Forralt bor, sült kolbász, mézeskalács... ha ezek megvannak, nekem már nem is kell semmi egy jó karácsonyi vásárhoz. Nem is a portéka a lényeg, hanem a hangulat - itt jár a kertek alatt a karácsony..

Az aacheni karácsonyi vásárt Európa tíz legszebb karácsonyi piacaként tartják számon, 2014-ben másfél millióan látogatták meg.  Aachen, (franciául Aix la Chapelle, a belga GPS-k szeretik néha így nevezni) Németországban, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fekszik, közel a belga és a holland határhoz. A vásárt Aachen történelmi óvárosában rendezik meg évről-évre, ahol most már minden az ünnepről szól: adventi koszorúk, lámpafüzérek, stilizált mézeskalács szobrok díszítik a környéket. 

A környező boltokban szebbnél szebb mézeskalácsokat kínálnak mogyoróval, mandulával, aszalt gyümölcsökkel díszítve vagy csokoládéval bevonva. (nem olcsók, de a minőség garantált..)

Forralt bort illetve alkoholmentes puncsot a gyerekeknek szinte mindenhol árulnak, a legnépszerűbb bódéban színes kis csizmákba töltik a forró italokat. (azt nem sikerült kiderítenem, hogy ezeket meg lehet-e vásárolni, de volt, aki láthatóan nem akart tőle megválni...)

Ha megéheztünk, jöhet a bajor kolbász, amit savanyú káposztával zsemlébe töltve árulnak; a belga sült krumpli (ha már itt van a szomszédban), vagy a  flammekueche, a mi töki pomposunkhoz hasonló szalonnás-hagymás-tejfölös lepény.A vegetáriánusokra is gondolnak: rántott karfiol, sült gomba vagy a nagy sikernek örvendő,nálunk tócsni vagy lapcsánka népi néven ismert, olajban sütött krumplislepény között választhatnak (utóbbihoz fokhagymás, zöldfűszeres tejfölt vagy almaszószt adnak) 

Miután jóllaktunk, indulhat a vásárfia választás. Vehetünk például süteményformát: az emeletes busztól kezdve a basszus- illetve a klasszikus gitárig van itt minden. (gyakorlott és rengeteget mérgelődő mézeskalácssütőként mondom, kerüljük az aprólékos formákat..)

A hagyomány szerint a diótörők nagy fogukkal elijesztik a gonosz szellemeket a háztól, úgyhogy ilyen nehéz időkben kifejezetten jó egy ilyen otthonra házőrzőnek. 

Van persze ékszer, játék, gyertya, likőr is- apró ajándékokat könnyű beszerezni. (nem aprókat is, de azért mélyen a pénztárcába kell nyúlni) És persze, van dekoráció minden mennyiségben, amiben a németek egészen biztosan Európa élvonalába tartoznak (gondoljunk csak az első karácsonyfára, amit a legenda szerint Luther Márton állított a gyerekeinek).

Nem tartozik szorosan a vásárhoz, de a közelben az Ursuliner strasse-n található egy hatalmas jelmezbolt, mindennemű és színű arcfestékkel, maszkkal és kiegészítővel. (lesz farsang is nemsokára...) Ők így várták a Mikulást:

Az aacheni karácsonyi vásár a Münsterplatz-on található. Ide nem lehet behajtani, de több parkolóház is található a környéken pl. a Galeria Kauhof vagy feljebb a Rathaus. Már a bevezető utakon jelzik, melyik parkolóban van üres hely, hétvégén este szinte mindig tele vannak.

 És egy szolgálati hír : már a Nyuszi is settenkedik a kertek alatt.....

A Mikulást Európa-szerte ünneplik, az ünnephez kapcsolódó mondavilág azonban országonként változik. Franciaországban és Belgiumban például az ünnepi kultúrkör nélkülözhetetlen szereplője egy vérszomjas hentes, aki előszeretettel darabol fel gyerekeket.

Na, de hogy kerülnek a gyerekek a pörköltbe? Hát úgy, hogy késő este eltévednek az erdőben, és jobb híján a fent említett hentestől kérnek szállást éjszakára. A Hannibálra hajazó hentes aztán jól feldarabolja őket, ráadásul, csak hogy a sztori még bizarrabb legyen, tartósítás címszó alatt gondosan be is sózza a húsukat.

Mindez egy 1842-ből származó francia gyerekdalon alapul, ami az igen kifejező Három kisgyerek a sózóteknőben címet viseli. A történet csattanója, hogy 7 évvel később a Mikulás is betéved a hentes házába, de semmi nincs ínyére, amivel a házigazda megkínálja. Amikor rákérdez, hogy mi is van a sózóteknőben, a hentes nem bírja tovább cérnával, összeomlik és bevallja szörnyű tettét. A Mikulás természetesen feléleszti a gyerekeket, akik vidáman élik tovább az életüket, mintha mi sem történt volna.

 Szent-Miklós megmenti a hentestől a három gyereket
Gentile da Fabriano, via Wikimedia Commons

A horrorisztikus sztorinak számos adaptációja létezik, sőt a belőle készült színdarabot olyan nagy sikerrel vetítik december elején Belgiumban, hogy jegyet is alig lehet kapni rá. Azon túl, hogy a történet elég bizarr, nincs benne semmi meglepő. A gyerekek és a hentes legendája ugyanis éppúgy mürai Szent Miklós püspök életén alapul, mint a szegények megsegítése, amiből az ajándékozás kultusza kialakult.

A nagylelkű és jótékonyságáról híres szent, a három gyerek megmentése mellett még számos egyéb csodálatos  tettet is véghezvitt, aminek következtében egy sor mesterségnek a védőszentje lett, mindenek előtt azonban a gyerekeknek, a diákoknak és általában a nehéz sorsú embereknek. Nem csoda, hogy a leghíresebb francia nyelvű gyerekdal, ami a Mikulásról szól, a Szent-Miklós, a diákok védőszentje címet viseli.

A bizarr dolgok sora azonban ezzel még nem ért véget. Vegyük például a Mikulás "segédjét", a krampusz megfelelőjét, akit Belgium frankofón részén père fouettard-nak, azaz mumusnak, flamand részén pedig Zwarte Piet-nek, azaz Fekete Péternek hívnak. Zwarte Piet  fekete bőrű, és, látszólag minden logikát nélkülözve, reneszánsz öltözéket visel. Hagyományosan zsákot cipel és korbács van a kezében, ez utóbbi ma már csak opcionális kiegészítő. Egyes vélekedések szerint ő egy zsákos ember, aki elviszi a rossz gyerekeket, sőt sokan magával a vérszomjas hentessel azonosítják. Sokkal valószínűbb azonban az a feltevés, miszerint ő egyszerűen a Mikulás szolgája, aki történetesen mór származású. Ez a magyarázat azonban nem tetszik az emberjogi szervezeteknek, akik komolyan kampányolnak azért, hogy a rasszista felhang miatt változtassák meg a bőrszínét. Könnyen lehet, hogy Fekete Péter már nem sokáig lesz fekete.

Mikulás és Zwarte Piet
By Michell Zappa, via Wikimedia Commons

Belgiumban december 5-én éjjel szamárháton érkezik a Mikulás, szó sincs szánról vagy szarvasokról. Nem is tejet és kekszet tesznek ki neki, hanem egy pohárka szíverősítőt a Mikulásnak és néhány répát a csacsinak.

Szintén a három megmentett gyerek legendáján alapul az a hagyományos édesség, amit előszeretettel készítenek Mikulás idején. Ezt puha és omlós briós jellegű süteményt mannele-nek, vagyis kis embernek hívják, és a megmentett gyerekekre utalnak velük.

 Frissen sült mannele-ek

Habár az ünnephez kapcsolódó legendák és szokások minden országban különböznek, egy biztos: ma este több millió gyerek várja izgatottan a Mikulás látogatását.

Akár szamárháton jön, akár két szarvas húzza és szán repíti.

Jó pár éve élek Brüsszelben, de csak nemrég jutott eszembe, hogy vajon milyen nyelven éneklik itt a himnuszt? Franciául vagy flamandul? Hallottam már, ebben biztos voltam, mert futballmeccsek előtt el szokták játszani, de nem tudtam felidézni sem a dallamot, a szöveget meg pláne..  Az hagyján, hogy én nem ismerem, de mint a Le Soir egyik cikkéből megtudtam, maguk a belgák sem nagyon...

A Brabançonne, avagy a belga himnusz, mint annyi minden, megosztja a belga társadalmat.1922-ben a Belga Királyi Akadémia már rávilágított arra a problémára, hogy a szöveg és a dallam nincs összhangban a Brabançonne-ban, hogy a ritmusról már ne is beszéljünk,  ezért nehéz énekelni. Egy zenetörténész szerint ez még nem lenne akkora baj, mert a dallam maga nagyon egyszerű. Hogy mennyire, arról bárki meggyőződhet, ha meghallgatja a Brabanconne-t Helmut Lotti előadásában franciául:

Abból, hogy francia verzióról beszélünk, már sejthető, hogy a következő akna a szövegben rejlik.1830-ban az első szöveg franciául született meg és markánsan holland-ellenes volt. Ez enyhén szólva ellenérzést váltott ki a flamandokból, de a wallonok sem szerették, mert akkoriban ők a patois-t, a francia egyik dialektusát beszélték.

Az akkori miniszterelnök, Charles Rogier gyorsan átírta a szöveget, természetesen franciául, de született egy flamand verzió is, hogy megnyugodjanak a kedélyek. Következzen most ez ismét a nagyszerű Helmut Lotti előadásában, aki egyébként népszerű belga operaénekes:

Itt még mindig nincs vége a történetnek: a két világháború között indult egy mozgalom, ami egyenesen azt próbálta elérni, hogy a Brabançonne-t váltsa fel a Belgiumtól függetlenné vált Kongó himnusza, a Vers l'avenir (A jövő felé). Azóta is ezt tartják afféle "második himnusznak". (van flamand verziója is).

A hattingeni régi városháza adventi díszben
 By Frank Vincentz, via Wikimedia Commons

Az adventi naptárok eredetét a XIX. századi Németországban kell keresnünk. Habár több olyan vallásos hagyomány is létezik, amelynek a lényege a karácsonyig tartó visszaszámlálás, gondoljunk csak az adventi koszorúra a négy gyertyával, az adventi naptár története azonban kifejezetten prózai.

Az ötlet egy leleményes sváb anyuka fejéből pattant ki, akinek a kisfia mindig rettentően türelemetlenül várta a karácsonyt. Az anyuka fogott egy darab kartont, amire rávarrt 24 habcsókot, és megengedte a kisfiúnak, hogy minden nap megegyen egyet. A kis Gerhard, mert így hívták a kisfiút, nagyon boldog volt, anyukája pedig nem is sejtette, hogy az ő kis házipraktikájából egyszer még hatalmas üzlet lesz.

A már felnőtt Gerhard Lang orvosi könyvek kiadásával foglalkozott. 1903-ban jutott eszébe, hogy édesanyja ötetét valamilyen módon meg kellene ismertetni a világgal. Ekkor született meg az első igazi adventi naptár, amelyet 1904-ben az egyik stuttgarti napilaphoz adtak ajándékba.

A naptár a Karácsony országában nevet viselte és két kartonlapból állt. Az egyiken 24 kis vallásos versike szerepelt, a másik pedig 24 kis képből állt, amelyeket ki kellett vágni és a versikékre ragasztani.

Az első adventi naptár
Richard Ernst Kepler, via Wikimedia Commons

Lang ezután az egész karrierjét az adventi naptár továbbfejlesztésének szentelte. Készített karácsonyi órát, karácsonyi házat nyitható ablakokkal belül gyertyákkal, adventi fát felragasztható angyalokkal, illetve a ma is elterjedt ablakos verziót ajándék csokoládéval. Találmánya hamar népszerűvé vált Németországban, majd az egész világon.

A második világháborúban akadozott a papírellátás és nagyon megugrottak a nyomdai költségek, így átmenetileg visszaesett az adventi naptárok kereskedelme, 1946-tól azonban újra fellendült.

Németországban és Ausztriában nagy népszerűségnek örvend az a szokás is, hogy a városházák homlokzatát adventi naptárrá alakítják. Az egyik leglátványosabb minden évben a gegenbach-i városháza Baden-Württembergben.

By Peter Buck, via Wikimedia Commons

Számomra az illatok jelképezik a karácsony esszenciáját. A szegfűszeg, a fahéj, a narancs, a méz, vagy a gyömbér külön-külön is képesek arra, hogy az embert ünnepi hangulatba hozzák, de ha ötvözzük őket, akkor olyan pompás karácsonyi ízélményben lehet részünk, ami még a legfagyosabb szíveket is garantáltan képes felmelegíteni. Szó szerint. A forralt bor a karácsonyi vásárok elengedhetetlen tartozéka, ezt a verziót viszont otthon is könnyen és gyorsan elkészíthetjük. Amíg készül, pompás illattal tölti meg a lakást, ha pedig megvagyunk vele, akkor vidáman elszürcsölgethetjük egy puha takaró alatt üldögélve. Egyetlen gyengéje van csak: hamar elfogy, úgyhogy érdemes egyszerre több adagra való alapanyagot beszerezni!

Mennyei forralt bor

Hozzávalók:

1 üveg száraz fehér bor (pl. chardonnay)
2 dl alma cider
6 ek. méz
10 dkg vörös áfonya (fagyasztott is jó)
1 narancs feldarabolva
1 alma feldarabolva
4 rúd fahéj
1 vaníliarúd
5-6 szem kardamom
10 szem szegfűszeg
1 kis darab gyömbér

Elkészítése:

Rém egyszerű: tegyünk mindent egy lábosba és főzzük kb. 10-15 percig. Ha már gőzölög, azonnal vegyük le a tűzről. Kóstoljuk meg, hogy elég édes-e, ha nem, akkor, tehetünk bele egy kis cukrot. Halásszuk ki belőle a gyümölcsöket és a fűszereket, és még forrón tálaljuk. Tetszés szerint díszíthetjük fahéjrúddal, narancsdarabokkal és csillagánizzsal. Gyönyörű és mennyien finom!

Brüsszel felett az ég

A terrorkészültség ebben a pillanatban már csak hármas, szerdán kinyitottak az iskolák, ma pedig már a metró is a teljes vonalon közlekedik. A La Libre, az egyik legnagyobb belga napilap, kezdőlapjáról már nem Salah Abdeslam néz ránk. A Davis-kupáról tudósítanak percről percre, a belga Ruben Bemelmans bekerült a döntőbe. Lejjebb programokat ajánlanak a hétvégére, kezdődik a karácsonyi vásár is. Show must go on.

Látszólag minden kezd visszatérni a rendes kerékvágásba.

Látszólag.

Ha lejjebb görgetjük az oldalt, ott egy új hír: bombariadó miatt kiürítették a namur-i pályaudvart. A Davis-kupát a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett rendezik Gentben. A karácsonyi vásár rövidített nyitvatartással várja a látogatókat. Mindenhol ott egy de.

A kedélyek azért szerencsére már némileg lecsillapodtak. A múlt szombati pánik, amikor gyakorlatilag megbénult a város, mindenkire hatással volt. Vérmérséklettől függően jöttek a reakciók, ki higgadtan, ki teljes pánikban fogadta a híreket. Nehéz volt józanul gondolkodni, az kétségtelen, mert mindenki úgy érezte, tovább kell adnia a híreket, még akkor is, ha ezek nem voltak megalapozottak és már több ember szubjektivitási szűrőjén is keresztülmentek. Mostanra azért már mindenki kialakította a saját álláspontját. Hosszú távú tervek születnek: sokan mennének Brüsszelből, a kérdés csak az, hogy hova. Létezik-e egyáltalán olyan hely, ahová mindez, amit most átélünk, nem fog velünk jönni?

Beszélgettünk ma, és szóba került, hogy vannak olyan országok, ahol a tananyag része, hogy mit kell tenni terrortámadás esetén. Hát ezúttal jelentem, Belgium is ilyen ország lett. A gyerekek akkor rettentek meg igazán, amikor megkapták az eligazítást az iskolában. "Nagyon nehéz nap volt," mondta a tizenegy éves fiam, miután szerdán hazajött. Kérdeztem, hogy miért, mire elmondta, mi mindent csináltak, majd hozzátette: "meg hát ugye féltem is".

Megértem őt: a félelem rengeteg energiát felemészt, főleg azért mert folyamatos éberséget igényel. A fáradt ember pedig sokkal ingerlékenyebb. Soha ennyi türelmetlen vezetőt nem láttam még, mint az elmúlt napokban Brüsszelben. Csökkent a toleranciaszintünk, mindenki feszült, nehezünkre esik elviselni egymást. Megbántunk olyanokat is, akiket nem áll szándékunkban.

A gépfegyveres katonák jelenléte a város különböző pontjain egyrészt jó, másrészt viszont folyamatosan emlékeztet minket a veszélyre. Némán tűrjük, hogy a boltba való belépés előtt belenézzenek a táskánkba és készségesen megmutatjuk az autó csomagtartóját az iroda parkolóházába való belépés előtt. Tudjuk, hogy szükség van erre, de valahol mélyen érezzük, hogy azért ez nagyon nincs jól így.

Mindezzel együtt is azt gondolom, hogy egyelőre még nincs nagy baj. A baj ott kezdődik majd, amikor a felfegyverzett katonák jelenléte és a folyamatos ellenőrzés megszokottá, az életünk részévé válik.

Jelen pillanatban csak egy dolgot tehetünk: reménykedünk, hogy addig soha nem fogunk eljutni.

- almás      - aux pommes

- mazsolás - au raisin

- málnás - au framboise (málnalekvárral)

- au speculoos  (a speculoos belga specialitás, hasonló ízvilágú keksz, mint a mézeskalács)

Az utolsón azért tényleg megdöbbentem, bár ha belegondolok, hogy a carbonnade flamand (flamand marhahús ragu) receptjében is szerepel egy mustárral megkent mézeskenyér, amit a tetejére kell helyezni és később belepasszírozni a szaftba,  nincs min meglepődni.

A zöld hurka egyébként tényleg finom, enyhén érződik a kelkáposzta benne. 

A véres hurkákból vettem málnást és speculoos-os, a fehérből mandarinost és egy darab zöldet. A családban egyértelműen a zöld nyert, de a speculoos-ost is meglepően finomnak találták, a málnás is elment, a mandarinos viszont kiverte a biztosítékot.

250 gramm akácméz

100 gramm porcukor

egy fél citrom lereszelt héja

0,5 gramm őrölt fahéj

0,5 gramm őrölt fekete bors

50 gramm apróra vágott cukrozott citromhéj

50 gramm apróra vágott cukrozott narancshéj

100 gramm + 20 gramm  szeletelt, lehéjazott mandula

50 ml cseresznyepálinka

300 gramm liszt

2 gramm szódabikarbóna

A tetejére

150 gramm kristálycukor

10 ml cseresznyepálinka

50 ml víz

Claude Monet francia festőről, az impresszionizmus névadójáról csak kevesen tudják, hogy a jó ételeknek és italoknak is a szerelmese volt. Giverny-i házának ajtaja mindig nyitva állt művészbarátai előtt, akik egy fejedelmien elkészített normandiai marhaszelet és egy pompás almatorta reményében vasárnaponként örömmel maguk mögött hagyták Párizs forgatagát, és kivonatoztak Monet családi kúriájába.

Monet állítólag a vonat ablakából pillantotta meg a mesebeli környezetben álló házikót, de csak jó néhány évvel később, már elismert művészként engedhette meg magának, hogy megvásárolja a birtokot. Gyakorlatilag minden pénzét és idejét beleölte a ház felújításába, kibővítésébe és a csodálatos kert megalkotásába, amely kései műveinek, köztük a méltán híres vízililiom sorozatnak az ihletője lett.

Monet életének legtermékenyebb és legboldogabb éveit töltötte ebben a házban. Itt talált egymásra a festészet és a konyhaművészet iránti olthatatlan szerelme. A házhoz tartozó kert nagy részét a millió színben és formában burjánzó virágok foglalták el. A kert kialakításánál Monet-nak egyetlen célja volt: olyan környezetet akart teremteni, amely a nap minden szakában egyedülálló látványt nyújtott. A színek megfelelő kombinálására helyezte a fő hangsúlyt, így jól megfértek egymás mellett az őshonos normandiai virágok az egzotikus növényekkel, amelyeket Monet annak ellenére ültetett, hogy a helyi lakosok a vizeik mérgezésétől tartva hevesen ellenezték.

Monet sokat utazott, de mindig visszatért Giverny-be. Az utazásain szerzett kulináris élményeiről jegyzeteket készített, és hazatérve utasította a szakácsnőjét, Marguerite-et, hogy készítse el ezeket. A Yorkshire puding például a londoni Savoy-ban való tartózkodása után jelent meg először a giverny-i ebédlőasztalon. A finom falatok két hatalmas tűzhelyen készültek a Rouen-ban vásárolt türkiz-fehér csempékkel kirakott hamisítatlan vidéki hangulatot árasztó konyhában, ahol Monet már-már kényszeres precizitásának köszönhetően rendezett sorokban álltak a különböző méretű rézedények.

Fotó: Andy Hay

A festő azonban leginkább a jó minőségű alapanyagokból készült, egyszerű helyi ételekben lelte örömét. Csirkéket és kacsákat nevelt - amelyeket saját maga választott ki -, így mindig került friss tojás az asztalra. Saját fűszerkertje volt, és számos zöldséget is termesztett, például cukkinit, paradicsomot, kelbimbót, retket, gyöngyhagymát és spárgát. A kertben álló fák roskadoztak a friss gyümölcstől. Borospincéje is volt, habár Normandia a cudar időjárásnak köszönhetően nem bortermelő vidék, inkább a calvados volt elterjedt a régióban.

A pompás díszlet, amit a kert és a Monet által gyönyörűen felújított ház szolgáltatott, az ínycsiklandó ételek és a kiváló italok, valamint a tény, hogy a festő a vendéglátásban is oly nagy figyelmet szentelt minden apró részletnek mint a festményein, valódi élménnyé tették a kúriában való vendégeskedést. Egy nyári vasárnap Giverny-ben igazi gasztronómia ünnepnek számított. Gyakran ellátogattak ide Monet festőtársai, Degas, Sisley vagy Pissarro, a leggyakoribb vendégek azonban Monet legközelebbi barátai, a szobrász Rodin, az író Maupassant és a híres államférfi Clemencaeu voltak. Ezek a látogatások mint egyfajta rituálé, mindig ugyanúgy zajlottak. A vendégek először megtekintették Monet műhelyét, az üvegházat és a kertet, majd pontban 11:30-kor felszolgálták az ebédet az impozáns sárga ebédlőben, amelynek falait a Monet által gyűjtött japán fametszetek díszítették. Az terítéket mindig Monet komponálta meg különös gonddal. Az asztal közepére a kertből szedett virágokból készült kompozíció került. Az ételt a festő saját tervezésű kék-sárga étkészletében tálalták. Az összhang tökéletes volt.

Monet és barátai Giverny-ben, fotó: National gallery

Monet kedvenc előétele a kecskesajtos batyu volt. Főételnek általában valamilyen húst szolgáltak fel, helyi szokás szerint némi calvados-szal megbolondítva. A desszert, mi is lehetett volna más, mint valamilyen gyümölcsös pite, amelyhez az alapanyagot a kertben álló gyümölcsfák szolgáltatták. Ebéd után Monet visszavonult a stúdiójába festeni vagy kiment a kertbe, ha a fényviszonyok megfelelőek voltak. A délutáni teát az illatos citromfák alatt szolgáltál fel, aztán a vendégek el is indultak vissza Párizsba. Senki sem maradt sokáig. Barátai tiszteletben tartották, hogy Monet szigorú menetrend szerint élt és dolgozott. Mindig korán nyugovóra tért, hogy másnap már hajnali 4-kor kedvenc tava előtt festegethessen.

Tökéletes hely a délutáni piknikhez

Aki kedvet érez hozzá, hogy elkészítse Monet egyik kedvenc ételét, annak a normandiai almatortát javaslom, amit a mester annyira szeretett, hogy meg is festett.

Normadiai almatorta, ahogy Monet szerette

Egy kiló édes almát vágjunk fel cikkekre és pároljunk meg vajban. Keverjünk össze 10 dkg vajat, 20 dkg lisztet, 3 kiskanál cukrot, egy csipet sót és 3-4 kanál víz hozzáadásával gyúrjunk belőle tésztát. Kis pihentetés után kézzel nyomjuk bele egy kivajazott tortaformába. Kenjük meg híg tejszínnel vagy tejjel a tészta szélét, majd rendezzük el rajta kör alakban az almaszeleteket. Előmelegített sütőben süssük kb. fél órát 180 fokon. Vegyük ki a sütőből, és öntsük rá a vajas levet, amely az almából párolás közben kicsorgott. Hintsük meg porcukorral, majd tegyük vissza még pár percre a sütőbe, hogy a cukor karamellizálódjon rajta. Melegen fogyasszuk, fahéjjal megszórt vaníliafagylalttal tálalva.

Úgy jött haza a gyerek, mint egy lisztesmolnár. Hófehér volt az iskolatáskája, a haja, az arca, mint akit leborítottak egy lisztes zsákkal. Pontosan ez is történt, ugyanis nem tudván a helyi szokásokról, nem adtunk neki pénzt a hadisarcra. Úgyhogy a "pénzt vagy lisztet" kérdésre csak futni tudott, de persze pillanatok alatt utolérték és ellátták a baját.

Brüsszelben  november 20-án megjelennek a fehér köpenyes, overállos vagy csak szimplán a végzősök pulóverét viselő kéregetők az utak mentén, a tavalyi végzős gimnazisták, akik most az egyetemi tanulmányaikra gyűjtenek pénzt. A homlokukra írják az egyetemük nevét, sokan penne-t, azaz egyensapkát is viselnek az iskolájuk címerével, hogy pontosan láthassuk, mire is adakozunk.

Elmennek a régi iskolájukhoz is, ahol a kicsiknek a támogatásukról kell biztosítaniuk őket néhány szimbolikus eurocent formájában. Nincs ballagás, nincs szalagavató, náluk ez az egyik diákhagyomány, a másik pedig a rheto-k, vagyis a végzősök ünnepe, amit a végzés előtti 100. napon tartanak jelmezes felvonulással egybekötve. Év végén mindenki kap egy pulóvert, amire felkerül a végzősök neve, ebben liszteznek novemberben :

A Saint-Verhaegen, vagy rövidítve Saint-V, 1834-re datálódik vissza, amikor Pierre-Theodor Verhaegen javaslatára ezen a napon találkozókat szerveztek az ULB (Université Libre Bruxelles- Brüsszeli Szabadegyetm) régi diákjai számára. A nap Brüsszel kicsi bisztróiban ért véget, bankettek keretében.

Ünnepként 1888-ban jelent meg először, a diákok zászlókkal felvonulva tiltakoztak az ULB antidemokratikus intézkedéseivel szemben és ezután minden évben megrendezték a cortège-t (felvonulást).

A Saint-V délelőtt koszorúzással indul, tisztelegnek Verhaegen illetve a második világháborúban hősi halált halt ULB-sek emlékműve előtt. Délután a Grand-Sablonról indul a cortège (felvonulás), amelynek minden évben más témája van: környezetvédelem, pacifizmus, terrorizmus elleni harc... A hallgatók jelmezekben vonulnak, autók, furgonok kísérik őket és természetesen néhány hordó sör is velük tart.Nincs meghatározott útvonala a menetnek, de a Maneken-Pist meglátogatják, aki ilyenkor az ULB egyenruháját ölti magára.

A menet végül a Solbosch-campusba tér vissza, az ULB területére.

Idén a párizsi terrortámadás miatt elmarad a cortège, a rendőrség nem engedélyezte, csak egy  megemlékezést tartanak az áldozatokra a Grand Place-on. Nagyobb szatyrot, táskát bevinni tilos...

Hogy mégis valami vidámmal zárjuk az ünnepet: minden évben kiadnak egy kis medált a Saint-V tiszteletére, ez például a 2012-es: