Évek óta nem írtam semmit a karácsonyról, mert a kaszinótojásos poszthoz  nem sok újdonságot tudtam hozzátenni. Ugyanazt ettük, ugyanazt a zenét hallgattuk, ugyanazokat a díszeket tettük a karácsonyfára.

Ugyanúgy hazamentem decemberben az otthoniak ajándékával, hoztam a miénket, a szaloncukrot, a magyar savanyúkáposztát, Anyukám süteményeit. A gyerekek felnőttek, ebből kifolyólag kicsit meg is szaporodtunk. Mindig megfogadtuk, hogy idén nem kapkodunk, szenteste napjára már csak a kaszinótojás és a franciasaláta marad, minden ajándék meglesz gyönyörűen becsomagolva.  A ház feldíszítve, advent első vasárnapján ott a koszorú is az asztalon. (aznap szoktam megcsinálni, ahogy esik, úgy puffan alapon- rendszerint zuhogó esőben a szomszédból lopott borostyánnal, de volt, hogy csak két héttel később állt össze a több sebből vérző kompozíció).  Egyszóval rendszeresen elcsúsztunk, úgyhogy az utolsó napokban finoman szólva nem a béke és a szeretet jegyében készültünk az ünnepre. Tradíció az is, hogy ezek után természetesen a legnagyobb egyetértésben fogyasztjuk el a kisebb regimentnek elegendő vacsorát és megszűnik a napok óta tartó feszültség.

Az idei karácsony más lett. Más, mert más időket élünk és sokkal nagyobb szükségünk van arra, hogy ünnepeljünk. Már advent első vasárnapjára kész lett a koszorú, feldíszítettük a házat. Vettünk egy hatalmas karácsonyfát  és felpakoltuk rá az össze karácsonyfadíszt, amit hosszú évek alatt felhalmoztunk. Semmi tematika, pedig minden évben megfogadjuk, hogy idén monokarácsonyfa lesz. Olyan dizájnos.

Nem lett és kishíján szaloncukor sem, pedig az mindig van a fánkon. Kaptam ajándékba egy dobozzal és csináltunk is. Utolsó nap érkezett a sztaniol Kínából, órákig vagdaltuk a zsírpapírt hozzá, hogy szép legyen. Anyukám mesélte mindig, hogy ez volt a standard karácsonyi program náluk az 50-es években és sokszor gondoltunk  már rá, hogy egyszer l'art pour l'art főzünk szaloncukrot. De arra nem gondoltam, hogy részben a kényszer visz rá. Ahogy a káposztasavanyítást is "játszásiból" csináltam és a kenyérsütést is, de idén élesben ment, mert kellett. 

A menü maradt ugyanaz, ami minden évben : a magyar vonalat a kaszinótojás, franciasaláta, töltött káposzta és a bejgli képviseli, a belgát a foie gras hagymalekvárral. Karácsony másnapján blini-t eszünk füstölt lazaccal és marhasültet yorkshire puddinggal, 26-án pedig raclette-zünk.  

Sokat sétáltunk mostanában és azt látom, hogy sokkal több házat díszítettek ki, az üzletekből elkapkodták a dekorációt. "Az ünnep azé, aki várja" -ezt az ünnepet most sokan várták. Gondolom leginkább azt, hogy történik valami, ha már igazából nem történhet - nem találkozhatunk barátokkal, nem utazhatunk, de legalább egy-két napra kiszakadhatunk az egyre egyformább hétköznapokból. Valami, amiben dönthetünk. Szóval ez kicsit olyan az "Élet él és élni akar" karácsony.  Mellesleg felnőtt életemben az egyik első, ahol rend van a szó összes értelmében, kint is, bent is. Csak ne esne az eső ilyen vigasztalanul, bár most, hogy leírtam éppen kékül az ég. Ha még hó is lenne, egész rendes karácsony lenne...

Boldog, békés, vidám karácsonyt kívánok Mindenkinek!