(a kép forrása: Wikimédia)
Javában zajlanak az érettségik, ilyenkor persze mindenkinek eszébe jut a sajátja. Nekem is. A József Attila Gimnáziumban érettségiztem jól, különösebb izgalom nélkül. Valóban az első nagy megmérettetés volt életemben, nem voltak előtte vizsgák, kisérettségi. Az érettségi akkoriban nem is számított, sokkal jobban féltem a felvételitől, aminek komoly tétje volt. A Műszaki Egyetem egyik hatalmas előadójában írtam az írásbelit, a szóbelire meg már az ELTÉ-n, idegenek előtt került sor, nulla vizsgarutinnal. Enyhén (?) stresszeltem.
Persze ballagtam is. Miután 8 párhuzamos osztály volt - minimum 35 fősek - nemcsak az iskolában vonultunk hanem a Feneketlen tó körül is, hogy legyen hely a sok rokonnak, ismerősnek. Utána szerenádoztunk, ahogy illik, keresztül-kasul vonultunk Budapesten, szemerkélő esőben, amikor még csak sejteni lehetett, hogy Csernobilban történt valami.....
Szalagavatóm nem volt. Pedig nagyon szerettem voltam nagy fehér ruhában keringőzni, de éppen tatarozták az iskolát és akkor még nem volt divat külső helyszínre kiszervezni. Előtte is, utána is mindig volt, csak akkor nem. Ugrott a romantika, úgyhogy a fehér ruhára várni kellett még egy darabig.
Pár év múlva aztán jött szalagavató, ballagás, érettségi, csak más szerepben, úgyhogy kaptam szerenádot is. Fájdalmas dolgok ezek, mert minden osztállyal meghal egy kicsit az ember, jó nézni, ahogy megnőnek, de valami el is veszik örökre, soha többet nem látom őket így együtt.
Később megszülettek a gyerekeim és velük együtt sok tervem, hogy milyenek lesznek, hova járnak. Felnőnek, én meg könnyes szemmel nézem, amint szmokingban meg fehér habosban lejtenek a színpadon. Aztán elballagnak, és tövig rágom a körmömet az érettségin meg a felvételin.
Hát nem hatódtam meg és nem rágtam tövig, csak egy kicsit. Belgiumban, ahol mindent megünnepelnek: a zöld hurkát, az epret, a chicont (cikóriát), a karnevált... nem divat a felnőttéválást megünnepelni. Van ebben egy nagyon kicsi jó is, nem szembesülünk azzal, hogy eltelt az idő. (persze dehogynem, például amikor megjelenik a házban még egy borotva - nehéz pillanatok ezek.) De az a "szervezett öröm" is elmarad, hogy van egy felnőtt szép, okos gyerekünk - elértünk idáig, megvan az első 18 év.
Szóval itt nincs szalagavató, nincs ballagás.... Van egy rhéto-k (azaz végzősök) 100. napját ünnepelő bolondballagás, ahol jelmezekbe öltöznek a diákok. Amikor az én lányom ballagott, éppen a Vadnyugat volt a téma.. Úgyhogy a Ballag már a vén diák helyett techno szólt és elegáns kosztüm helyett rojtos bőrruhás apacslányok vonultak az utcán, öltönyös fiúk helyett pedig cowboyok kísérték őket. Év végén van még egy végzős bál, ahova a szülők nem mehetnek, legfeljebb a ruha online megrendelésében és a gyerek helyszínre történő fuvarozásában segíthetnek.
Viszont cserébe a körömrágás elmarad. Minden félév végén vizsgáznak, minden tantárgyból kicsi koruktól kezdve. Érettségi viszont nincs, be kell fejezni az utolsó osztályt. Ennyi. Van, aki megbukik, de semmi baj, szeptemberben utóvizsgázik és simán beiratkozhat az egyetemre. Bárhova. A nagy kérdés az, hogy ott mit csinál, mert jöhet bárki, de az első szemeszter végén kegyetlen a rosta.
Hogy azért mégse legyen ilyen egyszerű a helyzet, a nagyobbik fiam az egyik brüsszeli Európai Iskolába járt, ahol ugyan szintén nincs szalagavató és ballagás, érettségi, azaz "bac" (baccalaureat) viszont igen. Az írásbeli és a szóbeli között tartottak egy "bac-bált", ahova a változatosság kedvéért szintén nem mehettünk el, de előtte volt egy kis állófogadás a Bois de Cambre-ban, konkrétan egy homokozó mellett, ahol legalább egy közös fényképre jók voltunk. Nekem kicsit "előre iszunk a medve bőrére" érzésem volt, mert lehet, hogy az ünneplést inkább az eredményhirdetés utánra hagytam volna. Volt, akinek az is extra izgalmakat hozott, meghívót ugyanis mindenki kap, csak enyhén kínos, ha felvonul a család és nincs miért. Szerencsére az ünnepélyes aktus előtt két órával meg lehet tudni, hogy átment-e a gyerek és nem kell lógó orral távozni a helyszínről.
Summa summarum van már egy örökké éretlen meg egy érett gyerekem, némi elveszett romantikus ábrándom meg a remény,hogy a nehezén túl vagyok. Ebben azért nem vagyok egészen biztos..
