BONJOUR MÖSZJŐ BÁCSI!


Magyar régiségeket is lehet találni Brüsszel leghíresebb bolhapiacán

2018. január 14. - m.papai

A Jeu de Balle piac vitathatatlanul Brüsszel leghíresebb bolhapiaca és az egyetlen a világon, ami az év 365 napján nyitva tart. A Jeu de Balle piac a Marolles negyed szívében található, ami Brüsszel talán legsokszínűbb, leghangulatosabb és legnyüzsgőbb városrésze.

A piac történelme a XVII. századra nyúlik vissza. Ekkor a textilkereskedők Brüsszel déli részén, a Senne bal partján árulták portékáikat a mostani Place Anneessens helyén, ám a városvezetés úgy döntött, hogy a piac látványa rontja az újonnan megépített nagy sugárutak képét és áthelyezte őket a Place du Jeu de Balle-ra. A tér neve magyarul labdajátékot jelent és annak eredeti rendeltetésére utal. Amikor ugyanis a kereskedőket idehelyezték, a teret egy akkoriban igen népszerű labdajáték, a hollandiából származó fríz kézilabda pályájaként használták. A kereskedők megjelenése kiszorította a sportot a városrészből. 

A bolhapiac egyfajta szociológiai körkép a Marolles negyedről. Találkozhatunk itt az antikvitások szerelmesivel, gyűjtőkkel, viszonteladókkal és rengeteg olyan emberrel, aki egyszerűen csak ide tévedt séta közben. Gyakorlatilag bármit lehet itt találni antik porcelánoktól kezdve régi lemezeken át ruhákig.

img_4822.JPG

img_4823.JPG

img_4825.JPG

19956790_1696202420420109_882704378506616524_o.jpg

19787082_1696202527086765_5847223874660044207_o.jpg

Vannak kifejezetten egyféle árura specializálódott kereskedők, legtöbben azonban mindenfélét árulnak. Ha szerencsénk van, akkor még magyar kincsekre is bukkanhatunk.
 capture.JPG

Kép forrása: S Marks The Spots blog

Számos étterem és kávézó is van a környéken, így minden adott hozzá, hogy a piac felkeresésével egybekövetve egy kellemes délutánt töltsünk el a Marolles városrészben. 

A piac hétköznapokon 6-14-ig, hétvégén 6-15-ig várja a látogatókat az alábbi helyen:  

Ötszáz éves hagyomány: lovas rákhalászat a belga tengerparton

A belga tengerpart északnyugati részén, Oostduinkerkében van egy kevéssé ismert hagyomány, amit az UNESCO 2013-ban felvett a szellemi kulturális örökségek listájára: a lovas garnélarák halászat.

56-3721531-14383598426d0cea6dbe064c7f9e35f1263af72270.jpg

Koksijdében a jellegzetes sárga vízálló öltözéket viselő halászok lóháton vonulnak a tengerbe. A hatalmas brabant igáslovak maguk mögött húzzák a halászhálókat, amelyekkel összegyűjtik a garnélákat a homokból. A garnélagyűjtésre másfél órával az apály előtt és után kerül sor. A halászok egy órás szakaszokban dolgoznak, a lovaknak ugyanis utána pihenniük el. A tarisznyarákokat és a kisebb halakat visszadobják, a garnélákat pedig a lovakra erősített kosarakba gyűjtik. A tevékenység a melegebb hónapokban (áprilistól októberig) a legjellemzőbb, de bármikor végezhető, amikor nincs befagyva a tenger. A fogást gyakran már a parton megsütik és így adják el.  

1280px-horseback_fishing_oostduinkerke.jpg

shrimp-fishermen-4_tcm13-11996.jpg

A hagyomány a XV. századra nyúlik vissza, amikor elterjedt volt az Északi Tenger francia és holland partszakaszain, illetve Dél-Angliában is. Ma már csak Oostduinkerkében gyakorolják, mert ez a partszakasz a legalkalmasabb erre a tevékenységre. Ez a homoki garnéla (crangon crangon) természetes élőhelye, és ezen a helyen megfelelően sekély és homokos a part.

56-3721535-143835985292be8b26e1cd4e03b3e06d5b637495b1.jpg

Jelenleg nagyjából 15 halász van, aki fenntartja a hagyományt. A tevékenység csupán hobbi számukra, elsősorban a lovak, a halászat és a tenger szeretete vezérli őket. Ahhoz, hogy az UNESCO elismerje a hagyományt szellemi kulturális örökségként, intézményesíteni kellett. Ennek köszönhetően egy kétéves gyakorlati tanfolyam elvégzése és a záróvizsga letétele után most már bárkiből garnélarák halász válhat.

56-3721533-143835984749362ddc64904ab59fc7757d8721cacd_1.jpg

A tevékenység a környék legnagyobb turistalátványossága. A júniusban megrendezett garnéla fesztivál 10000 embert vonz minden évben.

Aki szeretne nézőként részese lenni a hagyománynak, az ezen a honlapon tájékozódhat az időpontokról. (Hetente két-három alkalommal lehet megnézni, de a 2018-as időpontok még nem kerültek fel.)

1024px-statue_to_horsefishermen.jpg

A garnélából készült legjellegzetesebb fogás, ami egy belga étterem étlapjáról sem hiányozhat a tomate aux crevettes ami majonézzel kevert garnéla paradicsomba töltve.

tomate-aux-crevettes-1.jpg

Közönséges, faragtlan, szolgalelkű, kapzsi: egy szóval belga

Ezek még a finomabbak azokból az inzultusokból, amiket Charles Baudelaire francia költő kétéves brüsszeli tartózkodása alatt megfogalmazott Belgiumról. „Meg kell köszönjem Istennek, hogy franciának teremtett és nem belgánakˮ állítja  abban a kéziratban, amelyet Szegény Belgium című könyvéhez készített. A könyvet végül nem adták ki az életében, viszont számtalan egyéb dokumentum fennmaradt, amelyek ékes bizonyítékai a költőn elhatalmasodott „belgofóbiának". Ebből a gyűjteményből nyílt nemrég kiállítás Brüsszelben.

Image result for baudelaire bruxelles

„Kivétel nélkül minden belga üresfejű"

Baudelaire, akiről én annyit tudok, hogy ő az egyik a bodler-verlen-rembóból (az irodalomérettségi tételei még ma is kísértenek), három évvel a halála előtt, 1864. áprilisában érkezett Párizsból Brüsszelbe. Kiábrándultan, csalódottan, betegen hagyta ott Párizst, és abban reménykedett, hogy a belga fővárosban nagyobb szerencséje lesz. A környezetváltozás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményt. Brüsszeli tartózkodását később „kudarcok sorozatakéntˮ aposztrofálta - nem talált kiadót és a művei sem hozták meg a várva várt sikert.

Baudelaire ezek után nem rejtette véka alá a véleményét. Keményen kritizálta Belgiumot, Brüsszelt, a belga nőket, a kutyákat, a sört, sőt még a királyt is. Brüsszelt szellemvárosnak titulálta, ami halál-, középkor- és kriptaszagot áraszt magából. Az emberek jellegtelenek, álmatag, elfelhősödött tekintettel tántorognak az utcákon. A férfiak majmok, de egyben puhatestűek is. A nők falánkok, kövérek, büdösek. Nem is nők igazán, csupán nőstények. A belgák nem értékelik a művészeteket, az irodalmat, a tudományokat. Olyanok mint a kérődzők: képtelenek bármit is megemészteni. Az arcberendezésük a birkára emlékeztet, az akcentusuk elviselhetetlen. A mosolyt még hírből sem ismerik.

Belgium olyan mint egy koszos kis utcakölyök, aki egy elegáns úr (jelen esetben Franciaország) nyakába veti magát és könyörög, hogy fogadja örökbe. Franciaországban viszont van már épp elég idióta, állítja Baudelaire, Belgiumot pedig elég lenne egyszerűen leigázni, a nőket pedig eladni a törököknek, azoknak úgyis mindegy.

Éa hogy mit szólnak a válogatott sértésekhez a belgák? Ahelyett, hogy megsértődnének, kinyomtatják őket jó nagy fekete betűkkel, szép sárga háttérre és kiállítást rendeznek belőlük!

Image result for baudelaire brussels

Sőt akad olyan belga is, aki egyenesen a védelmébe vette Baudelaire-t. Jean-Baptiste Baronian, belga író, aki Baudelaire a majmok országában címmel esszét is írt a témáról, azt állítja, hogy Baudelaire valójában önmagát és a saját létezését utálta. Mizantróp volt, aki betegesen ragaszkodott a múlthoz és a hagyományokhoz, ezért nem tudta feldolgozni azt a nagyon is liberális és haladó szellemű társadalmat, ami Belgiumban fogadta. Baronian diplomatikusan még azt is hozzátette, hogy habár Baudelaire véleményének 90%-a túlzás, azért van némi igazság benne.

Hogy mi az igazság? Döntse el mindenki maga, hogy mit gondol a belgákról. Az mindenesetre biztos, hogy nem riadnak vissza a kritikától.

 A Baudelaire >< Bruxelles kiállítás 2018. mácius 11-ig látogatható a brüsszeli városházán.

Musée de la Ville de Bruxelles 
Grand-Place
1000 Bruxelles

 

Napfény, tengerpart, paella - Valenciában jártunk

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem mindig az év legrövidebb hónapja tűnik a leghosszabbnak. Február közepén mindig olyan érzésem van, mintha a tavasz soha nem akarna eljönni, ráadásul a tavasz Brüsszelben egyet jelent az esős időszak beköszöntével, úgyhogy még azt sem érdemes különösebben várni. Szerencsére ilyenkor eljön a karneváli szünet, amikor az elszántak felkerekednek, hogy meglátogassák valamelyik európai síparadicsomot, mi viszont ilyentájt inkább dél felé vágyunk. Hol van olyan hely Európában, ahol februárban is süt a nap? Hát persze, hogy Dél-Spanyolországban!

img_3656.JPG

Brüsszelből alig két óra alatt el lehet jutni Valenciába. Az előrejelzések 15-18 fokot jósoltak és napsütést - némi esővel ugyan, de ez szerencsére elmaradt. Három éjszakára terveztük a tartózkodást, ami éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy belekóstoljunk (szó szerint is) a spanyol dolce vitába (képzavar) és megnézzük a legfontosabb látványosságokat.

img_3194.JPG

Szállásunk idális helyen volt: az óváros északi részén pár percre a katedrálistól és a város képét meghatározó Jardín del Turia-tól (Turia park). Valenciát alapvetően három részre lehet osztani: a turisták által frekventált történelmi óvárosra, a külső lakókerületekre és a tengerpartra.

img_20170219_155536.jpg

img_20170219_155357.jpg

Az óvárosba érdemes 'belevetni' magunkat: a szűk, macskaköves utcák számtalan érdekes dolgot rejtenek. Ha megéhezünk, megszomjazunk, bármelyik sarkon találhatunk egy kávézót, éttermet vagy tapas bárt. A spanyol életritmust követve, akkor járunk legjobban, ha ebédre csak valami kisebb dolgot eszünk, és estére tartogatjuk az éhségünket. (Számoljunk vele, hogy a legtöbb étterem csak fél 9-9-kor nyit ki vacsorára).

Az óváros legérdekesebb része a bohém hangulatú El Carmen negyed, ami a graffiti művészek mekkája.

img_20170219_152424.jpg

A katedrális mellett a vásárcsarnok az óváros másik nagy látványossága. Ez építészetileg nagyon hasonló a budapestihez, a termékkínálat azonban erősen eltér. Jót lehet itt nézelődni, és kötelező megkóstolni a mézédes epret, aminek olyan az íze mintha napfénybe harapnánk. (Tényleg.)

img_20170221_104223.jpg

img_20170221_104426.jpg

Az óváros felfedezése után, érdemes bejárni a már említett Turia parkot, ahol annyi a látnivaló, hogy az ember azt sem tudja, merren nézzen. A Turia park Spanyolország egyik legnagyobb városi parkja. A Turia folyó kiszáradt medrében alakították ki, amelyet a gyakori áradások miatt eltérítettek a városból. A park 9 kilométer hosszú, és rengeteg sportolási lehetőséget kínál a futástól kezdve, a biciklizésen át a fociig. Játszóterek, szobrok, narancsligetek, szökőkutak teszik érdekessé.

img_3296.JPG

img_3372.JPG

img_3444.JPG

A gyerekek kedvence volt a Gulliver park nevű játszótér, ahol az óriás, fekvő Gulliver testén lehet csúszni-mászni.

img_20170220_111315_1.jpg

A park egyik végében található az állatkert, a másikban pedig a Ciudad de las Artes y las Ciencias, a művészetek és tudományok városa. A hipermodern, futurisztikus épületegyüttes helyet ad többek között az operának, a természettudományi múzeumnak és egy vizi állatkertnek is. (A fényképezés szerelmesei számára kihagyhatatlan!)

img_20170220_121333.jpg

img_20170220_121634.jpg

img_20170220_121717.jpg

Mindezek után a három napba még éppen belefért a tengerpart meglátogatása, ahova legegyszerűbben villamossal lehet eljutni. Igaz, hogy február volt, de így is nagyon jól esett magunkba szívni egy kis D vitamint a fárasztó városnézés után. Az éttermek közül ugyan csak néhány volt nyitva, de végül találtunk egy beach bárt, ahol mi mást is ehettünk volna, mint a híres valenciai paellát.

16830949_10212208430905487_2852870958979390443_n.jpg

A valenciai paella jellegzetessége, hogy csirkéből és nyúlból készítik (hagyományosan csiga is volt benne, de ezt már sok helyen elhagyják), így azok is meg tudják kóstolni, akik nem lelkesednek a tengeri herkentyűkért. Fontos hozzávalói még a zöldbab és a nagy szemű fehérbab. A paella sárga színét a sárfány adja, amit a spanyolok (a rizzsel együtt) a móroknak köszönhetnek. A paella hagyományosan a pásztorok eledele volt. Szabad lángon sütötték, a tűzbe szőlővesszőket és narancságakat dobtak, hogy kellemesen füstös ízt kapjon. A rituálé szerint a férfiak készítették vasárnap, amíg a nők templomban voltak.

Mára természetesen sok minden megváltozott. A sáfrányt gyakran ételszínezékkel helyettesítik borsos ára miatt, a füstösséget pedig némi füstölt paprikával próbálják elérni. Ráadásul sok személyre az elkészítése sem egyszerű a tűzhelyen. 

Egy biztos: a paellának számtalan verziója megtalálható a valenciai étlapokon (köztük a tenger gyümölcseiből készült is), és mivel az elkészítésével kapcsolatban máig nincs konszenzus még a spanyolok között sem, biztosak lehetünk benne, hogy minden étteremben egy kicsit másmilyen élményben lesz részünk.

img_20170219_144728.jpg

Aki kedvet érez hozzá, hogy elkészítse, annak ajánlom figyelmébe az alábbi receptet. (Ha nincs paella serpenyőnk, akkor wokban érdemes csinálni.)

A valenciai paella receptje
(6-8 személyre)

50 ml olívaolaj
1 kg csirke darabolva
0,5 kg nyúl
400 gramm hámozott paradicsom (konzerv)
350 gramm zöldbab
150 gramm nagyszemű fehér bab  ( spanyolul: garrofo, előző éjszaka be kell áztatni)
6 kicsi articsóka megtisztítva, negyedelve (opcionális)
500 gramm rizs (kerekszemű)
2 ág rozmaring
15 szál sáfrány
1/2 evőkanál pirospaprika

1 liter víz
1 citrom negyedelve a díszítéshez

Egy nagy paella-serpenyőben  az olajon megsütjük a besózott, darabokra vágott csirkét és a nyulat. Amikor megpirultak, a serpenyő szélére, a kevésbé meleg részre húzzuk a húsdarabokat. Középre szórjuk a zöldbabot, a babot és az articsókát, ezt is pirítjuk, majd rászórjuk az apró darabokra vágott paradicsomot. Átforgatjuk, megszórjuk pirospaprikával és sáfránnyal. Felöntjük vízzel és a tetejére tesszük a 2 ág rozmaringot. 30 percig főzzük, majd vegyük ki a rozmaringot. Öntsük bele a rizst (keresztalakban szokták szórni). 5 percig forraljuk, majd 13 percig takaréklángon főzzük. Ezután hagyjuk állni 5 percig, majd negyedelt citrommal díszítve tálaljuk.

Pillantás a Harry Potter filmek kulisszái mögé

Harry Potter kiállítás Brüsszelben

snapshot_1_2016_08_24_19-21.png

Régóta tervezzük már, hogy ellátogatunk a Harry Potter londoni stúdiójába, de eddig valahogy még nem jött össze a dolog. Kellemes meglepetés volt, amikor kiderült, hogy nem is kell olyan messzire mennünk, mivel idén nyáron a világ számos nagyvárosa után Brüsszelbe érkezik a Harry Potter: The exhibition névre hallgató kiállítás.

Azon kívül, hogy városszerte plakátokon hirdették az eseményt, meglepően keveset lehetett tudni róla, ami számomra mindig kicsit gyanús, de két Harry Potter rajongó gyerekkel nem nagyon volt más választásunk. Megvettük tehát a családi jegyet 75 euróért, és lesz ami lesz alapon, kikocsikáztunk az Expohoz. A jegyeket órára lebontva árulják, ami szerencsére csökkenti a sorbanállási időt, így alig tizenöt perc várakozás után már bent is voltunk.

Kis csoportokban engedik be a látogatókat, és az embernek még felocsúdni sincs ideje, amint becsukódik mögötte az ajtó, máris magával ragadja a roxforti gépezet. A vállakozó kedvű látogatók kipróbálhatják a Teszlek Süveget, ami megmondja, hogy a négy ház közül melyikbe kerülnek majd „az újonc diákokˮ. Ezután egy montázst láthatunk a filmekből, majd máris megérkezünk a sötét és ködös Roxfortba. A jelmezeket, díszleteket és ikonikus tárgyakat tematikus termekben lehet megnézni. Van külön szoba a kviddicsnek, a sötétség erőinek és az erdő lényeinek. Bemehetünk Hagrid kunyhójába, és megcsodálhatjuk a nagytermet a lebegő gyertyákkal. A filmek hangulatát fény-és hangeffektusokkal igyekeznek minél jobban visszaadni. A legtöbb tárgy vitrinben van kiállítva, és habár van néhány interaktív elem is, a kiállítás inkább amolyan „mindent a szemnek, semmit a kéznekˮ jellegű. Egy óra alatt bőven végig lehet járni, de mindenképpen hagyjunk időt az ajándékboltra. Itt aztán van minden, amire egy Harry Potter rajongó vágyhat, a mindenízű drazsétól kezdve az összes fontosabb szereplő varázspálcájáig. Készüljünk fel arra is, hogy mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha valami érdekessel szeretnénk távozni. (Nekünk sikerült többet költenünk itt, mint amennyibe a belépőjegy került.)

Összességében úgy gondolom, hogy rajongóknak kötelező a kiállítás, de azoknak is érdekes lehet, akik hozzám hasonlóan inkább csak felszínesen ismerik a Harry Potter világát. Ha még egy kicsit interaktívabb lett volna, akkor azt mondanám, hogy tökéletes volt. Elvégre Harry Potterről van szó, jó lett volna egy kicsivel több „varázslatˮ.

Kedvcsinálónak íme egy kisfilm, amit a kiállításról készítettünk:

 

Állatkertek 2. - Pairi Daiza avagy nyolc óra alatt a Föld körül

A Pairi Daiza állatkertben az a legjobb, hogy nem is igazán állatkert. Sokkal több annál. Ott van például rögtön a neve. Miért adnak egy belga kisvárosban lévő "állatkertnek", amelyet egy egykori cisztercita apátság területére építettek, ilyen különös, idegen hangzású nevet?

Mint kiderült, azért, mert a pairi daiza óperzsa nyelven annyit tesz, hogy elzárt kert, ami a paradicsom (bibliai értelemben) egyik legősibb elnevezése is. Találó. A három kilométernyi, magas kőfallal körülzárt 135 hektáros kert valóban maga a paradicsom.

Az 1774-ben épült apátsági torony 54 méter magasan tornyosul a park fölé. Az épület méltán jelképe a parknak, és egyike azon kevés mementóknak, amelyek a hely valódi történelméről árulkodnak.
img_20150531_081713.jpg
A kicsik számára nagy élmény volt a farm, ahol szabadon sétálnak a kecskék, tyúkok és bárányok.
img_20150531_081739.jpg
Ha sikerül a gyerekeket kicsábítani a farmból, akkor végre megkezdhetjük Föld körüli utunkat.

Az első állomás: Indonézia.

Megjegyzem, hogy már az egyes világok közötti séták alatt is annyi a látnivaló, hogy az ember elfárad, mire odaér az úticéljához. Kényelmes cipő, és, főleg gyerekeseknek, elegendő mennyiségű étel és ital ajánlott!
img_20150531_081627.jpg
img_20150531_081618.jpg
A Ganesha birodalomba lépcsőzetes kialakítású rizsföldek között vezet az út.

img_20150531_083701.jpg

img_20150524_123847124_hdr.jpg

img_20150524_125052926_hdr.jpg

Ebben a birodalomban láthajuk az elefántokat, és ha szerencsénk van, és nem egy olyan nap megyünk, mint mi, hogy a tömegtől szinte lépni sem lehet, akkor láthatjuk őket fürdés közben is. Nekünk most sajnos nem volt ilyen szerencsénk. (A fotót a park honlapjáról loptam.)
4fb36463c6071.jpg
Következő állomásunk az eredet földje volt, Afrika. Itt vannak a leglátványosabb állatok, a gyerekek számára szerintem ez a világ volt a legérdekesebb. Láthatunk itt afrikai elefántot, orrszarvút, oroszlánt, fehér tigrist, leopárdot és hiénát is. Az állatok kifutói nagyon ötletesen vannak kialakítva. A zsiráfot és vizilovat nekünk valahogy sikerült kihagyni, de a nap végén arra jutottunk, hogy egy nap nem is lenne elég arra, hogy mindent megnézzünk.

img_1618.JPG

img_1610.JPG

img_1625.JPG

img_20150531_081522.jpg

img_1627.JPG

img_20150531_081535.jpg

Minden világban vannak kisebb kajáldák, ahol az arra a világra nyomokban emlékeztető, de a belga ízlésvilágnak megfelelően lebutított ételeket vásárolhatunk. Ebben a részben például megkóstolhattuk volna a banános paradicsomlevest, de végül egyikünk sem vállalkozott rá. Maradtunk az afrikai hamburgernél (belga sültkrumplival), legnagyobb csalódásunkra azonban a hamburger vega volt.
Ebéd után, úgy döntöttünk, itt az ideje, hogy megnézzük a park legnagyobb attrakcióját, a két óriáspandát. Nem voltak nagyok az elvárásaink, mert úgy hallottuk, hogy a pandák idejük nagy részében alszanak. Ehhez képest még jól is jártunk, mert az egyik valóban csak feküdt egy szalmaágyban, a másikat viszont meg tudtuk nézni. Igaz, hogy teljesen be kellett húzódni a sarokba, az arcunkat felkenni az üvegre, és egy lábon kellett egyensúlyozni egy kis kövön állva, de elmondhajuk, hogy láttunk egy pandát, amelyik nem aludt. Bizonyítékunk sajnos nincs, mert ebben a pózban nem tudtunk fotózni.
Következő állomásunk a lagúna volt, amely Ausztráliát és Óceániát mutatja be. 

img_20150531_081429.jpg

img_1647.JPG

Ennek a világnak a legnagyobb szenzációja a kismajom-simogató volt. A bátor kismajmok kézről- kézre és vállról-vállra jártak az emberek között. Mondamom sem kell, hogy a gyerekek nagyon élvezték a barátkozást.

img_1659.JPG

img_20150524_153828808_hdr.jpg

img_20150524_154032606.jpg

img_20150524_154158323.jpg

Ezen a ponton már mindannyian kellőképpen fáradtak voltunk, úgyhogy azt csináltuk, amit ilyenkor szoktunk: a felnőttek leültek meginni egy frissítőt, a gyerekek pedig fel-alá rohangásztak a hatalmas játszótéren. Ők általában ezt csinálják, ha fáradtak.
Miután mindenki jól "kipihente" magát, célba vettük a vizek világát! 
img_20150531_081400.jpg
Az akvárium előtt hatalmas sor állt, így azt kihagytuk, de szerencsére a pingvineket és a fókákat kívülről is meg lehetett nézni. 
Utolsó állomásként következett a halhatatlanok városa elnevezésű kínai világ, ami az én személyes kedvencem az összes közül. Ennek a résznek a kialakítása valahogy olyan, hogy az ember tényleg úgy érzi, mintha egy egészen más világba csöppent volna.
img_20150531_084257.jpg
Sok fantasztikus látnivaló van itt is, de szerintem a legeslegjobb a gyógyító sétány. Lágy zene, vízcsobogás, gyönyörű növények mindenfelé, és bármerre néz az ember, nem lehet látni semmi olyasmit, ami arra utalna, hogy az ember nem egy távol-keleti kolostorban sétálgat, hanem a sokkal prózaibb Belgiumban. 

img_20150531_081215.jpg

img_20150531_081330.jpg

img_20150531_081229.jpg

img_20150531_081205.jpg

Ezen a ponton célba vettük a kijáratot, de mint kiderült, a kifelé vezető úton is akadt még bőven látnivaló. A lenyűgöző, apokaliptikus hangulatot árasztó röptető a flamingókkal, ...

img_1713.JPG

img_20150531_080854.jpg

 ... a Karibuni étterem (játszóházzal!), ami megint csak sokkal több mint egy szimpla étterem,
img_20150531_080844.jpg
img_1738.JPG
... és egy gyönyőrű andalúz kert.
img_20150531_080823.jpg
Hosszú, fárasztó nap volt, de megérte. A fáradtság és a belépőjegy ára is.

A Pairi Daiza egy gyönyörűen kialakított, igényes, ötletes park, amely távoli világokba kalauzolja látogatóit, és mellesleg állatok is vannak benne. Brüsszelből csak egy óra autóval, és minden, amire szükséged van hozzá: egy pár kényelmes cipő, naptej (ha szerencséd van), némi étel és ital, mindenekelőtt azonban sok-sok türelem embertársaid elviseléséhez.
Állatkerteket bemutató sorozatunk első részét a Maubeuge állakertről itt olvashatjátok el.

Hogy kerülnek trópusi papagájok Brüsszel parkjaiba?

A Brüsszel nagyobb parkjaiban tanyázó egzotikus zöld papagájok seregeiről számos legenda él a köztudatban. Hangos csivitelésükkel és színpompás tollazatukkal üde színfoltot jelentenek a brüsszeli szürkeségben, de csak kevesen tudják, hogy valójában hogyan népesítették be ezek a trópusokon őshonos madarak a mérsékelt óceáni éghajlaton fekvő Brüsszel parkjait.

p1190643_1.JPG

Trópusi papagájok Brüsszel kertvárosában

Az egész 1974-ben kezdődött, amikor néhány egyed megszökött egy heizeli állatkertből. A tudósokat is meglepte, hogy a madarak ilyen könnyen adaptálódtak a brüsszeli éghajlathoz és gyorsan szaporodni is kezdtek. Olyannyira, hogy ma már több mint 12000 példány él belőlük szerte Brüsszelben. Az elszaporodás egyik legfőbb oka a ragadozók hiánya, a papagájokra Brüsszelben ugyanis egyedül a Szent Mihály és Szent Gudula-székesegyház környékén élő sólymok jelentenek veszélyt.

Papagájok nagy számban élnek Rotterdamban, Amsterdamban és La Haye-ban is, ami azért érdekes, mert ha ezek a nagyobb csoportok egyesülnek, akkor komoly papagájinvázióval kell számolni. A madarak jelenléte ugyanis alapvetően káros hatással van a brüsszeli ökoszisztémára. Egyrészt elfoglalják a bennszülött madarak fészekrakó helyeit, másrészt komoly károkat képesek okozni a gyümölcsösökben.

Könnyen lehet, hogy néhány évtizeden belül Brüsszelnek is lépéseket kell majd tennie a papagájszaporulat megfékezésére. Londonban például, ahol 1951-ben az Afrikai királynője című Humphrey Bogart film forgatásakor szabadultak el az első példányok, már kémiai úton sterilizálják őket, hogy elejét vegyék a szaporodásuknak.

Belgium: kis ország, nagy zűrzavar

big-19518386154.jpg

'Ez nem egy ország' - graffiti Brüsszelben René Magritte belga szürrealista festő 'Ez nem egy pipa' (Ceci n'est pas une pipe) című művére utalva

'Excusez-moi, én belga vagyok,' javítja ki a briliáns belga detektív, Hercule Poirot végtelen türelemmel mindazokat, akik tévedésből franciának gondolják. Agatha Christie jól látta: a belgákat gyakran hiszik franciának, hollandnak vagy éppen németnek (ha elég távolról nézik őket), ami már önmagában is sokat elárul magáról az országról, mint ahogy az is, hogy a világ talán egyik legismertebb belgája egy fiktív karakter, akit ráadásul egy angol írónő álmodott meg.

Tekintsük át, hogy mi okozza ezt a nagy zűrzavart. Belgium három markánsan elkülöníthető csoportra oszlik: északon élnek a hollandul beszélő flamandok, délen a franciául beszélő vallonok, keleten pedig van egy kisebb németül beszélő közösség. Ráadásul, csak hogy a helyzet még tovább bonyolódjon, az elvileg kétnyelvű, gyakorlatban viszont inkább francia főváros, látszólag minden logikát nélkülözve, szépen beágyazódik a flamand terület déli részébe.

12170518_10208009580696856_1908610442_n.jpg

Négynyelvű üdvözlőtábla Brüsszel határában

Teljes a káosz minden téren, ám úgy tűnik a népeket ez nem izgatja túlságosan. Egyszer például 541 napig nem volt kormánya az országnak. És mit tettek az emberek? Természetesen az utcára vonultak! Akkor rendezték meg ugyanis a kagyló és sült krumpli fesztivált. Még merje valaki azt állítani, hogy a belgák nem képesek egységet alkotni!

Amúgy az, hogy a világ túlnyomó részén a sült krumplit French fries-ként ismerik, a legkevésbé sem befolyásolja a belgákat abban, hogy sajátjukként tekintsenek eme kulináris mirákulumra. Annál, hogy a belgák vagy a franciák találták-e fel, már csak azt lenne nehezebb eldönteni, hogy a tyúk volt-e előbb vagy a tojás.

A belga nép egyik legcsodálatraméltóbb tulajdonsága egyébként az, hogy képesek önkritikát gyakorolni és kifigurázni saját magukat. Ez utóbbi képesség elsajátítására igencsak szükségük is volt, miután egy 58 centiméter magas pisilő kisfiú szobrát tették meg fővárosuk jelképének. A szobor - nevezzük az egyszerűség kedvéért így - mind a mai napig állandó gúny tárgya. És mit csinálnak a belgák? Ahelyett, hogy megsértődnének, ünnepélyes ceremónia keretében folyton idétlen ruhákba öltöztetik, sőt, az egyenjogúság jegyében, elkészítették a szobor nőnemű párját is, az átszellemült arccal guggolva pisilő kislányt, aki a Jeanneke Pis nevet kapta. És mivel a belga alapos nép, aki nem szereti a félmunkát, elkészült Zinneke Pis is, a pisilő kutya. Szegényt egy időre nélkülözni kellett, mert elütötte egy autó, de mostanra szerencsére visszakerült a régi helyére, így újra teljes lett ez a fölöttébb bizarr kis kollekció.

A Zinneke amúgy kóbor állatot jelent, és a tény, hogy a brüsszeliek Zinneke-ként utalnak saját magukra, megint csak a belgák sajátos humorérzékéről ad tanúbizonyságot. Különösen, ha utánanézünk, hogy honnan is ered ez a kifejezés. Nos, volt egyszer Brüsszelben egy Senne (brüsszeli dialektusban Zinneke) nevű folyó. A városban a XVI. század elején annyira elszaporodtak a patkányok, hogy a lakosok elkezdtek macskákat telepíteni a városba. Arra ekkor még nem számítottak, hogy a macskák keveredni fognak egymással, sőt szaporodnak is. Később aztán, amikor már elviselhetetlenné vált ezeknek a mindenféle jöttment, keverék cicusoknak a száma, a leleményes brüsszeliek kénytelenek voltak néhányat belefojtani a Zinnekébe. A szükség nagy úr, ahogy mondani szokták.

És, hogy miért nevezik magukat a brüsszeliek Zinnekének? A város sokféleségére, multikulturális és kozmopolita jellegére utalnak vele, ami a különböző kultúrák, nyelvek és etnikumok keveredésének köszönhető.

Brüsszel tagadhatatlanul sokszínű, a sok színnel viszont az a baj, hogy ha összekeverjük őket, akkor a végén mindig valami jellegtelen barnásszürke izét kapunk eredményül. Valahol érthető is, hogy a flamandok és vallonok nem akarnak ugyanerre a sorsra jutni, és időről időre elgondolkodnak azon, hogy talán mégiscsak jobb lenne nekik külön. Az elgondolásnak csak egyetlen aprócska hibája van: ahhoz a jellegtelen barnásszürke Brüsszel névre hallgató izéhez mind a ketten foggal-körömmel ragaszkodnak.

Luxemburgi kísértethistóriák

img_0399.JPG

Luxemburgról általában annyit tudnak az emberek, hogy egy kis ország nagy GDP-vel valahol Németország szomszédságában, de hiába a pénz meg a jómód, Luxemburgot a temérdek pénzintézet és az itt található uniós hivataloknak köszönhetően legtöbben unalmas és érdektelen helynek tartják. Pedig, ha egy kicsit jobban beleássuk magunkat a történelmébe, akkor rájöhetünk, hogy a hely furcsa mítoszok és hátborzongató legendák egész sorával büszkélkedhet.

A gróf és a gyönyörű sellő legendája
Luxemburg fővárosát, Luxembourg várost 963-ban alapította Siegfried gróf, aki lelkes vadász hírében állt. Egy nap éppen az Alzette völgyében portyázott, amikor varázslatosan szép énekhang ütötte meg a fülét. Egy római kastély romjai tövében egy gyönyörű lány üldögélt egy sziklán. Siegfriedet a hatalmába kerítette a lány szépsége, és azon nyomban megkérte a kezét. Melusine, mert így hívták a lányt, igent mondott, de csak két feltétellel: soha nem hagyja el a sziklát, és szombatonként nem láthatja őt a gróf. A férfi belement, és egy egész várat épített a sziklára a római kastély romjai fölé. Egy darabig minden rendben ment, de aztán a gróf csak nem bírta ki, és egy szombaton megleste feleségét a kulcslyukon keresztül. Képzelhetitek, hogy meglepődött, amikor meglátta az asszonykáját a római fürdőben lubickolni - sellőfarokkal. Melusine, amiért leleplezték a titkát, örökre eltűnt az ominózus sziklában. Állítólag minden hetedik évben megmutatja magát, és várja, hogy valaki kiszabadítsa a fogságából.

img_0457.JPG

Az Alzette folyó és a kazamaták

A Stierchen híd szelleme
Stierches-geescht névre hallgató szellemhez kapcsolódik Luxembourg egyik legfurcsább mítosza. A középkori szellem arról híres, hogy a kis kőhídon különböző állatok formájában ijesztgeti a népeket, elsősorban a részegeseket, mivel halála előtt maga sem vetette meg az italt. Előszerettel páholja el az embereket, "áldásos" tevékenységéről számos legenda él. Egyszer például egy férfi egy hordót látott úszni a folyóban, de amikor ki akarta halászni, a hordó hirtelen viziszörnnyé változott. A szörny feltette a halálra rémült férfit a várfal egy keskeny kiálló részére, az pedig kénytelen volt mozdulatlanul állni odafent, amíg másnap meg nem mentették. Egy-egy átmulatott éjszaka után még ma is sokan látni vélik a Stierchen szellemét, habár lehetséges, hogy ebben az alkoholnak is van némi szerepe.

img_04562.JPG

A Stierchen híd

Blair Witch Project luxemburgi módra
A következő mítosz a Luxembourg várostól északra fekvő Grünewald erdejéből származik, és egy titokzatos nevű feszülethez kapcsolódik. A feszület, ami az erdő mélyén áll, a Doudeg Fra, vagyis "halott nő" nevet viseli. Hogy mit is jelképez pontosan, arról megoszlanak a vélemények. Egyes vélekedések szerint Luxemburgi Erzsébet a XIII. században kénytelen volt eladni az országot Fülöp burgundi hercegnek és miután az üzlet megköttetett, Erzsébet drámaian így szólt: "Most már halott nő vagyok." Az adásvételt szimbolikusan egy faág és némi föld jelképezte, ezért az emberek ezért ágakkal szórták tele az út két oldalát. A kérdés már csak az, hogy hogy kerülnek még ma is pontosan ugyanarra a helyre a kis halomba rendezett faágak? 

femme_morte_croix_de_chemin.jpg

A Doudeg Fra feszület
By Cayambe, via Wikimedia Commons

A bettembourgi vérfarkas
És, ha már rémtörténetek, akkor természetesen a vérfarkas sem maradhat ki, merthogy Luxemburgnak az is van. A legenda szerint egy fiatal és meggondolatlan ifjú idős és beteg szüleit hátrahagyva elment harcolni a háborúba. Megtört emberként tért vissza, és talán a bűntudat, talán a háborúban látott szörnyűségek hatására dühében meggyalázott egy keresztet. A férfi eltűnt, de attól a naptól kezdve egy kegyetlen, gyilkos vérfarkas tartotta rettegésben Bettembourgot. A szörnyet végül egy vadász ölte meg egy ezüstgolyóval, amibe Jézus, Mária és József nevét gravírozták. Ekkor változott csak vissza emberré, de a legenda szerint még mindig nem lelt végső nyugalomra. Állítólag éjszakánként a mai napig hallani lehet hátborzongató üvöltését, amint a Bettembourg körüli erdőket járja.

Az etterbücki fehér macska átka
Etterbück folyóihoz is számos kísértethistória kapcsolódik. Az egyik egy bizonyos fehér macskáról szól, aki kísérti azokat, akik átkelnek a városka hídján. Történt egyszer, hogy újév éjszakáján pontban éjfélkor egy férfi átkelt a hídon és arra lett figyelmes, hogy egy fehér macska követi a hóban. A férfi megszaporázta a lépteit, és csak akkor könnyebbült meg, amikor bezárta maga mögött a háza ajtaját. Legnagyobb rémületére azonban a macska ott üldögélt a nappalija sarkában. Ahányszor kizavarta, a macska mindig újra és újra megjelent a házában. Végül, úgy döntött, nem törődik vele, és lefeküdt aludni. Pontban egy órakor a macska hirtelen eltűnt, a férfi arca viszont reggelre úgy össze volt karmolva, hogy többé nem ismerte meg magát a tükörben.

A nagy európai zabálás

A brüsszeli multikulti egyik legjellemzőbb megnyilvánulási formája, és egyben legkellemesebb hozadéka, a gasztronómiai sokszínűség. Ebből minden januárban ízelítőt kapok, átvitt értelemben és szó szerint is, amikor minden nálunk dolgozó nemzet hoz valamilyen rá jellemző ételt-italt és kezdetét veszi a "nagy európai zabálás". A legnagyobb sikere természetesen mindig  a saját készítésű ételeknek van, de vérmérséklettől és konyhaművészeti képességektől függően akadnak olyanok is, akik maradnak a jól bevált bolti termékeknél. 

Nézzük meg, idén ki mivel állt elő. 

Kezdjük rögtön az idei kedvencemmel, a szlovák asztallal. Számomra ez a konyha hasonlít legjobban a magyarhoz, és olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az egyik szlovák kolléganőnk nagyon lelkes szakács. Elmondása szerint egy hétig készült az eseményre, és ennek meg is lett az eredménye. Volt itt minden: palacsinta, fánk, tepertős pogácsa, bejgli, kolbász, sonka, szalonna, házi savanyúságok. Külön említést érdemelnek az apukája által készített pálinkák, amiket kénytelenek voltunk jó sokszor letesztelni, mert nem tudtuk eldönteni, hogy melyik a legjobb. 

img_20160115_122722_1.jpg

img_20160115_123812_1.jpg

A szlovákokkal ellentétben a csehek idén nem bonyolították túl a dolgot: néhány doboz különböző ízesítésű töltött ostyával készültek. A Kolonada egyébként a cseh fürdővárosok hagyományos édessége.

img_20160115_122741.jpg

A szlovének és a horvátok idén közös asztallal készültek, és igencsak kitettek magukért. Itt is volt jó néhány ismerős étel, felvágottak, káposzta, aprósütemények és bejgli. Én legjobban a főtt sonkának örültem, amit tormával kínáltak.

img_20160115_122750.jpg

A lengyel asztal általában érdekesebb szokott lenni, bevallom őszintén, idén egyedül a Żubrówkát teszteltem le náluk. Az hozta a megszokott színvonalat.

img_20160115_123118.jpg

A legszebb tálalás különdíját én idén a bolgároknak adtam oda. Az ételkínálat is letisztult volt, ráadásul finom is.

img_20160115_123229.jpg

A kelet-európai nemzetek közül még meg kell említenem a románokat, akiknek az asztaláról sajnos nem készítettem fotót, de nagyon jó töltött káposztával és túrós süteménnyel készültek.

Most pedig irány dél!

Az olaszok jó szokásukhoz híven idén is pizzával és néhány tál tiramisuval érkeztek. Egyiket sem sikerült megkóstolnom, mert percek alatt elkapkodták őket. Mintha egyébként nem lehetne bárhol, bármikor pizzát enni!

img_20160115_122818.jpg

A spanyol asztal is minden évben nagyon népszerű, így sikerült erről is jól lemaradnom. Volt náluk tortilla, jóféle spanyol borok, középen abban a nagy tálban pedig egy szép adag paella. Ezt tényleg sajnálom, hogy kihagytam.

img_20160115_122835.jpg

Érthető módon a görög asztal finomságait is hamar el szokták kapkodni. Az idei kínálat is nagyon népszerű volt: a húsgolyó, a tzatziki és a baklava örök kedvencek, de nekem nagyon ízlett a dolmadakia is, ami szőlőlevélbe csomagolt rizses-darált húsos étel.

img_20160115_122829.jpg

A máltai konyha számomra mindig kicsit jellegtelennek tűnik, mintha elveszne az olasz, görög, spanyol konyha árnyékában. Azért voltak náluk is guszta dolgok.

img_20160115_122844.jpg

A franciák idén is konyhaművészetük egyszerűen nagyszerű mivoltára helyezték a hangsúlyt. Végül is igazuk van, a bordói jó, a sajt jó, a quiche jó, több valóban nem is kell.

img_20160115_122912.jpg

A belgák is az letisztultságra szavaztak: őszibarackos-tonhalas apéróval készültek és egy tál zöldsalátával.

img_20160115_123429.jpg

A holland gasztronómiát én valahogy soha nem tudom hova tenni. Az látszik, hogy szeretik ötvözni az édeset a sóssal, de ez a rózsaszín cukorkákkal megszórt kenyér azért tényleg túlzás volt egy kicsit. 

img_20160115_123413.jpg

A németek és az osztrákok is együtt készültek az idén, így a képen látható krumplisaláta és perec később kiegészült egy tálca rántott hússal. Ez is minden évben nagy kedvenc, én ettem egyet, és mire pár perc múlva visszamentem repetáért, már üres volt a tálca.

img_20160115_123444.jpg

Ezzel pedig el is érkeztünk Észak-Európába!

A dán asztalon is sok finomság volt, ráadásul valamilyen különleges okból kifolyólag arra is nagyon ügyeltek, hogy mértani pontossággal tálaljanak.

img_20160115_122948.jpg

A svédeket külön dicséret illeti a házi készítésű ételekért, mivel akár az IKEÁ-ban is vehettek volna valamit.

img_20160115_122957.jpg

A finnek rénszarvashúsos szendvicsekkel (nagyon finom!) és persze Salmiaki-val készültek.

img_20160115_123008.jpg

Az észtek szó szerint vették a meghívón szereplő kitételt, miszerint egy sós és egy édes ételt kell hozni: halas pitét készítettek és valamilyen krémes süteményt.

img_20160115_123016.jpg

A lettek halas-uborkás szendvicseket hoztak, ami egyszerű, de jó, ráadásul a tálalás is gusztusos volt.

img_20160115_123022.jpg

A litván asztalnak minden évben a Šakotis nevű édesség a főszereplője, ami ágas fát jelent és kicsit hasonlít a kürtőskalácsra. 

img_20160115_123258.jpg

A britek általában nem szoktak túl ötletesek lenni, idén azonban akadt náluk egy-két érdekesség. Szarvashús, illetve a nem túl gusztusos haggis, ami teljesen olyan ízű volt, mint a májas hurka.

img_20160115_131137.jpg

img_20160115_131152.jpg

És végül, de nem utolsósorban, jöjjön a magyar asztal. A menü: kolbász, pörkölt tarhonyával és kovászos uborkával, zserbó és sós aprósütemények. Mindennek nagy volt a sikere, a pörkölt elfogyott, a süteményekből alig pár darab maradt. A három üveg bor is elfogyott, mint mindig, most is a Tokaji volt a legkelendőbb.

img_20160115_125824.jpg

img_20160115_123050.jpg

img_20160115_123109.jpg

 

süti beállítások módosítása