Többen kérték, hogy írhatnék a halakról is, úgyhogy folyamatban van egy tengeri hal-kalauz. Addig is, amíg elkészül, egy olyan recept következik, ami szinte minden fehér húsú halhoz jó.
Legutóbb, dorade-ot ( 'dorád') vettünk az Abattoir-on, megtisztítják, kibelezik, ha kérjük, nem mellesleg feleáron adják, mint a szupermarketekben.
Egészben is meg lehet sütni, de én jobban szeretem filézve, levágom a fejét és a farkát, és két szeletet vágok a halból. A filézés technikáját itt lehet megnézni:
A halat be kellene lisztezni, ugye ettől molnárné módra, de ennél a halnál nem fontos, kemény húsú, ezért egyben marad a sütésnél.
Hozzávalók (2 személyre)
2 közepes dorade (aranydurbincs)
10 dkg vaj
1 citrom leve és fél reszelt héja
2 teáskanál kapribogyó (megmosva, bár én nem szoktam)
egy kis csokor petrezselyem
só, bors
liszt (opcionális, a hal lisztezéséhez)
A filéket sózzuk, borsozzuk (esetleg lisztezzük), 3 dkg vajon 3-3 percig sütjük mindkét oldalukat (egész halnál 10 perc), kivesszük és melegen tartjuk őket. A serpenyőt kitöröljük, majd beletesszük a maradék vajat és aranysárgára "pirítjuk" takaréklángon. Hozzáadjuk a citromlevet, reszelt citromhéjat, az apróra vágott kapribogyót és az ugyancsak apróra vágott petrezselymet. Az ízesített vajat a filékre öntjük.