Gimnazista koromban a világból ki lehetett kergetni a kertészkedéssel. Volt egy telkünk - se ház, se víz- csak egy darab föld a régi balatoni út mentén, ahol mindenfélét ültettek a szüleim a sárgarépától a feketegyökérig. Óriási karókra futtatták fel a babot (mindenki azon röhögött, hogy helikopterről kell majd szedni), amivel kishíján tömegmészárlást követtünk el.
Május elsején a közeli budaörsi reptérre néhány ejtőernyőst akartak meglepetésként ledobni, de valami hiba csúszott a navigációba úgyhogy kapálás közben arra lettünk figyelmesek, hogy légideszant érte a telket. A mamám a babjait féltette, mi meg a karóba húzás esélyeit latolgattuk. Végül is mindenki, a babok is megúszták nagyobb gond nélkül a földet érést, de hosszú ideig ez volt az egyetlen érdemleges dolog, ami a kerttel kapcsolatban eszembe jutott.
Aztán később lett egy vidéki házunk, nekem meg gyerekeim és valahogy több türelmem és kedvem a kerthez - ott tudtam egy kicsit kikapcsolódni. Vetni meg betakarítani szeretek, gyomlálni nem annyira. Nagyon érdekelnek az egzotikusabb virágok és a zöldségek, de ezek valljuk be, mérsékelten sikerülnek. A zöldspárga viszont megeredt, gyönyörű bakhátakat csináltam neki és hosszú évekig termett az ültetvényem. A legjobb, ha frissen, nyersen lelegeli az ember a friss sípokat, ugyanúgy, mint a zöldborsót- egyenest a növényről.
Mostanában csak virágaim vannak és rengeteg fűszernövényem. Idén a menta a kedvenc- van alma, ananász, eper, marokkói meg a klasszikus bors, de több, mint 20-féle fűszernövényt termesztek (Brüsszelben ebben a kertészeti áruházban veszem a palántákat). Van 5-féle bazsalikomom, ezekből szórtam a zöldspárgás rizottó tetejére, mert a zöldspárga azért így piacról véve is megunhatatlan kedvenc. Amíg szezonja van, minden héten esszük valamilyen formában- sütve, hollandi mártással, flamand módra, tésztával.
A lényeg: el kell törni a sípokat és azt a részt használjuk, ahol a fejecske van. (pont ott törik el, ha meghajlítjuk, ahol már nem fás a síp) A másik részt is fel lehet használni, csak meg kell hámozni, de én rendszerint az alaplében főzöm egy kicsit és csak ezt spárgás levet használom fel.
Akkor jó, ha "lefolyik" a tányérról, de mire eljutok a fényképezésig, az már rendszerint nem látszik...
Hozzávalók (4 személyre)
500 gramm zöldspárga (minél több, annál finomabb-de általában 500 g-os kiszerelésben árulják)
1,2 liter alaplé-húsleves
2 evőkanál olívaolaj
diónyi vaj
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
450 gramm rizs (kerek szemű arborio)
4 dl száraz fehérbor
só, bors
70 gramm vaj
110 gramm frissen reszelt parmezán
kis csokor bazsalikom a tetejére
A zöldspárgát félbetörjük és a fejecskéket tartalmazó részt fel szeleteljük kb. 0,5cm-es darabokra. A fejecskéket félretesszük, a maradékot kevés olívaolajon megpároljuk, ne legyen teljesen puha,( kb. 5 perc). A spárga másik részét (amit a félbetörés után félretettünk) 1cm-es darabokra vágjuk és a húslevesben főzzük 10 percig). Ezután a levest leszűrjük.
A hagymát és a fokhagymát nagyon apróra vágjuk, majd a vaj és az olívaolaj keverékén megpároljuk. Fontos a takarékláng, nem szabad megbarnulnia, de ne legyen nyers. Ezután erősebbre állítjuk a lángot és a zöldségekhez adjuk a rizst. Addig kevergetjük, amíg megüvegesedik, majd hozzáadjuk a bort és folyamatosan keverjük. Miután az alkoholt felszívta a rizs, merőkanalanként adagoljuk a húslevest. Itt is fontos a folyamatos keverés és nagyon figyeljünk arra, hogy ne adjunk túl sok levest egyszerre a rizshez, várjuk meg, amíg az előző adagot felszívja. Amikor a második adag alaplét hozzáadjuk, tegyük bele a megpárolt spárgát. Közben időnként kóstoljuk meg és ha megfőtt, tegyük bele a fejecskéket és vegyük le a tűzről. (lehet, hogy nem kell az összes húsleves). Keverjük bele a vajat és adjuk hozzá a frissen reszelt parmezánt. A tetejét szórjuk meg bazsalikommal.
Érdemes kipróbálni, hogy a végén egy fél citromlevét ráfacsarjuk és reszelt citromhéjat is keverünk hozzá. (a Street Kitchen receptjéből származik az ötlet.)