Spárgaszezon van.Tele van vele az összes bolt, fehér, zöld sőt még vad is, csak győzzünk válogatni. Igaz, dupla annyit kell érte fizetni majdnem, mint tavaly - gondolom, hiány van spárgaszedő vendégmunkásokból itt is. Nem egyszerű munka, ahogy az eperszedés sem az, nemhiába vállalkoznak rá olyan kevesen.
Otthon sosem készítettem spárgát, pedig zöld spárga volt a kertünkben. De amint kidugta a fejét egy-egy síp a bakhátakból (ezeket a trapéz keresztmetszetű ágyásokat nevezik így), azonnal megettük nyersen - ha teljesen friss a spárga, úgy a legjobb.
Ha már szezon, vettem egy köteg fehéret és egy köteg zöldet (utóbbi jövő szombaton akciós a Lidl-ben), előbbit flamand módra készítettem el, a zöldből spárgás tészta lett. A maradék, fás részeket 10 percig főztem sós vízben, turmixoltam 5 percig, utána teaszűrőn átszűrtem. Ebből spárgakrémlevest főzök holnap..
A spárga megtisztítása nem bonyolult dolog. Meg kell hajlítani, ott törik el, ahol a fás, alsó rész és a friss, felső rész találkozik. A fás részt is élvezhetővé lehet tenni, ha meghámozzuk, de én inkább a levesre szavazok.
A legkisebb helyiségben azért ne lepődjünk meg, ha a spárga elfogyasztása után furcsa "illatokra" leszünk figyelmesek. Nem mindenki, mert egy vizsgálat szerint a briteknek 63 %-a, a franciáknak viszont közel 100 %-a rendelkezik azzal a génnel, amely egy kéntartalmú vegyület bontásáért felel. (hasonló végtermékek keletkeznek a fokhagyma és a hagyma fogyasztása során, de ugyanezt tartalmazza a görények bűzmirigyének a váladéka is. ) . A szerencsések, akik nem bontják a vegyületet, az illatát sem érzik...
A fehér spárgátChili és Vaníliareceptje, érdemes kipróbálni, mert tényleg nagyon finom.
Hozzávalók:
500 gramm spárga
4 tojás
5 dkg vaj
fél csomag petrezselyem
1 citrom leve és lereszelt héja
só, bors, szerecsendió
olívaolaj
A spárgát megtisztítjuk. Olívaolajjal kikent tepsiben 180 fokon addig sütjük, ameddig aranybarna színt nem kap.
Közben a tojásokat félkeményre főzzük, kicsit folynia kell a sárgájának. (lobogva forró vízben főzöm, 6 perc kellett az L-es méretű tojásnak.) Összeaprítjuk a meghámozott tojásokat, összekeverjük az olvasztott vajjal, a citromlével és az apróra vágott petrezselyemmel. Sózzuk, borsozzuk, reszelünk bele egy kis szerecsendiót és citromhéjat. A spárgát meglocsoljuk egy kis olvasztott vajjal majd ráhalmozzuk a tojásos keveréket.
A múlt héten még 17 fokban nézelődtünk a teraszon, kabát még nem kellett, valljuk be, Belgiumban ez legalább ennyire szokatlan, mint a 23 fok az őszi szünetben Budapesten. Ma aztán becsapott az ősz. tél.Sapka, sál, meleg kabát, így indultunk reggel a boltba, mert nálunk vasárnap is nyitva van a Delhaize. (egyik belga élelmiszerlánc).
A boltokban már mindenki karácsonyi lázban ég, az emancipáció jegyében most már önállósult Mikulás néni is van, (aki tavaly még csak a Mikulás feleségeként (barátnéjaként )futott).
Kesztyűk terén is tudtak újat mutatni. Ez egyébként egy kollekció része, fülvédő is van ugyanilyen design-nal:
Mire szétfagyva hazaértünk, úgy döntöttem, sürgősen meleg leves kell és sütök valamit. Hetek óta mondogatták a répatortát, ami nyúl ide, répa oda, a fahéj miatt nekem mindig inkább a karácsonyt idézi, nem a húsvétot, úgyhogy erre esett a választásom. Az alapreceptet Horváth Eszter Desszertőrült-jéből vettem, aszalt gyümölcsként vörösáfonya, sárgabarack, datolya és aszalt szilva ment bele illetve egy kis kandírozott narancs- és citromhéj. Tettem bele darabokra vágott diót is. A tetejére citromos mascarponekrém került. Nem akartam nagyon magas tortát sütni, de így is szépen megnőtt.
Hozzávalók egy 22 cm-es tortához:
250 gramm finomliszt
175 gramm barna cukor (kristálycukor is jó, de barnával finomabb)
A megtisztított sárgarépát lereszeljük a reszelő kislyukú részén. A lisztet összekeverjük a sóval, a kétféle cukorral, a szódabikarbónával, a fűszerekkel, a kókuszreszelékkel, a reszelt narancshéjjal, az apróra vágott aszalt gyümölcsökkel és a dióval. Hozzáadjuk a répát. A tejszínt, az olajat és a tojás összehabarjuk és a száraz keverékhez adjuk. Kizsírozott, zsírpapírral kibélelt tortaformába öntjük és 160 fokra előmelegített sütőben kb. 90 percig sütjük. A vége felé figyeljünk, akkor jó, amikor a tésztába szúrt tűre ( hurkapálcikára stb) nem tapad nyers tészta.
Várjuk meg, amíg kihűl. A mascarpone-t fél órára vegyük ki a hűtőből (könnyebb vele dolgozni), keverjük ki a cukorral, a citrom levével és lereszelt héjával. Ne keverjük túl, mert folyós lesz (éppen csak egy kicsit) ! Kenjük a torta tetejére vagy tálaljuk mellé.
Ülünk az étteremben és várunk, hogy kihozzák a rendelést. Beszélgetünk, iszogatunk, nevetgélünk. És éhesek vagyunk. Végre megérkezik a pincér, de amikor elkezdenénk enni, valaki megszólal: „Várjatok, előbb lefotózom.” Ami ezután következik, az általában egy komplikált és gyakran időigényes folyamat, amelynek során először meg kell találni az étel legesztétikusabb oldalát, aztán a poharakat, szalvétákat, sótartókat megfelelő kompozícióba kell rendezni, majd el kell távolítani az olyan zavaró tényezőket, mint az asztaltársaságunk tagjai. „Te dőlj egy kicsit jobbra, te vedd le a kezedet az asztalról, te pedig ne takard el a fényt!” Ideális esetben már az első kép instaworthy (i.e. méltó arra, hogy felkerüljön az instagramra) lesz, ha nem, akkor mindez megismétlődik egy másik szögből is. Majd egy harmadikból. Ha szerencsénk van, még azelőtt elkezdhetünk enni, mielőtt kihűl az étel. (Mert ugyebár addig a többiek sem kezdhetnek el enni, amíg nincs meg a tökéletes kép.)
Ismerős a helyzet? Nekem igen, sőt, nem ritka, hogy én magam vagyok az az idegesítő vacsorapartner, akinek „muszáj megörökíteni élete minden pillanatát". A jó hír az, hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen eszement. Az instagramon jelenleg 258 millió #food hashtaggel ellátott fotó van, amit egyedül a #selfie hashtag előz meg 333 millióval.
De vajon miért szeretjük annyira megmutatni, hogy mit eszünk, és miért szeretjük nézegetni mások ételfotóit?
Az evés összeköt
A rituálék mindig is fontos szerepet töltöttek be a közösségteremtésben, és mi lenne alapvetőbb rituálé, mint az étkezések? Mindenki eszik, ezért ez olyasmi, ami még azokkal is összeköt, akik a világ másik végén élnek vagy épp más nyelvet beszélnek. Az étkezés alapvetően intim dolog, amit leggyakrabban a szeretteink és a barátaink körében csinálunk, ezért azzal, hogy mindezt nyilvánossá tesszük egy fotóval, megnyílunk és kapcsolatot teremtünk másokkal. Megosztjuk az érzéseinket, örömünket és élményeinket, ezáltal pedig kielégítjük az önkifejezés és a valahová tartozás iránti igényünket. Elvégre az ember társas lény, és a szociális médiának köszönhetően még soha nem volt ilyen egyszerű olyanokat találni, akik hozzánk hasonló érdeklődési körrel rendelkeznek.
Amikor elkattan a kép
Tetszik vagy sem, tény, hogy az ételfotózási trend alapvetően megváltoztatta az ételekhez való hozzáállásunkat. Kutatások bizonyítják például, hogy ha tudjuk, hogy le fogjuk fotózni az ételt, akkor nagyobb gonddal készítjük el és jobban is értékeljük. Az ételekhez mindig társul valami történet, egy régi családi recept, egy felejthetetlen utazás, egy jó barát, akivel megosztjuk, vagyis már a fotózás pillanatában kialakul egyfajta nosztalgia a fotósban, amit az is érezni fog, aki később megnézi a képet. Emellett azt is kutatások bizonyítják, hogy ha kicsit halogatjuk az étkezés megkezdését, akkor jobban esik majd az étel. Először a „szemünkkel eszünk”, vagyis amíg elkészítjük a fotót, addig gyönyörködünk az ételben, csodáljuk az esztétikai értékét és pozitív kapcsolatot építünk ki vele.
Egy kép többet mond ezer szónál
A kérdés csak az, hogy mit? Egy egyszerű fotó az ételünkről többet elmond rólunk, mint gondolnánk. Csokis croissant háttérben az Eiffel toronnyal, bográcsban fövő marhapörkölt, avokádó pirítóson, húsleves a nagyi régi porcelántáljában szervírozva vagy Nigella Lawson pavlovája rengeteget elmond a társadalmi státuszunkról, a korunkról, a vagyoni helyzetünkről, az érdeklődési körünkről, sőt még talán a világnézetünkről is. A gond csak ott kezdődik, ha mindaz, amit a fotó elmond, nem áll összhangban a valósággal.
Az online marketing ereje
Nagy közösségi média felhasználónak tartom magam, az instagramon akár órákat is el tudnék tölteni. Nem vagyok naiv, tisztában vagyok vele, hogy sok minden, amit látok, színtiszta üzlet. Az étel az egyik legértékesebb közösségi valuta, állítják az online marketinges szakemberek, méghozzá éppen az univerzális jellege miatt. A képlet tulajdonképpen rém egyszerű: ha vágyunk arra, amit valaki eszik, akkor arra is vágyni fogunk, amit visel, ahová utazik, amilyen kocsit vezet, és még sorolhatnám. Vagyis, azt hihetjük, hogy ha mi is azt esszük, amit ő, akkor nekünk is olyan életünk lesz, mint neki. Egy ételfotóval egy egész életstílust el lehet adni, és ezzel pontosan tisztában vannak a hirdetők.
Az instagram visszavág
Úgy gondolom, nem lenne fair, ha nem beszélnénk azokról, akik ki nem állhatják ezt az egész ételfotózgatási mizériát. Vannak, akiket egész egyszerűen hidegen hagy a dolog, vannak akik, betudják az Y és a Z generáció hóbortjának, és vannak, akik kifejezetten rosszul érzik magukat mások ételfotóitól. Például, ha valaki sikertelenül próbál lefogyni, akkor az érthető módon nem szívesen nézegeti mások egészséges ételeiről készült fotóit. Ugyanígy nem szívesen nézegetünk puccos étteremben készült fotókat, ha mi soha nem jutunk el ilyen helyekre.
Most akkor fotózzuk az ételt vagy ne?
Aki bármilyen közösségi médiumot használ, az tudja, hogy az ételfotókat szinte lehetetlen elkerülni. Hiba lenne azonban múló szeszélyként kezelni a trendet, elvégre az ételek megörökítése egyidős az emberiséggel. Kíváncsi lennék rá, hogy amikor például Cézanne a csendéleteit festette, akkor is megjegyezte-e valaki, hogy „Az ég szerelmére, Paul, ez csak egy alma, minek lefesteni?”. Az csupán a digitális kor velejárója, hogy ma már nem kell Cézanne-nak lenni, hogy meg tudjunk örökíteni egy almát. Akinek van fényképezőgépe vagy okostelefonja, az képes erre, sőt meg is oszthatja velünk, akár kíváncsiak vagyunk rá, akár nem.
Ráadásul, amíg ekkora üzleti lehetőség van a dologban, addig nem fog alábbhagyni a trend, ebben egészen biztos vagyok. Vannak például éttermek, amelyek kifejezetten ügyelnek rá, hogy megfelelő legyen a világítás náluk a jó minőségű fotók érdekében, a Strabucks’ pedig már nem is csinál titkot belőle, hogy bizonyos termékeit kifejezetten úgy fejleszti ki, hogy megfeleljenek az aktuális instagram trendeknek. (Pasztellrózsaszín tea tejszínhabbal? Tudni sem akarom, hogy milyen az íze, de ez furcsa mód nem is igazán számít.)
Egyszóval az ételfotózás létező jelenség, amivel számolni kell. „Mondd meg, mit eszel és megmondom, mi vagy”, mondta Jean Anthelme Brillat-Savarin francia gasztronómus, aki a XVIII. században élt.
Meg lenne lepve, ha tudná, hogy a mondása a XXI. században aktuálisabb, mint valaha.
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem mindig az év legrövidebb hónapja tűnik a leghosszabbnak. Február közepén mindig olyan érzésem van, mintha a tavasz soha nem akarna eljönni, ráadásul a tavasz Brüsszelben egyet jelent az esős időszak beköszöntével, úgyhogy még azt sem érdemes különösebben várni. Szerencsére ilyenkor eljön a karneváli szünet, amikor az elszántak felkerekednek, hogy meglátogassák valamelyik európai síparadicsomot, mi viszont ilyentájt inkább dél felé vágyunk. Hol van olyan hely Európában, ahol februárban is süt a nap? Hát persze, hogy Dél-Spanyolországban!
Brüsszelből alig két óra alatt el lehet jutni Valenciába. Az előrejelzések 15-18 fokot jósoltak és napsütést - némi esővel ugyan, de ez szerencsére elmaradt. Három éjszakára terveztük a tartózkodást, ami éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy belekóstoljunk (szó szerint is) a spanyol dolce vitába (képzavar) és megnézzük a legfontosabb látványosságokat.
Szállásunk idális helyen volt: az óváros északi részén pár percre a katedrálistól és a város képét meghatározó Jardín del Turia-tól (Turia park). Valenciát alapvetően három részre lehet osztani: a turisták által frekventált történelmi óvárosra, a külső lakókerületekre és a tengerpartra.
Az óvárosba érdemes 'belevetni' magunkat: a szűk, macskaköves utcák számtalan érdekes dolgot rejtenek. Ha megéhezünk, megszomjazunk, bármelyik sarkon találhatunk egy kávézót, éttermet vagy tapas bárt. A spanyol életritmust követve, akkor járunk legjobban, ha ebédre csak valami kisebb dolgot eszünk, és estére tartogatjuk az éhségünket. (Számoljunk vele, hogy a legtöbb étterem csak fél 9-9-kor nyit ki vacsorára).
Az óváros legérdekesebb része a bohém hangulatú El Carmen negyed, ami a graffiti művészek mekkája.
A katedrális mellett a vásárcsarnok az óváros másik nagy látványossága. Ez építészetileg nagyon hasonló a budapestihez, a termékkínálat azonban erősen eltér. Jót lehet itt nézelődni, és kötelező megkóstolni a mézédes epret, aminek olyan az íze mintha napfénybe harapnánk. (Tényleg.)
Az óváros felfedezése után, érdemes bejárni a már említett Turia parkot, ahol annyi a látnivaló, hogy az ember azt sem tudja, merren nézzen. A Turia park Spanyolország egyik legnagyobb városi parkja. A Turia folyó kiszáradt medrében alakították ki, amelyet a gyakori áradások miatt eltérítettek a városból. A park 9 kilométer hosszú, és rengeteg sportolási lehetőséget kínál a futástól kezdve, a biciklizésen át a fociig. Játszóterek, szobrok, narancsligetek, szökőkutak teszik érdekessé.
A gyerekek kedvence volt a Gulliver park nevű játszótér, ahol az óriás, fekvő Gulliver testén lehet csúszni-mászni.
A park egyik végében található az állatkert, a másikban pedig a Ciudad de las Artes y las Ciencias, aművészetek és tudományok városa. A hipermodern, futurisztikus épületegyüttes helyet ad többek között az operának, a természettudományi múzeumnak és egy vizi állatkertnek is. (A fényképezés szerelmesei számára kihagyhatatlan!)
Mindezek után a három napba még éppen belefért a tengerpart meglátogatása, ahova legegyszerűbben villamossal lehet eljutni. Igaz, hogy február volt, de így is nagyon jól esett magunkba szívni egy kis D vitamint a fárasztó városnézés után. Az éttermek közül ugyan csak néhány volt nyitva, de végül találtunk egy beach bárt, ahol mi mást is ehettünk volna, mint a híres valenciai paellát.
A valenciai paella jellegzetessége, hogy csirkéből és nyúlból készítik (hagyományosan csiga is volt benne, de ezt már sok helyen elhagyják), így azok is meg tudják kóstolni, akik nem lelkesednek a tengeri herkentyűkért. Fontos hozzávalói még a zöldbab és a nagy szemű fehérbab. A paella sárga színét a sárfány adja, amit a spanyolok (a rizzsel együtt) a móroknak köszönhetnek. A paella hagyományosan a pásztorok eledele volt. Szabad lángon sütötték, a tűzbe szőlővesszőket és narancságakat dobtak, hogy kellemesen füstös ízt kapjon. A rituálé szerint a férfiak készítették vasárnap, amíg a nők templomban voltak.
Mára természetesen sok minden megváltozott. A sáfrányt gyakran ételszínezékkel helyettesítik borsos ára miatt, a füstösséget pedig némi füstölt paprikával próbálják elérni. Ráadásul sok személyre az elkészítése sem egyszerű a tűzhelyen.
Egy biztos: a paellának számtalan verziója megtalálható a valenciai étlapokon (köztük a tenger gyümölcseiből készült is), és mivel az elkészítésével kapcsolatban máig nincs konszenzus még a spanyolok között sem, biztosak lehetünk benne, hogy minden étteremben egy kicsit másmilyen élményben lesz részünk.
Aki kedvet érez hozzá, hogy elkészítse, annak ajánlom figyelmébe az alábbi receptet. (Ha nincs paella serpenyőnk, akkor wokban érdemes csinálni.)
A valenciai paella receptje (6-8 személyre)
50 ml olívaolaj 1 kg csirke darabolva 0,5 kg nyúl 400 gramm hámozott paradicsom (konzerv) 350 gramm zöldbab 150 gramm nagyszemű fehér bab ( spanyolul: garrofo, előző éjszaka be kell áztatni) 6 kicsi articsóka megtisztítva, negyedelve (opcionális) 500 gramm rizs (kerekszemű) 2 ág rozmaring 15 szál sáfrány 1/2 evőkanál pirospaprika só 1 liter víz 1 citrom negyedelve a díszítéshez
Egy nagy paella-serpenyőben az olajon megsütjük a besózott, darabokra vágott csirkét és a nyulat. Amikor megpirultak, a serpenyő szélére, a kevésbé meleg részre húzzuk a húsdarabokat. Középre szórjuk a zöldbabot, a babot és az articsókát, ezt is pirítjuk, majd rászórjuk az apró darabokra vágott paradicsomot. Átforgatjuk, megszórjuk pirospaprikával és sáfránnyal. Felöntjük vízzel és a tetejére tesszük a 2 ág rozmaringot. 30 percig főzzük, majd vegyük ki a rozmaringot. Öntsük bele a rizst (keresztalakban szokták szórni). 5 percig forraljuk, majd 13 percig takaréklángon főzzük. Ezután hagyjuk állni 5 percig, majd negyedelt citrommal díszítve tálaljuk.
Húshagyó kedd, vagy franciául mardi gras, azaz "zsíros kedd" idén február 28-ára esik. Ez a nagyböjt előtti utolsó nap, amikor még húst lehet fogyasztani, innen is kapta a nevét. Néhány családi tradícióhoz ragaszkodom, ilyen a karácsonyi-húsvéti kaszinótojás meg a húshagyó keddi fánk. A klasszikus szalagos, házi baracklekvárral, ahogy illik. Néhányszor kísérleteztem mással, a belgák oliebollen-jével és a sütőben sült fánkkal, de aztán maradtunk a hagyományos fánknál.
Nem egyszerű műfaj, sok akna van a receptben, ahol el lehet rontani. Kezdődik a tésztával: kovászt kell csinálni és már az állagánál el lehet szúrni. Pár éve nem volt itthon rum (ettől lesz igazán könnyű és nem szívja meg magát olajjal a sütés során), gondoltam, jó lesz a barackpálinka is, úgyis baracklekvárral esszük. Rettenetes volt. Az egyébként nagyon lelkes gyerekek az első falat után dermedt arccal néztek egymásra. A pálinka mindent eluralt és a fánk kifejezetten nehéz lett.
Aztán a kelesztés, itt is résen kell lenni, hogy ne keljen túl. Végül is a sütés, ami aztán végképp bonyolítja a helyzetet, mert ha nem találjuk el az ideális hőmérsékletet, akkor vagy nyers marad vagy nagyon olajos lesz. Úgyhogy még most is, sok-sok fánk után, volt bennem némi félelem, de nagyjából összejött.
A receptet Hargitai György könyvéből vettem, a klasszikus recepteket- ha nincs sajátom- általában ebben keresem meg, nem a klasszikus Horváth Ilonában (amit egyébként nem is ő, hanem F. Nagy Angéla, Örkény István második felesége írt. ) Kicsit több cukrot teszek bele, mint ő, mert van, aki lekvár nélkül szereti és úgy nem elég édes.
Hozzávalók (28 db 8cm átmérójű fánkhoz)
60 dkg liszt
6 evőkanál cukor
1 kávéskanál só
3,5 dl tej
0,5 dl rum
3,5 dkg élesztő
4 tojás sárgája
7 deka vaj (vagy margarin)
A sütéshez
1 liter olaj (napraforgóolaj a tradicionális, de zsírban is sütik)
A tetejére
5-6 evőkanál porcukor
A lisztet átszitáljuk. (levegősebb lesz a tészta és könnyebben felveszi a szobahőmérsékletet).
1 dl tejet meglangyosítunk (annyira, hogy az ujjunkat ne égesse el), belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk 1 evőkanál cukrot és 4 evőkanál lisztet. Jól összekeverjük. Ez lesz a kovász, amit kb. 15 percig állni hagyunk. Akkor jó, ha az ujjunkat beledugjuk és megmarad a helye.
A rumot kicsit megmelegítjük, feloldjuk benne a maradék cukrot. A vajat felolvasztjuk. A maradék tejet meglangyosítjuk.
A liszthez adjuk a tojások sárgáját, a kovászt, a rumos cukrot és a sót. El kezdjük keverni egy fakanállal, folyamatosan adagoljuk a tejet. Ezután belekeverjük az olvasztott vajat és eldolgozzuk, amíg szép sima nem lesz a tészta (kézzel is besegíthetünk, nem ragad)
Kis lisztet szórunk a tetejére, konyharuhával letakarjuk és 45 percig kelesztjük.
Ezután kicsit megolajozzuk a gyúródeszkát és kiborítjuk a tésztát. Finoman átgyúrjuk (én csak megnyomkodom) és kb. 1,5 vastagra nyújtjuk (másfél ujjnyira).
Olajba mártott pogácsaszaggatóval vagy pohárral kiszaggatjuk. (8cm átmérőjű az enyém). A maradékot összegyúrjuk, kinyújtjuk és abból is fánkokat szaggatunk.25 percig pihentetjük.
Keresünk egy olyan lábost vagy serpenyőt, aminek van teteje. Annyi olajat öntünk bele, hogy bőségesen ellepje majd a fánkokat, kb. kétujjnyit. Az olajnak közepes hőmérsékletűnek kell lennie, ezt egy kis darab fánkon próbáljuk ki. 20 másodperc alatt fel kell jönnie a tésztának az olaj felszínére, Ha nem jön fel, hideg az olaj, ha ennél hamarabb jön akkor, el fog égni a fánk (kicsit húzzuk le a lábost a túzhelyről).
A fánk tetejét egy kicsit megnyomjuk mutatóujjunkkal, majd megfordítjuk és a benyomott része kerül először az olajba. Ezt fedő alatt sütjük. Amikor szép színe van, megfordítjuk és levesszük a fedőt.
Az elkészült fánkokat szalvétára vagy papírtörlőre szedjük és azonnal megszórjuk porcukorral.
2011. július 18-át írtunk, a nagyobbik fiam születésnapját ünnepeltük, amire halászlevet kért, méghozzá bajait, gyufatésztával természetesen. Papa (az apám) fogott épp egy nagy pontyot a Rábában, megfőzte, anyukám meggyúrta a tésztát hozzá, szépen kimertük a néhai lengyel piacon vásárolt narancssárga pettyes pléhtányérba és friss gasztrobloggerként kigondoltam, hogy én ezt most lefényképezem.
Halászlét fényképezni nehéz, nem szép étel ugyanis, a hivatásos ételfotósok mindenféle trükköt alkalmaznak ilyenkor, de ezekből egyet sem ismertem. Ide-oda forgattuk, nem lett jobb. Aztán Papa kiemelt egy épen maradt pontypatkót a fazékból, karikázott rá egy kis erős paprikát, én meg kivittem a lépcsőre, hogy természetes legyen a fény és a bordó cementlapon lefényképeztem. Sikerült egy egész szép képet készíteni. Fel is tettem a blogomra, ahol feltüntettem, hogy képet csakis az engedélyemmel lehet közölni, egyéb célra felhasználni szigorúan tilos. Akkoriban olvasták vagy tízen, ők is mind barátok, ismerősök, nem úgy nézett ki egyikük sem, mint aki más tollával ékeskedik.
Amikor tavaly a Facebook-on véletlenül rátévedtem a whiskys rabló, bocsánat, most már Ambrus Attila keramikus oldalára és megpillantottam a halászlevünket, mint kedvenc ételét, még örültem is, hogy megtalálta. De amire ma bukkantam rá, az őszintén szólva megdöbbentett.
Ugyanis a kép minimum 170 oldalon jelenik meg... csak úgy. Addig számoltam a találatokat, a valós szám jóval nagyobb lehet.
Ami igazán meglepett, hogy itt-ott még a forrás megjelenik, de még véletlenül sem az én blogom címe. Azaz ez így nem teljesen igaz, a külföldi oldalakon általában feltüntetik.
Az, hogy magyar receptgyűjtő oldalakon fent van, meg sem lep. Tavaly a legsikeresebb süteményreceptem jelent meg úgy, mint kedves házirecept, a nagyi évszázados találmánya. Amikor írtam a "szerzőnek", leszedte, de annyit még visszaírt: "Ez Magyarország, az a rohadt irigység mindenhol..."
A kép megjelent megyei lapokban, horgászújságokban -annyian használták, hogy itt ki sem emelnék semmit. Karácsonyi ételek, hungárikumok - ezzel még bajom sincs.
Azzal már igen, hogy valaki leközölte Egészséges receptként - passzírozva, azaz szegedi módon. Kis fáradtságot azért vehetett volna....
Örömmel konstatáltam, hogy ugyanilyen legkevesebb 5 magyar étterem halászleve (screenshot-ot csináltam), aki rákeres a képre Google-keresővel, az meg is találhatja őket. Ezt érzem egyébként a legkevésbé etikusnak, mert az a minimum, hogy a saját ételeiket fényképezzék le.
Nemzeti sport - interjú Hosszú Katinkával. És mi a kedvenc étele? A bajai halászlé. Pont, mint a mienk. Ennek például örültem, annak kevésbé, hogy egész más forrást tüntettek fel.
Lassan én leszek az új Robert Capa.... De arra kérem az összes "felhasználót", hogy akkor legalább a receptet is használják...tényleg legyen ugyanolyan... Vagy kérjék el a fényképet, odaadom. Szívesen.
A legenda szerint Jó Fülöp burgundi herceg konyhájában készült először boeuf bourgignon (hogy legyen benne valami "belga" is, említett főnemes Brüsszelben és Brugge-ben időzött gyakorta). A herceg szakácsa marhahúst pácolt, de nem volt igazán ízletes a hús. A herceg éjszaka lelopózott a konyhába és egy üveg konyakot öntött a páclébe. Hagyott egy cédulát a szakácsnak: "Én elkezdtem, te folytasd". A szakács vörösbort és fűszereket adott hozzá, így született a burgundi marhasült. Halász Zoltánnál olvastam ezt a történetet és próbáltam utánanézni a net-en, de a francia oldalakon sehol nem szerepel. Leginkább csak annyi, hogy Bourgogne-ból, azaz Burgundiából jön és a híres Charolais-marha húsát házasították össze a burgundi borral.
Régóta készítem ezt az ételt, de amikor először kerestem receptet hozzá, kicsit megzavarodtam. 3 receptet is találtam, mert Bocuse, Ramsay és Stahl is ír a burgundi marháról, csak.... Még véletlenül sem egyezően.
Az authentikus forrásnak Paul Bocuse-t tekintettem, mégiscsak francia, 3 Michelin csillagos már 52 éve (!!), tehát valószínűleg mindent tud, amit a boeuf bourguignon-ról tudni lehet. Ráadásul kiadott egy francia "horváthilonát" "Bocuse dans votre cuisine" címmel (Bocuse az Ön konyhájában), amelyben a legismertebb francia ételeket írja le, olyan részletességgel, ami egy kezdő háziasszony számára is egyszerűvé teszi a főzést. (időnként persze elragadja a hév és a hagyományos recepthez hozzátesz ezt-azt a lábjegyzetben, amiből rögtön kiderül miért is kapott 3 Michelin-csillagot).
Bocuse nem tesz gombát az ételhez (a klasszikus variáció szerint nem is kell) viszont fokhagymát igen, nem pácol előre, sok bort használ és jó nagy darabokra vágja a sárgarépát. (5cm)
Nézzük Ramsay-t, aki ugyan nem burgundinak, csak simán marha-casserole-nak hívja az ételt az edény után, amiben készül. Ő sem pácol, de majdnem dupla mennyiségű szalonnával dolgozik, tesz bele gombát és megpirítja előtte a marhahúst. Fokhagyma sehol, bor kevés. Sárgarépa 2cm-es darabokban.
Végül Stahl: 1 nappal előtte bepácol, szalonna mennyiség Bocuse és Ramsay között, sok fokhagyma (ahogy ez várható volt...) ecetes gyöngyhagyma a natúr helyett, rozmaring, tálaláshoz tejföl. Répa 3cm.
Ezek után egyesítettem "erőiket" és kidolgoztam a negyedik verziót. Gombával, mert úgy még jobb-de ha valaki nem szereti, hagyja ki nyugodtan.
Nagyon finom lett, sűrű a szaft, nem túl zsíros. Érdemes nagy mennyiségben készíteni, mert melegítve is finom. Krumplipürét készítettem mellé, sok vajjal, mert az összes francia vendégségben így találták, ahol jártunk. Jó hozzá a fehér kenyér is, azzal még tunkolni is lehet. Azt a bort kínáljuk mellé, amit a főzéshez használtunk. (már csak ezért is érdemes minőségi bort keresni).
Eleinte sima lábosban készítettem, ha műanyag füle van, akkor vastagon be kell burkolni alufóliával. Jól használható a fedeles kacsasütő is, de a legjobb az öntöttvas lábos. (Belgiumban érdemes nézni a Lidl és az Aldi kínálatát, én utóbbiban vettem egyet magamnak, nem volt drága és nagyon bevált).
Legjobb marhalábszárból főzni, ha olyat veszek, amiben benne van a velőscsont, akkor a velőt kicsit besózom és a csontot is beleteszem az ételbe.
A húslevest általában magam főzöm hozzá, de ha nincs, akkor kényszermegoldásként egy marhahúsleveskockát feloldok forró vízben és ezzel öntöm fel,
Hozzávalók ( szerintem 8 felnőttre elég)
1, 5 kg marhalapocka vagy marhalábszár
1liter burgundi vörösbor (az a lényeg, hogy száraz és relatíve jó minőségű legyen)
2 evőkanál konyak
1 babérlevél
5 szál kakukkfű
4 szem feketebors
750 gramm sárgarépa
1 kis fej meghámozott zellergumó
500 gramm csiperkegomba
125 gramm füstölt szalonna
300 gramm gyöngyhagyma vagy salottahagyma (az a lényeg, hogy kicsi legyen)
1 kis doboz paradicsompüré (2 evőkanál)
3 gerezd fokhagyma
6 dl marhaalaplé
4 szál petrezselyem
olívaolaj vagy vaj a húkockák átsütéséhez
só, őrölt bors
liszt a hús átsütéséhez
A húst 2 cm-es, a megtisztított sárgarépát 3cm-es darabokra vágjuk. Egy nagy tálban összekeverjük a szemes borssal, babérlevéllel és a kakukkfűvel és ráöntjük a bort és a konyakot. Egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Másnap kiemeljük a borból a húskockákat, lecsepegtetjük és papírtörlőn leszárítjuk. Sózzuk, borsozzuk a lisztet, beleforgatjuk a húst,majd kisebb adagokban kisütjük az olívaolajon. A kisebb adag azért lényeges, mert pirulnia kell, nem párolódnia. A megtisztított zellert 2cm-es darabokra vágjuk, a jól megmosott gombát-ha kicsi, félbe, ha nagy-4 vagy 6 cikkre vágjuk. A fokhagymát felaprítjuk, a szalonnát vékony csíkokra vágjuk. A gyöngyhagymát megtisztítjuk, ha nagyobb hagymánk van, felezzük vagy negyedeljük.
Keresünk egy akkora lábost, amiben sütni akarjuk az ételt- lehetőleg vastagfalú legyen. A szalonnát vékony csíkokra vágjuk és egy kicsi olajon átsütjük. Hozzáadjuk a gyöngyhagymát, a sárgarépát, és a zellert és az egészet egy kicsit megpirítjuk. Ezután óvatosan belekeverjük a húst, a paradicsompürét, végül a gombát. Hozzáöntjük a bort (a kakukkfűvel és a babérlevéllel), a húslevest és a fokhagymát. A tetejére tesszük a 4 szál petrezselymet, lefedjük az edényt (először egy kissé benedvesített sütőpapírt szoktam ráborítani és arra a fedelet) és 130 fokon ( én légkeverésesben csináltam, gázsütőben 1. fokozat) 2 és fél órát pároljuk a sütőben. Időnként megnézzük, ha elfőné a levét húslevessel vagy kicsi borral pótolhatjuk. Ha kell, sózzuk, borsozzuk. Tálalásnál friss petrezselyemmel szórjuk meg.
Miért jó a házi ramen? Először is, mert olyan kicsit, mintha Japánban járnánk. Mindenki maga állíthatja össze a saját tányér levesét, kihagyhatja, amit nem szeret, de a tészta, rántott hús, tojás hármasból általában mindenki legalább egyet talál, amit szeret. A recept leírva hosszadalmas és bonyolultnak tűnik, pedig nem az. Időben nem több, mint egy vasárnapi húsleves, rántott hússal. A lé megfő magában, a hússal sincs sok gond, a tojás meg a spenót együtt tíz perc. Ha a tésztát magunk gyúrjuk, akkor kicsit macerásabb, de az benne a legjobb.....
Az alaplé nem bonyolult, illetve az lenne, ha ragaszkodnánk a dashi-hoz, ami bonito-ból (apró füstölt hal), kombuból (alga) és shiitake gombából áll. Ettől kap egy füstölt halas beütést a lé, amit én instant dashi porral akartam pótolni.... mire a család egyöntetűen annyit mondott: ezt többet soha. Úgyhogy nálunk nincs dashi, így viszont nagyon szeretik.
Egyik kedvenc és az ázsiai ételek kedvelőinek nélkülözhetetlen szakácskönyvem Szabolcs András-Szabolcs-Gyuris Éva: Funky Föő -je , ebből vettem az alaplé receptjét. Ő a dashi helyett füstölt oldalast ajánl, ami valószínűleg sokaknak-köztük nekem is elfogadhatóbb alternatíva, mert a halízt kiküszöböli.
Az alapléhez sok húsos csont kell, csirke és sertés vegyesen. Általában orjacsontból dolgozom (brüsszeli lelőhelyek: Abattoir és a Delhaize), mert csontos csirkehúst ritkán veszek. Ezenkívül világos (light) szójaszósz kell még bele és kínai főzőbor, ami shao-xing cooking wine néven fut. (( brüsszeli lelőhely: Kam Yuen Szupermarket a Bourse-nál). Ezt édes cherryvel, vermuttal vagy akár egy édesebb fehér borral is ki lehet váltani. Itt az egzotikus hozzávalók sora véget is ér. Mondom, nem bonyolult dolog ez a ramen.
Alapléből érdemes sokat főzni, nagyon jól fagyasztható. Az ízesítő lé, a taré, több, mint amennyire szükségünk van az alapléhez, akkor készítsünk ennyit, ha császárhúst készítünk feltétnek. Egyébként a fele elég magához a léhez.
Hozzávalók az alapléhez 4 főre:
1 kg csirkefarhát + 1 kg sertésköröm (vagy 2 kg orjacsont)
5 szál újhagyma ( egy közepes vöröshagyma)
2 szál sárgarépa
Az ízesítő léhez (taré)
250 ml világos szójaszósz
250 ml víz
2 evőkanál cukor
8 evőkanál főzőbor
Ha dashit is készítünk , akkor a füstölt oldalast és shiitake gombát, valamint , ha van algánk, azt is 2 liter hideg vízben feltesszük főni forrásig, majd fél órát állni hagyjuk.
A körmöt illetve az orjacsontot, ha azzal dolgozunk, először leforrázzuk, majd megmossuk és így tesszük a fazékba. A csirkefarhátat előtte kicsit meg kell sütni olajon és így tesszük a többi csont mellé. Felöntjük a dashival, hiányában annyi hideg vízzel, ami bőven ellepi. 4 órán át gyöngyöztetjük, közben folyamatosan szedjük a habját. Az utolsó egy órában hozzáadjuk a felszeletelt újhagymát és sárgarépát.
Az ízesítőléhez összeforraljuk a hozzávalókat, amíg a cukor fel nem olvad.
Az alaplevet leszűrjük és kanalanként adagoljuk hozzá az ízesítőlevet, amig kellemesen sós levet nem kapunk.
Feltétek (bátran válogassunk, de valamilyen hús és tészta mindenképpen legyen benne)
Hús
Chashu, azaz császárhús
Hozzávalók:
1 kg sertéscsászárhús, 4 darabra vágva kicsontozva
ízesítőlé (taré) a fenti recept szerint
A császárhúst annyi vízben tesszük fel főni, ami éppen ellepi. Sózzuk, borsozzuk, 6-8 evőkanál tarét adunk hozzá és 3 órán át gyöngyöztetjük. Ezután kivesszük a léből, kihűtjük és a hűtőben dermesztjük folpackba tekerve egy órát. Ezután vékonyra szeleteljük, kis olajon átfuttatjuk és annyi ízesítőlevet (tarét) öntünk rá, hogy teljesen bevonja.
Tonkatsu - japán rántott hús
A másik variáció a tonkatsu, azaz a japán rántott hús. Nagyon hasonlít a mienkhez, csak nem zsemlemorzsába, hanem panko-ba panírozzuk a húst. A panko fehérkenyérmorzsa, méghozzá olyan fehér kenyéré, aminek levágták a héját. Sokkal egyenletesebben és ropogósabbra pirul, mint a normál zsemlemorzsa. Brüsszelben minden nagyobb szupermarketben van.
Hozzávalók:
50 dkg sertéskaraj vagy sertés szűzpecsenye (csirkemell, de akkor már nem authentikus)
1 gerezd fokhagyma
2cm friss gyömbér lereszelve (opcionális)
só, bors
liszt, tojás, panko a panírozáshoz
olaj a sütéshez
A húst felszeleteljük ugyanúgy, mintha rántott húst csinálnánk, Sózzuk, borsozzuk, a reszelt gyömbérrel és reszelt fokhagymával összeforgatjuk, majd egy fél órát állni hagyjuk. Lisztbe, tojásba és panko-ba bundázzuk, majd olajban kisütjük. Így vágjuk fel :
Szójacsíra
Újhagyma szeletelve
Párolt spenót
Hozzávalók:
- 4 marék spenót
- kevés olaj vagy kókuszzsír
- pirított szezámmag (opcionális)
A spenótot kevés olajon megpároljuk, amikor összeesik, azonnal levesszük a tűzről.
Félkemény tojás
Nehéz kérdés, mert függ a tojás méretétől. Én egy nagyon olcsó tojásfőzővel dolgozom, ami mindig megbízható eredményt ad. Ha lábosban készíteném, az L-es méretű tojást, forró vízben főzve az újraforrástól számítva 4, maximum 5 percig főzném .
Tészta
Több lehetőség is adódik,
1. Ramentészta - veszünk pár csomag instant rament, a porokat kidobjuk és csak a tésztával dolgozunk
2. Kínai sárga tésztát használunk. Ez is kapható a boltokban, az a lényeg, hogy búzalisztből készüljön.
3. Gyúrunk. Ez lesz toronymagasan a legfinomabb és a legolcsóbb, csak liszt és szódabikarbóna kell hozzá- utóbbi adja a speciális ízét. Ami mellette szól, hogy sok tésztát gyúrtam életemben, de olyat, amivel ilyen könnyű dolgozni, nem nagyon láttam. Az állás során megpuhul, könnyű nyújtani.
Hozzávalók:
2 teáskanál szódabikarbóna
100 ml meleg víz
300 gr finomliszt
A szódabikarbónát feloldjuk meleg vízben, aztán fokozatosan belekeverjük a lisztbe. Amikor összeállt,a video szerint nyújtogatjuk kicsit (ne ijedjünk meg, ez nehéz lesz). Ha nem állna össze, akkor kis vizet adhatunk hozzá, apránként adagolva. Ha nagyjából jó, 1 órát pihentetjük. Ezután nagyon könnyű lesz nyújtani. Tésztanyújtógéppel a legegyszerűbb, de kézzel is megoldható. Ha van gépünk, 4-es fokozatig nyújtsuk, majd átküldjük a keskenymetélt fokozaton. Kézzel nyújtva a levestésztánál vastagabb legyen a tészta és kb 2 mm széles csíkokra vágjuk. Egy kis kukoricakeményítővel vagy riszliszttel keverjük össze, hogy ne ragadjon össze. Ötszörös mennyiségű vízben főzzük ki, kb. 5 perc alatt megfő. A legjobb, ha ez is "al dente", azaz harapható, mint az olasz tészták.
Hogyan együk a rament? Mindenből tegyünk egy kicsit a tányérba és öntsük fel a lével. A tetejére szórhatunk egy kis szezámmagot vagy savanyított gyömbért.
Valahogy így, csak a méreteket tekintve legyünk mértékletesebbek...
Megint recept, mert annyira megörültem, hogy végre megint grillezhetünk egyet az újabb esőzések után. hogy gyártottam egy hatalmas adag tabulét és végre elégedett is voltam vele.
A tabulé egy szíriai-libanoni eredetű saláta, bulgur, azaz búzatöret vagy kuszkusz az alapja, rengeteg petrezselyemmel, uborkával, hagymával, paradicsommal gazdagítják. Készülhet grillezett zöldségekkel, tehetünk bele mazsolát is, ami nagyon pikánssá teszi. Így önmagában is finom, de azzal az öntettel, amit most használtam hozzá, még sokkal jobb lett.
A taboulé önálló ételként is megállja a helyét, de most köretnek ettük a merguez és a csirkenyársak mellé. A csirkét egy marokkói recept alapján pácoltam, nagyon puha és omlós lett a hús.
A bulgurt forró sós vízben 8 percig főzzük,utána teljesen kihűtjük. Ha kuszkuszt használunk,akkor 2 dl forrásban levő sós vizet öntünk a kuszkuszra és egy fedővel vagy zsírpapírral letakarjuk, amíg a vizet teljesen beszívja. A mazsolát a nedves bulgur közé szoktam keverni, ennyi nedvesség elég ahhoz,
Közben a paradicsomot és az uborkát kis kockákra vágjuk,felaprítjuk a lilahagymát. A megmosott petrezselymet és a mentát nagyon apróra vágjuk. A bulgurhoz keverjük a zöldségeket,meglocsoljuk olívaolajjal és a zöldcitrom levével .Sózzuk,borsozzuk és legalább 3 órára a hűtőbe tesszük.
Közben elkészítjük a mustáros vinaigrette-t , a hozzávalókat egy habverővel jól összedolgozzuk. Tálalás előtt öntjük a zölséges bulgurra és alaposan összekeverjük.
A csirkét vékony csíkokra szeleteljük. A vöröshagymát nagyon apróra vágjuk,a fokhagymát lereszeljük. , a zöld citrom levét kinyomjuk. A korianderlevelet felaprítjuk.Mindent összekeverünk,ami a páchoz kell és 30 percig ebben marináljuk a csirkedarabokat. Nyársra húzzuk és faszénen megsütjük.
A belga eprek non plus ultrája a wépioni eper, amely általában április közepén-végén jelenik meg az áruházak polcain. Wépion Namurtől délre található a Meuse folyó partján. Ezen a vidéken már a XVII.század óta foglalkoznak epertermesztéssel, és a mai napig sok környékbeli család ebből él.
A wépion-i eper titka a szedése mikéntjében rejlik. Kis terjesztési hálózattal dolgoznak, ezért megtehetik, hogy az epret pontosan akkor szedjék le, amikor a legérettebb. A szedőknek hosszú körmük van, ezzel vágják le az epret a tőről, majd úgy rendezik el a kartondobozokban, hogy nem érnek hozzá magához a gyümölcshöz. A szedésre délelőtt kerül sor, még a délutáni meleg - már ha van ilyen egyáltalán Belgiumban - előtt. Azután egy helyi raktáráruházba viszik az árut, amely a La Criée de Wépion névre hallgat, és egyben aukciós házként is működik.
Az epret elárverezik, majd hűtőkocsikban szállítják a boltokba. Ezzel a módszerrel mindig frissen vehetjük meg, de ne csodálkozzunk, ha ennek megfelelően az ára is borsos. Ennek ellenére szerintem érdemes venni belőle, amíg tart a szezon, mert valóban nagyon finom.
És ha már unjuk önmagában, akkor süthetünk is vele, például ezt az epres-habcsókos tortát, aminek a receptje Nigella Egész évben nyári ízek című könyvéből származik. A torta tésztája nagyon érdekes és finom a tejszínhabos eperrel együtt. Valószínűleg még jobb lett volna, ha az eper harmadát összeturmixoljuk egy kis cukorral és belekeverjük a tejszínhabba egy kis zselatin.kíséretében. A mi sütőnk éget felülről, így egy kicsit lapos lett a habcsók, de azért ropogós maradt.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Zsírpapírral kibélelünk, vajazunk, lisztezünk két 22 cm-es szétnyitható tortaformát. (Nekünk egy van, úgyhogy egymás után sütöttük a két lapot). A vajat cukorral habosra keverjük. A tojások sárgáját és fehérjét szétválasztjuk, és a sárgáját a cukros vajhoz keverjük. A lisztet, a kukorica lisztet és a sütőport összeöntjük és beleforgatjuk a cukros keverékbe. Hozzáadjuk a vaníliás cukrot és a tejet, majd egyenlő részekre osztjuk a keveréket és a két formába öntjük.
A tojásfehérjéket addig verjük, amíg lágy csúcsokat nem vet (tejföl állagú nem lesz), utána fokozatosan hozzáadjuk a maradék 200 gramm cukrot. A habot a két lap tetejére kenjük és megszórjuk a mandulával.
30-35 percig sütjük, ezalatt a hab szépen megbarnul. A lapokat a formában hagyjuk kihűlni.
A tejszínt habbá verjük (Nigella nem írja, de egy kanál porcukrot tegyünk bele, ha az eper nem elég édes). Az epret felvágjuk (kicsiket félbe, nagyokat vékony szeletekre).
Az egyik lapot a piskótás felével felfelé egy tálra helyezzük, ráhalmozzuk a tejszínhabot, kissé belenyomkodjuk az epreket . A másik lapot úgy helyezzük a tejszínhabos eper tetejére, hogy a habos fele legyen felfelé.Kicsit nyomjuk meg, hogy egyben maradjon.
