Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem mindig az év legrövidebb hónapja tűnik a leghosszabbnak. Február közepén mindig olyan érzésem van, mintha a tavasz soha nem akarna eljönni, ráadásul a tavasz Brüsszelben egyet jelent az esős időszak beköszöntével, úgyhogy még azt sem érdemes különösebben várni. Szerencsére ilyenkor eljön a karneváli szünet, amikor az elszántak felkerekednek, hogy meglátogassák valamelyik európai síparadicsomot, mi viszont ilyentájt inkább dél felé vágyunk. Hol van olyan hely Európában, ahol februárban is süt a nap? Hát persze, hogy Dél-Spanyolországban!
Brüsszelből alig két óra alatt el lehet jutni Valenciába. Az előrejelzések 15-18 fokot jósoltak és napsütést - némi esővel ugyan, de ez szerencsére elmaradt. Három éjszakára terveztük a tartózkodást, ami éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy belekóstoljunk (szó szerint is) a spanyol dolce vitába (képzavar) és megnézzük a legfontosabb látványosságokat.
Szállásunk idális helyen volt: az óváros északi részén pár percre a katedrálistól és a város képét meghatározó Jardín del Turia-tól (Turia park). Valenciát alapvetően három részre lehet osztani: a turisták által frekventált történelmi óvárosra, a külső lakókerületekre és a tengerpartra.
Az óvárosba érdemes 'belevetni' magunkat: a szűk, macskaköves utcák számtalan érdekes dolgot rejtenek. Ha megéhezünk, megszomjazunk, bármelyik sarkon találhatunk egy kávézót, éttermet vagy tapas bárt. A spanyol életritmust követve, akkor járunk legjobban, ha ebédre csak valami kisebb dolgot eszünk, és estére tartogatjuk az éhségünket. (Számoljunk vele, hogy a legtöbb étterem csak fél 9-9-kor nyit ki vacsorára).
Az óváros legérdekesebb része a bohém hangulatú El Carmen negyed, ami a graffiti művészek mekkája.
A katedrális mellett a vásárcsarnok az óváros másik nagy látványossága. Ez építészetileg nagyon hasonló a budapestihez, a termékkínálat azonban erősen eltér. Jót lehet itt nézelődni, és kötelező megkóstolni a mézédes epret, aminek olyan az íze mintha napfénybe harapnánk. (Tényleg.)
Az óváros felfedezése után, érdemes bejárni a már említett Turia parkot, ahol annyi a látnivaló, hogy az ember azt sem tudja, merren nézzen. A Turia park Spanyolország egyik legnagyobb városi parkja. A Turia folyó kiszáradt medrében alakították ki, amelyet a gyakori áradások miatt eltérítettek a városból. A park 9 kilométer hosszú, és rengeteg sportolási lehetőséget kínál a futástól kezdve, a biciklizésen át a fociig. Játszóterek, szobrok, narancsligetek, szökőkutak teszik érdekessé.
A gyerekek kedvence volt a Gulliver park nevű játszótér, ahol az óriás, fekvő Gulliver testén lehet csúszni-mászni.
A park egyik végében található az állatkert, a másikban pedig a Ciudad de las Artes y las Ciencias, a művészetek és tudományok városa. A hipermodern, futurisztikus épületegyüttes helyet ad többek között az operának, a természettudományi múzeumnak és egy vizi állatkertnek is. (A fényképezés szerelmesei számára kihagyhatatlan!)
Mindezek után a három napba még éppen belefért a tengerpart meglátogatása, ahova legegyszerűbben villamossal lehet eljutni. Igaz, hogy február volt, de így is nagyon jól esett magunkba szívni egy kis D vitamint a fárasztó városnézés után. Az éttermek közül ugyan csak néhány volt nyitva, de végül találtunk egy beach bárt, ahol mi mást is ehettünk volna, mint a híres valenciai paellát.
A valenciai paella jellegzetessége, hogy csirkéből és nyúlból készítik (hagyományosan csiga is volt benne, de ezt már sok helyen elhagyják), így azok is meg tudják kóstolni, akik nem lelkesednek a tengeri herkentyűkért. Fontos hozzávalói még a zöldbab és a nagy szemű fehérbab. A paella sárga színét a sárfány adja, amit a spanyolok (a rizzsel együtt) a móroknak köszönhetnek. A paella hagyományosan a pásztorok eledele volt. Szabad lángon sütötték, a tűzbe szőlővesszőket és narancságakat dobtak, hogy kellemesen füstös ízt kapjon. A rituálé szerint a férfiak készítették vasárnap, amíg a nők templomban voltak.
Mára természetesen sok minden megváltozott. A sáfrányt gyakran ételszínezékkel helyettesítik borsos ára miatt, a füstösséget pedig némi füstölt paprikával próbálják elérni. Ráadásul sok személyre az elkészítése sem egyszerű a tűzhelyen.
Egy biztos: a paellának számtalan verziója megtalálható a valenciai étlapokon (köztük a tenger gyümölcseiből készült is), és mivel az elkészítésével kapcsolatban máig nincs konszenzus még a spanyolok között sem, biztosak lehetünk benne, hogy minden étteremben egy kicsit másmilyen élményben lesz részünk.
Aki kedvet érez hozzá, hogy elkészítse, annak ajánlom figyelmébe az alábbi receptet. (Ha nincs paella serpenyőnk, akkor wokban érdemes csinálni.)
A valenciai paella receptje
(6-8 személyre)
50 ml olívaolaj
1 kg csirke darabolva
0,5 kg nyúl
400 gramm hámozott paradicsom (konzerv)
350 gramm zöldbab
150 gramm nagyszemű fehér bab ( spanyolul: garrofo, előző éjszaka be kell áztatni)
6 kicsi articsóka megtisztítva, negyedelve (opcionális)
500 gramm rizs (kerekszemű)
2 ág rozmaring
15 szál sáfrány
1/2 evőkanál pirospaprika
só
1 liter víz
1 citrom negyedelve a díszítéshez
Egy nagy paella-serpenyőben az olajon megsütjük a besózott, darabokra vágott csirkét és a nyulat. Amikor megpirultak, a serpenyő szélére, a kevésbé meleg részre húzzuk a húsdarabokat. Középre szórjuk a zöldbabot, a babot és az articsókát, ezt is pirítjuk, majd rászórjuk az apró darabokra vágott paradicsomot. Átforgatjuk, megszórjuk pirospaprikával és sáfránnyal. Felöntjük vízzel és a tetejére tesszük a 2 ág rozmaringot. 30 percig főzzük, majd vegyük ki a rozmaringot. Öntsük bele a rizst (keresztalakban szokták szórni). 5 percig forraljuk, majd 13 percig takaréklángon főzzük. Ezután hagyjuk állni 5 percig, majd negyedelt citrommal díszítve tálaljuk.
