb fazekaimat, mert azért 4 felnőtt és egy kamasz- különösen utóbbi igen sokat tud enni. Kezdetben és ez nekem is furcsa volt, klasszikus magyar ételeket főztem kivétel nélkül, "aratóebédeket", pedig aki ismer, tudja, hogy szeretek mindent kipróbálni és nemzetközi konyhát viszek. De most a  gulyás meg a krumplis tészta jelentette a biztonságot. 

És igen, van kovászos kenyér, de már több, mint egy éve van, úgyhogy nemcsak a karantén kedvéért készül.

Vettünk egy kicsi fóliasátrat a Lidl-ben, mert persze rámjött, hogy ha esetleg nem lenne mit enni, akkor majd milyen jó lesz a paradicsom. Amiből most pontosan 12 tő van.  Sárga, fekete, zebracsíkos zöld, piros, rózsaszín, kicsi, nagy. (meg még az a pár kicsi, amit magról ültettem, de nem volt szívem kidobni)  Az első kettőről már le is szedtem a termést, amiről egybehangzóan állítottuk, hogy ilyen rossz paradicsomot még soha életünkben nem ettünk. Pedig a napon van, pedig a szárának igazi paradicsom illata van és mégis. Kicsit piros, kicsit savanyú ... de a mienk. Úgyhogy megsütjük és így finom is. Egyik kedvenc szakácskönyvemben, Yotam Ottolenghi: Egyszerűen (Simple) című könyvében találtam ezt a receptet, sokszor csináljuk. A sült paradicsom nagyon finom a jéghideg joghurttal, de még jobb az itteni magas zsírtartalmú tejföllel.

Hozzávalók:

350 gramm koktélparadicsom

3 evőkanál olívaolaj

3/4 teáskanál római kömény (ha egész, akkor mozsárban kicsit megtörjük)ük a

1/2 teáskanál barnacukor

3 fokhagymagerezd megtisztítva, apróra vágva

3 ágacska kakukkfű

3 ágacska oregánó- 

1 citrom, a héjából 3 vékony csík, a többit lereszeljük

só,bors

1/2 teáskanál chilipehely

250 gramm jéghideg, sűrű görög joghurt vagy tejföl

fél teáskanál kristálysó

 Elkészítése:

A sütőt alsó-felső sütés fokozaton 200 fokra melegítjük.

Egy tálban összekeverjük a koktélparadicsomot az olívaolajjal, a római köménnyel, a fokhagymával, a barnacukorral, a kakukkfűvel, 2 ágacska oregánóval (a harmadikról lecsipegetjük a leveleket a díszítéshez), a citromhéjból vágott csíkokkal és a chilipehellyel. Sózzuk, borsozzuk és egy olyan sütőedénybe tesszük, ahol egymás mellett szorosan elférnek a paradicsomok. 20 percig sütjük, aztán 7 percig grillezzük.

Közben a joghurtot vagy a tejfölt összekeverjük a reszelt citromhéjjal és a kristálysóval. A forró sült paradicsomot a levével együtt a jéghideg joghurtra halmozzuk és az oreganolevelekkel díszítjük.Baguette-tel vagy ciabattával tálaljuk.