2 nagy padlizsán

1 nagy vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

1 kis csokor petrezselyem szára és levele

2 evőkanál kapribogyó (leöblítve)

fél csésze (kb. 10-15 szem) kimagozott olajbogyó

1 doboz hámozott paradicsom-konzerv

1 evőkanál paradicsompüré

4-5 szárított paradicsom apróra vágva(elmaradhat)

1 teáskanál szárított oreganó

2 evőkanál fehér borecet

1 kávéskanál cukor

só, bors

3-4 evőkanál olívaolaj

A Pairi Daiza állatkertben az a legjobb, hogy nem is igazán állatkert. Sokkal több annál. Ott van például rögtön a neve. Miért adnak egy belga kisvárosban lévő "állatkertnek", amelyet egy egykori cisztercita apátság területére építettek, ilyen különös, idegen hangzású nevet?

Mint kiderült, azért, mert a pairi daiza óperzsa nyelven annyit tesz, hogy elzárt kert, ami a paradicsom (bibliai értelemben) egyik legősibb elnevezése is. Találó. A három kilométernyi, magas kőfallal körülzárt 135 hektáros kert valóban maga a paradicsom.

Ebéd után, úgy döntöttünk, itt az ideje, hogy megnézzük a park legnagyobb attrakcióját, a két óriáspandát. Nem voltak nagyok az elvárásaink, mert úgy hallottuk, hogy a pandák idejük nagy részében alszanak. Ehhez képest még jól is jártunk, mert az egyik valóban csak feküdt egy szalmaágyban, a másikat viszont meg tudtuk nézni. Igaz, hogy teljesen be kellett húzódni a sarokba, az arcunkat felkenni az üvegre, és egy lábon kellett egyensúlyozni egy kis kövön állva, de elmondhajuk, hogy láttunk egy pandát, amelyik nem aludt. Bizonyítékunk sajnos nincs, mert ebben a pózban nem tudtunk fotózni.

Következő állomásunk a lagúna volt, amely Ausztráliát és Óceániát mutatja be. 

Ennek a világnak a legnagyobb szenzációja a kismajom-simogató volt. A bátor kismajmok kézről- kézre és vállról-vállra jártak az emberek között. Mondamom sem kell, hogy a gyerekek nagyon élvezték a barátkozást.

Ezen a ponton már mindannyian kellőképpen fáradtak voltunk, úgyhogy azt csináltuk, amit ilyenkor szoktunk: a felnőttek leültek meginni egy frissítőt, a gyerekek pedig fel-alá rohangásztak a hatalmas játszótéren. Ők általában ezt csinálják, ha fáradtak.

Miután mindenki jól "kipihente" magát, célba vettük a vizek világát! 

Az akvárium előtt hatalmas sor állt, így azt kihagytuk, de szerencsére a pingvineket és a fókákat kívülről is meg lehetett nézni. 

Utolsó állomásként következett a halhatatlanok városa elnevezésű kínai világ, ami az én személyes kedvencem az összes közül. Ennek a résznek a kialakítása valahogy olyan, hogy az ember tényleg úgy érzi, mintha egy egészen más világba csöppent volna.

Sok fantasztikus látnivaló van itt is, de szerintem a legeslegjobb a gyógyító sétány. Lágy zene, vízcsobogás, gyönyörű növények mindenfelé, és bármerre néz az ember, nem lehet látni semmi olyasmit, ami arra utalna, hogy az ember nem egy távol-keleti kolostorban sétálgat, hanem a sokkal prózaibb Belgiumban. 

Ezen a ponton célba vettük a kijáratot, de mint kiderült, a kifelé vezető úton is akadt még bőven látnivaló. A lenyűgöző, apokaliptikus hangulatot árasztó röptető a flamingókkal, ...

 ... a Karibuni étterem (játszóházzal!), ami megint csak sokkal több mint egy szimpla étterem,

... és egy gyönyőrű andalúz kert.

Hosszú, fárasztó nap volt, de megérte. A fáradtság és a belépőjegy ára is.

A Pairi Daiza egy gyönyörűen kialakított, igényes, ötletes park, amely távoli világokba kalauzolja látogatóit, és mellesleg állatok is vannak benne. Brüsszelből csak egy óra autóval, és minden, amire szükséged van hozzá: egy pár kényelmes cipő, naptej (ha szerencséd van), némi étel és ital, mindenekelőtt azonban sok-sok türelem embertársaid elviseléséhez.

Állatkerteket bemutató sorozatunk első részét a Maubeuge állakertről itt olvashatjátok el.

A cikória egyik legjobb tulajdonsága,hogy egész télen elérhető. Májusban elvetik, aztán novemberben kiássák a növényeket, levágják a leveleket, a gyökereket földdel fedik és az ezután kihajtott leveleket fogyasztják. (akár egy homokkal teli vödörben kivitelezhető a művelet.) Belgiumban télen-nyáron van, télen egytálételeket készítenek belőle, pl. sonkába tekerve, sajtos besamellel leöntve - ez a chicon au gratin, levesbe főzik, karamellizálják és tarte-ot töltenek meg vele. Nyáron salátának is kiváló, én ebben a formában szeretem a legjobban.

Igazi eminens kislány voltam kitűnő bizonyítvánnyal, csak két tantárggyal gyűlt meg a bajom: a testneveléssel és a gyakorlati foglalkozással. Sehogy nem ment a faragás, a fémlemezek szakszerű megmunkálásáról ne is beszéljünk, úgyhogy a szalvétatartó alapanyagait meg a fakarót rendszeresen hazaloptam a táskámban, hogy apám valami értékelhetőt kalapáljon helyettem. A torna nehezebb volt, mert  a svédszekrénynél ez a megoldás értelemszerűen  kiesett, úgyhogy maradt a belefejelés meg a feldöntés.

                                  (a video illusztráció)

Szomorúan lógtam a kötél végén meg a gyűrűn, amin lány lévén fel nem foghattam, mi végre kell nekem összetett gyakorlatot végrehajtanom. A kötelező úszás szintén a rémálmaim közé tartozott, miután olyan alacsonyra nőttem, hogy a vízből nem állt ki az orrom.

Ennyi kudarc után érthető, hogy a sport sosem volt a szívem csücske. Súlyproblémám nem igazán lévén nem is nagyon volt motiváció, másrészt úgy gondoltam, futok annyit a három gyerek után, hogy bőven letudom a napi mozgásadagomat. 

Aztán negyven felett egyszer csak feltűnt, hogy régen volt derekam, most meg nincs... A férjem egyik nap kitalálta, hogy járjunk edzőterembe és vett is egy bérletet, akkor még elég borsos áron. Miután elég skót vagyok, nem hagyhattam kárba veszni, úgyhogy elkezdtem, nem nagy örömmel, mert a gépeket utálom. Ráadásul az átkozott szerkezetek valamiért nem mérték a pulzusomat - az edző szerint ez nőknél gyakran előfordul- ezért aztán elkezdték növelni a sebességet, úgyhogy kishíján úgy jártam, mint Bob Kelso a futópaddal:

Végül betévedtem egy csoportos órára, ahol 20 perc után a 30. felülésnél éreztem, hogy végem van, miközben a körülöttem levő jóval idősebbek lazán lenyomják. Innentől a büszkeség hajtott és az volt a cél, hogy mindent meg tudjak csinálni, amit mutatnak. Kellett pár hónap, amíg sikerült, de minden szempontból megérte, mind fizikailag, mind lelkileg - nem ismerek jobb módszert a stressz ellen. Lassan függő is lettem, mert ha nincs meg a heti 3 alkalom, már látja a család, hogy "bolond" vagyok. 

Ezekben az órákban az a legjobb, hogy van zene, nem úgy, mint régen a klasszikus tornaórákon és az ember nem feltétlenül arra figyel, hogy mindjárt leszakad a keze, hanem örül a kedvenc számának. Ráadásul, hála a zenének, a ritmusérzéke is fejlődik -állítom, hogy részben ennek köszönhető, hogy jobban tudok táncolni. Eleinte kerültem a táncos kurzusokat (zumba és társai), mert képtelen voltam követni a koreográfiát, de most már ez sem okoz gondot. 

Brüsszelben sokféle edzőterem közül választhatunk, én az uccle-i Basic-Fit terembe járok, ahol 19,99 euro a családi bérlet ára, amivel bármelyik családtag  bemehet, az a lényeg, hogy egyszerre csak egyikük. (ez az ár a 12 hónapos hűségnyilatkozat esetén érvényes, enélkül 24 euro a havidíj)  9,99 euro a havi kiegészítés, ha olyan kurzusra járunk, ahol edző is jelen van.  Ha beérjük virtuális edzéssel (ilyenkor óriás képernyőre vetítik az animációt), az ingyenes. Itt Uccle-ben van Crossfit-terem is, ennek 50 euro a havi díja. Természetesen ezekkel a bérletekkel bármelyik Basic-Fit-be bemehetünk.

Rövid ismertető a csoportos órákról:

Bodysculpt :   - az egész testet megmozgató edzés, kis kézisúlyzókkal (1-2,5kg).Roppant hasznos  integetőháj ellen

Bodypump :   -  súlyemelés, 5-15 kg-os súlyokkal, ez is sokat segít, ha nem vállakoznánk mellplasztikára

Bodycombat : - kickbox alapokra épül és azt az illúziót is megadja, hogy vészhelyzetben meg tudnánk védeni magunkat egy jól irányzott rúgással. Az egy óra alatt elégetett 600 kcal már csak hab a tortán..

Bodystep        - step-pad-on végrehajtott  gyakorlatok, nagyon intenzív, ennél is áll a majdnem 700 kcal elvesztése

TAF                   - taille, abdomen, fesse:  azaz derék, has, fenék a célkeresztben

Abdofessiers  - has-fenék a célpontban

Viper                - női "Crossfit", 1 percig csináljuk az adott gyakorlatot, pl. négyütemű fekvőtámaszt,         elegánsabb nevén a "burpee"-t, de nagyon sokféle mozgásformát váltogatnak

Grit                   - ez egyfajta "katonai kiképzés", még mindig kifog rajtam

Sh'bam            - sok benne a táncos elem, latin-amerikai zenei alapokkal

Zumba             - kolumbiai zenei alapokkal, hasonló, mint a sh'bam

RPM                 - biciklis edzés, erre be kell előre jelentkezni

Külön teremben van a Crossfit, ahol nekünk, magyaroknak, igen magas a reputációnk 'Lészi Kovakx" okán, akit az itteni edzők a műfaj pápájának tartanak és akit mi természetesen Kovács Laciként ismerhetnénk, ha bennfentesek lennénk a Crossfit világában. 

Szóval sportolni jó, különösen a 40. perc után, amikor megindul a béta-endorfin, meg a végén, amikor az ember megállapítja, hogy 10 dekát fogyhatott vagy csak jogot szerzett egy croissant lelkiismeretfurdalás nélküli elfogyasztására.

Aki komolyan bele akarja ásni magát a témába, annak ajánlom a sajátságos stílusú, de vérprofi Tamás oldalát, nekem nagyon sokat segített. Ugyan továbbra is azt gondolom, hogy a világon az egyik, ha nem a legjobb dolog finomakat enni, de ehhez 40 felett mozogni kell és nem keveset...

Ritkán veszek boltban süteményt, igazából főleg úgy kóstolunk ilyeneket, hogy a vendégeink belga szokás szerint desszertet hoznak ajándékba. Szerintem a legjobb patisserie - de tudjuk, hogy ízlések és pofonok- a Les tartes de Françoise.

A Les tartes de Françoise története 1994-ben egy kicsi brüsszeli konyhában kezdődött, Volt egyszer egy háziasszony, aki finom, jó minőségű alapanyagokból készült, egyszerű tortákat készített először a barátainak, aztán a környék vendéglőinek ( mint a mi Mónink). Ebből nőtte ki magát az első üzlete Ixelles-ben, majd Brüsszel más negyedeiben is nyitott boltokat. Ezek nem egyszerű patisserie-k, inkább atelier-k, láthatjuk, hogyan készülneka sütemények, háziasan, nagyon vidám hangulatban. A mi fogalmaink szerint nem klasszikus torták ezek, vajas krémnek, piskótának nyoma sincs.

Általában tarte-ok, omlós tészta alapon, rengeteg töltelékkel,  ami lehet édes vagy sós, Amikor tarte-ot vagy quiche-t sütök, a honlapon szoktam nézelődni töltelék-ügyben (alaprecept a blogon nemsokára), inspirációnak nagyon jó. 

Rendelni is lehet a honlapon: 50 euro felett házhoz is hozzák, de természetesen személyesen is elmehetünk érte, bár a teljes választékot nem találjuk meg mindig a boltban. Nagy (8-10 szeletes) illetve kicsi (4-5 szeletes) méretben készülnek, de a sósaknál van duo, azaz 2 személyes forma is. Gondolnak a gluténérzékenyekre is, van pl. krumpli alapú galette-jük illetve egy különleges, gombás rizottó lepényük is. az édes tarte-oknál pedig mandulalisztet használnak,

Az én kedvencem a Fruits rouges meringuées, azaz a Habcsókos erdei gyümölcsös. Miután nem olcsók ezek a torták, másrészt az is izgatott, hogy itthon is el lehet-e készíteni, elég sokat kísérleteztem vele és sikerült egy "majdnem" verziót előállítani. (amit majd otthon, Magyarországon is meg tudok sütni, mert nekem mindig ez az első motivációm).

A torta speculoos alapon, sok-sok tejszínhabbal és erdei gyümölccsel készül, a tetején olasz habcsókkal, ami egyszerre ropogós és lágy. Friss gyümölccsel az igazi, de ha gyorsan feltálaljuk, és nem enged levet, fagyasztott ribizlivel, málnával, szederrel is finom lesz. (már csak azért is, mert a Françoise is fagyasztva árulja, úgyhogy legalább 2 órát állni kell hagyni a  fogyasztás előtt.) A speculoos egy speciális belga keksz, sokféle fűszerrel (fahéj, szerecsendió, ánizs, gyömbér, szegfűszeg), ízesítik, otthon fahéjas keksszel, esetleg maradék mézeskaláccsal is kiváltható.

Ma éppen két hónapja a brüsszeli terrortámadás-sorozatnak, amelyben a három elkövetővel együtt összesen 35 ember vesztette életét a zaventemi reptéren és a Malbeek metróállomáson. Az esetet mint a Belgiumot valaha ért legkegyetlenebb terrorista támadást tartják számon, ennek ellenére az embernek időnként mégis olyan érzése támad, mintha igazából meg sem történt volna. 

Március 22. után sokáig másról sem lehetett hallani. Az újságokban ez volt a vezető hír, ha beszélgettünk, mindig előjött a téma, mindenki szerette volna kibeszélni magából, amit így vagy úgy átélt. Az utcán, az állomásokon, a boltokban lépten-nyomon katonákba ütközött ez ember, a biztonságnak legalább az illúziója megvolt. Aztán szép lassan visszatért minden a megszokott kerékvágásba: a katonák sok helyről eltűntek, az újságokban már nem ez volt a vezető hír, és mi is egyre kevesebbet beszéltünk róla.

Belgiumot számos kritika érte az ügy miatt: akit érdekel ebben a cikkben elolvashatja, hogy mi volt a tizenkét legnagyobb hiba, illetve félreértés, ami a belga hatóságok számlájára írható. Brüsszel az a fajta a hely, amit nagyon könnyű nem szeretni, és azt hiszem, ezen a ponton még azok is meginogtak egy kicsit, akik eddig próbálták védeni a belgákat.

Ráadásul, ha mindez még nem lett volna elég, sikerült nekik egy rossz helyzetből még rosszabbat varázsolni, amikor alig néhány nappal a zaventemi reptér újbóli megnyitása után a légiforgalmi irányítók sztrájkba léptek. A legnagyobb belga napilap a Le Soir főszerkesztője akkor egy zseniális írásban tartott görbe tükröt a belga társadalom elé. Az Ez az ország saját maga legnagyobb ellensége című cikkben kifejtette, hogy Belgiumnak semmi szüksége terroristákra, egyedül is képes elásni magát a világ szemében.

És ezzel megint visszajutottunk a kiindulóponthoz: Belgium azért nem képes hatékonyan fellépni a terrorizmus ellen, és azért nem képes megoldani úgy általában a gondjait, mert nem egységes, mert igazából nincs is olyan, hogy Belgium. Az ország nyelvi és területi megosztottsága miatt még a legegyszerűbb problémák is hatványozódnak. Bármit is akarnak megoldani, először rendezniük kell a soraikat. Ez pedig akkora feladat, hogy nem is csoda, ha az ember gyakran úgy érzi, az ország vezetésének fogalma sincs róla, hogy kezdjen hozzá.

Az, hogy időnként azt érezzük, mintha mi sem történt volna, talán csak természetes önvédelmi reakció. Talán ez is része annak, hogy elfogadjuk a történteket, és tovább tudjunk lépni. Mert muszáj továbblépni.

Mi még itt vagyunk, az élet pedig megy tovább.

Emlékfal a Malbeek metrómegállóban

A Bempt-parkot (1190 Forest Chausée Néerstalle 323.) leginkább a Petit Train Vapeur, azaz a kis vasút teszi igazán érdekessé, de ha a gyerek egy idő után elunja a körbe-körbe vonatozást, mást is lehet csinálni. 

Például ugrálni. Van 5 földbeásott trampolin, olyan rugókkal, hogy a felnőttek is nyugodtan ugrálhatnak rajtuk, ráadásul ingyen van. 

Vagy kipróbálhatjuk a szabadtéri edzőtermet. Egy kis fű még nem ártana, de ne legyünk telhetetlenek. Hátul van egy füves focipálya  és ha még rekortános futópálya is lenne, teljesen hozná az otthoni Bikás-parkot. (na jó, domb nincs, bikák a tetején meg pláne..)

A tó partján tanulmányozhatjuk a vízi növényeket és a vízi szárnyasokat.

 Ha megszomjaznánk vagy megéheznénk, itt a kisvasút "restije", a Vapeur en Foliel és a Cochonette állítólag igazi különlegesség. Van WC is, 30 centért bárki igénybe veheti).

És persze itt a kisvasút, a nyári nagy melegben napfénytetővel is (nem tudom, engem ez egy kicsit másra emlékeztet, de nem akarok morbid lenni..)

 A Bempt-park legnagyobb előnye, hogy belátható... Nagy a tér itt is, de elég könnyű az elveszett gyerekeket megtalálni, és ez, ismerve például a vasárnapi viszonyokat a Bois-ban, egyáltalán nem hátrány.....

Az egyik lapot a piskótás felével felfelé egy tálra helyezzük, ráhalmozzuk a tejszínhabot, kissé belenyomkodjuk az epreket . A másik lapot úgy helyezzük a tejszínhabos eper tetejére, hogy a habos fele legyen felfelé.Kicsit nyomjuk meg, hogy egyben maradjon.

Brüsszel legnagyobb piaca, az Abattoir, pénteken, szombaton és vasárnap tart nyitva 7-13 óráig, egyébként csak vágóhídként üzemel, erről kapta egyébként a nevét is.Pénteken "kis piac van", egy kicsit drágább is, kevesebb az árus, viszont nincs tömeg. Szombaton jóval többen vannak, de az igazi csúcspont a vasárnap, ócskapiaccal, élő állatokkal és olyan kincsekkel, mint a 20-40 euróért árult Gabor vagy Rieker  cipők (kis méretben és mindegyikből egy pár van. Turkálni is lehet, ha szerencsés a kezünk, 4 euro-ért Burberry ballonkabátra bukkanhatunk.

Kezdjük az új csarnokkal, ahova a "húsosokat" költöztették be, de sokféle árus helyet kapott itt. A csarnok elején találjuk a halasokat,  szinte mindenféle tengeri haluk van, amit kérésre meg is tisztítanak. Van ponty is, ha valaki halászlét kívánna.Ezenkívül rákok, kagylók, csigák, tintahalak, polipok  mindenféle méretben.

Kicsit feljebb a román hentesnél vehetünk mindenféle füstölt húst, cserkészkolbászt, szalonnát, virslit, még füstölt tyúkot is, aminek az afrikai vásárlógárda örül elsősorban.

Ha éppen nem ebből készül az ebéd, szárított halak, banánlevelek és a világ legillatosabb szárított füve (nem sikerült kiderítenem, mire jó) várják őket a szomszéd afrikai pultnál.

A következő román "tejeshez" én leginkább juhtúróért járok (branza de oaie), de lehet kapni savanyú káposztát és külön leveleket is, de azt nem tudom, hogy a mi ízlésünk szerint savanyított káposztáról van-e szó.

Ezután már az új csarnok következik. A húsok szépek és frissek, ne felejtsük el, hogy egy "húsgyár közepén" vagyunk.  Csirke, sertés, marha minden mennyiségben, bárány az arab hentesnél, kecske az afrikaiaknál, Van mindenféle szárnyas, hentesáru és belsőségspecialista is akad. A marhahúsok kedvelőinek ajánlom a bavette-et, ('bávett') az araignée-t ('arennyé') és az onglet-t ('onglé'), ezeket  a "hentes falatjának" nevezik. A hozzáértők szerint ezek a marha legfinomabb részei, a hentes inkább hazavitte őket és megsütötte magának. A sertéshús kedvelői akár véres hurkát is csinálhatnak, de a kocsonya sem jelenthet problémát:

A csarnok közepén egzotikus gyümölcsöket és zöldségeket lehet venni, mindig van maracuja, kókuszdió, papaya és akad yam-gyökér, amit Scarlett O'Hara nyakra-főre evett az Elfújta a szélben. (amikor az elsőt hazavittem, azért elgondolkodtam, hogy mit jelenthetett a "jókora" kifejezés, amit egy bál előtt kötelező jelleggel el kellett fogyasztania. Minimum 1 kg-os példányokról beszélünk.A képen bal oldalon a yam, mellette yucca)

A csarnok végében található a pék, marokkói kenyeret, baguette-t,( a teljes kiőrlésű nagyon finom), péksüteményeket árul, ha szerencsénk van, msemmen-je, marokkói palacsintája is van. (recept nemsokára). Mindig veszek simit-et, ez egy szezámmaggal meghintett péksütemény:

Szemben van vele a tejautomata, ahol csak egyszer kell megvenni a tejesüveget, legközelebb kimosva visszahozzuk, a gép sterilizálja és máris vihetjük haza a házi tejet, 1 euro-ért literjét. Van aludttej automata (lait battu), és most nyitott egy pult, ahol házi vajat, tejszínt, joghurtot árulnak.

Itt van az egyik kedvencem is, a thai bolt. Thai, kínai zöldségek, tészták, fűszerek, zöld papaya, szinte minden akad,  ami az ázsiai konyhához kell, így már csak ritkán kell elmennem a Bourse-nál található kínai boltba, ahol aztán tényleg minden van.

Ő a helyi sajtspecialista :

Van olajbogyó specialista, lengyel és marokkói édességárus,sima lengyel bolt túróval meg ami ott szokásos,  flamand zöldséges, de azt ajánlom, a zöldséget inkább kint vegyük meg.

Ott ugyanis a 4 évszak vár bennünket: minden van. Csak meggy nincs. Sóska akad néha: egy-két maroknyi. Fehérrépa is van, de az árusok maguk sem tudják, mit árulnak, itt a pasztinák sokkal népszerűbb. Van magyarszerű zöldpaprika Marokkóból, csípős zöldpaprikaszerű nem csípős zöldpaprika is akad és bébitök is. Marokkói származású ismerősöm mesélte,hogy először alig hitte el, hogy ez a sok áru majdnem mind Marokkóból származik, mert ott sosem látnak ilyen szép zöldségeket. (Marrakes-t megjárva igazat kell adnom neki.). 

Ha spárgaszezon van, kifejezetten ajánlom a két flamand hölgyet, ők szombatonként egy kicsit elbújva nem a fő soron, hanem a második vonalban árulnak. Nyár elején mindig van náluk ribizli és egres is, nyár végén sárga hüvelyű zöldbab.

Tálcás tojást árulnak több helyen is, a méret és a szín szabadon választható, 3 euró/tálca körüli áron megy a 25 tojás.

A piac végén egy fehér furgonból kínál tejtermékeket Sebastian, krumplija is van, de az én kedvencem a liszt, amit 5 kg-os zsákokban árul és szuper kenyeret lehet belőle sütni. 

A piacon,ahová főleg kerekes bevásárlókocsival szokás menni, parkolni is lehet.  Több bejárat van, pénteken a Bergenstenweeg-ről szoktam behajtani. A helyi folklórhoz tartozik, hogy a végén, amikor kihajtásnál fizetünk, bedobjuk a 2 eurot a parkolásért, felmegy a sorompó, rálépünk a gázra... és azonnal ránk tapad valaki, akinek nincs kedve fizetni. 

Őszintén szólva hosszú ideig nem értettem, hogy miért futnak az emberek csak úgy,  ha nem kergetik őket. Aztán a fiam benevezett az Uccle 10 km-re és amikor a célban vártuk, egy kicsit irigy lettem azokra, akik végigfutották.  A "megcsináltuk" öröme volt az arcukon

Közben elkezdtem sportolni, jártam ilyen-olyan edzésekre és azt hittem, hogy ennyi, meg egy kis futkározás elég lesz ahhoz, hogy én is elinduljak. 2013-ban le is futottam gyalogoltam a táv felét , de semmilyen örömet nem okozott, azonkívül, hogy beértem a célba. A fiam 38 perc alatt bent volt, én meg... azért egy órát nem vert rám...Meg is mondtam, ez volt az első és az utolsó ilyen jellegű próbálkozásom, de  azért büszke voltam rá, hogy egyáltalán megpróbáltam,

Aztán idén megint megjelentek a táblák, és  Zs., akivel a gyerekek kapcsán nagyon jóban vagyunk,  felvetette, hogy meg kéne próbálni. Volt még 5 hét, viszonylag jó karban is vagyok, gondoltam, adjunk még egy esélyt ennek a dolognak, hátha most jobban sül el. Elkezdtem rendesen készülni egy edzésterv szerint és egyszer végigfutottuk a tervezett útvonalat. (kicsit eltévedtünk, úgyhogy 14 km lett belőle...) 

2 hét múlva beütött a krach, kifordult a bokám, 1 hét kényszerpihenő. Viszonylag szerencsésen megúsztam, de azért visszavetett és végig bennem volt a félsz, hogy fel kell adni. 

De sikerült.Meg kellett állnom közben, mert a macskakövön nem mertem futni és egy emelkedő is kifogott rajtam, de a 7. km után jött egy szakasz, amikor olyan örömet okozott a futás, amit el sem tudtam képzelni. (gondolom, beindult a béta-endorfin). A végén majdnem meghaltam, de ilyenkor jók a gyerekek, akik eljöttek szurkolni az anyjuknak, és előttük mégsem éghet le az ember.

Ez az egész egyetlen dologról szól: át tudjuk-e lépni a határainkat? Nyilván annak, aki maratont fut, ez egy ujjgyakorlat, de nekem ki kellett lépnem a komfortzónámból, hogy meg tudjam csinálni. És hihetetlenül jó érzés, hogy igen, képes voltam rá és azokban a pillanatokban, amikor a pokolba kívántam az egészet, le tudtam győzni magamat. 

És a végére egy videó, ami ma került elém és a témába vág, érdemes megnézni: