Többen kérték, hogy írhatnék a halakról is, úgyhogy folyamatban van egy tengeri hal-kalauz. Addig is, amíg elkészül, egy olyan recept következik, ami szinte minden fehér húsú halhoz jó.

Legutóbb, dorade-ot ( 'dorád') vettünk az Abattoir-on, megtisztítják, kibelezik, ha kérjük, nem mellesleg feleáron adják, mint a szupermarketekben.

Egészben is meg lehet sütni, de én jobban szeretem filézve, levágom a fejét és a farkát, és két szeletet vágok a halból. A filézés technikáját itt lehet megnézni:

A halat be kellene lisztezni, ugye ettől molnárné módra, de ennél a halnál nem fontos, kemény húsú, ezért egyben marad a sütésnél.

Hozzávalók (2 személyre)

2 közepes dorade (aranydurbincs)

10 dkg vaj

1 citrom leve és fél reszelt héja

2 teáskanál kapribogyó (megmosva, bár én nem szoktam)

egy kis csokor petrezselyem

só, bors

liszt (opcionális, a hal lisztezéséhez)

A filéket sózzuk, borsozzuk (esetleg lisztezzük), 3 dkg vajon 3-3 percig sütjük mindkét oldalukat (egész halnál 10  perc), kivesszük és melegen tartjuk őket. A serpenyőt kitöröljük, majd beletesszük a maradék vajat és aranysárgára "pirítjuk" takaréklángon. Hozzáadjuk a citromlevet, reszelt citromhéjat, az apróra vágott kapribogyót és az ugyancsak apróra vágott petrezselymet. Az ízesített vajat a filékre öntjük.

Megyek autóval a Stalle-n, látom, álarcos rendőrök állnak a virágbolt előtt.A szívbaj kerülget, már megint mi történt? Mellettem vigyorog a rendőr, meg úgy általában mindenki vidám az utcán. Szemben 2 nagy kamera áll, mellette többen nézik a maszkos  police-egyenruhásokat, fényképezgetnek. Hát persze, filmet forgatnak! Megkönnyebbülök. Ez épp jó lesz kisszínesnek, hogy kap frászt az egyszeri háziasszony, akitől két utcányira lakott a főterrorista. Csinálok én is pár képet, aztán este mielőtt megírnám, mégiscsak úgy döntök, megnézem a Le Soir-t, hátha mégis..

És igen. Rajtaütés Uccle-ben, ezúttal is 5 percre tőlünk, csak most az ellenkező irányban. Reggel fél 10-kor történt, úgyhogy legalább a lényegből kimaradtam, de 2-kor, amikor arra jártam, még tartott a kutatás.

Ismerem ezt a házat. Nagyon piszkos a függöny és még mindig kint vannak az ablakban a karácsonyi vásár plakátjai. Mellette ott a virágbolt, ahol virágot szoktunk venni, ha vendégségbe megyünk.

Lassan úgy leszek, mint az idősebb Bárczi :"Mindenki gyanús nekem, aki él."

Miután abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy kicsi kertünk is van, amikor lehet, friss fűszernövényeket használok. Palántákat a szupermarketekben szerzek be, nagy a választék, 1,29 euro-ért adnak egy kis cserepes példányt. Arra kell vigyázni, hogy vannak olyan növények, mint a menta és a citromfű, amelyek szó szerint eluralják a kertet. A bazsalikom a meztelen csigák kedvence, 1 nap alatt kopaszra rágják, úgyhogy ezt inkább az ablakban, cserépben érdemes tartani. Szép nagyra nő az oregánó, a snidling, a kakukkfű, a zsálya, a tárkony és a petrezselyem. A tulajdonosok ültettek egy rozmaringbokrot, simán tűri a leghidegebb telet is. 

Nekem, amióta felnőttem, nem nagyon hoz a nyúl ajándékot, de idén vettem magamnak a nyúl nevében egy kifestő könyvet.

Régóta nézegetem a kifestőkönyveket, nem mintha olyan nagyon szeretnék színezni, inkább olyan nyugtatófélének szántam. Igazán nem tetszett egyik sem, nem akartam sem mandalázni, sem papagájokat színezni, sormintát meg végképp nem. Viszont találtam egyet, ami sokat ígért: 20 remekművet lehet kiszínezni, többek között a Mona Lisát, mindezt A3-as méretben.

5 árnyalatot használ, nagyon kicsi részekre szabdalja fel a képet és a számok alapján kell színezni. A könyv hátulján ott vannak a képek, de sokkal érdekesebb úgy csinálni, hogy ezeket nem nézzük meg. Zenét hallgattam mellette, ha valaki franciául szeretne tanulni vagy csak gyakorolni a nyelvet, dupla öröm:

 Az első "mű" a fent látható milói Vénusz lett, a második meg Donatello Dávidja:

 Filctollal valószínűleg szebb lenne, de csak színes ceruzám volt itthon. Festmények helyett sztárok portréit is színezgethetjük, ez meg  Thomas Pavitte oldala, ahova a kész,  kiszínezett képeket lehet feltölteni.

 Thomas Grunzig, az RTBF újságírója szokásos heti két percében annyit mondott a Prem1ere belga rádióban, hogy  a keddi események kapcsán gondolkodott el azon, hogy hány családtagját, ismerősét, barátját nem kereste az utóbbi időben és nem mondta el nekik, hogy mennyire fontosak számára és mennyire szereti őket.

Kedden fél 9-kor éppen Charleroi-ban szálltam be a Budapestre induló gépbe, amikor két üzenet kaptam Facebook-on  a robbantásról. Aztán ki kellett kapcsolnom a telefont, nem tudtam, mi történt, csak találgattunk. Azt a két órát nem kívánom senkinek, mert a férjem Brüsszelben maradt sok barátunkkal, ismerőssel együtt...

Budapesten rengeteg üzenet várt, mindenki azt kérdezte jól vagyok-e, nem esett-e bajunk. Babonából ugyanis mindig bejelentkezem a repülőtérről, ami ugye Brüsszel-Charleroi néven jelenik meg és aki nem jártas a belga repterekben, nem feltétlenül tudja, hogy ez a "fapados" repülőtér. Időben a robbanás előtt 20 perccel jeleztem, hogy indulok haza... Régen látott barátok, ismerősök bukkantak fel, nagyon jó érzés volt, hogy ennyien aggódnak értünk... 

Budapesten azonnal hívtam a férjem, elérhetetlen volt. De a gyerekek igen, ők már Bp-n vannak és az interneten követték az eseményeket a belga osztálytársak folyamatos helyszíni tudósításaiból. Ők már tudták, hogy a férjem biztonságban van- mégiscsak jó ez a Facebook-  és utána folyamatosan néztük, hogy bejelentkeznek-e a barátok. Aki nem, arról kiderült, hogy már itthon van, de rettenetesen nyomasztó volt az egész.  

Az az igazság, hogy a négyes szintű terrorveszély kihirdetése során már valamennyire megtanultunk félni. Az iskolába mi, szülők, többé nem mehettünk be, nem lesz anyák napja, nem lesznek ünnepségek, még értekezlet sem, a gyerekek nem mehetnek kirándulni. Jogos. Eleinte féltem a boltban is, most is csak hét közben és reggel megyek, hátha akkor nem történik semmi. Fürkésztük a szembejövők arcát, egyszer majdnem szívszélhűdést kaptam, amikor az ismerős flamand patikusnő helyett egy ismeretlen férfi fogadott a gyógyszertárban és semmilyen gyógyszernek nem tudta a nevét... Nem mentem tornászni, sok ember kis helyen, nincs menekülőút.... De idővel visszatért a bátorságom, csökkent az éberség, nemcsak bennem, mindenkiben. Azt hittük, megússzuk. 

Aztán amikor egy hete közel hozzánk pisztollyal hadonászó rendőrökre lettem figyelmes, akik szemmel láthatóan vártak valakire, visszatért a félelem. Pár nap múlva kiderült, hogy a hónapok óta keresett terrorista itt élt  a közelünkben, mellesleg gyártott is pár detonátort a merényletekhez. Aztán tegnap azt is megtudtuk, hogy nem magányosan bujkált , hanem a keddi merénylők társaságában...  Ez egy békés kerület, van olyan része is, ahol bevándorlók laknak, de közel hozzájuk ott a belga középosztály. Néhány kép az elhíresült Forest-ről (Brüsszel külső kerülete)

Ez az apátság:

Egy utcarészlet, 200 méterre a lövöldözés helyszínétől:

Ez meg itt a Nyuszi háza, ugyancsak a környékről:

Békés és nyugodt minden. Szeretek itt lakni.

Nem lehet és nem szabad félelemben élni. Carpe diem. 

A Brüsszel nagyobb parkjaiban tanyázó egzotikus zöld papagájok seregeiről számos legenda él a köztudatban. Hangos csivitelésükkel és színpompás tollazatukkal üde színfoltot jelentenek a brüsszeli szürkeségben, de csak kevesen tudják, hogy valójában hogyan népesítették be ezek a trópusokon őshonos madarak a mérsékelt óceáni éghajlaton fekvő Brüsszel parkjait.

Trópusi papagájok Brüsszel kertvárosában

Az egész 1974-ben kezdődött, amikor néhány egyed megszökött egy heizeli állatkertből. A tudósokat is meglepte, hogy a madarak ilyen könnyen adaptálódtak a brüsszeli éghajlathoz és gyorsan szaporodni is kezdtek. Olyannyira, hogy ma már több mint 12000 példány él belőlük szerte Brüsszelben. Az elszaporodás egyik legfőbb oka a ragadozók hiánya, a papagájokra Brüsszelben ugyanis egyedül a Szent Mihály és Szent Gudula-székesegyház környékén élő sólymok jelentenek veszélyt.

Papagájok nagy számban élnek Rotterdamban, Amsterdamban és La Haye-ban is, ami azért érdekes, mert ha ezek a nagyobb csoportok egyesülnek, akkor komoly papagájinvázióval kell számolni. A madarak jelenléte ugyanis alapvetően káros hatással van a brüsszeli ökoszisztémára. Egyrészt elfoglalják a bennszülött madarak fészekrakó helyeit, másrészt komoly károkat képesek okozni a gyümölcsösökben.

Könnyen lehet, hogy néhány évtizeden belül Brüsszelnek is lépéseket kell majd tennie a papagájszaporulat megfékezésére. Londonban például, ahol 1951-ben az Afrikai királynője című Humphrey Bogart film forgatásakor szabadultak el az első példányok, már kémiai úton sterilizálják őket, hogy elejét vegyék a szaporodásuknak.

A harmadik, meglepően gyakori válasz: a portugál. A portugálok szerint ez nem igaz, de más nemzetiségűek gyakran szavaznak erre a nyelvre.

Az én kertemben leginkább csak növények vannak meg egy trampolin ágaskodik középen, de ha akarnám, olyan szépen berendezhetném... Lehetne ilyen hatalmas, kővédermedt házőrzőkutyám, (1 méternél is nagyobb)

Vagy itt van mindjárt ez az egyáltalán nem kedves arcú disznó potom 149 euró-ért. Úgy fél méter hosszú lehet, de így is drágállottam kicsit.

 Vagy a gyapjas cserép nyúl, de őt inkább fedett helyre szánhatták.

Na meg itt vannak ők potom 299 euróért. Egyik szebb, mint a másik, de a gyereket életveszélyesen megfenyegetném, ha focizni próbálna a kertben.

 Úgy 4-5 éves koromban határozottan vonzódtam a kerti törpékhez és minden kertnél meg kellett állni, ahol felbukkant egy szemrevaló példány. Azoknak még csákány meg lámpás volt a kezében, közben haladtunk a korral. Itt van például a szörfös törpe:

 És készülnek már a futball EB-re is, igaz, francia színekben.

 Stresszes kerttulajdonosoknak -gondterhelt törpe.

Nem tudom, ki a helyi design-felelős, de a Mikulás-kompozíció után ismét nagyszerű munkát láthatunk fűnyíróra komponálva:

 Attól tartok, maradok a növényeknél...

'Ez nem egy ország' - graffiti Brüsszelben René Magritte belga szürrealista festő 'Ez nem egy pipa' (Ceci n'est pas une pipe) című művére utalva

'Excusez-moi, én belga vagyok,' javítja ki a briliáns belga detektív, Hercule Poirot végtelen türelemmel mindazokat, akik tévedésből franciának gondolják. Agatha Christie jól látta: a belgákat gyakran hiszik franciának, hollandnak vagy éppen németnek (ha elég távolról nézik őket), ami már önmagában is sokat elárul magáról az országról, mint ahogy az is, hogy a világ talán egyik legismertebb belgája egy fiktív karakter, akit ráadásul egy angol írónő álmodott meg.

Tekintsük át, hogy mi okozza ezt a nagy zűrzavart. Belgium három markánsan elkülöníthető csoportra oszlik: északon élnek a hollandul beszélő flamandok, délen a franciául beszélő vallonok, keleten pedig van egy kisebb németül beszélő közösség. Ráadásul, csak hogy a helyzet még tovább bonyolódjon, az elvileg kétnyelvű, gyakorlatban viszont inkább francia főváros, látszólag minden logikát nélkülözve, szépen beágyazódik a flamand terület déli részébe.

Négynyelvű üdvözlőtábla Brüsszel határában

Teljes a káosz minden téren, ám úgy tűnik a népeket ez nem izgatja túlságosan. Egyszer például 541 napig nem volt kormánya az országnak. És mit tettek az emberek? Természetesen az utcára vonultak! Akkor rendezték meg ugyanis a kagyló és sült krumpli fesztivált. Még merje valaki azt állítani, hogy a belgák nem képesek egységet alkotni!

Amúgy az, hogy a világ túlnyomó részén a sült krumplit French fries-ként ismerik, a legkevésbé sem befolyásolja a belgákat abban, hogy sajátjukként tekintsenek eme kulináris mirákulumra. Annál, hogy a belgák vagy a franciák találták-e fel, már csak azt lenne nehezebb eldönteni, hogy a tyúk volt-e előbb vagy a tojás.

A belga nép egyik legcsodálatraméltóbb tulajdonsága egyébként az, hogy képesek önkritikát gyakorolni és kifigurázni saját magukat. Ez utóbbi képesség elsajátítására igencsak szükségük is volt, miután egy 58 centiméter magas pisilő kisfiú szobrát tették meg fővárosuk jelképének. A szobor - nevezzük az egyszerűség kedvéért így - mind a mai napig állandó gúny tárgya. És mit csinálnak a belgák? Ahelyett, hogy megsértődnének, ünnepélyes ceremónia keretében folyton idétlen ruhákba öltöztetik, sőt, az egyenjogúság jegyében, elkészítették a szobor nőnemű párját is, az átszellemült arccal guggolva pisilő kislányt, aki a Jeanneke Pis nevet kapta. És mivel a belga alapos nép, aki nem szereti a félmunkát, elkészült Zinneke Pis is, a pisilő kutya. Szegényt egy időre nélkülözni kellett, mert elütötte egy autó, de mostanra szerencsére visszakerült a régi helyére, így újra teljes lett ez a fölöttébb bizarr kis kollekció.

A Zinneke amúgy kóbor állatot jelent, és a tény, hogy a brüsszeliek Zinneke-ként utalnak saját magukra, megint csak a belgák sajátos humorérzékéről ad tanúbizonyságot. Különösen, ha utánanézünk, hogy honnan is ered ez a kifejezés. Nos, volt egyszer Brüsszelben egy Senne (brüsszeli dialektusban Zinneke) nevű folyó. A városban a XVI. század elején annyira elszaporodtak a patkányok, hogy a lakosok elkezdtek macskákat telepíteni a városba. Arra ekkor még nem számítottak, hogy a macskák keveredni fognak egymással, sőt szaporodnak is. Később aztán, amikor már elviselhetetlenné vált ezeknek a mindenféle jöttment, keverék cicusoknak a száma, a leleményes brüsszeliek kénytelenek voltak néhányat belefojtani a Zinnekébe. A szükség nagy úr, ahogy mondani szokták.

És, hogy miért nevezik magukat a brüsszeliek Zinnekének? A város sokféleségére, multikulturális és kozmopolita jellegére utalnak vele, ami a különböző kultúrák, nyelvek és etnikumok keveredésének köszönhető.

Brüsszel tagadhatatlanul sokszínű, a sok színnel viszont az a baj, hogy ha összekeverjük őket, akkor a végén mindig valami jellegtelen barnásszürke izét kapunk eredményül. Valahol érthető is, hogy a flamandok és vallonok nem akarnak ugyanerre a sorsra jutni, és időről időre elgondolkodnak azon, hogy talán mégiscsak jobb lenne nekik külön. Az elgondolásnak csak egyetlen aprócska hibája van: ahhoz a jellegtelen barnásszürke Brüsszel névre hallgató izéhez mind a ketten foggal-körömmel ragaszkodnak.