„Nyers húst adtak ebédre!”- jött haza méltatlankodva a lányom az iskolából. Akkoriban költöztünk Belgiumba és még élt benne a magyar iskolai menza emléke a csokoládészószos piskótával és a tejbegrízzel. Ebbe akkor még a krémlevesek sem nagyon fértek bele, a darált nyers marhahús sült krumplival végképp nem.

A „filet americain” belga specialitás, közeli rokona a francia „steak  (vagy boeuf) tartare”-nak, azaz az általunk is ismert „tatárbifsztek"-nek.” Ami éppen annyira ismeretlen a tatárok számára, mint a mi franciasalátánk a franciáknak (ők „salade russe”, azaz orosz saláta néven ismerik) vagy a brassói aprópecsenye a brassóiaknak. A „tatárbifszteket” Jules Verne (a mi „Verne Gyulánk”) találta ki, Sztrogoff Mihály című regényének hősei ettek ilyet először a tatár táborban.  Papíron…

A „filet americain”-t Albert Niels, egy belga vendéglős kreálta 1924-ben és saját éttermében, a "Canterbury"-ben szolgálta fel először. ( a mai is működő étterem honlapjára érdemes rákattintani, bizarr...)  A neve pedig azért lett „americain”, mert akkoriban minden, ami amerikai volt, divatosnak számított. Így lett ebből egy divatos tatárbifsztek. Lóhúsból. Az első világháború során ugyanis nagyon sok lovat importáltak Amerikából és a háború után drága lett volna a hazaköltöztetésük. Aztán gondolom, amikor elfogyott a ló, jött helyette a marha. 

A belga "americain" egyvalamiben különbözik a francia "tartare-"tól:  a majonézben. Méghozzá házilag készült majonézben, amit tojássárgájából és földimogyoróolajból kevernek mustárral.

A húst, ami vagy marhabélszín vagy feketepecsenye, szigorúan tilos darálni. Vagy nagyon éles késsel aprítják fel vagy egy külön erre szolgáló ollóval.

Aztán jöhet a többi hozzávaló: a majonéz, finomra vágott hagyma, kapribogyó, Worchester szósz, apróra vágott petrezselyem, snidling, só, bors. Lehetne hozzáadni szardellafilét, egy kis citromlevet, és apróra vágott fokhagymát, ahogy néhol teszik is, de az eredeti Nils-féle receptben kikötik, hogy ezek nem lehetnek benne. Van, aki finomra aprított savanyúuborkát tesz bele, Niels apróra vágott picalilli-t, angol mustáros-kurkumás savanyúságot kevert a majonézbe.

Az americain-hez köretnek számunkra szokatlan módon forró sült krumpli jár. A legjobb hozzá a belga Bintje fajtájú, amiből a világhírű belga frites-et (hasábburgonyát) készítik. Autentikusan ezt fent már említett okok miatt a lovak széleskörű felhasználása végett lózsírban sütötték, de nagyvonalúan tekintsünk el tőle, olajban is jó lesz. Amit "engedélyeznek" mellé a hivatalos recept szerint: édes-savanyú uborka (vagyis amit mi savanyú uborkának nevezünk, nem az a pici, bántóan savanyú uborka, amit a raclette mellé esznek), esetleg savanyított gyöngyhagyma. 

Előregyártott americain-t szinte minden boltban kapni kis tégelyekben, ezt leginkább baguette-re kenik és a "sandwich americain" névre hallgat. 1985-ban hoztak egy szabályt, ha lóhúsból kevernék,  külön fel kell tüntetni, hogy "cheval"-ból készül, úgyhogy nem kell aggódni, meg fogjuk tudni, hogy végre igazi "filet americain"- t eszünk. Van még kétféle hasonló termék  a "Préparé du chef" és a "Martino" (ez "hot" változatban is létezik), amiben lehet sertéshús is. (bevallom, utóbbi információ kicsit megijesztett, miután ugye nyers húsról beszélünk.) 

Aztán lehet persze kész szószt is kapni, amit egyszerűen hozzákevernek a kifejezetten "filet americain" néven forgalmazott sovány, darált marhahúshoz,

Szerintem azért érdemesebb időnként az eredeti receptnek nekigyürkőzni. Ha főételnek esszük, akkor számítsunk hozzá köretnek még 1 kg krumplit - ha lusták vagyunk, akkor 1kg mirelit hasábburgonyát. 

Hozzávalók (4 személyre) 

500 gramm marhabélszín vagy feketepecsenye késsel apróra vágva

2 salotta hagyma apróra vágva (vagy egy közepes vöröshagyma)

2 tojás sárgája

1,5 evőkanál mustár

1 evőkanál apróra vágott petrezselyem

1 evőkanál apróra vágott snidling

1 evőkanál apróra vágott kapribogyó (előtte öblítsük le a sós levet)

0,5 evőkanál Worcestershire szósz

125 ml földimogyoróolaj

só, bors

 A tojások sárgáját kikeverjük és vékony sugárban, folyamatos keverés mellett hozzáadjuk az olajat. (krémszerű lesz).  Ízesítjük mustárral, Worcestershire szósszal, sóval és borssal. Belekeverjük a snidlinget, a salotta hagymát, a kapribogyót, és a petrezselymet. Végül összekeverjük a hússal (utána még szükség szerint sózzuk-borsozzuk).

Nagyon változatos a boltok beengedési rendje Brüsszelben. Vannak, akik ésszerűen és komolyan csinálják: ha 25-en mehetnek be, akkor összesen 25 kocsi van - aki kijön, annak a kocsiját fertőtlenítik és viheti a következő. Van, ahol kint van az összes kocsi és pénzt is kell bele dugni. Ez már azért is problémás, mert a készpénznek mérsékelten örülnek bent, ezért az ember ilyenkor kétségbeesetten keresgél aprópénzt, mert nyilván nem egy citromért jött.( Kocsi nélkül egyébként be sem lehet menni) Ilyen helyeken általában  egy őr számolgatja, hányan vannak épp bent. Ott a spray, ha akarunk, fújunk rá, ha nem, akkor sem szólnak semmit. Ha olyan kedve van, akkor legyint egyet, aztán mehetünk egy kicsit többen is. Láthatóan lazul a fegyelem egyébként.

Kedvencem a Gamma, az egyik helyi barkácsáruház. Kicsit elbambulva megyek a bejárathoz, nem látok várakozókat,  csak kocsikat meg egy őrt spray-vel.  Rögtön oda is lépek, venném el a kocsit, amikor pergő franciasággal figyelmeztet, hogy mi itt a rend. Elnézést kérek, beállok  a sorba, ami persze ott kanyarog, csak én nem láttam.  Elég szép kis labirintust építettek ugyanis, nem ám csak szalagokkal jelölték ki az utat. Volt útközben cserép virág, egy kis murva, műanyag székek, ha valaki elfáradna várakozás közben. Elérek végre a kocsiért, mikor az őr felismer. Felcsillan a szeme és megkérdezi "Do you speak English?". Belémbújik a kisördög és "Yes, I do"-val felelek, pedig sokkal gyengébb az angolom, mint a franciám. Ebben a pillanatban valószínűleg felméri, hogy csapdába ejtette magát. Széles mozdulatokkal rámutat egy nőre, aki éppen visszahoz egy kocsit, átveszi tőle, alaposan lecsutakolja fertőtlenítőszerrel, átadja nekem, majd színpadiasan meghajol és ennyit mond: "Welcome".

Aki tud, az tud.

Nem írtam eddig még a karanténról a maszkkészítést leszámítva. Nem véletlenül: a múlt időre vártam.

A nagyon megijedős csoportba tartozom, akik már januárban elkezdték kongatni a vészharangokat. Ebből kifolyólag, mire ideért a járvány, mindenünk volt, csak azt nem mértem fel, hogy ez a maximum, amit megtehettem. Eleinte nagyon nehezen viseltem, hogy nem tudom irányítani a helyzetet. Minden stációt végigjártam : a kezdeti felhalmozást, "a nem megyünk ki a házból, de ha kimegyünk, akkor teljes harci díszben-t", a hírek folyamatos tanulmányozását, a teljes sokkot. A lehetetlen helyzetet, hogy a szüleim, akik a nagyon veszélyeztetett csoportba tartoznak, Budapesten vannak, én meg itt. Szerencsére, a húgom gyerekei, akik a Neptun-rendszeren edződnek az egyetemen, tökélyre vitték a szállítási időpontok leütését az éjjeli órákban az internetes kiszállításnál. Itt is kínlódtunk ezzel, a prímet az  vitte el, amikor az egyik bevásárlólistás kiszállításnál a bevásárlólegény úgy döntött, hogy nem bajlódik disznóhússal és a baconnal, helyette halal csirkét hozott. A legsötétebb időszakokban  a 24 tételből 2  joghurt és egy kiló banán érkezett meg. Akkor kezdtem el erőt venni magamon és boltban vásárolni, ami eleinte félelmetes volt és nemcsak az általam meghozott biztonsági intézkedések miatt.Kezdetben úgy néztek ki az üzletek, mint a szocialista falusi boltok, de mára már nagyjából rendeződött a helyzet. Lisztből még akadozik az ellátás - van, de innen-onnan szerzik be, minimum a duplájára drágult. A múlt héten már láttam a megszokott fajtát is, a 35 centeset is és akkor egy kicsit megnyugodtam.  Tegnap először voltunk ruhaboltban is, a kamasz 10 cm-t és majdnem 2 lábméretet nőtt, mikor, ha nem most... 

Nagy kihívás volt a "haj-kérdés". A karantén kihirdetésekor gyorsan vettem egy fodrászollót - sajnos, a rövid, hullámos, töménytelen hajjal rendelkező csoportba tartozom, akinek már egy hónap múlva oroszlánfeje lesz. A lányom viszont elég jól levágta és eleinte csak egy kicsit emlékeztettem Márta majomra (ha valaki nem ismerné Noddy kegyetlen kalandjait).

Ettől eltekintve egész jó volt a karantén. Jó, mert itthon van az összes gyerekem, amire nagyon régen nem volt példa - volt, hogy kettő is hosszabb időre távozott. Most családként  kaptunk még egy kis időt, ez volt a karantén egyik olyan hozadéka, aminek nagyon örültem. Indikátor lett ez a helyzet, kiderült, hogy ki és mi fontos igazán, és hogy nem kell erőltetni olyan dolgokat, amelyek nem működnek. Nem szeretem, amikor állandóan az "elengedés"-ről beszélnek, de tény, hogy most sok mindent el kellett engedni, legfőképpen a biztonság hamis illúzióját. Tisztulni fog minden és ez jó.

Ami nagyon sokat segített a túlélésben, az a mozgás. Sportolni az egy családba tartozók végig kijárhattak, mi egy közeli füves pályára jártunk edzeni. Ez volt  a nap fénypontja és ennek köszönhetően nem kattantunk be. Minden nap megvan a 10 ezer lépés, ha máshogy nem, a háztömb körüli körözéssel. A legzordabb időkben az ebédlőasztalon pingpongoztunk, se ütőnk, se hálónk nem volt, de megoldottuk házi eszközökkel.

Amit még nagyon szívesen megtartanék belőle, az a csend. A kevés autó miatt olyan tiszta lett a levegő, hogy még azon is elgondolkodtam, hogy bodzát szedjek a májusban szokásos üditőhöz a város közepén. Ez egyébként békeidőben eszembe nem jutna.

A főzés, amit kifejezetten szeretek, eleinte nagy tortúrának bizonyult. Előkaptam a két számmal nagyobb fazekaimat, mert azért 4 felnőtt és egy kamasz- különösen utóbbi igen sokat tud enni. Kezdetben és ez nekem is furcsa volt, klasszikus magyar ételeket főztem kivétel nélkül, "aratóebédeket", pedig aki ismer, tudja, hogy szeretek mindent kipróbálni és nemzetközi konyhát viszek. De most a  gulyás meg a krumplis tészta jelentette a biztonságot. 

És igen, van kovászos kenyér, de már több, mint egy éve van, úgyhogy nemcsak a karantén kedvéért készül.

Vettünk egy kicsi fóliasátrat a Lidl-ben, mert persze rámjött, hogy ha esetleg nem lenne mit enni, akkor majd milyen jó lesz a paradicsom. Amiből most pontosan 12 tő van.  Sárga, fekete, zebracsíkos zöld, piros, rózsaszín, kicsi, nagy. (meg még az a pár kicsi, amit magról ültettem, de nem volt szívem kidobni)  Az első kettőről már le is szedtem a termést, amiről egybehangzóan állítottuk, hogy ilyen rossz paradicsomot még soha életünkben nem ettünk. Pedig a napon van, pedig a szárának igazi paradicsom illata van és mégis. Kicsit piros, kicsit savanyú ... de a mienk. Úgyhogy megsütjük és így finom is. Egyik kedvenc szakácskönyvemben, Yotam Ottolenghi: Egyszerűen (Simple) című könyvében találtam ezt a receptet, sokszor csináljuk. A sült paradicsom nagyon finom a jéghideg joghurttal, de még jobb az itteni magas zsírtartalmú tejföllel.

Hozzávalók:

350 gramm koktélparadicsom

3 evőkanál olívaolaj

3/4 teáskanál római kömény (ha egész, akkor mozsárban kicsit megtörjük)ük a

1/2 teáskanál barnacukor

3 fokhagymagerezd megtisztítva, apróra vágva

3 ágacska kakukkfű

3 ágacska oregánó- 

1 citrom, a héjából 3 vékony csík, a többit lereszeljük

só,bors

1/2 teáskanál chilipehely

250 gramm jéghideg, sűrű görög joghurt vagy tejföl

fél teáskanál kristálysó

 Elkészítése:

A sütőt alsó-felső sütés fokozaton 200 fokra melegítjük.

Egy tálban összekeverjük a koktélparadicsomot az olívaolajjal, a római köménnyel, a fokhagymával, a barnacukorral, a kakukkfűvel, 2 ágacska oregánóval (a harmadikról lecsipegetjük a leveleket a díszítéshez), a citromhéjból vágott csíkokkal és a chilipehellyel. Sózzuk, borsozzuk és egy olyan sütőedénybe tesszük, ahol egymás mellett szorosan elférnek a paradicsomok. 20 percig sütjük, aztán 7 percig grillezzük.

Közben a joghurtot vagy a tejfölt összekeverjük a reszelt citromhéjjal és a kristálysóval. A forró sült paradicsomot a levével együtt a jéghideg joghurtra halmozzuk és az oreganolevelekkel díszítjük.Baguette-tel vagy ciabattával tálaljuk.