A lányom élete első vizsgaidőszakára készül. Könyvtárban ül egész nap (mert ott nagy a csend, mi meg nagyon hangosak vagyunk), tanul és fél..
Sok-sok vizsgával a hátam mögött derűsen szemlélem az eseményeket, de aztán eszembe jutott az én első vizsgaidőszakom. Rutintalan kezdőként december 27-re írtam be az ásványtan-vizsgát, amitől egyébként is nagyon féltem, mert a digír-tetragiroid puszta gondolatára is kivert a víz. Az egyik szomszéd család éppen külföldön élt és felajánlották, hogy tanulhatok a lakásukban. 24-én hajnalban le is mentem szépen, hogy az aznapi penzumot elvégezzem, amikor motoszkálás hasított be a csöndbe és az ajtó nyílásában, ahol a leveleket szokták bedobni, megjelent egy kéz. Miután szomszédaink már elég régóta nem laktak otthon, több, mint furcsa volt a művelet, ami csak nem akart abbamaradni. Szabályos pánikroham jött rám és kikiabáltam, hogy levágom a kezét és a nyomaték kedvéért kirohantam a konyhába céleszközért. Közben hallottam, hogy elfut és gondoltam, csak megnézem, ki volt ez. Szegény újságos akarta meglepni a lakókat, hogy kivételesen ne kelljen elmenni a postaládáig, egyenesen házhoz viszi a karácsonyi kiadást. Persze, elnézést kértem, de ő csak messziről kiabálta, hogy "nyugodjon meg és igyon egy kávét!..." Késsel a kezemben azért boldog karácsonyt kívántam neki..
